Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-30 / 4. szám

6. Thursday, Jan. 30, 1997 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Ez a cím úgy hangzik, mintha egy francia vígjáték címe lenne. A század elején divatban voltak az ilyen finom pikantériájú darabok, a Vígszínházban is nagy siker volt "A nagyhercegnő és a szobapincér". Természetesen Párizsban játszódott, valamelyik grand hotelben. A szobapincér fiatal volt és naiv, a nagyhercegnő rafinált és kacér. Ez a liftes, akiről szó van, itt dolgozott New Yorkban, a Rockefeller Cen­terben. A teherliftet kezelte, mely az alagsorból ment fel a 72. emeletre. Nem volt fiatal, még kevés­bé naiv. 42 éves volt, már őszült a halántéka, megtör­ték a börtönben töltött évek. Nem beszélt angolul, és ö- rült, hogy ezt az állást kapta. A főnöke egy goromba em­ber, gyakran durván rámor­dult.- Maga nem volt liftes Ma­gyarországon! Igaz?- Igaz... - hümmögte, és jobbnak látta, ha nem mond semmit. Az aranygombos, zöld liftes uniformis nem állt olyan jól rajta, mint egykor a testőr­századosi egyenruha. 1957-et mutatott a kalendá­rium. A levert szabadságharc után a magyar menekültek ezrei kerültek az USA-ba és Kanadába. Mi voltunk az "ötvenhato­sok". Sokan meglepő módon e- csetelték otthoni múltjukat, ahogy a közmondás tartja: messziről jött ember azt mond, amit akar.... Egy izgága fiatalember, aki minden összejövetelen fel­szólalt, szerkesztőnek adta ki magát. Hát ez enyhe túlzás volt, mert csupán a Csajág- Röcsögei Hírlap közölte né­hány versét. A molett hölgy, aki valamilyen elhunyt férjre hivatkozva bárónőnek titulál­ta magát, azt állította, hogy tanulmányait Párizsban, a Sorbonne-on végezte. Való­jában csak hat elemit vég- zen. Az idősebb úr, akit min­denhová meghívtak vacsorá­ra, elmélázva emlegette ősi kastélyát, melynek tornyából a Dunára lehetett látni. Akik jártak ott, azok szerint egy weekendháza volt, melynek egv' len ablakából nem a D iára, de a szomszéd bá­ró iudvarára nyílt a kilátás. Ez a liftes a Rockefeller Cenferben soha nem mon- dc semmit. Egy tragikus tői íelmi nevet viselt... A desége, a manöken, az én voltam. A Fifth Avenue-i elegáns Altman Árúház szőr­meszalonjában dolgoztam. Fárasztó volt, és mikor este hazaértem, már nem lett volna erőm leülni és írni. CLAIRE KENNETH: A liftes és a manöken Persze írógépem sem volt. Valami vacsorát kotyvasztot­tam a szobánkban lévő kis villanyrezsón férjemnek és a fiamnak, aki iskolába járt. Egy "rooming hauseban" laktunk, a West Side-on, a 74. Streeten. Már többször megírtam, hogy ez az épület eredetileg Morgentau bankár magánpalotája volt. A régi gazdagság nyomai még felfedezhetők voltak. Selyemtapéták a falon, de már foszlányokban, márvány­kandalló, amely nem műkö­dött. Keleti szőnyegek, ko­pottak és rongyosak. Egy frizsider is volt az alkóvban, de többnyire ez se működött. A házigazdánk, Mister Pus- serl gyakran bejött, ha nem ■ voltunk otthon, és megdézs­málta a frizsiderben lévő élelmet. Főleg a szalámit kedvelte, amit azért vettem, hogy a fiam elvigye az isko­lába tízórainak. Mister Pusserl felesége, egy szörnyű asszonyság egész nap rikácsolt. Németül, mert bé­csiek voltak. Mirólunk nem volt túl nagy véleménnyel, állandóan mondogatta, hogy milyen szemét népség va­gyunk, még egy kofferünk sem volt, mikor ideköltöz­tünk. Nem magyarázhattam meg neki, hogy nem monogramos bőröndökkel menekültünk át a hófúvásban a határon. És örültünk, hogy átértünk, hi­szen még a senki földjén is lőttek ránk az oroszok a magas figyelőből. Pusserl felesége különben sem állt velünk szóba. Egyik reggel interjút adtam a "Dave Garroway show"- ban. Elég jól beszéltem an­golul, és őszintén válaszol­tam a kérdéseire.- Igen bestseller író voltam Magyarországon, de könyvei­met betiltották. Otthonom­ból elhurcoltak, kitelepítet­tek, kényszermunkát kellett végeznem a rízsföldeken. Az is szóba került, hogy a háború utolsó évében meg­mentettem egy amerikai ej­tőernyős életét, amiért Ei­senhower elnöktől magas kitüntetést kaptam. Férjem családjáról is kérdeztek, a miniszterelnökről, aki hadat üzent a Szovjetuniónak, és ezért 1946-ban kivégezték. A Pusserl házaspár egész nap a televízió előtt ült, per­sze látták ezt a közvetítést. Ezek után nyilván már nem tartottak minket szemét nép­ségnek... Még aznap este a vén­asszony bekopogott az ajtón­kon. Most meglepően nyájas volt. CLAIRE KENNETH- Láttam, darling a televí­zión! Sajnos a frizurája nem volt túl jó!- Nem a frizurám miatt voltam meginterjúvolva!..- Hát igen, igen.... De so­hasem mondta nekünk, hogy maga híres írónő volt Buda­pesten. Magának most is írni kellene, és szerezni valahon­nan ösztöndíjat! írhatna itt is bestsellereket, akkor több pénzük lenne, és én is fel­emelném a lakbérüket... Ez igazán meglepett. Csak nem képzelte, ha bármi okból több pénzünk lenne, itt maradnánk ebben a ször­nyű lakásban.- Van itt nem messze, a Central Park sarkán egy Lu­theran Church. Azt mondják, a lelkész nagyon segítőkész. Menjen el hozzá, hátha tudna tanácsot adni, hogy hova forduljon, milyen kap­csolatot keressen! Megköszöntem az ötletet, és a legközelebbi szabadna­pomon elmentem. Előzőleg gondosan leen­gedtem a sötétkék kosztüm­szoknyámat. Mikor az Alt- mán Árúházba mentem je­lentkezni, magasan felszeg­tem. Egy manökennek csakis hosszú és karcsú lábai lehet­nek, ezt megmondták nekem előre. Minden papíromat össze­szedtem, hogy bemutassam a papnak. A New York Times cikkét, amelyben "Hungary’s Marga­ret Mitchell"-nek neveztek, összehasonlítva engem az "Elfújta a szél" írónőjével. Az Eisenhower-kitüntetést is persze. A templom nem volt messzire, csak négy blokk- nyira. Két bejárata volt, a nagykapú és egy másik bejá­rat. Mindkettő zárva. Becsöngettem a kisebbik ajtón, gondoltam, ez vezet az irodákba. Jó ideig vártam, már azt hittem, hiába jöttem, nincs itt ilyenkor senki. De nyílt az ajtó, és egy ba­rátságos arcú, középkorú pap állt ott, mellette farkaskutya. Csodálkoztam, hogy kerül egy kutya ide, a templomba? A pap nagyon udvariasan bekísért egy szobába.- Foglaljon helyet, höl­gyem! Leültem az íróasztallal szemben. Nagyon egyszerű irodahelyiség volt, a falon egy feszület és Krisztus urunk képe az Olajfák he­gyén.- Nos, milyen ügyben lehe­tek szolgálatára? - kérdezte a pap, közben simogatta a kutya fejét. Már előre elhatároztam, hogy miket fogok mondani. Kiraktam a papírjaimat az íróasztalra. Az Eisenhower- kitüntetéstől kezdve min­dent, amit fontosnak tartot­tam. Meg persze a keresztle­velemet is, hiszen azért kérek itt segítséget, mert evangélikus vagyok.- Itt van mindaz, tiszteletes uram, amiből a vak is láthat­ja, hogy én megérdemlek egy ösztöndíjat. A pap most felém fordult.- Igen... És én vak is va­gyok... - mondta csendesen. Aztán levette a sötét szem­üvegét, és rám nézett. Illetve dehogy nézett, a szemei he­lyén két homályos üreg volt. Felsikoltottam. Közel vol­tam ahhoz, hogy elájuljak. Most már megértettem, miért van itt a farkaskutya.- Hát igen, Isten mindnyá­junkra kimérhet valami meg­próbáltatást, és el keil visel­nünk! Most már felvette a nap szemüveget, és megkerülve az íróasztalt odajött hozzám. A kutya követte. Egy tétovázó, bizonytalan mozdulattal, a kinyújtott ke­zével megsimogatta a feje­met.- Milyen színű haja van? - kérdezte.- Szőke... Szerettem volna valamit mondani, bocsánatot kérni, de egyáltalán nem jutott semmi az eszembe. Szinte megkövültén álltam ott, és alig vártam, hogy végre kint legyek innen. Kint az utcán, ahol már nem kell visszatartanom a sírást. Két héttel később értesítést kaptam a PEN Clubtól, hogy kiutaltak számomra egy író­gépet, menjek érte. A gép olyan nehéz volt, mint egy sparhelt, alig tud­tam felemelni. Angol betűs gép volt, az ékezeteket utó­lag kellett rátennem. De ezen írtam meg az első regényemet itt, Amerikában. A "Május Manhattanben"-t. Angolra fordítva "May in Manhattan" címmel jelent meg New Yorkban, London­ban, Kanadában, majd sok más nyelven, öt világrészen. Mikor elmentem a temp­lomba, hogy megköszönjem a papnak a közbenjárását, nem ő nyitott ajtót. Ala­csony, kopasz, öreg pap állt az ajtóban, a farkaskutyát sem láttam. Megmondtam, kit keresek, mire szororúan bólintott.- Már nincs itt... Elkésett, kisasszony! Tegnap temet­tük... Ez is negyven éve történt! Értesítem kedves vendégeimet, hogy minden pénteken és szom­baton zenés-táncos vacsoraesteken, vasárnap délután 5 órai teán lépek fel műsorommal a RED TULIP BÁRBAN 439 East 75th Street (közel a York Avenue-hoz) Asztalfoglalás ajánlatos: (212) 734-4893 Szeretettel várom Önöket Dr. Hámori Péter zongoraművész Dr. GEORGE KLEIN Cornell-diplomás, urológus szakorvos RENDELŐK: 157 E 72 St. New York, N.Y. 10621 110-45 Queens Blv. Forest Hills, N.Y. 11375 Mindkét office telefon: (212) 744-8700 Prosztata problémák * Vasectomy * Húgyúti fertőzések * Impotencia * Vese és hólyag­daganatok * Vesekő 24 órás dytalan telefon-konzultáció Medicare-t és Blue'Cross-Blue Shield biztosítást ' elfogadunk

Next

/
Thumbnails
Contents