Amerikai Magyar Szó, 2000. július-december (54. évfolyam, 27-48. szám)

2000-11-09 / 42. szám

6. Amerikai Magyar Szó Thursday, Nov. 9, 2000 Az orvosnál Csodálkozunk Sokszor úgy tűnik, hogy még mindig az otthon belémrögzött szokások, meg­rögzött egyformaság befolyása alatt állok. A változáson egykönnyen nem esik át az ember. Kezdjem az orvosok­hoz való viszonyulásommal. Otthon csak akkor mentünk az orvoshoz, ha valamelyik testrészünk nagyon fájt és Nagy Ábrahám a rendelkezésünkre álló hagyományos gyógykezeléssel képtelenek voltunk magunkon segíteni. Leggyakoribb betegség a hűlés volt, amit gyógynövé­nyekből főzött teákkal kúráltunk. Ezeket a gyógynövényeket - virágokat, fűveket a természetből gyűjtöttük össze. Ilyen volt a kamilla, hársfavirág, bodzafavirág, kömény, akácvirág és még sok más. Napon megszárítottuk, papírzacskóba csomagoltuk és száraz helyen tároltuk valamennyit. Sosem fogytunk ki a készletből. Minden nyáron felfrissítettük a zacskók tartalmát. Nem került pénzbe és a beteg felépülését elősegítette. Amerikában a hűlésből való kikezeléshez kizárólag patikai drogokat szed a beteg. A fentebb felsoroltakról csak kevésnek van tudomása. Máskülönben is itt a családoknak van választott orvosa, annak a rendelőjébe járnak el megbetegedéskor. Az orvos előírja, milyen betegségre milyen gyógyszert szedjen. Mennek a patikába és ott receptre vagy anélkül kiváltják. A korosabb generáció akkor is felkeresi az orvost, ha szervezeté­ben bántalmat, elváltozást nem érez. Rutinos felülvizsgálatnak vetik alá magukat. Órák hosszat ücsörögnek az orvosi rende­lőkben, amig rájuk kerül a sor, csak azért, hogy az orvos megnyugtassa őket: a viziten nem talált semmit, nincs semmi bajuk. Derékig vetőzve lúdbőrösen vártam az orvosra. A nővér megmérte vérnyomásomat, meghallgatta a szívverésemet, lemérte testsúlyomat. Rendre mindent bejegyzett egy törzslap­ra és azzal távozott. Később megmondták, hogy a megvizsgált testrészeim arról tanúskodnak, hogy jó egészségnek örvendek. A nővér azt mondta még várjak, ne vegyem fel az inget. Hűvös volt a teremben, már kezdtem cidrizni, amikor fehér köpenyesen, teleszkóppal a nyakában beállított az orvos. Halántékán őszülő, kissé megrogyant emberke. Kezében tartotta törzs-lapomat, azon legeltette a szemét. Hibruul köszöntött: Shalom! A nevem téveszethette meg. Laudetur! - viszonoztam a köszönést latinul. Meleg fénnyel keveredett ravaszkás mosoly bújkált a szemében. Közelembe jött, kezét a vállamra tette. Barátságos megnyerő modor lengte be az egész embert. - Halljuk, mi a panasza - tette fel a kérdést. - Nekem nincs semmiféle panaszom doktor úr. Új munkahelye­men orvosi bizonyítványt kérnek tőlem, azért jöttem. - Értem - mondta. Kis kanállal benyúlt a számba, felhúzta a szemhéja­mat, nagyítójával fürkészett a szememben, közben dudorá- szott. Ezzel a vizsgálat befejeződött. Most már magamra ölthettem ruhadarabjaimat. Ő ült az asztalánál és kérdezge­tett: honnan jöttem, hány éve élek ebben az országban és mikor voltam legutóbb orvosi felülvizsgálaton. Az utóbbi kérdésére kapásból mondtam egy számot. Csóválta a fejét. Válaszommal elégedetlen volt. - Doktor úr kérem, mi értelme van annak, ha látogatom az orvost, amikor nem érzem szükségét, ha nem vagyok beteg. Tehetek én róla, ha egészsé­ges vagyok? - tréfálkoztam. Mosolyra derült az arca. A maga módján mindjárt meggyőzött, hogy kötelességem jobban vigyázni az egészségemre. A jövőben ne hanyagoljam el a rendszeres orovosi vizitet. Megígértem, hogy úgy fogok cselekedni. Aztán telt az idő, lassan feledésbe merült a fogadalom. A minap jutott csak eszembe. Bár panaszra okom most sem volt, mégis úgy gondoltam nem árt elmenni az orvoshoz egy felülvizsgálatra. Telefonáltam, bejelentettem magam az orvosi rendelőbe. Említettem az orvos nevét. A titkárnő rövid szünetet tartott. Egy másik orvossal kell beérjem, mert akit keresek már több mint két éve nincs hivatalába. Nyugalomba vonult - mondta. Csalódottam tettem le a kagylót. Neki szerettem volna örömet szerezni, bizonyítani, hogy orvosi tanácsáról nem feledkeztem meg. Nagy Ábrahám a Magyar Színház Művészeti Fórum-a Minden hétfőn este 1/2 6 órakor • Manhattan Cable 56 RCN calbe 108 Cserey Erzsi igazgató "Én már régen semmin se csodálkozom"! jelentette ki egyik ismerősöm, legyintve is hozzá. Az a "régen", amikor még csodálkozott, az én ifjú­koromban lehetett, amikor még illett csodálkozni bizo­nyos dolgokon. De hát azóta már mégértünk egyet s mást! A technika hihetetlen fejlő­désével szemben sem állunk már érthetetlen csodálkozás­sal, mivel abban reményke­dünk, hogy az előttünk lévő évszázad újabb meglepeté­sekkel szolgál. Pedig jó dolog a csodálkozás, mert az Babits szerint élessé teszi a szemet. Szerinte a csodálko­zás az a pillanat, amikor az ember kilép önmagából. A csodálkozásra való haj­lam azért megmaradt ben­nünk. A mindennapi életben is akad olykor alkalom egy- egy ámuló "óh" kiáltásra. Mert vannak helyzetek, ami­kor tényleg elámulunk vala­min. Az ilyen eseteket gyűj­tögetem magamban. Emlék­szem még az első nagy cso­dálkozásomra is, ami a döb­benet erejével hatott rám. Egy régi húsvéton hozott össze a véletlen Temerinben, szülőfalumban a szomszé­dunk kislányával, Pirikével. Tízéves lehetett akkor. Kék szalag a hajában, ünnepi ci­pellő a lábán... "Gyere" - karoltam bele, és bevonszoltam a közeli cuki­ba. Nagy komolyan helyet foglalt és a márványasztalká­ra dőlve így szólt: "Kérek egy kevertet!" Döbbenten néztünk rá. Jól értettük: kevertet kért? Mi­lyen titok lappanghat e mö­gött? Nem volt titok: Piriké mindencsütörtökönelkisérte a piacra nagyapját, András bácsit. Ilyenkor betértek a Kalmár vendéglőbe, ahol az öreg mindig kevertet ivott. Erre vágyott a kis unoka is. Ó Istenem, ha egyszer ő is megkóstolhatná! Volt ennél drámaibb élmé­nyem is, ami kiváltotta belő­lem a csodálkozást. Egyik távoli rokonom temetésén vettem részt. Egyetlen fia haladt a koporsó után, aki a temető kapujában hirtelen nótázni kezdett. Azt énekel­te, hogy: "Akácos út!" kie­resztette a hangját, és könnyes arcát az ég felé for­dítva énekelte: "Egy ablaknál állj meg cigány...." Utána zokogni kezdett. A temetőből együtt ballag­tunk hazafelé, akkor mondta el a történetet: "A mamának ez volt a kedvenc nótája. Gyermekkoromban sokszor mesélte, hogy apám ezt éne­kelte az ablaka alatt, amikor a vőlegénye volt. Megígér­tem neki, ha meghalna, ezzel búcsúztatom. A temető ka­pujában jutott csak eszembe az ígéretem. Hát ezért éne­keltem..." Drámai volt a pillanat. Igaza van Szophoklésznek: sok minden csodálatos van, de az ember a legcsodálato­sabb. A közelmúltban újra alkalmam nyílott ennek meg­állapítására. Hamvazószer­dán egy anya járult a pap elé, karján hat hónapos cse­csemőjével. A pap hamus újjával kereszted rajzolt a homlokára, mire az asszony a kisdedet is nyújtotta felé. A pap már-már újra emelte hamus ujját, ekkor megdöb­bent. Vele együtt én is! Egy csecsemőt akar az elmúlásra figyelmeztetni, hiszen az még nem is élt. Aztán láttam le- hanyatló kezét zavarán, majd szemtanúja voltam, amint megáldotta a csecsemőt. És elmondok egy friss ese­tet, újságot akartam vásárol­ni. Öregasszony állt előttem botjára támaszkodva az újsá­gosbódénál. Már másodszor kérdezte tőle az újságárus, hogy milyen lapot kér. Hal­lottam tisztán, amikor azt válaszolta... "Sportújságot adjon!" Megdöbbenjek vagy csodál­kozzam? Egyiket sem te­szem, megértőén bólintok, nyilván futballista az unoká­ja­Illés Sándor Válogatunk Deák Pál Figyelem az elnök választást a tv-n és érdekes gondolatok jutnak eszembe. Például az, hogy az elnökválasztás napja november 7-ére, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napjára esik. Engem ugyan nem zavar, de talán máso­kat rossz emlékekkel tölt el. Ki tudja, milyen változást hoz ez a nap, majd itt az USA- ban? Minden esetre a két jelölt fej-fej mellett halad. A választók nem tudják eldönteni, melyiket is szeressék. Talán mert olyanok mint a Pepsi-Cola, meg a Coca-Cola. Nem sok különbség van köztük. Amazokat a címke, emezeket az arcuk különbözteti meg egymástól. Mindkét ital édes, mindkét jelölt azt mondja, amit a közönségük hallani akar az adott államban. Sokszor teljesen az ellentéte hangzik el a szomszédban. A Colák ilyet nem csinálnak. Azok minden államban egyformák,, igaz csak kis különbséggel. A jelöltek nem csak a saját fejük után mennek, hanem aktívan figyelik a másikat is. Ha az egyik azt mondja, hogy ennyit ad az oktatásra, akkor a másik mindjárt egy millióval megfejeli. Erre felkiáltanak a kisebbsé­gek, hát nekünk semmi? Dehogyis nem, ti is kaptok, ha elnökök leszünk, én vagy ő mindegy. Sűrű bólogatás. Akkor jó, rátok szavazunk. Bush megcsókolta Ophrat a fekete műsorvezetőt, erre Gore megcsókolta a feleségét. Mióta Clintont támadják, hogy nőzött, azóta Gorék állandóan ölelgetik egymást az asszonnyal. Hadd lássák az amerikaiak, hogy az - a családját szereti. A demokraták fájó szívvel lemondanak az arabok pénzéről, a republikánusok hamar összedobnak 60 milliót a választási kampányra. A tv társaságok azt kívánják, bár csak évente lenne elnökválasztási verseny. A sok léhűtő újságíró mint sisere had jár minden rendű és rangú jelölt nyomában és még arról is tudósít, hogy az illető megmosta-e a kezét dolga végeztével. Mert hát minden, múlt és jelen tette számít, hogy ki az alkalmasabb jelölt. Aztán ha megvolt a választás minden megy tovább a régi kerékvágásban. (Mikor olvasóink olvassák e cikket, akkor már tudják ki lett az Egyesült Államok elnöke.) Deák Pál Még kapható Claire Kenneth bestseller regényei Éjszaka Kairóban Forgó táncparkett Egon naplója Holdfény Havaiiban Halálos háromszög Kötetenként $14.- postázással együtt az Amerikai Magyar Szó Kiadóhivatalában 130 E lóül St New York, NY. 10003

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents