Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)

1997-02-13 / 6. szám

Thursday, Feb. 13, 1997 AMERIKAI MAGYAR SZO 3. Amerikai Tanácsának közleménye GYÓGYSZER-ADOMÁNY KÁRPÁTALJA SZÁMÁRA A Világszövetség Amerikai Tanácsa egy tizenöt millió forint értékű gyógyszer csomagot juttatott el a kárpátaljai magyar kerület számára. A küldeményt Papp László az Amerikai Tanács elnöke személyesen adta át Dobos Lászlónak, a Világszövetség Karitatív Alapítványa elnökének. Ezeket a nagyértékű antibiotikum és más legújabb gyógyszer-csomago­kat, amerikai magyar orvosok ségítségével szerzik be a gyártó cégektől. Hasonló küldemény készül Erdélybe is. JÓ HÍRÜNK SZOLGÁLATA AZ INTERNETEN Simon András, az ohioi egyetem tanára nyugalomba vonulá­sa óta annak szenteli életét, hogy a magyarellenes könyvek és dokumentumok ellensúlyozására komoly szakértelemmel megirott könyveket helyezzen el az Internet hálózaton. "Átnéztem az öt legnépszerűbb amerikai egyetemi történelem tankönyveket. Az eredmény, mint tudod siralmas" - írja a Világszövetség Amerikai Tanácsa számára készített ismertető ben. Hogy ez miért van így, azon már okoskodtak sokan a külföldi magyar sajtóban. A hazai közvélemény és sajtó ugyanakkor nem törődik - vagy nem tud - a kérdésről. Mindenesetre a könyvtárak hemzsegnek a magyarellenes könyvektől. A legfontosabb magyar szellemű könyvek meg rendszeresen eltűnnek a polcokról. Most végre egy lelkes magyar professzor munkájával egy sor angolnyelvű magyar könyv lett elérhető a Mississippi State University jóvoltából az Interneten. http://www,msstate . edu/archives/history.htlm címen A Külföldi Magyar Öregcserkészek által terjesztett 30 angol­nyelvű történelemkönyv a Hungary Network Kft. kezelésében olvasható: http://www.net.hu/corvinus címen. További felvilágosótás: Papp László Tel: 203-966-1542 Fax: 203-966-6517 Solana csendben távozott Moszkvából Az orosz külügyminiszter és a NATO főtitkára zárt ajtók mögött vitatta meg az észak-atlanti szövetség és Oroszország viszonyával, az európai biztonsági rendszer megteremtésével kapcsolatos kérdéseket. A sajtó munkatársait nem engedték a helyszínre, a kormány Moszkva környéki vendégházába. Javier Solana a megbeszéléséket követően nem nyilatkozott, és azonnal visszautazott Brüsszelbe. Azt nem Ígérjük, hogy ingyen nyaralhat, de hogy mi adjuk a legnagyobb kedvezményeket arról meggyőződhet, akár telefonon, akár személyesen. Az idei szezonban kibővült választékkal, 3 hetes gyógyüdülések, kétharmad áron, fizetési könnyítéssel. Olcsó repülőjegyek a világ minden pontjára, hotel, gépkocsi rendelés (Magyarországon szükség esetén gépkocsivezetővel), hajó körutazások, részletfizetési lehetőséggel. Metro-Jet Travel Corp. 310 Madison Avenue, Suite 516 New York, N.Y. 10017 Tel: (212) 973-0773 Üzleti órákon kívül: (212) 873-3800 * President, Gábor Eva VALENTINE-NAPI KÜLÖNLEGESSÉG! Aki ez évre tervezett utazását Valentine-napon a RED TULIP-PIANO BÁRBAN (439 E. 75th Street, NYC) leköti, annak italszámláját cégünk kifizeti! Kié az ország? A privatizáció eredményeként 1995 végéig létrejött tulajdoni szerkezet százalékban Ország Külföldi Menedzseri Kuponos Visszaszolg. Egyéb Még Összesen . tulajdon és munkaváll. privatizáció az eredeti állami kivásárlás tulajdonosnak tulajdonban Cseh Köztársaság 5 0 50 2 3 40 100 Magyarország 40 2 .0 4 12 _ 42 100 Lengyelország 3 14 6 0 23 54 100 Oroszország 0 55 11 0 0 34 100 Forrás: From Plan to Market. World Development Report 1996, The World Bank A Világbank egy nemrég publikált tanulmánya össze­hasonlító elemzést ad a közép-európai országokban és Oroszországban 1995 vé­géig lezajlott privatizáció módszereiről és eredményei­ről. A vizsgált országokban 1995 végéig nagyjából az ál­lami tulajdon 50-60 százalé­kát magánosították, ám jel­legzetesen eltérő módon. Csehországban a mindenki­nek egyenlő esélyt biztosító kuponos privatizáció játszott döntő szerepet, az oroszok­nál a menedzseri és munka- vállalói kivásárlás, Lengyel- országban főleg az önkor­mányzatok és biztosítótársa­ságok kapták a privatizált állami vagyont, a külföld felé történt értékesítés aránya viszont egyik országban sem haladta meg az öt százalékot. Ezzel szemben Magyaror­szágon a privatizáció megha­tározó módja a külföldi tu­lajdonosoknak történő érté­kesítés volt. A külföldi tulaj­don hazai 40 százalékos ré­szesedése nyolcszorosán ha­ladja meg az utánunk követ­kező Csehország adatát. Ma­gyarországon 1995 végéig a nemzeti vagyon mintegy hat­van százalékát privatizálták, és mindössze 18 százaléka került hazai tulajdonoshoz: négy százalék volt az eredeti tulajdonosnak visszaszolgál­tatott vagyon, két százalék a menedzseri, illetve munka- vállalói kivásárlás, a többi önkormányzatoknak, közin­tézményeknek történő áta­dás, illetve csődeljárás kere­tében történt értékesítés. A közvélemény a hivatalos propaganda és a tömegtájé­koztatás jóvoltából úgy tudja, hogy a privatizáció sikertör­ténet, hiszen mást sem hall, mint hogy a rendszerváltozás kezdete óta Magyarországon minden más posztkommunis­ta országnál több működötö­ké áramlott, hogy a külföldi tulajdonosok korszerűsítik és fellendítik a magyar gaz­daságot. A valóságban azon­ban éppen az ellenkezője történik. 1989 és 1995 vége között a privatizáció kapcsán mintegy hat-hétmilliárd dol­lár áramlott az országba. Ez a tőkebeáramlás - elvben lehetővé tette volna az or­szág nettó külső adósságállo­mányának jelentős csökkené­sét, ennek ellenére a nettó adósságállomány 1989 óta lényegében nem változott. Ma már a szélesebb közvé­lemény is egyre világosabban felismeri, hogy a rendszervál­tó "elit" nemhogy megoldotta volna az ország gazdasági problémáit, hanem újabb, még súlyosabbakkal tetézte. Jogos tehát a kérdés, milyen motivációk késztették a poli­tikai elitet, hogy a gazdaság- történelemben páratlan módon az ország termelő és elosztó kapacitásainak nagy részét, a belső és külső pia­cokat külföldi kézre juttassa. E kérdés annál is inkább izgató, hiszen a környező országokban a rendszerváltó elit akár liberális volt, mint Csehországban, akár keresz­tény, mint Lengyelországban, nacionalista, mint Szlovákiá­ban, vagy posztkommunista, mint Romániában, azzal azért tisztában volt, hogy az ország kiárusítása nem szol­gálja a nemzeti érdekeket. E kérdés megválaszolása nyilván majd a későbbi korok történészeinek felada­ta lesz. Lóránt Károly Bővít a Malév Ferihegy 2 mellett működő új cargobázist épít a Malév 1998 második felére. A légiárú-fuvarozási központ a jelenleginél háromszor nagyobb lesz és több mint 1 milliárd forintba kerül. A Malév Air Cargo igazgatója elmondta, a Malév 1996-ban körülbelül 14 ezer tonna árut szállított, 1000 tonnával többet az előző évinél. A légiáru-szállítási igazgatóság az ezredfordulóra szeretné a teljesítményét megduplázni. A Federal Express Magyarországon A világ egyik legnagyobb szállítási vállalatának, a Federal Expressnek magyarországi képviselője a Royal Express Kft. az idén 400 millió forintos forgalommal számol. 1996-ban a cég forgalma 300 millió forintot tett ki. A 100 százalékban magyar tőkével működő cég használja a Feredal Express számítógépes világhálózatát. így a világ mintegy 220 országába vállalnak szállítást. SZÁLLÍTÁS USA - MAGYARORSZÁG AUTÓJÁT, BÚTORAIT VAGY BÁRMILYEN MÉRETŰ ÉS SÚLYÚ CSOMAGJAIT, ZÁRT KONTÉNERBEN A LEGKEDVEZŐBB ÁRON SZÁLLÍTJUK BUDAPESTRE HÁZTÓL-HÁZIG SZOLGÁLTATÁS MEGOLDHATÓ ÁRÚÁTVÉTEL ÉS VÁMÜGYINTÉZÉS SAJÁT BUDAPESTI RAKTÁRUNKBAN KÉRJÜK HÍVJÁK IMRÉT VAGY LÁSZLÓT INTEREX N.Y. 681 MAIN ST. BLDG. 66 BELLEVILLE, N.J. 07109 TEL: (201) 844-9020 FAX: (201) 844-9030 CONNECTICUT OFFICE: (203) 459-8671 PENNSYLVANIA OFFICE:(215) 766-2597

Next

/
Thumbnails
Contents