Amerikai Magyar Szó, 1994. július-december (48. évfolyam, 27-47. szám)

1994-09-01 / 32. szám

6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 1. 1994, Szemelvények Takacs Lajos: Tamás László életútja 28. c. müvéből. Földes olyan nagy szeretettel öleli magá­hoz Tamást, mintha a fivére lenne. Utolsó találkozásuk óta hosszú évek teltek el es egy világ változott meg körülöttük, s most ügy állnak egymással szemtÖl-szem- be, mintha nem tudnák elhinni, hogy valóság ez a boldog viszontlátás.- Lacikám, erről a, találkozásról már álmodni sem mertem. Áruld el, kitől tudtad meg, hogy itt lakunk? (- Ilonkától - feleli Tamas.- Ezek szerint akkor mindenről értesülve vagy, ami velünk történt.- Igen,Ilonka elmondott mindent. Földes elmondja Tamásnak, hogy eladták a révfalui romos telket és új házat építenek, nagy fába vágták a fejszéjüket, de vannak barátok, akik segíteni fognak. Ezután ebédre hívta Földes felesége őket. Az asztalon húsleves párolog, aztán rántott csirke következik petrezselymes zsírban pirított újburgonyával, uborka­salátával és ehhez jón egy üveg rizling, utána pedig diós patkó és feketekávé. Tamasnak már régen nem volt része ilyen jó ebédben és ha nem volna úgy kiéhezve, bizonyára illetlennek tartaná, hogy alaposan hozzálát. Ebéd után az üvegezett veranda kényel­mes kerti foteljeiben folytatják a beszél­getést. Estefelé aztán Tamás távozni akar, amikor Földes kéri, hogy látogassa meg őket többször is.- Boldogan, de csak abban az esetben, ha elfogadod a segítségemet az építkezésnél- szorítja meg Tamás Földes kezét. Odahaza a nappali szoba asztalán levél várja. A falujából jött. Idegesen te'pi fel a borítékot, benne piros-kék szegélyű légiposta borítékot talál, Amerikából. Feladó: Ferdinánai János. Tamás arcán szélesre terül a mosoly, egy másik jó barát, aki a földgolyó túlsó oldalán sem feledkezett meg róla. A levélben irja Ferdinándi, hogy utolsó találkozásuk óta hét év telt el, s azóta sokminden történt. Három évig várt az amerikai beutazási engedélyre. Itt sokkal többet dolgozik, mint otthon vagy Linzben, de megvan az értelme, szép berendezett lakása van, kocsija. Négy éve él az Egyesült Államokban. írja, hogy itt nincs közbiztonság, ez a dúsgazdag ország tele van gonosztevőkkel, világos nappal lelövik vagy leszúrják az embereket az utcán. Sokszor van honvágya és sokszor jobban esne egy paprikás krumpli otthon, mint itt egy paprikás csirke. Azon gondolkodik, hogy átmegy Kanadába. Torontóban szeretne letelepedni, mert ott is sok a magyar,akárcsak itt Clevelandban. Kérdezi a levélben Ferdinándi, hogy még független-e vagy megnösült-e Tamás, s bármire szüksége van^ csak irja meg és elküldi. Minden éremnek két oldala van, gondolja Tamás, miközben összehajtja a hosszú levelet. Ferdinándi most egy pillanatra megmutatta neki egy ragyogó érem mindkét oldalát. Amerikában mégiscsak jó világ van. Neki itt még kerékpárrá sem telik, motorról vagy autóról pedig nevetséges volna álmodni is. De azért a világon van egyéb Öröm is, nemcsak az, hogy megtölti az ember a gyomrát. Holnap ismét a Gyór-celldömölki vonalon lesznek szolgalatban és megállnak Papán egy napra. Ilonkával találkozni fog.- Ahogy én téged szeretlek, azt szóval nem lehet kifejezni, azt csak bizonyítani lehet, a bizonyításhoz azonban évek kellenek, de én egy életet szánok rá, mert rajtad kívül más nőt nem ismerek soha- mondja Tamás Ilonkának a virágzó hársfák alatt, folytatjuk New York egyetlen mindmáig megmaradt sörkertje a magyarok által is jól ismert Bohemian Hall, Astoriában 29-01 24th Ave.-n található, bár lehet, hogy nem sokáig, mivel mint ahogy azt John Forray menedzser elmondta> igen súlyos anyagi gondokkal küzdenek. Megváltozott a világ és az emberek is körülöttünk. Az 1892-ben alapított, mai helyére 1910-ben költözött sorkert igen népszerű volt a század első évtizedeiben, ahol esténként csehek, magyarok, olaszok és Írek jártak össze sörözgetni és sportolni. Most jó,ha 8-10 Összejövetelünk van egy nyáron. Az emberek inkább a légkondicionált étterembe járnak, ahelyett, hogy a szabadba ülnének ki. A sörkert megmentésére baráti kör alakult, mely igyekszik átmenteni a múlt pozitív hagyományait a jóvö számára. HAMISÍTÁSBIZTOS DOLIARBANKOK Színeváltó zöldhasú Ha minden a tervek szerint alakul, jövő­re új ruhát Öltenek a dollárbankók. A nyolcvanas évtized elejére visszanyúló legújabb áttervezési munkák a múlt hetekben kaptak először nyilvánosságot. A feladatért felelős washingtoni hivatalok, a Federal Reserve, valamint az amerikai titkosszolgálat vezető tisztségviselői, törvényhozói meghallgatáson számoltak be a zöld bankók tervbe vett új vonalairól. Az új dollárok kibocsátását nem valami Öncélú modernizáció ösztönzi, hanem a hamisítástól való félelem. A pénzügyminisztériumnak most hatékony akciót kell végrehajtania-mondta Henry Gonzales, a törvényhozás bankügyekben illetékes bizottságának texasi elnöke hozzátéve:"Sürgősen véget kell vetni annak, hogy a dollár a hamisítók célpontja legyen." A számokból Ítélve a nyugtalanság aligha alaptalan. Az amerikai titkosszolgalat szerint az 1993. szeptemberében befejeződött tavalyi pénzügyi évben 164.6 millió dollár értékű hamis USA-valu­Dollárbankjegyek nyomdafven. 350 milliárdnyi a valódi ta került világszerte forgalomba, szemben az 1992-es mintegy 110 millió dollárral. A mintegy 200 éves dollár külseje a huszas évek óta nem sokat változott. A bankok rajzát 1929-ben szabványositottak. Ekkor foglalták bele George Washington képmását és a hamisítások ellen a biztonsági fémszálat. Utoljára 1991-ben hajtottak végre változtatásokat, akkor is a hamisítók életének megkeseritésére. A Floridában megtartott léghajóverseny legnépszerűbbje a Micky Mouse forma lett. (Fotó: Gail Mitchell) Dr. SZABÓ EIIDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS Endokrinológus v. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák és egyéb hormonzavarok diagnózisa és kezelése 220East 69 th Street HEW YORK, Ml 10021 Telefon: (219) 628 5626 Appointment csak előzetes bejelentéssel. Lake George Új turista attrakció lesz rövidesen New York állam legszebb tavának a Lake George-nak a környékén. Az 1758-ban épített Land Tortoise nevú hadihajó marad­ványait találták meg a tó fenekén. A hajót a Francia- Indián háború idején építették és való- szinúleg az egyet­len ilyen jó állapot­ban megmaradt hajó Észak- Amerikában. A Bateaux Below nevű szervezet kutatásai­nak eredménye, hogy a hajét 1990-ben megtalálták és Joseph Zarzynski igazgató szerint azért maradt meg ilyen állapotban, mert a té vize rendkívül hideg és mintha egy jégszekrényben lett volna a hajó két évszázadon át. A környezetvédelmi Bizott­ság ad engedélyt búvaroknak a hajó meg­tekintésére. p o Terjessze lapunkat!

Next

/
Thumbnails
Contents