Amerikai Magyar Szó, 1996. január-június (50. évfolyam, 1-26. szám)
1996-02-15 / 7. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 15, 1996 Repül a szán Amikor ilyen kiadós havazások bugyolálják lepedőbe a világot, mint az idén is, én mindig gyerekkorom zimankós, havas teleire gondolok. Álmatlan éjszakáimon olykor hallani is vélem a szánba fogott lovak csengettyűjét. Siklik velünk a szán, a mama pokrócba bugyolált és tűzhelyen melegített téglát rak a lábam alá. Apámon suba és kucsma. Érdekes, hogy csak a havas telek maradtak meg bennem, a zúzmarától csillogó fák, a behavazott határ, amerre siklottunk apámmal. A lovak patája felverte a kristályosán csillogó havat, amely az arcunkra csapódott, pillánkra nehezült. Az öreg kétcsövű a szánkóra szórt szalmába ágyazva utazott velünk. Az egyik lovon apróhangú csengettyű szólt, mintha üveg hangja lenne, a rúdon lóbálódó kolomp meg vastagon brummogott vele; így egybefonódva olyan volt ez a téli csengettyűzés, mint égi szép muzsika. Tanyák futottak el mellettünk nesztelenül, s úgy tűnt, mintha csak mi állnánk egyhelyben az egész határban, s a fák futnának rémülten hátrafelé menekülve. Csahos nagy ebek eredtek a nyomunkba, de aztán lemaradtak, mert pihentek voltak és vágtattak a lovaink. Aki még nem ült ilyen száguldó parasztszánon, az sose tudja megérteni, milyen a repülés gyönyörűsége, a semmibe száguldás, a csillagok porában való fürdőzés, amikor irdatlan mélységek fölött érzi magát az ember. A tejúton futunk valahol, mint a mesékben, amerre őseink lovagoltak valaha hazát keresve. Egyszer csak a nagy-nagy fehérségben felbukkan egy nyuszi két felkiáltójelű füle: bukdácsol, menekül riadtan, apám utánadurrant a kétcsövűvel, de csak úgy kedvtelésből, megszokásból. Nem találja el. Egyvágtában megkerültük a határt, aztán visszafelé jövet megálltunk a behavazott csárdánál, ahol fűszeres forralt bort ittunk aprókat kortyintva. Tudom: a csárda már régen nem áll az út mentén, az eperfákat is mind kivágták a hideg nagy teleken, mert nem volt fűtenivaló. De azért én gondolatban ott kortyolgatom a forralt bort, amikor Budapesten leesik az első hó, s didergek az emlékezés gyönyörűségétől. Talán mert nincs a talpam alatt tűzhelyen melegített tégla. Mi is maradt a múltból? Talán csak a nagy fehérség. A csengettyűszó, amit hallok messziről. Merre futunk hát, hova indultunk? Ki tudná megmondani? Esetleg Prokopetz tanár úr, aki az életre oktatott bennünket az újvidéki gimnáziumban és olyanokat mondott néha, hogy: "Minden nehézséget le lehet gyűrni!" Meg olyanokat, hogy: "Ha összefogunk,mi leszünk a legkülönbek!" De lám nem fogtunk össze, tanár úr. Próbálom néha a sok bölcsességet a mai életre alkalmazni. Például azt, amit az igazságról mondott. Hogy az mindig győz! "És ezt ne feledjétek, gyerekek!" - tartotta magasba az ujját. Én nem feledtem el, tanár úr, de azért megkérdezném, ha élne még: "Nem tévedett talán valahol?" Mert olykor eltéved az ember; apámmal mi is úgy jártunk egyszer, szánkóztunk a végtelen fehérségben, és eltévedtünk. Csak a késő este vetett bennünket haza, a lovak okosabbak voltak, megtalálták a haza vezető utat. Erre gondolok most a térdig érő hóban topogva. Úgy érzem, mintha egyenesen a szívemre hullana a hideg hó. Nem tévedtünk mi mégis el valahol, tanár úr...? Illés Sándor Nevető orvostudomány A neves - már elhunyt - anatómusról sok anekdota kering a mai napig. Egyet Hámori József professzor mondott el: Szentágothai professzorról közismert volt, hogy nagyon szeretett vizsgáztatni. Csinálta is lelkiismeretesen reggel 8-tól este 8-ig. Az orvosegyetemen a szövettani szigorlat úgy zajlott, hogy a vizsgázó kapott egy metszetet, hogy arról azonosítani lehessen: milyen metszetet lát a mikroszkópban? Az egyik szigorló kitűnően felelt, pontosan elmondta, hogy kisebb magvakat lát, majd a metszet szélei felé haladva egyre nagyobbak a magvak; vagyis pontosan leírta a here szövettani képét. Szentágothai professzor már-már türelmetlenül nógatta a hallgatót: Na, na, akkor milyen szövetről van szó? Mire a vizsgázó -aki erősen raccsolt - rávágta: "hehe". A professzor egy pillanatra megdermedt, majd ennyit mondott: "haha". Jack Hahn: ETIKETT Jack Háhn A szótárakban, lexikonokban az "etikett" szó úgy csillog, mint a macska szeme a sötétben. Etikett tisztességes viselkedési formát, íratlan törvények betartását jelenti. Az amerikai etikett szerint, egy finom űri ember a liftben leveszi a kalapját. Ha Edith, több évtizedes házasság után egy csésze kávét tesz elém, megköszönöm, de a kalapomat nem veszem le a liftben, mert senkisem tudja, hogy miért és honnan ered ez a logikátlan Íratlan szabály. A történelemből tudom, hogy az "etikett" egy olyan Íratlan törvény, amit sokan respektáltak, betartottak, ha könnyű volt betartani. Én három hónapot töltöttem el egy illegális hajón, amely a barbár nyilasok és a közeledő nácik elől menekült Ázsia partjai felé. A hátizsákomban volt 3 ing, 3 alsónadrág, 36 pengő, a Biblia, Cyrano De Bergerac, Peer Gynt és Faludy György Villon fordítása, 12 konzerv és egy rúd kőkemény téli szalámi. Az első nap eltűnt a Bibliám, másnap két ingem, aztán következett a legfájdalmasabb - lábat kapott a szalámi. Hamar megtudtam, hogy a szalámit egy volt bra- tiszlávi árúház tulajdonosa lopta el, aki biztosan tudta az etikett értelmét, amig a kövér bankbetétjére volt képes támaszkodni. A baka az etikett törvényei szerint tiszteletteljesen szalutál az őrmesternek, de azt kívánja neki, hogy a fészkes nyavalya törjön belé, mert semmiképpen nem volt hajlandó a hétvégére szabad napot adni neki. Az indiánok nem ismerték a fehér ember etikettjeit, de feltalálták a naptárt és ha nem tévedek a dobot. A naptárért áldom őket, de ami a dobot jelenti, ezt a bűnt sohasem fogom nekik megbocsátani, mert a rock- and-roll band egyik tagjára gondolok, aki két fadarabbal, ifjú izmainak minden erejével veri elhülyülve a kifeszített bördarabot, amit ő hangszernek hív. Amikor az etikettet respektáló fehér bőrű Kolumbus Kristóf megérkezett Amerikába, a későbbi szellemes karikaturista szerint a vörös bőrű indiánok mosolyogva elkiáltották magukat: Hurrá! Fel vagyunk fedezve! \ fehérek aranyat akartak, amit az indiánokbarátian megmutattak, hol lehet találni - elvitték a földi értékeket és ott hagyták a kanyarót, himlőt, ami irtani kezdte az indiánokat, mind az éhes farkas a csirkéket, akinek sikerűit a tyúk ketrecbe behatolni. A műveletlen indiánok nem tudtak az etikettről, de boldogok voltak. A férfiak vadásztak, az asszonyok megművelték a zöldséges kerteket és vigyáztak a gyerekekre, mind ez kezdett felbom- lani, mert a fehérek tudták már, hogy hol van az arany, ezüst és a réz. Rájöttek a kukorica,krumpli isteni ízére amit Európában nem ismertek. Jöttek ezrével, tisztesé- gesek, becsületesek, akik egy új hazát kerestek, mert a régiben gürcöltek, éheztek. Természetesenjöttekgazem- berek bőven, akik gyorsan akartak meggazdagodni és magukkal hoztak fegyvereket és whiskyt, és hogy mi történt ezután/nindenki tudja a moziból. Az etikett szerint az angol Mr. White megkérdezi Mr. Brownt:- Mr. Brown hogy van a kedves nagybátyja?- Thank you very much Mr. White, a nagybátyám tegnap meghalt. Hussein király gyűlöli Ara- fátot. Arafát megfojtaná a kis királyt egy kanál vízbe, aki évről évre kisebb lesz, de a "katonai? érméi" szorgalmasan szaporodnak. 1970-ben a kis király jól elnáspángolta Arafátot és katonáit, ami nem tartotta vissza őket, hogy az arab etikett szerint 1977-beni találkozásukkor ne csókolják meg egymást mindkét oldalról, pedig Arafát szokásához híven nem volt megborotválkozva. Szégyenkezve írom le Bismarck herceg teljes nevét, mert nekem mégcsak közép nevem sincs - Otto, Eduard Leopold von Bismarck von Schönhausen, már az iskolában megtanulta, hogy az etikett törvényei szerint egyenesen kell ülni, még akkor is, ha has fájdalmai vannak, de amikor felnőtt és miniszter- elnök lett, egy rövid időre elfelejtette az etikett fogalmát - gyorsan megfogalmazta a híres mondását: csak az ökör következetes, - nem akarta tudni, hogy Dánia a dánoké, Ausztria az osztrákoké, tehát megszállta ezeket az országokat. Sokszor gondoltam arra, ha az etikettről hallottam, vagy olvastam, ha egy vérbeli német arisztokrata, még hozzá herceg, elkövette ezt az erkölcstelen, de praktikus lépést, miért szidták a nem náci a- tyafiak Hitlert, aki csak szobafestő volt és osztrák születésű... Spanyolország gyönyörű, mindig süt a nap,híres írókat zseniális festőket adott a vi- világnak Szeretnek gitározni, énekelni, táncolni. Volt bajuk elég, a vandál németek, a szerecsen afrikaiak sem voltak éppen barátságosak. Mikor mindezt megtudtam, szívből kezdtem őket sajnálni. Szerencsére átvészelték Franco fasizmusát. Közben felnőttem és próbáltam szeretni őket, mind hiába, mert amig létezik Spanyolországban - és minden városban van - sportaréna, ahol az ország által dicsőített torreádor feszes nadrágban, vörös posztóval és egy éles karddal akarja bebizonyítani az eksztázisban üvöltöző embereknek a hősiességét , egy ártatlan bika ellen, addig a szeretetemet, ad acta, teszem. Én tudom, hogy az etikett legismertebb törvénye - halat két villával kell enni. Én gyermekeimet, késsel és villával tanítottam halat enni, de megköveteltem, hogy az ebéd és a vacsora végeztével megköszönjék a kapott ételt. Ne felejtse el bekapcsolni! HUNGÁRIA RÁDIÓ NEW YORK minden vasárnap déli 12 órakor a WKDM 1380 AM hullámhosszon a mikrofonnál: Apatini Gyula és Mária HÍREK - MAGYAR ZENE - HAZAI SPORT POUTIKA - NY MAGYAR GAZDASáGI ÉLETE I ■v
