Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)

1996-11-07 / 42. szám

Jelcint megoperálták Michael DeBakey, amerikai szívsebész november 4-én érkezett Moszkába, s szinte azonnal neki is láttak az operáció­nak. A 7 órás műtét a vártnál komolyabb volt, de az orvosi közlés szerint komplikációktól mentesen sikeresen végrehajtot­ták. A műtét kezdetet előtt Jelcin az elnöki hatalmat átruházta Csernovmirgyin miniszterelnöknek. Az orosz tudomány kilátástalansága MOSZKVA Október 30-án este , szobájába zárkózva főbelőt­te magát Vladimir Nechaj Oroszország legelismertebb nukleáris kutatója. A Lenin és egyéb állami díjakkal kitünte­tett tudós az Alkalmazott Fizikai Tudományos Kutatóközpont vezetője és a Chelyabinsk-70 szuper titkos nukleáris kutató­hely igazgatója volt. Az Ural hegységbe telepített szigorúan titkos, a térképen sem jelzett kutatóközpont, melyet Mr. Nechai 1988 óta vezetett az utóbbi időkben komoly gazdasági problémákkal küzdött, s sokan az ebből keletkezett depresszióban keresik az öngyilkosság okát, melynek valódi okára valószínűleg soha sem fog fény derülni. A Chelyabinsk-70-ben dolgozó közel 16 ezer alkalmazott többnyire megkésve havi $30 dollárnak megfelelő fizetést kapott, s még csak kilátás sem volt arra, hogy a helyzet esetleg javulna. Banktitok és etika Svájcra egyre nagyobb nemzetközi nyomás neheze­dik, hogy számoljon el a nácik által országukban biz­tonságba helyezett vagyo- nokról és szolgáltassa ki a holocaust áldozatainak ötven éve alvó betéteit. A svájciak lassúságát különösen a Zsidó VilágszövetségKongresszusa és Alfonse M. D’Amato new yorki szenátor kifogásolja. November 1-én a svájci amerikai nagykövet Wa­shingtonban bejelentést tett közzé, mely szerint mindenki számára, akinek jogos köve­telése van teljes mértékű kártérítést fognak fizetni. Elismerte, hogy a banki tiszt­viselők nem megfelelő módon jártak el, amikor a holocaust áldozataitól halot­ti bizonyítványt kértek, majd hozzátette, hogy a svájci kor­mány már 1972-ben utasítot­ta bankjait, hogy azokból a számlákból, melyekért senki sem jelentkezett fizessenek nagyobb összegeket ado­mányként zsidó és svájci jó­tékonysági célokra. Határo­zottan visszautasította, hogy a kormány ezekből a pénzek­ből kártérítést fizetett volna svájci üzleti vállalkozások­nak, melyek tulajdonait a kommunistákállamosították. E kártérítések lerendezésére később kereskedelmi egyez­mények keretén belül került sor. Lengyelországnak körül­belül 200 ezer dollárt utaltak át 1975-ig, az 1949-es megál­lapodással összhangban A törvényhozásnál folya­matban van a svájci titkossá­gi törvény ötéves felfüggeszté­se, mely lehetőséget ad majd különböző bizottságoknak, hogy megpróbálják a betéte­ket azonosítani. Az USA Federal Reserve Bank volt elnökének, Paul A. Volcker által vezetett bizottság várha­tóan a jövő év közepéig vizs­gálja majd át a három legna­gyobb svájci bankot, az ösz- szes bank átnézésére 1998 közepéig kerülne sor. A magyar külügyminisztéri­um egyik munkatársa szerint Magyarország is kötött a len­gyelországihoz hasonló meg­állapodást Svájccal, mely szerint a magyar örökösök nélküli letéteket svájci tulaj­donosok kártalanítására használhatják fel. Az ügyre vonatkozó hivatalos bejelen­tés vagy elutasítás Svájc-tól várható. A Zsidó Világ- kongresszus kérte a Magyar Külügyminisztériumot, hogy küldje meg a svájci és ma - gyarkormány között 1973-ban kötött vagyonjogi egyezmény másolatát. ■ / Uj elnöke van a Zsidó Világszövetség amerikai tagozatának A Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai tagozata október 15-én megtartott közgyűlésén Farkas Ervin dr.-t, a NewYorki Figyelő főszerkesztőjét a tagozat elnökévé, Káldor István urat pedig pénztárossá választotta meg. A tisztikar kiegészítésére, a szervezet hagyományainak megfelelően, a rövidesen összehí­vandó igazgatósági ülésen kerül sor. A választással egyidőben döntés született arról, hogy a Newyorki Figyelő beolvad a Világszövetségbe és a lap két nyelvűvé, angol-magyar alakul át. Labdarugó eredmények Az NB I tizenharmadikforduló után 39 ponttal, változatlanul százszázalékos teljesítménnyel az MTK vezet az őt követő 34 pontos Ferencváros előtt. A 13-ik forduló eredményei: FTC - Újpest 3-1 (0-1) Csepel - Kispest 0-1 (0-1) Stadler - Siófok 1-2 (0-0) Békéscsaba - Pécs 3-0 (3-0) Vác - MTK 1-4 (1-1) Vasas - Debrecen 1-0 (1-0) Videoton - Győr 1-2 (1-1) Haladás -III kér TVE 1-1 (1-0) BVSC - ZTE 2-0 (2-0) A bajnokság állása 1. MTK 13 13 - - 40-8 39 2. FTC 13 11 1 1 26-12 34 3. Újpest 13 9 2 2 30-13 29 4. Vasas 13 8 2 3 17-9 26 A tizennegyedik forduló mérkőzéseit november 13-án szerdán játsszák. November 3-án Washingtonban világbajnoki selejtező mérkőzésen: Egyesült Államok - Guatemala 2-0 New Yorki Marathon A legmegkapóbb az indulás pillanata, amikor a Verrazano hídon a 30 ezer futó nekivág a távnak. A háttérben látszik a cél, a City felhőkarcolóival Napsütéses, hűvös időben, közel 30 ezer futó részvéte­lével került sor, immár 26-ik alkalommal New York szo­kásosőszi sporteseményére a világ legnagyobb nemzetközi marathonjára. Verrazano hídtól induló, mind az öt kerületen átvezető majd a Central Parkban végetérő 42 kilométeres útszakaszon a csípős idő ellenére new yor- kiak ezrei biztatták a futókat. A várt kenyai győzelmek el­maradtak, s meglepetésre a férfiaknál Giacomo Leone, Olaszország 2:09:54 ered­ménnyel, míg a nőknél Anuta Catuna az erdélyi származású román futónő nyolc perc, tizennyolc má- lett az első két óra, húszon- sodperces idővel. ■ VOL. L. No. 42. Thursday, Nov. 7, ly96 ISSN 0194-7990 AMERICAN HUNGARIAN WORD, Inc. 130 E. 16th Street, New York, NY 10003____________Tel: (212) 254-0397 Fax: (212) 254-1584 * Ara: 75 cent

Next

/
Thumbnails
Contents