Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)
1997-03-06 / 9. szám
Thursday, March 6, 1997 AMERIKAI MAGYAR SZO 5. Negyven éve halt meg Neumann János Amihez nyúlt, kezében arannyá változott Neumann János Negyven éve, 1957. február 8-án hunyt el a magyar származású Neumann János, minden idők egyik legnagyobb matematikusa, aki még hosszas, szenvedésekkel járó betegsége idején is alapvető tudományos műveket hozott létre. Budapesten született 1903 decemberében, itt járt középiskolába, a Budapesti Műszaki Egyetemen doktorált, családja egy része is itt élt, feleségei is magyar származásúak voltak. A világ mégis amerikainak ismeri. Az Encyclopaedia Britannica szerint (amely egyébként szokatlanul hosszú szócikket szentel Neumann-nak): "magyar születésű német-amerikai matematikus, eredeti neve Johann von Neumann". 1930-ig, amikor meghívták az amerikai Princetonba (ahol már a következő évben megkapta professzori kinevezését), Berlinben és Hamburgban dolgozott. Végtére is Neumann az egyetemes tudomány óriása volt, egyúttal tagja a Magyarországról származó zsenicsapatnak, akiket Marx György fizikus professzor, egy amerikai tudós szellemes megjegyzése nyomán a Földre érkezett "marslakókként" mutat be könyvében. Neumannt a legtöbb ember a modern elekronikus számítógépek "atyjaként" ismeri, holott ezt a jelzőt sokkalta inkább a brit Alan Turing érdemelné. Mégis Neumann 1945-ben megfogalmazott gondolata, amely szerint az adatok mellett a gép memóriája a számítógép működését vezérlő utasításokat is tárolja, meghatározó jelentőségű a számítástudományban. Az általa kialakított architektúra, a Neumann-elv a ma használatos számítógépek felépítésének alapvető modellje. Mintegy százötven tudományos műve közül körülbelül húsz foglalkozik a fizika különféle problémáival, a többi szinte egyenletesen oszlik meg a tiszta és az alkalmazott matematika különböző ágai között. A választó- vonal 1940 körül húzható meg: Neumann János - nyilván az USA háborús győzelmét szolgálva - egyre inkább az alkalmazások felé fordul. Ő végezte el például azokat a hidrodinamikai számításokat, amelyek megvalósíthatónak bizonyították az atombomba beindítását végző robbantás újfajta implóziós ötletét (eszerint nem "kifelé" kell a töltetet robbantani, hanem egy üreges plutóniumgömböt célszerű összenyomni.) Amikor Neumann Jánosra és hozzá hasonlóan zseniális "marslakótársaira": Kármán Tódorra, Wigner Jenőre, Szilárd Leóra és társaikra emlékezünk, büszkén említhetjük, hogy Magyarországon születtek, nevelkedtek, kapták meg életük alapvető kulturális indíttatását. Fájó u- gyan, hogy egy másik országban teljesítették ki munkásságukat, mégis örülhetünk legalább annak, hogy időben eltávozván az országból, nem kellett osztozniuk Bródy Imre, Szerb Antal, Radnóti Miklós és még sok más, esetleg korai gyermekkorukban elpusztított zseni (és nem zseni) sorsában. Szentgyörgyi Zsuzsa Reményik .Sándor: Csendes csodák Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák. Tedd a kezedet a szívedre Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog, Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodásabb dolog? Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat? Nézd, árnyékod hogy fut előled, Hogy nő, hogy törpül el veled. Nem csoda ez? - s hogy tükröződni Látod a vízben az eget? Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök. SZÁLLÍTÁS USA - MAGYARORSZÁG AUTÓJÁT, BÚTORAIT VAGY BÁRMILYEN MÉRETŰ ÉS SÚLYÚ CSOMAGJAIT, ZÁRT KONTÉNERBEN A LEGKEDVEZŐBB ÁRON SZÁLLÍTJUK BUDAPESTRE HÁZTÓL-HÁZIG SZOLGÁLTATÁS MEGOLDHATÓ ÁRÚÁTVÉTEL ÉS VÁMÜGYINTÉZÉS SAJÁT BUDAPESTI RAKTÁRUNKBAN KÉRJÜK HÍVJÁK IMRÉT VAGY LÁSZLÓT INTEREX N.Y. 681 MAIN ST. BLDG. 66 BELLEVILLE, N.J. 07109 TEL: (201) 844-9020 FAX: (201) 844-9030 CONNECTICUT OFFICE: (203) 459-8671 PENNSYLVANIA OFFICE:(215) 766-2597 Nyílt levél Nagy bajában hova fordul az ember? A jó Istenhez. Én is tudtam, hogy kihez kell folyamodni segítségért. Elmentem a templomba, ahol mindig közelebb érzem magam az Istenhez. Nagy bajom volt, az unokahugomnak új szívbillentyűre volt szüksége Magyarországon. Hibás szívbillentyűvel született 47 évvel ezelőtt. 16 évvel korábban egyszer már kicserélték a rossz billentyűt, akkor egy röfi szelepre, ami annak idején Svédországból jött. Egy ilyen billentyű időtartama 10-14 év. Az útóbbi években egyre rendetlenebbül működött, lett légyen 16 éves a szelep. A professzorok megállapították, hogy záros határidőn belül egy új billentyűt kell beültetni, mert ha nem, a páciens meghal. Uj billentyűt kellene beültetni, ha a magyar kórházak olyan anyagi körülmények között lennének, hogy ilyen komoly és költséges műtétet el tudnának végezni. De pénz nincs. A várakozó listán elég rangos helyen volt az unokahugom, de még mindig nem került sor az operációra. Itt jött az Isten segítségemre, aki tollat adott a kezembe, írtam Göncz Árpád kormányfőnek, Horn Gyula miniszterelnöknek, az érdekelt professzoroknak, de legelőször is elmentem a templomba. Nagytiszteletű Kereskényi Sándor református lelkész nagy segítségemre volt, karöltve Kovács István főkonzullal, megmutatva az utat, hogy merre menjek. Nem protekciót kértem és nem protekciót kaptam. Emberi segítséget kaptam, ami hálTstennek időben érkezett, a várakozó listán éppen unoka- hugomra esett a sor, és 1996 december 6-án megoperálták. Ezúttal plasztik szelepet kapott, amit ha száz évig él sem kell kicserélni. Hála neked jó Istenem, segítettél. Segítettél azzal, hogy ilyen embereket jelöltél e neves helyekre, akik tudják a kötelességüket az emberekkel szemben és hajlandók az emberek problémáival foglalkozni. Millió köszönet és hála Neked Úram! Bittó Boldog Klára I--------------——;——----1 ^ Irodánk képviseli az összes repülő és hajó társaságot. p ^ Jegyeket azonnal kiadunk, úgy belföldre, mint külföldre. ^ Package túrák, hotel és kocsi foglalás a világ minden részére. ^ ^ Gyógyfürdő beutalás kedvezményes áron. ^ Rokonkihozatal a legelőnyösebb áron. ^ | 6 napos túra Budapestre $799.- | | NY - Budapest - NY Speciális ár $378.- | ^ Indulás most már Newark-ból is. ^ DUNA UTAZÁSI IRODA ^ 215 East 82 Str., New York, NY 10028 | Telefon: (212) 737-0150 * FAX: (212) 861-6829 |j