Amerikai Magyar Szó, 2000. július-december (54. évfolyam, 27-48. szám)
2000-12-14 / 47-48. szám
Thursday, Dec. 14;-2000 Amerikai Magyar Szó 11. A versben bujdosó Megemlékezés a költő szülétésének 75. évfordulójára mított. Nagy László azonban nem lelkesedett a felajánlott pertuért. Poharát felemelte, s tartózkodón mondta: - Hát akkor jó napot.... Ezt a beszédes történetet '• először Somogyi József szobrászművésztől hallottam, a szemtanútól. Utána kérdez-' tem meg Nagy Lászlót, igaz ez? - Igaz - válaszolta szelíden. Almélkodtam ekkora emberi következetességen. Nagy László mosolygott. Ó természetesnek vette. Még a naplójába sem jegyezte fel. Ember volt, versben bujdosóként is; barátait a maga ízlése szerint válogatta. Utolsó üzenetéhez is hű marad minden bizonnyal; a fél évezreddel utánunk élőket is csókolja majd - ahogy mondta -, ha még lesz ember. Ha még lesz emberarcúk. ■fCzine Mihály (1994) 7$ Karácsonykor Versei már életében érvényt szereztek maguknak: Iszkáztól Budapestig, Buda-, pesttől Sepsiszentgyörgyig és New York-ig az egész magyar nyelvterületen mondták, • énelkelték sorait. Nagyságáról könyvtárnyi irodalom beszél. Költészetünk immár nyolc évszázados történetében a legnagobbak - Balassi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady, József Attila - sorában tudjuk, s a világirodalom felől közelítő vizsgálatok is "Bartók modelljéhez fogható, folyamatfelismertető, kiteljesitő szintézisnek" láttatják költészetét. Ismeretes az is: a költő Nagy László az erkölcsnek, az emberségnek is óriása volt. Tudta, vallotta Arany János igazát: "Legnagyobb itt e földi létben, / Ember lenni mindig, minden körülményben." Költészete alakult, módosult a pergő idővel - embersége, hűsége, etikája azonban egész életében rendületlen maradt. Szinte kezdve, hogy gyermekkorában először lépett ki - pajzs nélkül - a télbe. Ezért is tudott hatalmas tehetségével olyan tüneményesen szépet teremteni. Káromkodásból katédrálist épített. S átvitte a szerelmet - "fogában - a túlsó partra. Ami nemzedékének csak töredékesen sikerült - egy nép kincseinek, értékeinek a felmutatása - nála a legteljesebben megvalósult Az irodalmi, művészeti élet szomorú szétszakadozása idején is összekötő üzenet tudót lenni a frontvonalak, a széttöredezett nemzedékek és a hadakozó egyesek között, illetve fölött-.1 Már pusztajelenlétével is, ahogy megjelent kis botjával, földrengé- ses arca megmentett mosolyával. Hűséges írótársa és barátja, Csoóri Sándor pontosan fogalmazott: Nagy László volt a mi "legnagyobb ajándékunk". Jelezte, hogy annyi veszteség és kudarc után mire képes;* még né- I pünk, milyen magaslatok bevételére. Hitette: mi vagyunk a himnusz. Hitette: a nagyság lehetőség. S győzni is lehet. Sugallta: az ember ne adja meg magát se a bánatnak, se a hatalmasságoknak. Nagy László költészetre volt predesztinálva: verset látott még a fűszálon is, s "csonthártya dobja" tudott lenni minden kínnak. József Attila - elődje a fájdalomban Nagy László és a lírában - kemény lélek volt és lágy képzelet, szívében elidőzött a tigris és a szelíd őz: Nagy László ordas tűz volt és piros őzike csillag, s mint rokonainak: egyik kezében bárány, a másikban balta. Krisztusi szeretettel és indulattal szívében minden szenvedést értett, minden szomorodotthoz odahajolt* s az élet és halál mesgyéjén járva Ady ostora után nyúlt. Mindig az Elet, az emberség pártján állva. Nagy László a cselekvést tartotta egyik legfőbb törvényének; az élet jobbítását, a világ lakhatóvá tételét; a szabadságban élés lehetőségének a megteremtését. Nagynak, örömre születettnek és szabadságra érdemesnek tudta az embert. Mindent igeneit, ami a kiteljesedését segítette, s mindent tagadott, ami az emberi értékek kiteljesülését gátolja. S amifeigent mondott - az emberségre, a tisztességre, az élet jó irányú alakítására -, ahhoz mindvégig hű maradt. A hűséget vallotta a cselekvés mellett élete másik nagy törvényének. "Rágd a számba, hogy nálunk törvény a hűség, a jóság, / hogy aki a sátrát eladja, megveszi koporsóját" írta 1956-ban, nagy megrendülése idején. Hűséges volt mindvégig álmaihoz, érzett és vállalt küldetéséhez, fényes eszméihez, a szülőföldhöz, a szerelemhez, a magyarsághoz, a harangok szavához. A Tűzről, és jácintról szóló regéjében a hűség törvénye mellett a jóságot is említi Nagy László. Ady hitéNAGY LÁSZLÓ re, hogy "az emberi szívben van a legtöbb jóság" - az ember Nagy László teljes bizonyság. Betöltötte az új- szövetségi törvényt, a vallási tételektől függetlenedve is: a felebarátait csakugyan úgy szerette, mint tenmagát. Ismeretes az életrajzából: mikor a második világháború végén Iszkáz is hadszíntérré vált, s égtek a házak és az ólak, a diák Nagy László nem törődve az életére leselkedő veszedelemekkel, az utcasor minden égő istállójában benyitott, s vagdosta a jószágok nyakán a kötelet, hadd szabaduljanak a lovak, tehenek a lángokból... 1956- ban kenyeret vitt a szomszédoknak, s évtizedeken keresztül bankja volt az elesetteknek. Segített az útjukat kereső fiatal pécsi építészeknek, segített a rák gyógyításán munkálkodó vidéki kutatónak. Segítette a fiatalok megjelenését, és még verset is írt a penzumáról megfeledkezett idősebb költőtárs helyett. S ha ideje engedte, barátaival együtt járta Erdélyt és a Csallóközt. A reménytelenségben vitte a reményt. Pedig már nagyon fogyónak tudta az életét; gyomrában égő késeket érzett, olykor már a haja is fájt. De dolgozott rendületlenül, mint a Radnóti Miklós versében megénekelt tölgy: bár tudta, hogy rajta fehérük már a kivágásra ítélő kereszt, továbbra is új leveleket hajtott. Nagy László is haláláig járta választott útját. Nem hódolt meg, nem alkudott, nem kereste a hatalmasok kegyeit. Sőt: el sem fogadta. Még élete utolsó hónapjában sem. 1978 januárjában arany szélű meghívót kapott mint Kos- suth-díjas: legyen ott a korona hazaérkezésének ünnepén a parlamentben. Ott volt, csendesen, szerényen álldogált egy oszlop mellett. Aczél György kerestette, majd odament hozzá. Bizonyára békí- teni akarta, megnyerni magának a korábban általa többször ócsárolt, de mégiscsak legnépszerűbb költőt. Poharát pertura emelte: - Hát akkor szervusz, Nagy elvtárs.- Aczél György akkoriban volt hatalma csúcsán, még a jelentős művészek közül is többen sündörögtek körülötte, dedikált kötetekkel és emeletes születésnapi tortákkal; kulturális kérdésekben szinte élet-halál urának száSzárnyak suhogását hallom Bibor-színben áll az alkony Fények jönnek, fények mennek Betlehem felé sietnek. Hírt hoznak a magasságból az édeni mennyországból. Angyal repülését hallom Jézus születését vallom Ember volt: de Isten küldte megváltónak le a földre. Jött e végső földi térre ahol soha sincsen béke. Szegényen jött szegényekhez a megbántott emberekhez Csillagfény volt égi útja Istállóba vitt az útja Jászol volt az O bölcsője onnan indult az időbe... Hozott hitet, igazságot szeretetet, boldogságot gyógyulást a szenvedőknek megértést a megtérőknek. Hozott reményt, békességet, s az embernek: emberséget. Istent hozta önmagában. Bölcsesség volt a szavában. Nyílt, őszinte szerénysége, tanítása lángelméje hódított, de hódolói nem voltak alattvalói. Dicőséget megsokalták, megcsúfolták, rágalmazták. Tövist hintettek útjára s kivitték a Golgotára... Oh, te élet, csalfa élet, ha elmúlsz is, él a lélek! Mennyi sok, szép igazságot megölnek itt, míg az álnok gonoszság burjánzík egyre... Mikor érünk Betlehembe?! William Bernáth S ~ Égi nyelven Gyönyörű szép csendes este, Olyan mint egy tündérmese. Égből üzennek angyalok Üzenetüket meghallod. Ma értesz az égi nyelven Igaz hittel szeretetben, Világ hívsága nem csábít, Hamissága el nem ámít Lelked tiszta szerelemben Tebenned és jó Istenben. Hálásan hogy ezt megérted Hiszen annyit kérted Legtitkosabb imáidban Földi halandóságodban, Érdemtelen is remélve Bizakodva eltökélve. Megtanultál annyi nyelvet Megtanulod az égi nyelvet Megtisztulva elfelejted Hűtlen voltál, vezekeltél Bocsánatért esdekeltél Hálás szívvel alázattal Hála Isten jóságodnak. Dennis P. Horváth
