Amerikai Magyar Szó, 1996. július-december (50. évfolyam, 27-48. szám)

1996-11-07 / 42. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Nov. 7, 1996 Perry is távozik tisztségéből? Washingtoni politikai körökben elterjedt a hír, hogy William Perry védelmi miniszter várhatóan még az év vége előtt távozik tisztségéből. Warren Christopher külügyminiszter a The Wall Street Journal véleménye szerint, szintén távozni szándé­kozik. gg „Náci arany” Franciaországban is A francia állam javai közül sok származik a második világháború alatt üldözött zsidóktól - hívta fel a figyelmet a németországi, illetve svájci botránnyal való párhuzamra a Journal de Di- manche. David Douvette történész szerint a nácik alkotta fajüldöző törvényeket a Vichy-kormány hivatalnokai rendkívüli ügybuzgalommal hajtották végre. Az így elrabolt javak sohasem kerültek vissza eredeti tulajdonosukhoz vagy leszármazot­taikhoz, az igazságtételt a felszabadulás után kiterjedt és módszeres megfélemlítési kampány akadályozta meg. A történész dokumentumai bizonyítják, hogy a deportált zsidók vagyonának nagy része az államkincstárba, illetve a Francia Nemzeti Bankba került. Bell Atlantic-Nynex társaság? Vegyes vállalat létrehozásán fáradozik a Bell Atlantic és Nynex, egyesülési tárgyalások ugyanis az ár körüli vitán, úgy tűnik, egyelőre elakadtak. A megbeszélések már hónapok óta folynak, központi téma a vállalatok felértékelése. A Bell Atlantic 1995-ben 3.4 milliárd dollárnyi működési bevétel­hez jutott, ami 1,86 milliárd dolláros nyereséghez volt elég. A Nynex nyeresége ugyan megegyezik a Bell Atlanticéval pontosan 1.4 milliárd dollárral.- 85 DIÓSGYŐR. Eltörött az ország egyik legnagyobb gépe, az egykori Digép területén működő Diós­győri Melegalakítógyár hidraulikus ellenütős kalapácsa, az úgynevezett "nagymedve", azaz a hatalmas kalapácsnak az a felső 45 tonnás része, amelyik 40 ezer méterkilopond erővel kovácsolja a különleges járműipari alkatrészeket Egy új gép mintegy 50-60 millió forintba kerülne. Amerikai Magyar Szó ÜSPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July, first two weeks in August, last 2 weeks in Dec. by Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: j One year $30.- 6 months $16.­In Canada $35.­Hungary and other foreign countries $ 42.- Postmaster: Sena address changes to: Amerikai Magyar Szo, Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Telefon: 212-254-0397 Fax: 212-254-1584 A névvel aláirt cikkek nem szükség­képpen fejezik ki a szerkesztó-kiadó álláspontját és azok tartalmáért minden­kor a cikkíró a felelős. Közlésre bekül­dött kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmával George Pataki N.Y.-i kormányzó Albany-ban rendezett megemlékezésen átadja a proclamációt Bánlaki György nagy­követnek és Kovács István főkonzulnak. Photo- Darren McGee BUDAPEST. Teller Ede, a magyar származású világhírű fizikus Horn Gyula miniszterelnök meghívására Budapestre érekezett. Az USA-ban élő 88 éves tudós előadást tartott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és ellátoga­tott a paksi atomerőműbe. Debrecenben a Kos­suth Lajos Tudományegyetemen díszdoktorrá avatták. jjy TOKIÓ. A negyedik Pető-módszer alapján műkö­dő terápiás intézet ünnepélyes avatásán Japánban megjelent a császári család tagja, Takamado herceg és Südy Zoltán magyar nagykövet is. Az első ilyen intézetet 1978-ban létesítették. * Decembertől Kékestető nem fogad A parádfürdői szanatóriumban tavaly nyártól csak 80 finanszírozott ágy működött. Idén mind­össze 40 ágy fenntartására vállalkozik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Kékestetőn is gyérül a betegforgalom, olyannyira, hogy december 1- jétől már nem is fogadnak betegeket. Határ Győző a Korona győztese Határ Győző Londonban élő magyar író, költő kapta az első díjat a Korona Pódium határainkon kívül született irodalmi művekre kiirt pályázatán. A második helyezést a szlovákiai Komáromból Boráros Imre színművésznek Ítélték, a harmadik díjat a nagyváradi Varga Vilmos színművésznek ítélték. Magyar BELGYÓGYÁSZ specialist« Dr. Dániel Klein Rendelők: 229 E 79 St New York NY 10021 (212) 737-2000 Hétfőn és csütörtök délelőtt 13848 Elder Av. Flushing.N.Y. 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák * magas vérnyomás Cukorbetegség * Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy Az USA Fizet az ENSZ-nek Az Egyesült Államok több mint 660 millió dollár törlesztésre készül az ENSZ-szel szemben fennálló adósságából. Az 1,6 milliárd dolláros amerikai tartozás a csőd szélére taszította a világszervezetet. A szenátus jóváhagyta Clinton elnök pedig aláírta az új pénzügyi évre szóló költségvetési kiutalási törvényt, amely mintegy 330 millió dollárt irányoz elő az ENSZ rendes büdzséje számára. A pénzt várhatóan január közepéig folyósítják. U WASHINGTON, D.C. Bill Gates, a Microsoft számítástechnikai cég alapítója immár a harmadik egymást követő évben nyerte el a leggazdagabb amerikai címet. A Forbes magazin októberi szá­mában megjelenő a négyszáz leggazdagabb egye­sült államokbeli polgár nevét tartalmazó ranglista szerint Gates vagyona négymilliárd dollárral gyarapodott a tavalyihoz képest, és ma már össze­sen 18,5 milliárdot tesz ki. Elpazarolt világörökség? BUDAPEST. Aggtelek után várhatóan még az idén a Pannonhalmi Főapátságot is a Világörökség részévé nyilvánítja az UNESCO, ha a magyar kormány nem teljesiti a világörökség egyezmény­ben vállalt kötelezettségeit, elvben nem kizárt a cim visszavonása. Nemrégiben felmerültek azok a hiányosságok, melyek elsősorban a Várnegyedet elborító bóvli és reklámáradat miatt történt és vissza akarták vonni a budai vár világörökség védelmét. tf PRÁGA. Luciano Pavarotti december 22-i csehor­szági koncertjének jegyei nagyon kelendőek. A prágai sportcsarnokban sorra kerülő hangversenyre összesen 13,938 belépőjegyet bocsátottak ki. Ezek 90 százaléka már gazdára talált. A legolcsóbb belépő 1450, a legdrágább 40,000 korona,kb. 1500 dollár. ÍT ***************************** Akik e héten ünnepük névnapjukat: Sok jó egészséget és minden jót kívánunk! Bold oá névnapot! November 7. Rezső 8. Zsombor Tódor 9. Tivadar 10. Réka 11. Márton píK 12. Jónás, Renáta ;;-- ■ i 13. Szilvia, Szaniszló **4ftc*$********************** 2.

Next

/
Thumbnails
Contents