Amerikai Magyar Szó, 1994. július-december (48. évfolyam, 27-47. szám)

1994-09-01 / 32. szám

4, AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Sep. 1.1994. ^ Levelek NEW JERSEY. Kedves olvasónk és támoga­tónk, Horti Ibolya beküldte rokonainak levelét Ausztráliából. Előfizette részükre a Magyar Szót, hogy ezzel is segítse la­punkat. A levélb'ól az alábbiakat tartjuk érdemesnek közölni. "Volt elég bajotok a télen a nagy hóval. Itt nálunk mindig meleg van. Eljöttünk Uj zélandból, mert ott már nekünk hideg volt. Még télen is a fiatalok nyári ruhában járnak, de nekünk jól fel kell öltözni, mert fázósak vagyunk. Közel lakunk a tengerhez, gyakran megyünk oda sétálni. Ez egy újkeletű nyaralóhely, sok a turista. Még nincs sok szállító eszköz, de nagy az építkezés, vasutat is akarnak behozni, de minden lassan megy, mert a kormány­nak nincs elég pénze, túl sokat tesznek zsebre. Ázsiából sokan jönnek ide, itt akarnak pénzt keresni. Érdekes, hogy azok pénzzel jönnek és mindjárt boltot nyitnak. Van nekik jó kocsijuk, az itteniek pedig olyan szegények, mint a templom egere. Jó egészséget kívánunk a családnak, szeretettel Terézia és Józsi" BROOKLYN, N.Y. A Rákóczi Növendékek és Hadapródok Baráti Köre a Győri Béla, Balogh Ádám Honvéd Gimnáziummal közösen es a bécsújhelyi Katonai Akadémia növendékeinek részvételével Sopronban Rákóczi emlekünnepséget rendezett az 50. évforduló alkalmával. Az egész napos programon megemlékeztek Röder Jenő altabornagyról, aki Nagybaczóni Na^y Vilmos egykori hadügyminiszter megbízásá­ból a hátországi munkaszolgalatos alakulatoknál a vérkorszak idején történt visszaélések ellen következetesen fellépett. Lényegében 6 hajtotta végre azokat a miniszteri (Nagybaczóni Nagy Vilmos parancsára) intézkedéseket, amelyeknek célja a munkaszolgálatosokkal szembeni bánásmód megváltoztatása (azért élek én hála Istennek), a felmerült panaszok kivizsgálása es orvoslása volt. Morris Strassburger HAMILTON, Ont. Látogatóban voltam Magyarországon és hazavittem a kiolvasat- lan újságokat. Sajnos csak akkor láttam a szomorú hirt Lusztig Imre elhunytéról. Engem meghatott, hogy nem sikerült az életében hazamenni, mint ahogy Ő azt szerette volna. Küldök emlékére 20.- dollárt és kívánok jó egészséget és jó munkát Polyóka Mary HAMMOND, Ind. Itt mellékelem egy évre előfizetésemet szeretett lapunkra és egy kis hozzájárulást a lap fenntartásához. Isten áldását nehéz munkájukra, magyaros tisztelettel Jánosi Ferenc Koldusok Pesten Néhány hete majd mindennap az Astoria- aluljáróban állt egy ép, egészséges fiatal lány és koldult. "Adjon egy pár forintot" - szólította meg egyik ismerősömet. "Nem adok - hangzott a válasz -, de munkát ajánlhatok". A Peterfy Utcai Kórháznál ugyanis hetek óta olvasható egy kifüggesztett táblán, hogy takarítónőt, konyhalányt, segédápolönót keresnek. A kolduló lány erre a közlésre vallat vont és továbbállt. Úgy tűnt, nincs ínyére a munka. Valaha a munkakerülőket begyűj­tötték. Ma senki sem figyel rájuk, még csak nem is igazoltatják az ép, egészséges kéregetöket, koldulókat. Rákosi Edit Budapest. DRÁGUL A MEGÉLHETÉS BUDAPEST. Augusztusban mintegy 30-40 százalékkal drágult a kávé a világpiaci árak emelkedése és a forintleértékelés hatására. Több húsipari vállalat ugyanettől az időponttól 8-9 százalékkal emelte a feldolgozott húskészítmények árát, miután a tőkehúsok termelői ára augusztus 8-án már hasonló mértékben növekedett. A hús fogyasztói árának ennél magasabb 10-15 százalékos növekedése tapasztalható a boltokban, a feldolgozók szerint elsősorban azért, mert a kereskedelem az utóbbi fél esztendőben lényegesen, 15-ról 30 százalékra növelte az árrését. A húsipari cégek áremeléseiket az erőteljesen csökke­nő sertésállomány miatt kialakult kisebb- nagyobb felvásárlási árháborúval magyaráz­zák. 1993 augusztusában 100 forint körül mozgott az( élósertés kilogrammonkénti felvásárlási ara, 1994 augusztusában pedig elérte a 125 forintot. Ugyanúgy varható a tej és tejtermékek 15-20 százalék közüli áremelése^ amit részben a csökkenő tehénállománnyal, részben az import csomagolóanyag drágu­lásával, illetve a szállítási költségek növelé­sevei magyaráznak. Hírek szerint belátható időn belül a sütőipar is kénytelen árat emelni. Drágul a cukor és a növényi zsiradékok, emellett az uj búza felvásárlási árat eléri a tavalyiet.u- gyanakkor a minősége a műit évi alatt maradt. Nincs vége az aszálynak Az ország számos területén továbbra is aszály pusztít. A- Lassan már a disznóhús is teljesen idegen lesz a magyar étkezési szokásoktól!!! kánikula megszűnte óta ( ugyanis nem mindenhol esett esŐ, bar a lehűlés vitathatatlanul mérsékli a szárazság következményeit. Sajnos továbbra is jelentős terméskiesesre kell számítani a kukoricánál, a napraforgónál, (a cukorrépánál, a burgonyánál, az álmánál és a szólónál - mondta el Lakos László az agrártárca minisztere. A károk mértékéről még korai nyilatkozni. Lakos szerint a kormányzat mindent elkö­vet, hogy a rászorultak még az őszi munkák megkezdése elÖtt hozzájussanak a pénzük­höz. Szent István napi BUDAPEST. Augusztus 20-i Szent István ünnepén a Budai Várban rendezett központi ünnepség szónoka, Göncz Árpád arról beszélt, hogy napjaink Európája kísérte­tiesen hasonlít a Szent István-koráéra, hiszen ma is egyidejűleg működnek benne széttagoló és egyesitő erfik. A köztársa­sági elnök ügy fogalmazott: Szent István müvének köszönhető, hogy bár Kelet von­záskörében éltünk, mégsem váltunk keletivé. Ezzel kapcsolatban kiemelte: most újra a felzárkózás kényszerével kerültünk szembe, s hazánk szeretne immár véglegesen lehorgonyozni a Nyugat biztonságos partján. Kifejtette: miután ma nincs Szent Istvánunk, e feladat elvégzésekor napjainkban a néphatalomra, a lelkiismeret, bátorság, ^ kitartás és áldozatvállalás polgári erényére és erejére kell támaszkodnunk. A Szent István-i korból levonható történelmi tanulságokat taglalva Göncz Árpád megállapította: a csalhatatlan valóságismeretet mindenképpen érdemes megtanulnunk X-XI. századbeli eleink példájából, hiszen minden polgár joggal várhatja el s férheti számon, hogy választott vezetői fölismerjék a valóságot, s annak ismeretében cselekedjenek az ország jövője érdekében. A miniszterelnök a Fejér megyei Iváncsa községben vett részt a falugyűlésen. Horn Gyula mondott beszédében hangsúlyozta: sem a szocialista párt, sem a kormány nem távolodtt el a választási Ígéreteitől: a népre gondolva, a nép érdekében próbál cselekedni. De nincs az a politika, amely máról holnapra javíthatna az ország, mind­annyiunk helyzetén­A Parlament elnöke, Gál Zoltán Opuszta- szeren tartott ünnepi beszédében hangoz­tatta: államalapítóhoz hasonlóan nekünk is kemény, keserves munkával kell moderni­zálni az országot. Habsburg Ottó, az Európa Parlament képviselője a Nagymaroson tartott emlék- ünnepségen t hangoztatta: remélem, hogy Magyarország me^ az évezred vege előtt tagja lesz az Európai Uniónak, ahol elfog­megemlékezések lalhatja az Őt megillető helyet, mert Szent István nemzete erre méltó. Hivők sokasága vett részt az augusztus 20-i Szent Jobb körmeneten. Este tűzijáték­ban gyönyörkó'dhetett Budapest lakossága. A Magyar Környezetvédelem A döntéshozatalokhoz szükséges alapvető információkkal sem rendelkezünk, jelentette ki a Környezetvédelmi Minisztérium legfrissebb beszámolója, melyet az újonnan megválasztott parlamenti képviselők tájékoztatására állítottak össze. A beszámoló kétsegbeejtő helyzetet tár fel; néhány számadat a környezetvédelem különböző területeiről: A levegő az ország területének 3.996-án erősen szennyezett, itt el az összlakosság 28.6%-a, mig 9.3%-nyi területen közepesen szennyezett, ahol a lakosság 23.7%-a éi. Az ország ivoviz-készletének több mint 90%-a felszinkőzeli (jóval magasabb mint a világ átlag), és ezen területek háromne­gyed része szennyezés szempontjából igen érzékeny kategóriába esik. A lakosság szennyvizeinek 20.3%-a kerül tisztításra , az is nem hatékony, ma már korszerűtlennek tekinthető módsze­rekkel, mig a többit csak visszaengedik. A szilárd hulladékanyagokat olyan terü­leteken helyezik el, amelyek nem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak, de ezen területek feltóltési üteme is gyorsabb, mint az újabbak kiépítése. A Parlament a tervek szerint az Őszi ülésszakon tárgyalja majd a környezetvé­delmi törvényt, mely szigorúbb és egyér­telműbb lesz, mint a korábbi. TÁMOGASSA LAPUNKAT

Next

/
Thumbnails
Contents