Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)

1997-03-13 / 10. szám

Thursday, March 13, 1997

AMERIKAI MAGYAR SZO

7.

A történelem burka mindig is kemény volt. Feltöréséhez szívós energiákra volt szükség. A jövőt is csak álmodni lehetett, kitaposott út vagy ösvény nem vezetett irányába. Ami viszont elgondolkodtató, a reformkortól 1848-ig rendkívül sokan ismerték fel a történelem erővonalait, és olyan felelősséggel nyúltak a magyar sors kérdéseihez, mint orvosok a sebekhez. Kockáztattak? Igen. Tévedtek? Alig. Hibáztak? Ritkán. És hogy bukás lett a vége, azt a meg-megismétlődő magyar sorson kell számon kérni. Mert valójában egy "alig nemzet" próbált teljes nemzetté válni, egy "alig ország" új hazát teremteni, egy "alig állam" önálló államot létrehívni egy idegen birodalomban. S ha voltak honalapítási kísérletek történelmünk során, akkor ebbe a sorba beleillik 1848-49 is. így kerültek a reformkor izzó kohója közelébe azok, akik a magyar nyelvben látták a nemzetté válás döntő szerepét. írók. költők. így a politikusok, a pozsonyi diéta reformszárnya. De így a fiatalok is, a nemzeti radikalizmus hívei, Petőfivel az élen. Balgaság lenne azt hinni, hogy egymástól függetlenül. Az eszmék és gondolatok, mint a hagyma héja, szorosan tekeredtek egymásra. Nyelv, reform és radikalizmus mégis csupán a jéghegy csúcsa volt, kilenctized része láthatatlanul a mélyben ringott, s rövidke időre csak akkor vált láthatóvá, amikor már vesztésre állt szabadság- harcunk.

Feledésbe merült viszont, hogy a XVI. században egyszer már - történetesen a magyar reformáció - felfedezte a magyar nyelv ízét. Egyszer már kézbe adta az anyanyelvű Bibliát, énekes- könyvet, és iskoláiban szívósan képezte írni-olvasni tudásra a népet. Sylvester, Bornemissza, Károli, Szenczi Molnár, Balassi és a többiek hatalmas reformációs irodalma megelőzte Kazinczyék nyelvújítását és nyelvi törekvését, s lerakták a nemzetté válás nyelvi alapjait. Nem is elszigetelt protestáns jelenségként, miután Oláh, Ve- rancsics, Telegdi, vagy később Zrínyi és a szellem óriása, Pázmány is ugyanezen az ösvényen haladt.

De hát. mint Atlantisz, elsüllyedt a magyar reformáció vívmánya is. Elapadtak a források, s legfeljebb búvópatakként tört felszínre itt- ott. Nos, a reformkor írói.

költői kellő érzékkel ezt a nyelvet újították meg, de főképpen tették szalonképessé. De milyen nehézségek árán? Széchenyi 1825. október 12-én a felsőtáblán mondta először "magyar szűz

beszédét". "Én magyarul beszéltem. Oly nagy izgalomban, hogy szívesebben mennék bitóra. Vajon fogok-e valaha hidegvérrel beszélni tudni?"

Nos Széchenyi önviaskodá- sa. s az "öregek" nagy felháborodása mutatta, hogy mégiscsak fordulóponthoz érkezett és nemzeti jelentőségűvé vált a nyelvi kérdés. Mert nemcsak Széchenyi került válságba. Vörösmarty az 1825-ös országgyűlésre írta

meg nagy nemzeti eposzát, a Zalán futását, de a diéta tagjai közül senki sem olvasta. Vagy ki tudja, hogy az 1820- ban megjelent nemzeti drámánknak, a Bánk bánnak a pesti nemzeti színházban történt bemutatására miért csak a forradalom vigíliáján, 1839-ben került sor. (Esetleg Tiborc panasza miatt?)

Rákóczi egyszer már zászGy. Szabó Béla fametszete lót bontott a függetlenségért. Bujdosása, lerombolt váraink, elkobzott birtokok riasztó példáiként maradtak hátra a függetlenségi politika kudarcából. 1848 talán éppen a kudarc miatt kerülte említését. Csak a szívek mélyén intett óvatosságra. Ellenben, mint új eszmét üdvözölte, s bizonyos volt abban, hogy az idő megérett, a burok felreped önmagától. A nyelv alkalmassá vált ahhoz, hogy megteremtse az

érzelmi közösséget, a lelkesedést, a politika pedig játszhat az idegek húrjain. Kossuth már magyarul szólította meg az országgyűlést: "Veszélyben a haza", és magyarul fejezte ki háláját: "Én leborulok a nemzet nagysága előtt".

Vissza voltak a fiatalok, a radikálisok. Nekik is volt egy jelszavuk, a "szabadság", amelyet a francia forradalomtól vettek át, s a lehető legtágabbanértelmeztek. Tizenkét pontjuk összegezi azt, amit a szabadságon érteni kell. Ők sejtették meg leginkább, hogy új élet küszöbéhez érkezett a nemzet, s hogy szakítani kell a régi világgal. Respublika az ideális államforma, amelyben nincs előjog, de kiteljesedik a népjog, s egyenlően részesül mindenki a "bőség kosarából". Azért kell kardot rántani. mert a vérrel szerzett szabadság értékesebb, mint az ingyen kapott, kegyelemként odavetett.

Csakhogy volt egy rákfenéje a nemzeti egység gondolatának. Legfőképpen a politikusoknál, akiknek a kezébe került a vezetés, az irányítás. Könnyebb volt ugyanis a függetlenségről és az Ausztriához való viszonyunkról vitatkozni, mint szembenézni a jobbágykérdéssel. Könnyebb volt ostorozni az elmaradottságot, felismerni a függőséget és annak hátrányait, mint lemondani szerzett és örökölt jogokról és előnyökről. A nemesség, a birtokos osztály nemzetbén való gondolkodását erősen korlátozta gazdasági és politikai helyzete. Elnézte és megtűrte a kilencmilliónyi jobbágyságot, és minél égetőbbé vált megoldása, annál hangosabbá lett az osztrák kérdés körüli vita. A "reformállam" azért bukdácsolt és vergődött, mivel az "elit" nem volt hajlandó kiváltságait megosztani a teljes nemzettel. Az "ezeréves pert"prolongálni kellett a következő évszázadra.

Mégsem járt üresen a XIX. század gépezete. Megteremtődött a nemzeti nyelv. Magyarrá lett a főváros. A megcsonkult ország nyelvi egységet képez, s a határokon túl, mint "úszó szigetek", nagy tömbök őrzik a megtartó nyelvet.

Egységes lett a nemzet? A diktatúra évtizedei alatt el nyomásban, kiszolgáltatottságban, egy idegen ideológiai rabszolgaságban igen. Az 1990-ben kezdetét vevő rendszerváltoztatást azért üdvözölte felszabadításként a magyarság, mert úgy vélte, valahára megvalósul a nemzeti egység gondolata. Ezzel szemben új jelenségként Ausztria helyett az európai kérdés került középpontba. S miközben a nemzet ismét kettészakadt, "elitre" és "jobbágyságra", újra könnyebbé vált az Európa-kérdésről vitatkozni, mint szembenézni a haza "jobbágykérdésével".

Németh László profetikus szavai érzékeltetik leghívebben helyzetünket. "Hatalmi kifosztottságunk drámai, a megromlott bennszülöttek erkölcse gyenge. A rendszernek van állama a gyarmatosítók megváltó jelöltjeinek van tőkéje, sajtója, kész szervezeteik, a bennszülötteknek a- zonban nincs mása. csak némi irodalma és egy kis lelkesedése". Azaz csak panasza. Ezt Németh 1943-ban mondta Balatonszárszón

Rédey Pál (Magyar Nemzet)

A nemzeti egység időszerűsége