Amerikai Magyar Szó, 1994. január-június (48. évfolyam, 1-26. szám)
1994-04-28 / 17. szám
Thursday, April 28. 1994. 5. Szemelvények Dr. Takaró Géza hagyatékából. ins Jim mum A magyarnak "nemcsak nyelve, hanem zenéje is egyedülálló. Ma már általában mindenki tudja, hogy a cigánybandak révén közkedvelt édesbús magyar nóta és tüzes csárdás nem eredeti népzene. A múlt században keletkezett városi mÜzene. E dalok szerzői többnyire ismeretesek. Ezzel szemben tudjuk, hogy a föld egyszerű népe szájhagyomány utján évszázados, sŐt évezredes dallamkincset ó'rzött napjainkig. Ezt a különleges zenevilágot országos gyűjtő munkával Vikár Béla, ( Kodály Zoltán, Bartók Béla és követéi tártak fel. Az 6 munkájuk révén a Magyar Tudományos Akadémia mintegy 10.000 törzsdallamot és 100.000 varián- sot tart nyilván." ( E szavakat Adám Jenő, a budapesti Zeneművészeti Főiskola professzora, Bartók és Kodály évtizedeken át volt munkatársa vetette papírra. Fülünkbe csendül az ének, amit Bartók Béla Békés megye virágos rétjéről szedett és kötötte bele dalbokrétájába: Elindultam szép hazámból Hires kis Magyarországból Visszanéztem félutamból Szememből a könny kicsordult... De sok bujdosó és kivándorló magyar indult már el szép Magyarországból, és mivel a régit nem felejtette el, az újat meg még nem szokta meg - félúton visszanézett és szeméből a könny kicsordult. Van, aki nem ilyen érzékeny. Egy-kettó hátat fordít annak, ami volt és nekifeszül az új életnek. De olyan is van, aki sohasem szokja meg az új körülményeket, Örökké panaszkodik, kesereg. Egyik sem a mi emberünk. A mi emberünk az, aki látásokat lát és álmokat álmodik. Látásaival a jövőbe tekint és reménységgel, bizalommal veti magát bele új hazája szolgálatába, mert hiszi, hogy boldogulni fog. Meglesz az otthona, ' a megélhetése, szárnyukra bocsáthatja itt növekedő gyermekeit. S miközben látásaiban megbékél sorsával - álmokat álmodik. Őrzi emlékét szülőhazájának, visszaálmodja faluja harangszavát, az Édesanyja sütötte kenyér izét, és azt álmodja, hogy a kanyargós Tisza pártján édesebb a madárdal, kékebb az ég, hivebb a lány, szebb a nóta! *** Talán igazán szebb is a nóta! Az édes, szivet átmelegitő, húrokat rezgető magyar nóta! És ha olyan szép, miért ne adnánk oda drága kincseinket Amerikának is, ahol minden értéket igazán megbecsülnek. Ez a gondolat ejtette meg Dr. Tóth Kálmán loraini ref. lelkész feleséget is, amikor Julianna Campbell Tóth néven, "Sing Out Go" címen 48 magyar népdalt jelentetett meg egy Ízléses szép kötetben, angol fordításban, eredeti dallamokkal. A fordító kanadai. Szülei angol és skót származásúak voltak, de magyar nevelőszülők gondozása alatt nőtt fel. A háború alatt több évet töltött Magyar- országon, ahol közel élt a falu népéhez s annak üde dalai, színes viselete megbabonázta és meggyőzte arról, hogy ez a romlatlan lelki világ és művészet igazi nagy kincs. Régi századok sőt ezredek mélyéről szólalnak meg ezek a magyar hangok, ebben a füzetben a kotta alatt mint angol, mint, magyar szöveggel. A könyv előszavát Adám Jenő irta. Abból idéztük a fenti sorokat. Az értékes dalgyűjteményt szinte meghatottan vesszük kézbe és szent kötelességünknek tartjuk, hogy e könyv lapjain is megemlékezzünk róla. A magyar n'ota folytatás a 6. oldalon AMERIKAI MAGYAR SZÓ Hankó Ildikó. In memóriám Körösi Csorna Sándor Kevés olyan magyar tudós van, akinek neve annyira összeforrott volna az ember- feletti akarással, a tehetséggel és a testi kínokkal, mint Körösi Csorna Sándoré. Világraszóló eredményeiről csak későn szerzett tudomást a nemzetközi tudományosság; indulása után másfél évtized telt el, amig szárnyra kapta a világhír. Ki is volt ez a hallgatag, fizikai és anyagi értelemben igénytelen, szellemi téren utolérhetetlen igényességi! ember? Erdélyből indult a világhírnév felé. 1825-ben első jelentésében ezt irta: "Én a székely nemzetség szülötte vagyok." 1784 március végén, vagy április eleven született a Háromszéki-medence Koros nevű falucskájában Tizenöt évesen kerül a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba, ez az alma mater meghatározó volt egesz életére. Különösen két tanára Herepei Adám, majd az őt követő Hegedűs Sámuel tartotta ébren a fiatal diákban a múlt iránti érdeklődést. Már Nagyenyeden föl— Ötlik benne a vágy: felkutatni az őshazát. A székelyekben egyébként is meglévő erős hun-magyar rokonságtudatot tanára Herpei csak erősítette a fiatal Csornában. Göttingában az egyetemen olyan professzorokkal találkozott, akik meggyőzően mutattak irányt, merre keresse rokonainkat. Johann Friedrich Blumenbach, a hires természetbúvár az antropológia tudomány megalapítója pedig felhívta figyelmét arra, hogy a kínai évkönyvekben gyakran emlegetett ujgurok rokonságban allhatnak a magyarokkal. Ezért Körösi Kelet-Turkesztán felé vette útját. Körösi Csorna Sándor a világhírnevet a tibeti nyelvtannal és a tibeti-angol szótárral szerezte. írásaiból az derül ki, hogy szerelmebeteljesületlen álma a magyar őshaza felkutatása volt. Csak azért, hogy elkészítse a szótárt és megírja a tibeti nyelvtant, sohasem indult volna Keletre. A magyar őshazáról, rokonaink felkutatásáról, a nagy találkozásról álmodott. 1821-ben igy irt pártfogóihoz: "Kedves Hazámfiai! Nemzetünk eredetének és régebbi történeteinek felkeresése es kifejtése végett indultam volt ki hazámból; költségem nem léte akadályul volt... indulok a mi elejink legrégibb hazájaba Nagy és Kis-Bokharába, de ha én Isten Őrizzen, olyan szerencsés nem lennek, hogy ezen utamat végrehajtsam, ime ezennel meghagyom, hogy az aki ezen célba énutánam megindul, Konstantinápolyban a török nyelvet megtanulván ezen nyelvvel bátran elindulhat, és egyenesen az említett országokba menjen és onnan kezdje további vizsgálódását." Közben azonban az idő csapdájába esett, útközben eltévedt; lába és lehetőségei nem oda vitték, ahová akarta. A zanglai kolostor lakójaként egy 3x3 méteres, cellában élt több, mint egy évig, ahol bundába burkolózva reggeltől estig olvasott. A padlón aludt, és a hideg oly’ erős volt, hogy kezét alig merte elővenni, hogy lapozzon. 1837 decemberében másodszor érkezett Kalkuttába, ahol az Ázsiai Társaság könyvtárában dolgozott. 1842-ben kezében perzsa nyelvű útlevéllel újra útnak indult, hogy Szikkimen át Nagy Tibet fővárosába, Lhaszába jusson, hogy onnan továbbmenve elérje a jugarok földjét. Sajnos a sors mást szánt neki. Elérte Darzsilinget, ahol 1842 áprilisban ágynak dőlt és rövid haláltusa után április 11-én Őrökre megpihent. Iszonyú belegondolni, hogy a soha el nem ért cél érdekében mi mindent vállalt ez a konok székely magyar. vállalta a kiszolgáltatottságot, a fizikai megpróbálTorró Vilmos fametszete tatásokat, a lelki kint, hogy nem láthatja szülőföldjét és szeretteit, hogy nem élhetett úgy, mint más szerencsésebb nemzet megbecsült tudósa. Lehet, hogy valami csodára várt, arra, hogy mégis sikerül megtalálnia az őshazát. Emellett a Tibet- kutatás csak eszköz volt. A világhírt hozó eszköz. VÁRLAK.... Várlak... Ezerszer visszavárlak: meghitt, holdas udvaron, tereken,lenn a sarkon, vad-idegen hegyekben, régi emlék helyeken otthonunk melegében. Várlak... Én mindig visszavárlak: buja zöld sétányokon, téli hóviharokon, mélabús csendességben, dörgő-é^ü estéken, sötét, néma éjeken. Variak... Ezerszer visszavárlak: minden nyíló tavasszal, új orgona illattal, arany-hajnali fényben, múlt, szép emlékeimben, várlak... / | En mindig visszavárlak: a vázában virággal, tárt ólelő karokkal, megújult türelemmel, vágy teli reménységgel hogy visszatérsz sziveddel. Várlak.... De többé már nem jöhetsz: foszlányaira tépted lelkedból, arcképemet, múltúnkat is feledted, az új hamis álmokért, gőgtől fénylő, álnokért. Várlak?... Nem várlak többé vissza: nem enged élted útja, óh, ne jöjj, mert feledtem, azt, aki voltál nekem, ha boldogtalan sorsod, gondolj rám, egy utolsót. KŐvári Blanka
