Amerikai Magyar Szó, 1999. július-december (53. évfolyam, 26-47. szám)
1999-09-16 / 33. szám
1 6. Amerikai Magyar Szó Thursday, Sep. 16, 1999 A LEGÚJABB VÍZUM SORSOLÁS- DV-2001 Dr. Toczauer Tibor kaliforniai ügyvéd www.tibor.net Tibor@Tibor.net Idén ismét 55,000 bevándorló vízumot sorsolnak ki a Diversity Imigrant Visa program keretében. (Az 55,000-ből 5,000-et a Képviselőház félretett nicaraguaiak és centrál- amerikaiak részére) Néhány ország kivételével, a világ minden részéről lehet pályázni. Közel 100,000 jelentkezőt húznak ki, mert tapasztalat szerint körülbelül ennyire van szükség, hogy az érvénytelen és visszalépő jelentkezők után, elég érvényes pályázat maradjon. Persze előfordulhat, hogy az utolsók közt kihúzottaknak már nem jut vízum. A 2001-re érvényes vízumok sorsolására a pályázatok 1999. október 4-én dél és 1999 november 3-án dél között kell beérkezzenek. Személyenként egy jelentkezést lehet beadni. Házastársak külön-külön pályázhatnak. A nyerteseket 2000 április és július közt levélben értesítik. A nyertesek középiskolai végzettséggel, vagy két évi gyakorlattal kell rendelkezzenek egy olyan szakmában, amihez legalább két évi képzés szükséges. Ugyancsak bizonyítaniuk kell, hogy bevándorlásuk után megélhetésük biztosítva lesz. (Három évre sponsor, állás vagy bankbetét). A bevándorló vízumokat 2000 október 1 és 2001 szeptember 30 között fogják kiadni. A jelentkezéshez nyomtatvny nincs és beadása ingyenes!!! A fehér lapon írógéppel vagy nyomtatva a következő adatokat kell feltüntetni: A. Applicant’s full name Vezetéknév (aláhúzva), keresztnév, középső név sorrendben. B. Applicant’s date and place birth Születési nap, hónap, év, város, falu, megye, járás, ország. C. Name, date and place of birth of applicant’s spouse and children Házastárs és gyermekek adatait ugyanolyan sorrendben kell feltüntetni, mint a pályázóét B. alatt. D. Applicant’s mailing address A jelentkező címe. Meg kell egyezzen a borítékra írt feladóval. Lehet amerikai cím is, Például: János Reménykedő, c/o Tibor I. Toczauer, 18124 Rancho St. Tarzana, CA. 91356 E. Applocant’s native country if different from place of birth Európai születésűekre, kivéve angliai és lengyelországiakra ez nem vonatkozik. A pályázatot alá kell írni, (Csak a pályázónak, családtagoknak nem.) A pályázó 1 darab útlevél fényképet is kell csatoljon. A kép hátára a nevét nyomtatott betűkkel rá kell írni és ragasztó szalaggal a pályázathoz erősíteni. (Fém kapocs nem használható) A pályázatot és fényképet egy normális méretű borítékban (hossz 15-25, szél. 9-11 cm) kell elküldeni a következő címre: DV-2001 Program National Visa Center Portsmouth, NH 00212 USA (Európán kívül születetteknek az írányítószám más.) A borítékon a feladó helyére először a pályázó születési országát, majd a D. pontnál írt címet kell írni, így: Hungary János Reménykedő c/o Tibor I. Toczauer 18124 Rancho St. Tarzana, CA 91356 A borítékot csak rendes vagy légipostával szabad küldeni. Aláírtást igénylő küldeményeket (ajánlott,, tértivevényes, stb.) nem veszik át. Annak, aki az adatait hozzám köldi, október 15. előtt, egy jobb alján aláírt üres fehér lappal és fényképpel, a pályázatát ingyen elkészítem és beküldőm. Ha egy önmagának címzett, bélyegzett borítékot is küld, elküldök egy másolatot a beadványról. Sok szerencsét! Dr. Toczauer Tibor- Megjelent JACK HAHN könyve 330 oldalon Álmodozni nem szégyen címen Megrendelhető a Magyar Szó Kiadóhivatalában 130 E 16 St New York, N.Y. 10003 Ára postaköltséggel együtt $ 9.50 >------------------------ ■ 1—■----1------------'---------------------------' Emlékezéseim II. Amerikába jöttünk 1957-1999 Első rész 1956 november közepén hagytuk el feleségemmel hazánkat. Akkor már állandósult az átkelés éjjel-nappal. Segítőkészek voltak az osztrák hivatalos szervek mindenben. Burgenlandból folyamatosan szállították tovább a menekülteket, ahol megkezdődött a regisztrálás. Mi, - s talán legtöbben, Amerikába regisztráltunk. Figyeltük folyton a hangos híradásokat. Leggyorsabban 1- 2 nap alatt Németországba lehetett jutni. Svájcba csak idős betegeket vettek be, s beteg gyermekeket, szüleikkel. Furcsa módon, Ausztráliába csupán "single" fiatal nőket fogadtak be, s indulhattak rövidesen. Megtudtuk, hogy nőhiány volt akkor az ötödik földrészen. Figyeltük a sorban álló jelentkezőket. Voltak köztük nem éppen fiatalok is, olyanok, akiknek "zátonyra futott" a házassága. Sokan voltak akik a házastársat Magyarországon "felejtették", sőt gyereket is. Ezt később tudtuk meg. Mielőtt tovább szállítottak volna, orvosi vizsgálaton kellett átesni. Feleségem a hideg esős napokon belázasodott, s bronchitiszével is bajlódott, ezért többedmagá- val beszállították a Salzburg melletti "St. Georgen Thal- hamba". Ezt a gyógyhelyet a jólelkű Vilma holland királynő tartotta fenn, a beteg menekülteknek. Akkor nem gondoltuk, hogy ez meghatározója lesz a mi sorsunknak, s későbbi amerikai életünknek. (Erről később) Csupán annyit, hogy csaknem 2 év múlva találkozhattunk Amerikában. Persze nem én voltam az egyedüli, aki megjárta a kálváriát. Egyébként Ausztriában akkor nem sokan maradtunk, legtöbben tovább kívántak menni. December első felében a regisztráltakból (amerikai) elindították a 2- ik népes csoportot, az u.n. kikötő expresszel Bremerha- ven-be Megérkezés után a rádió fülkéből búcsúztak tőlünk a kedves szövegű és dallamú "Auf Wiedersehen" dallal. Majd elhangzott a himnuszunk, s "viszontlátásra mielőbb a szabad Budapesten" A kikötőben névsorolvasás után beszállhattunk a 2-ik világháborús csapatszállító "General Leroy Eltinge" fedélzetére. Elhúzták a feljáró hidat, a navy zenekar eljátszotta mindkét nemzet himnuszát, s mi izgatottan vártuk az indulást. Nem kis meglepetésre az admirál orvos, miután számos menekültet megvizsgált, úgy határozott, hogy 2 nap után indulhatunk, mert a gyengén táplált utasokkal komoly baj lehet az úton. Útközben nagyon is igazolva látszott a döntése, mert csaknem mindenki tengeri beteg, szinte mozgásképtelen lett, a decemberi viharos tengeren. A karácsonyt kb. félúton értük meg, s szilveszter éjjelén lehorgonyzóit hajónk a Szabadság-szobor közelében. A Brooklyn-i Navy Yardba 1957 reggelén érkezett be a hajónk. A hivatalos személyek fogadtak, s leszállás előtt is a navy zenekar mindkét himnuszt eljátszotta. A vöröskereszt hölgy tagjai felmentek a hajóra, s némi snack-kel kínáltak - de mi alig vártuk a leszállást. Itt ismerkedtünk meg először a donuts-al a hamburgerrel csak később. A lejáróhidon mindkét oldalon mindenki kapott egy 2 oldalú üdvözlő- kártyát az újraválasztott Eisenhower elnök üzenetét, a "Velcome to America" szöveggel. Ezután Amerika szabad földjére léphettünk. Igazolás után a felsorakozott autóbuszokra szálltunk, s a New Jersey-i Camp Kilmer- be érkeztünk, s megkezdődött a regisztrálás. A.N. folytatjuk Hungary MULTIMÉDIÁS HÍRSZOLGÁLAT MAGYARORSZÁGRÓL AZ INTERNETEN Televízió és Rádió Adások, Napi és Hetilapok valamint Folyóiratok Ha Ön felkeresi az Interneten - honlapunkat, a magyarországi írott és elektronikus médiák gazdag választékából szemezgethet: Tallózhat az országos napilapok híreiben, valamint az Újságos Stand oldalon keresztül elérhet közel 270 napi és hetilapot, valamint folyóiratot Hallgathatja a Kossuth és Petőfi rádiók egyenes adását. Ha elmulasztja kedvenc műsorát az időeltolódás miatt, Hungary Online 48 órás archívumából visszakeresheti azt! Nézheti a Duna Televízió napi öt órás műsorát, azokat Az egyetlen média ahol híreket nézhet Magyarországról, magyarull http: / / www.hungary-online.com .^ visszakeresheti az archívumban Nézheti a TV-1 csatorna esti hírműsorát, a nagysikerű Aktuális interjú sorozatot és a Hét című hírmagazint valamint azok archívumait Hogyan juthat hozzá ehhez az egyedülálló szolgáltatáshoz? Keresse fel honlapunkat. Ott töltse ki a regisztrálási űrlapot. Egy hétig ingyen kóstolgathatja a szolgáltatást, egy hét után havi 9.95 USD előfizetésért eljutnak Önhöz a legfrisebb hazai közéleti, kulturális, üzleti és sporthírek. Magyar BELGYÓGYÁSZ specialista Dr. Daniel Klein Rendelők: 229 E 79 St. New York. N.Y.10021 (212) 737-2000 Hétfőn és csütörtök délelőtt 138-48 Elder Av. Flushing, N.Y. 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák*magas vémyomáíAcukorbetegség Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy 4