Amerikai Magyar Szó, 1998. január-június (52. évfolyam, 1-25. szám)

1998-05-21 / 20. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 21, 1998 Funar ismét pártvezér A Román Nemzeti Egységpártból korábban kizárt Gheorge Funarnak ismét van pártja. Hívei­vel együtt Kolozsváron megalapította a Románok Egységszövetségét. Az alapszabály olyan naciona­lista tömörülésként határozza meg a pártot, amely mindennél fontosabbnak tartja a szuverén, függet­len, egységes oszthatatlan nemzetállam védelmét. BUDAPEST. Weiss Manfréd nevét vette fel a csepeli kórház. A múlt hetekben felavatták a névadó emléktábláját s megemlékeztek a kórház­alapító Weiss Manfréd szociális törekvéseiről. • Veszélyes objektumok a Pilisben Életveszélyesek a főváros környéki erdőkben lévő, hajdani budapesti honvédség légvédelmi gyűrű elhgyott épületei. Az állami tulajdonban lévő épületekben tolvajok garázdálkodnak, és elvittek minden mozdíthatót. A rombolás követ­keztében egyik-másik épület veszélyessé vált. • Nyereséges volt az IBUSZ Rt. Az IBUSZ Rt. 4.15 milliárd forintos mérlegfő­összeg mellett 378 millió forintos adózott ered­ménnyel zárta az 1997-es évet. Kovács Gáspár az IBUSZ Rt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a társaság üzleti eredménye 70 millió forintról 40 millió forintra csökker^ Az EU tartsa magát adott szavához Válságot okozhat az Euró­pai Unióban, ha elhúznák a Ciprussal folytatott felvé­teli tárgyalásokat - mondta Theodorosz Pangalosz görög külügyminiszter. Az athéni diplomácia vezetője nem titkolta, hogy ebben az esetben a közép- és kelet-európai államok befogadása is csúszna a brüsszeli szervezetbe. Lengyelország. Kwasniewski lengyel elnök jóvá­hagyta a helyhatósági választások júniusról szep­temberre halasztását. Amerikai Magyar Szó USPS 023-980 , ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc., 130 East 16th St. New York, N.Y. 10003 Periodicals postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $30.- 6 Months $16.­in Canada $35.­Hungary and other foreign countries $42.- Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Szi, Hungarian Word Inc. 130 East 16th St New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 * A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő-kiadó álláspontját, és ázol: tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem őrzüi ; meg és nem küldünk vissza. Könyvfesztivál BUDAPEST. Nemcsak Rushdie tisztelte meg jelenlétével a fesztivált; világhírű alkotók mentek Németországból, Ausztriából, Kanadából. Őket s a hazai könyvszakma szereplőit köszöntötte megnyitójában Magyar Bálint kultúrális minisz­ter. MEGHALT FRANK SINATRA Az ország - és vi­lágszerte ismert énekes 1915-ben született Hoboken N.J.-ben, olasz be­vándorolt család egyetlen gyerme­keként. Kora ifjú­ságában kezdte karrierjét, mint énekes és rövidesen nagy sikert aratott. 1800 rekord-albumja 22 arany felvétele, hangversenyei sok elismerést szereztek neki. Filmszerepe a "From Here to Eternity" Oszkár-díjat kapott. A kincstár nem tud az üzletkötésről Az Általános Értékforgalmi Bank vásárolta meg azt a 100 millió dollárnyi államadósságot, amely­nek fejében orosz gázt szállítottak Magyarországra. A Mól tudomása szerint néhány napja újabb, ezúttal 200 millió dolláros gázüzletet kötött. Bár a szerződést az olajcég már aláírta az importőrrel, a kincstár azonban még nem állapodott meg az adósságot megvásárló céggel. ’# Szudánban éhínség fenyeget Szudán déli részén mintegy 350 ezer ember éhezik, mert a polgárháborúban szemben álló erők még mindig nem írták alá a békemegállapodást. "Mentsük meg a gyermekeket" nemzetközi szerve­zet arról számolt be, hogy 350 ezer embernek semmilyen ennivalója nincs és az éhhalál fenyege­ti, ha a következő aratásig vagyis fél évig nem jutnak valamilyen éíelmiszersegélyhez Az ENSZ szudáni segélyszervezete engedélyt kapott egy újabb teherszállító repülőgép indítására. BRÜSSZEL. A Szaturnusz legnagyobb holdján víz jelenlétére utaló párát észleltek az Európa Infra­vörös Űrobszervatóriumának, az ISO-nak segítsé­gével. A szerkezet nemcsak a Titánon, hanem a világűr más térségeiben is felfedezett vizet. Úgy találgatják, hogy esetleg azonos feltételek lehetnek a Szaturnusz holdján az élet kialakulására, mint amilyenek a Földöm voltak 4,5 milliárd évvel ezelőtt. POZSONY. Vladimír Meciar szlovák kormányfő Viktor Kiima osztrák kancellárral folytatott meg­beszélése után a szakértői ellenőrzésig leállíttatta a mohi atomerőműbe szállított fűtőelemek aktivi­zálását. A környezetvédők eközben úgy vélik, egy esetleges baleset leginkább Budapestet fenyegeti. A szél az év nagy részében észak, északnyugatról fúj, iránya a szinte hajszálpontosan a magyar főváros felé vág. ZÁGRÁB. Hivatalosan kérte Horvátország Argen­tínától a háborús bűnökkel vádolt Dinko Sakic elfogását és kiadását. A zágráb megyei bíróság előzőleg megalapozottnak minősítette azokat a vádakat, hogy Sakic a második világháború idején a Stara Gradiska-i, majd a jasenovaci gyűjtőtábor vezetőjeként háborús bűnöket követett el a civil lakossággal szemben. PEKING. Szabadon engedték Kínában Vang Tan ellenzéki politikust, s ez a lépés elemzők szerint összefügg Clinton elnök júniusra tervezett látoga­tásával. Az 1989. évi demokratikus mozgalmak egyik vezetője máris az Egyesült Államokba utazott gyógykezelésre. Vang Tant 11 évi börtön- büntetésre ítélték felkutatásért BÉCS. Még április végén újjáválasztották a 65 éves osztrák államfőt Thomas Klestilt. Szakmai pályafutá­sának nagyobbik részét az ismeretlenség jellemezte. '74 és ’78 között sokat fá­radozott Bécs ENSZ-fővá- rossá alakításán, majd Los Angelesben főkonzul, New Yorkban ENSZ nagykövet volt. • Mubarak meglepetése ; Hoszni Mubarak váratlanul találkozót tartott a Szíria Latakia kikötővárosában Hafez Asszad elnökkel. A találkozóról semmi konkrétat nem hoztak nyilvánosságra, hogy a "békefolyamatról" volt szó. Diplomaták úgy tudják, hogy a hosszas megbeszéléseken az Izrael által felajánlott dél­libanoni csapatkivonás volt a téma. • A szerbek túlnyomó többsége egyetért Milosevics elnök álláspontjával, hogy a koszovói válságban nem közvetíthetnek küfföjdi^jsj,- ez derült ei k lebonyolított érvényes szerbiai népszavazáson. Á referendumon a szavak 73.százaléka Yfettfészt és csaknem kilencvenöt százalék karikázta be a kormány ajánlotta nemet. Politikai körökben, most azt latolgatják, hogy a sikeres népszavazás után Milosevics milyen lépésre szánja el magát a Ko­szovó körüli sakkjátszmában. ***************************** Akik á héten ünnepük névnapjukat Sok jó egészséget és minden jót kívánunk Boldog névnapot! Május 21. Áldozócsütörtök, Szilárd 22. Rita, Júlia 23. Dezső, Mikes 24. Eszter 25. Orbán, Magdolna 26. Ede, Fülöp 27. Pelbárt **************************** !□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□! Q/dtlozó Q/ifóc)

Next

/
Thumbnails
Contents