Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)

1998-05-21 / 20. szám

Olvassa New York egyetlen magyar nyelvű hetilapját! Amerikai Ára: 75 cent VOL. LII. No. 20. Thursday, May 21, 1998 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New, York, NY 10003 ISSN 0194-799« Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 1998. május 24 előtt A nyolcak csak leltároztak A magyar választási rend­szer túl mesterkélten komli- kált a hátsóajtókkal terhelt, spekulációs számítóan kijátsz­ható, ezáltal antidemokrati­kus, és változás-fejlődés elle­nes. Akik mindezt ebbe a szisztémába beépítették, nem tették ezt meggondolatlanul, mely abból is kitűnik, hogy az alkotóelemek jól szolgál­ták az igazi rendszerváltozás megakadályozását. Sőt ez a választási elgondolás meg is erősítette a múlt embereinek nemcsak a pozícióit, de az ehhez szükséges gazdasági és politikai bázisaikat is. Nagy­mértékben. Többszörösen. Attól függetlenül, hogy az első forduló előtt a FIDESZ komoly taktikai mulasztáso­kat követett el, még így is nagyon jól szerepelt, és véle­ményünk szerint a második fordulóban nagyon esélyes egy határozott győzelemre. Az első hiba az volt, hogy a FIDESZ nem ellensúlyozta a volt kommunisták nyilvánva­ló stratégiáját: Magyarorszá­gon alig lehetett érezni, hogy választási előkészületek foly­nak. Pontosan ez volt az MSZP-nek a terve. Ezzel a stratégiával, deklaráció nél­kül. illusztrálni tudták, hogy itt minden megelégedetten folyik, nincs szükség változta­tásra, mert lám-lám ez aztán a nyugalom, és a megelége­dettség országa. Ezt az elői­dézett, szugerált illúziót szol­gálta a "no debate" = nincs vita, választást megelőző idő­szak is. A másik nagy mulasztás pedig az SZDSZ elleni fel nem lépés volt. Ez a párt már az 1994-es választás után is Judás szerepet töltött be, és szemrebbenés nélkül az úgynevezett liberális "Sza­bad" Demokraták összeáll­tak a kommunista utódokkal, hogy megakadályozhassák a valódi rendszerváltást. Ez a 4 éves összefogás nemcsak meghatványozta a volt kom­munisták gazdasági, politi­kai, kommunikációs és társa­dalmi pozícióit, de egy olyan gazdasági, jóléti bázist te­remtett sajátmaguknak, hogy ma a magyar nép nemcsak kiszolgáltatott, de még mind­eddig nem sokkal több mint a volt kommunisták szána­lomra méltó páriái A FIDESZ, a május 10-i választásokon nem csupán a fentiek miatt mutatott fel eredményeket az SZDSZ rovására, de a FIDESZ-t hozzáségítették ehhez az SZDSZ miniszterek botrá­nyos teljesítményei is. Külö­nösen igaz ez a főkolompos Kunczera, aki belügyminisz­terként "ténykedett". Ilyen politikusok, még a legelmaradottab országokban is kevesebbért lennének kénytelenek lemondani mi­niszterségükről, ha az állam­polgáraik a magyarországi körülmények között lenné­nek kénytelenek élni. Ma­gyarországon ma nincs köz- biztonság, nincs vagyonbiz­tonság, dühöng a bűnözés, korrupció, a robbantgatások, a gyilkosságok, viszont ritkák a letartóztatások, és majd­nem semmilyen bűnügyet nem oldanak meg. De Kun- cze mégis marad, mert az MSZP-nek nem helyettesít­hető szolgálatokat tesz. A magyar nép kárára. A FIDESZ megharmadozta a SZDSZ 1994-ben elért sza­vazatait, ennek a ténynek lennie kell valamilyen mon danivalójának a FIDESZ számára. Sőt egy ilyen siker­nek lennie kell elkötelező jelentőségének is. A FIDESZ-től nem csupán elkötelezettséget várunk el az ellenfél ellentétes irányá­ban, de elvárnánk azt is, hogy felismerjék, hogy május 24-én még a fennmaradó SZDSZ 8 százalékát is meg tudják felezni, ha bátran, habozás nélkül felfedik az SZDSZ "dicső" működését. (Csak úgy mellesleg, ez még jót is tenne a magyar nép­nek), és a FIDESZ-nek ez magában is elég lenne a győ­zelemhez. A politikában egy ilyen mulasztás elfogadhatat­lan, mert végzetes következ­ményekkel járhat. A harmadik FIDESZ lehe­tőség pedig, - és most a második fordulóban jól is csinálják -, nevezetesen, hogy ösztönzik az apátiában szen­vedőket, hogy jöjjenek sza­vazni. Nyilvánvalóan ezekből a szavazatokból a FIDESZ részesedése nagyobb lesz, kint a "Szocialistáké". Valóban, minden május 24- én dől majd el. Még úgy is, hogy a FIDESZ-nek nehéz lenne ezt elveszítenie, a biz­tosra kell mennie és a maxi­mumot kell nyújtania. A "Szocialisták" szervezettek, gazdagok és összetartanak. A "Szocialistákra" sok mindent mondhatunk, de azt semmi­kép nem, hogy ügyefogyot- tak. Mindent el fognak kö­vetni, hogy nyerjenek. Nem kevesebbről van itt szó, mint egy igazi rendszerváltozásról. Péterváry Miklós A határon túliak nem kötelezik el magukat Magyarország határain élő magyarok képviselői meglepő­nek tartották az alacsony részvételi arányt a Magyarország-i választásokon. Ugyanakkor többen azt a véleményüket hangoztatták, hogy a választások végkimenetele nem változtat a határon túli magyarság helyzetén. Kovács Miklós a Kárpátal­jai Magyarok Kultúrális Szövetségének elnöke úgy nyilatko­zott: "Elképesztőnek találom, hogy a magyarországi polgárok ilyen nagy száma nem ment el szavazni. Nem találok magya­rázatot arra, hogy helyenként még a lakosság fele sem kíván beleszólni a politikai irányvonal kialakításában. A legnagyobb vajdasági magyar párt, a VMSZ eddig is szerteágazó kapcsolatot tartott fenn a mindenkori magyar kormánnyal, és ez a jövőben is így lesz, attól függetlenül, hogy végül is melyik párt nyeri meg a választásokat, mondta Tomity Erzsébet, a Horvátországi Magyarok Szövetségének volt titkáYa. .7. Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke leszögezte "Végleges eredmények hiányában egyelőre csak az a biztos, hogy szoros küzdelem alakult ki az első helyért az MSZP és a FIDESZ között, de Markó leszögezte: az RMDSZ helyzetét nem befolyásolhatják a magyarországi választási eredmények, de minden olyan magyar politikai párt, amely kormányt alakíthat, elkötelezte magát az európai és euroatlanti integráció, a határon túli magyarok ügye mellett" "A világ vezetői" május 17-én befejezték szokásos évi csúcstalálkozójukat a brit Birminghamben. Elvi nyilatkozatot fogadtak el a világ legszegényebb országai adósságainak csökkentéséről, de nem adott igazi választ a világ időszerű nagy gondjairól, az indonéziai válságra és az indiai atomrob­bantások ügyére.A G8 azt sem tudta kezelni, miként reagáljon arra a hírre, hogy már Pakisztán is robbantott atombombát - amelyet Iszlámábád egyelőre erélyesen cáfolt. A G8 - vagyis az Egyesült Államok, Franciaország, Németor­szág, Olaszország, Kanada, Japán, Nagy Britannia és újabban Oroszország - arra figyelmeztette Délkelet-Ázsiát, hogy protekcionizmus végzetes, s hogy a gazdasági nyitottság teremtette meg eddig is a térség figyelemre méltó gazdasági növekedésének alapjait. Az értekezletről kiadott 13 oldalas záróközlemény nem tartalmaz konkrét döntéséket, csupán kívánalmakat és ajánlásokat fogalmaz meg a nemzetközi szervezett bűnözés, a világ legszegényebb országait sújtó adósságválság, az ázsiai pénzügyi viharok, a fenntartható növekedés és a környezetvédelem kérdéseiben. Tony Blair, a vendéglátó brit kormányfő záró sajtóértekezle­ten dicsérőleg szólt Kínáról a válságban játszott higgadt szerepe miatt. A nyolcak keményen figyelmeztették Indiát és Pakisztánt a fegyverkezési verseny veszélyeire, s megintették Indonéziát a robbanásveszélyes belső helyzet miatt. Clinton elnök az orosz elnökkel megtartott háromnegyedórás megbeszélés után kijelentette: Jelcin ismét biztosította őt arról, hogy mindent megtesz a hadászati nukleáris eszközök csökkentéséről szóló START II. szerződés törvényhozásbeli ratifikálásáért. Zavargások Dzsakartában Az indonéz kormány május 14-én harckocsikat és páncélo­zott harcjárműveket küldött a főváros Dzsakarta utcáira a mind erőszakosabbá váló zavargások elfojtására. Az erőszak fokozódása miatt Magyarország, Franciaország, az Egyesült Államok és Japán figyelmeztette állapolgárait, hogy ne utazzanak az országba. Suharto elnök indonéziai újságírók előtt felvetette: esetleg hajlandó megválni a hatalomtól. A fővárosban uralkodó káosz ellenére Viranto tábornok, nemzetvéderlmi miniszter újságírók előtt kijelentette: a "helyzetnek teljes mértékben urai vagyunk.... a fegyveres erők pedig mindig a nép érdekében lépnek fel". A The Jakarta Post idézte Suharto nyilatkozatát: "nem fogom a fegyverek erejét használni, hogy hivatalban maradjak. Ha többé nem bíznak bennem, bölcsen fogok viselkedni". Suharto hajlandó az alkotmányos utat követni és átadni a hatalmat alelnökének Baharuddin Juszuf Habibienek Holbrooke Belgrádban Május 9-én váratlanul Belgrádba érkezett amerikai delegáció élén Robert Gelbard balkáni megbízott mellett Richard Holbrooke, Clionton elnök délszláv megbízottja is, a koszovói válság megtárgyalására, ám az éjszakába nyúló eszmecsere mégsem hozott eredményt. A jugoszláv elnök ismét megtagad­ta a hathatalmi összekötő csoport kérelmének teljesítését Belgrád és Pristina végsőkig elmérgesedett viszályában Milosevics azt hangoztatta, hogy a "külföldi közvetítést az egész jugoszláv vezetőség és a nép is elutasítja" s a kérdést a nemrégen megtartott népszavazással le is vették a napirendről. Holbrooke újságíróknak kijelentette, hogy Amerika rendkívül komolynak tartja a koszovói helyzetet, s ha nem történik előrehaladás a rendezés terén, akkor a válság átterjedhet a határokon és veszélyezeteti az egész térséget.

Next

/
Thumbnails
Contents