Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)
1997-03-13 / 10. szám
•6V; AMERIKAI MAGYAR SZO Thursday, March 13, 1997 Csalódás Az elmúlt évben, nyár elején olvastam egy felhívást a new yorki Amerikai Magyar Szóban: "Ha elolvasta, adja tovább a lapot". Pár percig morfondíroztam; miért kellene tovább adjam? Én félre szoktam tenni, megőrzőm mindenegyes számát. Szükségem van rá. Még mit ne! Ez volt az első reakcióm a felhívással kapcsolatban. Később újra elővettem a már kiolvasott újságot, fellapotam a felhívást, figyelmesen elolvastam. Ezúttal más volt a hozzáállásom, az erényes gondolkodás hozakodott elő bennem, magam mögé utasítva a kapzsiságot. Biztos abból a célból történik ez a próbálkozás, hogy növeljék az újság előfizetőinek számát. Ehhez kérik a mi segítségünket. Lényegében nem sok az, amire kérnek, gyakorlatilag könnyen kivitelezhető. Ami azt illeti, ha idegen nyelvterületen, ahol jelenleg élünk, édes anyanyelvűnkön szerkesztett újságot akarunk olvasni, kötelességünk pártfogolni az ügyet. Mindjárt el is határoztam, hogy akcióba lépek. A fiókból előkerült a keményborítású füzet barátaink, ismerőseink címével, telefonszámával. Valamikor együtt jártunk magyar előadásokra, utcai tüntetések alkalmával együtt meneteltünk Manhattan szívében. Lapozgatom a füzetet, sok az áthúzott név "elköltöztek" megjegyzéssel. Tárcsázom a rég nem hívott számokat, egyik-másiknál a központ szólt bele: a szám, amit hívok ki van iktatva. Végre az egyik hívásnál cseng a telefon, ismerősünk szól bele. Mindjárt a lényegre terelem a szót. Jár-e nektek a magyar újság, ha nem, tőlem megkaphatjátok. Nem kerül semmibe. Hivatkozom arra, hogy rengeteg a hasznos ismeret benne, az embernek nehezére esik a zúzdába küldeni. Sorra elismétlem azoknak, akiket elérek. Sokféleképpen reagálnak arra, amit mondok. Van, aki lelkesedést árul el az elején, de végül oda lyukad ki, hogy nekik jár egy magyar újság és elfoglaltságukra való tekintettel egyelőre beérik ennyivel. A másik átlátszó kimagyarázkodással ábrándít ki. Végül akad egy, aki hajlandónak ígérkezik átvenni az újságot, de csak négy hónap múlva, ha visszajönnek európai kőrútjukról. Fáradtan teszem le a kagylót. Pár napra rá, mégis felvillan a reménység sugara. Feleségemmel egy ruhaüzletben nézegettük a sale-re dobott árút, hangosan beszélgettünk. Meglepetésünkre valaki a közelünkben megszólított: "maguk magyarok"? Az üzlet egyik alkalmazottja volt. Már több hete kézbesítettem a lapot B.T-éknek, akiket a ruhaüzletben ismertem meg. Különösebb megterhelést nem jelentett, mert a Supermarket, ahová vásárolni jártam a közelükben volt. A férj a villamossági osztályon dolgozott, ott könnyebb volt elérni. Legtöbbször csak letettem a pultra és távoztam. Aztán egyszer gyanúsnak tűnt a viselkedése, mintha megelégelte volna az újságot. Amikor vittem, átvette ugyan, de a szemek árulkodtak, valami nem volt rendben. Dilemmában voltam: csináljam tovább, vagy hagyjam abba. Közben vakációra mentek, hetekig félretettem a lapot. Aztán megtudtam, mikor jár le a szabadságuk. Gondoltam teszek még egy kísérletet. Egy délelőtti órában volt arra utam, akkor vittem magammal az újságot. Ahogy beléptem az üzletbe, valami szorongásfélét éreztem. Egyenesen indultam a villamossági osztályra. Emberem mihelyt észrevett, kissé zavartnak látszott, kelletlenül nyújtotta a karját, hogy átvegye tőlem a tekercset. A köszönetféle ezúttal elmaradt. Alig távolodtam el valamicskét, visszanéztem. B.T. éppen abban a pillanatban csapta be a pult alá a tőlem kapott újságtekercset. Olyszerű mozdulattal, ahogy a cukrászok dobják a tojáshéját a szemetes kukába. Folytattam az utamat a kijárat felé. Most már nagyon bántott, hogy visszanéztem és látnom kellett azt, amit művelt. Deprimáltság vett rajtam erőt. Hazafelé vezetés közben egykori paptanárom intelmét véltem hallani: egy nemes ügy érdekében tett fáradozást feladni nem szabad soha. Nagy Ábrahám Mellékeltan küldöm az előfizetésemet egy évre. Nagyon szeretem a lapot, örömmel veszem a kezembe, amikor megérkezik. Üdvözlettel: Keledy Éva Háromszéki székelyfiak Az ellenség megmozdult mindenfelől. Egyik vérzivataros reggelen arra ébredtünk, hogy minden oldalról vész és pusztulás környezi a házi tűzhelyeinket. Az ellenség sáska csapatként tömegesen zúdult ellenünk. Veszélyben a haza* visszhangzott mindenfelől a rémes hang, mely áthatva síkon és bérczeken, tömörülni késztetett minden erőt. Ekkor írta Czuczor Gergely a híres "Riadó"-t, mely riongva kiáltott oda a magyar nemzetnek: "Sikolt a harczi síp, Riadj magyar riadj! Csatára hí hazád, Kifent aczélt ragadj!" (Részletek egy korabeli újságból. Átvéve: Csernátoni Füzetek-ből. Erdély) Kuruczos volt ez alatt a dolgok folyása Erdélyben. Bem "Osztrolenka véres csillaga" bosszúálló fénnyel járt diadalmas seregeinek élén. Kolozsvár bevétele után, daczára a húsz foknyi csikorgó hidegnek, nem sokáig pihentette ott seregeit. Debreczen- be megizente, hogy neki még most egyelőre sem pénzre sem pedig segédcsapatokra nincs szüksége. Előteremti ezeket majd Erdély. Bem útjait ezután tudni is alig lehetett, egyszer csak ott termett villámgyorsan, ahol legkevésbé várták. A székelyek ingadozni kezdtek; azon székelyek, kik Istennek legjobb katonái közé tartoznak. Hanem a császáriak, hogy könnyebben uraivá lehessenek a vitéz székelyfiaknak, cselhez folyamodtak. Szeben- ben hamis "Kossuth Hirlap"- ot és "Közlöny"-t nyomtattak. Azt nyomatták bele, hogy Kossuth megszökött s az egész ország letette a fegyvert s meghódolt Ferenc Józsefnek. Ezen álhírekre a csikszékiek, szintén meghódoltak a császárnak. De nem így a háromszéki székelyek. Mikor ezek az álhirek keringtek, tizenkét vállalkozó székelyfi útnak indult, hogy tudomást szerez17 nek az eseményekről. Fogadást tőnek, hogy ha csak egy marad is közülük életben, / t hírt visz az az egy. Úgy is lön. Azt mondták nincs ágyú. Ekkor előállott Gábor Áron, a jubilátus káplár, s azt mondta, majd ő teremt azt is, csak anyagot adjanak hozzá; s ha ágyújával az első célt nem éri, a második golyót ő nyeli el. Azonban Gábor Áron elment haza, eladta kis birtokát,anyagot vett s nem sokára csakugyan készen lett két ágyú - mindkettő hatfontos. Nagy lett az öröm s bámulat; s midőn a lőpróba kitűnőknek is bizonyította őket, Gábor Áron lett a nap hőse. Nemsokára egész Háromszéken eltűntek a harangok a tornyokból s Gábor Áron ágyúműhelyébe vándoroltak. Kézdi-vásárhely kimondá, hogy ő, ha minden elhagyja is, küszöbénél hal meg inkább egyik, mintsem tűzhelyét meg hagyja fertőztetni. Ez volt az igazi Spártai Ilyenek voltak a háromszéki székelyfiak! A nép gyűlt puskával s nemzeti színre festett lándzsákkal; s őrködtek a határszélekbe törni szándékozó Heydte csapatai ellen. És a nép, mely zsoltárokat énekelve szent ihletéssel vonult táborba. Már javában állott a harcz, midőn Gábor Áron is megérkezett egyik hatfontosával, melyet a székelyek "Jancsi"-nak neveztek. Jancsi morgalmas bőgés között ontá halomra a feketesárga színűek sorait; s a lelkesült nép annak dörgése alatt szuronnyal. lándzsával űzte a futamodó ellenséget. A megszaladt ellenség fölszedte maga után az Olt hid- ját; de a kézdivásárhelyiek meg fölszedték gyorsan egy közellevő ház deszkafödélze tét, megpadolták a hidat s az elszánt sereg nyomban kergette az ellent, mely rendületlenül szaladt szerteszét. A császáriak főerejüket Szeben körül összpontosították, nehogy a szorongatottak segélyére Bem előhaladhasson. És a császáriak, kik a császár nevében csend, béke, személy s vagyonbátorság helyreállításáért működtek, még szitották a kegyetlenségeket. Szegény kis Erdély, melynek külön fajú népei századok óta szép egyetértésben éltek, mely a török alatti szenvedéseit szépen kiépülte:- ennek kellett feldulatni s kiüríteni ismét fenékig a szenvedések keserű poharát! A Magyar Szabadságharc története c. műből. Átvéve: a Csernátoni Füzetek-ből. (Erdély) Olvassa a Magyar Szó-t Olvasóink ür/áJtJ 8 A
