Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)
1997-03-13 / 10. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 13, 1997 • • Üzenet haza Ada, Mohol, Péterréve, Becse, Bácsföldvár, Temerin, sorjáznak a falvak Kanizsától Újvidékig, végig a Tisza partján, és hallom a szívélyes köszöntést is a kapufélfának támaszkodó bajszos parasztoktól: Adjon Isten! Ezzel várnak mindig haza, s most otthon járok képzeletben, miközben régi március tizenötödikére emlékezek. Akkoriban, amikor én ott iijú éveimet éltem, az első világháború utáni Jugoszláviában, március idusán nem lobogtatott a tavaszi szél magyar zászlókat, és tiltva volt a gyülekezés, az ünneplés. Egy-egy magyarlakta község iskolájában talán felhangzott a Talpra magyar, ha bátor volt a tanító. De titokban. Ifjonti felbuzdulásomban elhatároztam, hogy megünneplem azt a napot, amikor a magyar ifjak Pesten zászlót bontottak, és kinyomtatták a tizenkét pontot arról, hogy mit kíván a magyar nemzet. Megtakarított pénzemen vásároltam egy szál jácintust.Kékes zöld lándzsás levéllel. Kitűztem a kabáthajtókámra, mivel kokárdát nem mertem kitűzni. így felvirágozva ültem be az iskolapadba, az újvidéki gimnáziumban aznap. A szomszédom egy cseneji szerb fiú volt. Cojkónak hívták. Óra közben megbökött és megkérdezte: "Névnap?" Visszasúgtam neki, hogy nem névnap, nagyobb annál. Kiváncsi volt, mi lehet, s aztán a szünetben kifaggatott. Mit tudtam én akkor 1848 március 15-ről? Amit apámtól, anyámtól hallottam, amit nagyapa mesélt, meg amit összeolvastam vaskos nagy kalendáriumokból. Cojkó végighallgatott, s amikor a második szünetben is folytattam az udvar sarkában sutyorogva, mi lett a márciusi lángból, s hogyan haltak meg később Aradon a vértanúk, közöttük Damjanich is, aki szerb volt, felragyogott a szeme. Belém karolt, és azt mondta, hogy adjam neki a következő órára a virágot, ő tűzi majd fel a kabátjára. Hubacsek, a német fiú a negyedik órán viselte, az ötödik órára Juhász Karcsi kérte el. És másnap pedig tízen vásároltak a sarki virágkereskedésben egy-egy jácintusszálat, s úgy ültek be a padba. S én meg mindenkinek elmeséltem,amit március 15-ről tudtam. Tele volt az osztályunk villamossággal, éreztük, hogy bizsereg bennünk valami. Valami csodálatosan szép, amit akkor nem tudtam volna meghatározni, megnevezni. A szabadság láthatatlan varázsa? A legszebb emberi csoda? Ültünk tízen virággal, dacosan, merészen előretekintve, s talán láttuk is lelki szemeink előtt a jövőt. Nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy öreg tanárunk odalépett Cojkóhoz, elvette tőle a virágot és saját kabáthajtókájára tűzte. Prodano- vicsnak hívták. Csika Prodanovics. Egy szót sem tudott magyarul. Behunyom a szemem, a régi emlék ízével megyek az utcán, Adán. Péterrévén, Temerinben, és köszöngetek: Adjon Isten! Megértést és szabadságot. Békét.... Illés Sándor Népünk ünnepe 1848 és 1956 nagy ünnep nékünk Szívünk mélyén hordozva Büszkén ünnepeljük Katonaság népe mind egyaránt Jöttek a németek Jöttek a románok És követték őket az oroszok Puha párnájukat megvetve népünket széttépve országunkat rombolták minden erejükkel Maroknyi ország leszakított népe küzd a fájdalommal Erdély érdekében Most amikor szabadok lettünk megáldva érezzük hogy a háromszínű zászlót koronával együtt, ismét kitűzzük Óh, hogy évek óta mit szenvedett népünk azt a nagykönyvbe Isten beírja nékünk. Mert március 15 a magyarok ünnepe és ne tiporja sárba soha senki többet. Kaprinyák Gyuláné NEMESKÜRTY ISTVÁN Március tizenötödikére emlékezvén, emlegetjük ugyan a február végi párizsi forradalmat mint meghatározó előzményt; megemlékezéseink azonban nem szoktak elidőzni ennél a világtörténelmi eseménynél. Pedig magyar szemtanúi is akadtak. A Párizsban tartózkodó Dobsa Lajos, Petőfi barátja, megírta és közreadta élményeit: Az 1848. évi francia forradalom. Dobsa Lajos szemtanú, szerző tulajdona. Pesten, nyomatott Beiméinél, 1848. A huszonnégy éves ifjú ügyvéd, Petőfi barátja, egy Csanád megyei földbirtokos és a francia Amelie Dubois fia, aki a kordivat parancsára vándorszínészként bejárta az országot, színdarabokat is írt, 1846-ban megkezdett tanulmányútja során jutott el 1847 őszén Párizsba. Véletlen tanúja lett a februári eseményeknek. Február huszonkettedikétől kezdve egy héten át rótta az utcákat, feljegyezte, amit látott: tüntetések, sortü- zek, halottak... Huszonnegyedikén, Lajos Fülöp király lemondása után elragadtatva hallgatja a Magyarországon is népszerű költőt, Lamartine-t, aki újdonsült külügyminiszterként szónokol Dobsa összetoborozza párizsi magyar ismerőseit, és hu- szonhatodikán küldöttséget vezet Lemartine-hez. Lamartine szívélyesen fogadta a magyar küldöttséget: "Én átutaztam az önök hazáján, tanúja voltam e nagy nemzet hősi erényeinek, mely nemzet bár egy nagy szövetségi egységbe lépett, soha nem vesztené el ősi nemzeti mivoltának megkülönböztető jellegét. Önök szíves kívánságot hoztak nekünk újonnan kivívott szabadságunkhoz, mi pedig tiszteletünket nyilvánítjuk az önök régi szabadsága iránt, melyet oly bölcsen és dicsőségesen tartottak fenn hazájukban. Ha visszatérnek szép hazájukba, mondják el, hogy annyi itt a barátjuk, ahány francia polgár él”. A magyarok a Bastille téren rázendítettek a Szózatra, Vörösmarty költeményét alig öt éve zenésítette meg Egressy Béni, s a magyarok itt már tudják, már éneklik. Egy francia elkiáltotta magát: "Kalapot le, ez a magyar Marseillaise!' Itthon e napon mitsem tudnak a nagy eseményről. Széchenyi István március elsején jegyzi fel naplójában, hogy mundus se expediet (elszabaPárizsi február .. , . pesti március i dúl a világ) "most aztán ha- I marosan áll majd a bál". Petőfi március tizediké táján | írott versében tesz először említést a párizsi forradalomról: "Hogy kitelt a fran- ciáknál/A király becsülete: /Mint ezernyolcszázharmincban/ S most valami két hete" (Beaurepaire) Bizonyára felkavarta őt az is, hogy Párizsban egy költő a forradalom vezére... szám, mely nemcsak utópiákban, de tényekben mutatná e nézet haladását? Elérkezik hozzájuk a szabad sajtó híre, és a boldogtalan ábrándozók egymás nyakába borulva, örömkönnyeket sírnak. Megjön a második szám, a harmadik, s ott látják a tizenkét pontot, de a munkás állapota javításáról semmi, viszont a hírlap teli van miniszteri kinevezésekkel... Képzeljük Mi kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság é$ egyetértés. t Kiváajak • sajté jmbadaág#, mmxm etórlését & Fetétt# Báaisterííu»e! Burib-Pesten. X fcvenkiatí WmUn•*- tWay előtti tfyeaAfaég* j»l*Ari 4» vallási tekintetben. & Seawttf 6. Kéz&t tekernem. 1. Úrbéri visganyak wepzftfitefé*. a Esiüűthzét. kéfvbeW »^yealÓNég: alapján. 8. Xemxeii Báni. I®. A" k»forufc*áK esküdjél cwf m atfcoíisáaym, eagyiur labr aktokat "* *'%yé4 külféWre. a’ iötféídi«sk<*< vigyéit el tétünk. tt A’ paiitikaí statösfögfyak mtteám baktassanak, lt fiai«. Egyealfoég, szabadság, testvériség! HP Uh nini mi 7 ... ——»...... Dobsa siet haza; a nyáron Csanád megye hadszervező kormánybiztosa, Világos után börtönbüntetést szenved. A politikától visszavonult, színműveket Írogatott - Szent István-drámáját Erkel Ferenc zenésítette meg! - és gazdálkodott. Lamartine számunkra jóle- sően udvarias válasza politikailag jelentéktelen. Óvatos. Nem céloz függetlenségi törekvéseinkre, sőt, méltányolja, hogy "nagy szövetségi egységbe léptünk" a Habsburg Birodalommal. Dicséretre méltó, hogy megőriztük az ősi, alkotmányos szabadságot". Dobsa kifejti, hogy hazatérve őt magát is meglepte és elcsüggesztette a szociális intézkedések hiánya. Mert "mi csak beszédeket fecsegünk a szélbe a haza fölvirágzásáról". A párizsi magyarok "mohón nyelik el az odavetődött ha- zájokbeli hírlap minden hasábjait, megrágják annak minden betűjét és lesik, mikor jön már az a hírlapi magunkat helyükbe”. Petőfi nyilván részletesen megismerkedett barátjának párizsi élményeivel. Ez költészetében is tükröződik. Júliusban, Dobsa hazatértekor, e szavakkal inti a nemzet- gyűlést: "Hazát kell nektek is teremteni! /Egy új hazát, hol minden szögletig/ Eljusson a nap a tiszta levegő/ Hogy minden ember lásson s ép legyen/ ... Rossz gazda, aki mindig újra épít / S ma vagy holnap, de végre tönkre jut..." (A nemzetgyűléshez). A társadalmi különbségek nélkül pillanatok alatt küldöttséggé szerveződött párizsi magyarság annak bizonyítéka, hogy a magyar társadalom nagyon is készen állt a forradalomra. Vajon nem tekinthető-e a negyvennyolcas forradalmunk jelképes kezdetének az a fennkölt pillanat, amikor, három héttel március tizenötödike előtt, háromszáz magyar elénekelte a Bastille téren a Szózatot? S amikor Lamartine-ék azt a magyarok Marseillaise-ének nevezték? *• Kérjük terjessze a Magyar Szó-t!
