Amerikai Magyar Szó, 1997. január-június (51. évfolyam, 1-25. szám)

1997-03-27 / 12. szám

10. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 27, 1997 Sheriffek, banditák Deák Pál Ki ne hallott volna Billy Kid­ről a gyerekképű gyilkosról, vagy Butch Cassidy-ről és a Sundance Kölyökről. Hirhedt barátai voltak ők valamikor a vadnyugatnak. Azonban nem kevésbé híres sheriffek is jár­ták azokban az időkben a pré- riket. A dolog úgy állt, hogy nem volt valami éles határ törvényen kívüli és a törvény őre között. Ha a városnak szüksége volt egy keménykezű sheriffre úgy megválasztották, a következő évben pedig munkanélküli tekergő lett maga is. Ilyenkor a játéktermek kártyaasztalainál próbáltak jövedelemre szert tenni. Leginkább leszerelt katonák voltak,.gyorskezű mesterlő vészek. Pl. Mr. Ganet, aki Billy Kid-et lelőtte. A munka befejezése után Teddy Roosevelt elnök testőrségében szolgált. Életét az országút mentén fejezte be, egy ismeretlen tettes hátulról fejbe lőtte 1908-ban. Ez nagyon ismerős ugye? Egy másik híres sheriff Mr. Masterson volt, aki élete során Butch Cassidyt és a Sundance Kölyköt még Dél-Amerikába is követte. Őbelőle újságíró lett New York Cityben. Életét 1921- ben ágyban, párnák között fejezte be. Igencsak furcsa vég egy pisztolyhősnek. Szólni kell itt a Pinkerton magánnyomozó ügynökségről. Ők tartották nyilván a legtöbb bűnözőt az aktáikban. Sohasem zártak le ügyeket csak a megoldással vagy az illető halálával. Ők segédkeztek az USA titkosszolgálatának megszervezésében is. A Texas Rangerek először a szökött indiánok, mexikói banditák és marhatolvajok ellen harcoltak. Csak a parancsno­kuk volt "hivatalos személy" a többiek úgy csapódtak hozzá. Úgy kellett lovagolniuk, mint egy mexikói, nyomot olvasni, mint egy indián és lőniük, mint egy marhatolvaj. Már megjele­nésükre meg kellett adnia magát a bűnözőnek és az első felszólítással egyidőben már lőttek is. Volt is rend arrafelé. Híres volt még I.C. Parker az "akasztóbíró". A törvényessé­get mindig betartva kemény kézzel vetett véget a bűnözésnek. Naponta hat ember is lógott akkoriban. Híres hóhéra volt George Malvin, aki csak Kentucky kötelet használt, ő maga áztatta, olajozta. A keze gyors volt és biztos, nem sokat szenvedett a delikvens. Híres rendőre volt a bírónak B.Rives, aki rabszolgából vált a tolvajok és gyilkosok ördögévé. Hál Istennek azok a napok már rég letűntek, de talán ma is érdemesebb volna a jó rendőrökre, mint az undorító banditákra emlékezni, bármily romantikusak voltak is. Deák Pál LEVELEK Tisztelt Szerkesztőség! Bejártam Mexikót, hogy spanyolul tanuljak. Beutaztam Franciaországot, hogy jobban beszéljek franciául. Jártam Írországban és Angliában, hogy élvezzem az angol nyelvet eredeti formáiban. Voltam Németországban is és megnevettet­tem férjemet a német kiejtésemmel. Untattam mindenkit utazási élményeimmel. De most mégis el kell mondanom tapasztalatomat magyarországi látogatásomról. Felkerestem a Nógrád-megyei kis falut, Sajómercsét, ahol nagyapám élt. Szerelmes lettem a magyar nyelvbe, annak különös zenéjébe, mondattanába. Én nem vagyok magyar, amerikai vagyok. Mint sok amerikai, aki idegen nyelvet hallott gyermekkorában szülei házában, származási gyökereim túl nyúlnak a határainkon, túlnyúlnak időn és elérnek országokon túl egy kis faluig, melynek Sajómercse a neve. Édesanyám figyelmeztetett: ne ragadtassam el magam magyarországi látogatásom után. Nem tehetek róla: el vagyok ragadtatva mindentől, amit ott tapasztaltam. Karen Bartók Feller 1 Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldöm előfizetésemet és a többletet a lap javára. Szeretet­tel küldöm üdvözletemet az újság minden tagjának és sok köszönetét áldozatos munkájukért. Az újság nagyon szép! Továbbá kívánok Boldog Húsvéti Ünnepeket a Magyar Szó olvasótáborának és szerkesztőinek. Kaszap Teréz AZ EZÜST RÓKA Gyermekkoromra vissza­gondolva úgy tűnik, mintha mindig tavasz lett volna Már­cius 15-én vagy Húsvétkor, kék éggel és aranyszínű nap­sugárral. Már egy héttel húsvét előtt elkezdődött az izgalom. Mi gyerekek a város cipőüzletei­nek kirakatára tapasztottuk az orrunkat, ugyanis íratlan törvény volt, hogy Húsvétkor minden gyerek új cipőt ka­pott. Alul fekete lakk, a fel­sőszára szürke antilop, a kis­lányoknak fehér. Gyönyö­rűek voltak. A leányok még új ruhát is kaptak a megen­gedettnél nem több, és nem kevesebb fodorral. Ehhez járult még a hajbavaló sza­lag. Ennek vásárlása mindig sírással végződött, mert a kislányoknak egy szalag sem volt elég széles, és rendsze­rint mindig eggyel több fod­rot akartak a ruhájukra. A város megtelt finom ka­lács, csokoládé-torta és vaní­lia krém illatával. Ezek az illatok versenyeztek a rózsa­színű jácint, valamint az erdei ibolya részegítő illatá­val. A vasárnapi templomba menetel és az utána követke­ző korzó előtt az izgalom felülmúlhatatlan volt. Min­den egy kérdésben csúcso­sodott ki: Ki mit fog horda­ni? A város hölgyei lélegzet visszafojtva kutatták az üzle­teket, cipők, harisnyák, ridi- külök és kalapok után. Miu­tán minden meg volt, a hét közepén került sor a legdí­szesebb darab elővételére, hogy legyen idő kiszellőztet­ni: kibontották a díszes do­bozt, elővették az ezüs rókát. A ház asszonya aggodalmas szavakkal utasította Jucit, a cselédet, hogyan bánjon a gyönyörű szörnyeteggel. Juci kis begyakorolt sikolyokkal bontotta ki a selyempapirt - jajj, nagyságos asszony, én meghalok a rémülettől. Mia­latt tettetett írtózattal fogdos- ta a szőrmét, mi gyerekek kaján mosollyal emlékeztet­tük őt arra, amikor a mama nem volt otthon és Juci a kebleire feszítette a féltett rókát, sőt a tavalyi kalapot is fejébe nyomta, és úgy pipis­kédéit végig a szalonon, mia­latt mi mélyen meghajoltunk előtte, és szívünkre tett kéz­zel nagyságos asszonyt rebeg- tünk. A város hölgyei, az ünnep­napot megelőző napon még- egyszer átnézték a másnapi harci mezt. A másnapi pará­dén a hölgyek két csoportba vonultak föl. Az egyik cso­port hordta az ezüst rókát - a megyei és városi magasran­gú tisztviselők feleségei, a másik csoport, a gazdagabb kereskedők, polgárok felesé­gei, akik viszont a világért sem hordtak volna ezüst ró­kát, ők selyemkabátban ver­senyeztek egymással. A mi templomunkban összesen két hölgy hordta a nemes rókát. Az egyik egy híres orvos, a másik a pap felesége volt. A két hölgy minden évi össze­csapása a legmohóbban várt eseménye volt az ünnepnek. A pap felesége, szőke, kék­szemű, bécsi szépség volt. A teste ingerlő, és dús, de ki­csit túl ingerlő és túl dús, így feltételezhető, hogy a papné- nak kemény harcába került az ingerlő idomokat kordá­ban tartani. Az orvos felesé­ge fekete hajú, creol szépség volt. A alakja, mint a da­maszkuszi kard, elhízás leg­csekélyebb veszélye nélkül r Csak látni kellett a pillana­tot - és erre a pillanatra várt mindenki - amikor a két hölgy találkozott és felmérte egymás megjelenését. A kosztüm -tavalyi - a blúz, új, a táska tavalyi, a kalap új. A szemekből villámok csapkod­tak. félni kellett, hogy lángba borul a két hölgy lágy hul­lámokba ondolált frizurája. A kosztümmel kezdve, az csak sötétkék lehetett. A legfinomabb angol szövetből és Bauer Zsuzsa szalonjában varrva. Amíg készült min­denki reszketett. A feszültsé­get nem lehetett leírni, a hölgytől a szalon tulajdono­sig és a varrólánykákig. Töb­ben vizes borogatást kértek és kaptak, mert a szívük - félő, hogy bármely pillanat­ban felmondja a szolgálatot. Egy leheletnyi ránc a kabát vállán, már az egész kabátot újra kellett varrni a teljes megelégedésig. Szerencsére kosztümöt csak egyszer kel­lett csináltatni az életben. Ezek a kosztümök az évek múlásával megértek, neme­sedtek. Mint ölelő karok si­multak a hölgyek derekához. A kosztümhöz azonban a kellékek minden évben vál­toztak. A blúz (csak ingblúz lehetett) nyersselyem, fehér, krém vagy szürke színek közül lehetett választani. Férfias, valódi gyöngyház gombok illettek rá. A gom­Csilingel az erdő-mező halkan mesét sző a felhő angyali kar lágyan zenél minden virág üdvről regél bokát nagyon nehéz volt kapni, hacsak nem mentek Sügesdi úr rövidárú kereske­désébe. Kalap, csak szalmából lehe­tett természetesen. Fekete, girardi, kis fekete fátyollal, aminek pontosan az orr kö­zepéig lehetett érni. Ha lej­jebb ért: a hölgyet kinevet­ték. A cipő nem volt fontos, amire én emlékszem fekete antilop volt, hatalmas strass csattal. Ezután jött a megje­lenés királynői méltósága, a gazdagság csillogó füstje, a gőg és arrogancia attitűdje: az ezüst róka. A versengés minden évben megismétlődött. Ki hogyan hordja? Ki keresztbe vetette a vállán, vagy a fél vállára dobta, vagy a fél karján a ridikül mellett vitte. A kereskedő feleségek, bár rangban alacsonyabb réteget képviseltek, gazdagságuknál fogva keresztül néztek a ran­gosabb, de alacsonyabb jöve­delmű hivatalnok felesége­ken. Prémet nem viseltek, de a megjelenésük pompás volt. Az öltözetük fekete selyem kabátból állt. A kabát félláb­szárig ért és gyönyörű volt. Két gombbal záródott, de nem ért össze, hogy lépések­nél kivillanjon az alatta lévő gyönyörű selyemruha, amit szintén a Bauer Zsuzsa sza­lonja szállított, rózsaszín, krém, vagy almazöld színek­ben. Kis gallérral, a gallér szélén hasonló színű csipke szegéllyel. Az úrak szintén nagyon elegánsak voltak, az obiigát galambszürke raglanban, sze­gett kalappal. Feledhetetlen volt a temp­lomokból kiözönlő tömeg lassú sétája a korzón. Soha többé az elegancia nem tér vissza. Kedves mosollyal üd­vözölték egymást, a hölgyek fehér kesztyűjüket lehúzva csókra nyújtották kezüket a hódoló úraknak. Hova lett az ártatlan mosoly a fiatal fiúk és lányok arcáról? Hova lett ez a színpompás kép? A háború még messze volt. Egyelőre a hölgyek és az úrak Kiss Elemér sörkertjébe siettek, nem sok idő volt már hátra - az ebédig. Kelemen István Húsvét vala, harang szóla Jézus Krisztus feltámada Nyitva van a sírboltja Angyal kővét elgurítja Ünnep van a szívekben Béke rezdül síri csendben Felsóhajt, ki siratta: Hol lehet, az Úrnak Fia? Ferencz Amália HÚSVÉTRA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents