Amerikai Magyar Szó, 1993. július-december (47. évfolyam, 26-48. szám)
1993-09-09 / 33. szám
Thursday, Sep. 9. 1993. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3. AMINT BESZÁLL, •SZÜLŐFÖLDJE NYELVÉN SZÓLHAT! Mert most már a MALÉV Hungarian Airlines közvetlen járataival repülhet Budapestre Newarkból- ötször egy héten Még soha jobb lehetősége nem volt, hogy hazautazzon. Speciális menetdíjaink már 289 dollárnál kezdődnek (egyirányban, ha menettérti jegyet vásárol). Sky Club-osztályunk pedig luxus és szolgáltatások terén utolérhetetlen. A MALÉV Hungarian Airlines több mint 75 éve repül Európa- szerte. Most már tengerentúli járatainkon is tapasztalhatja a híres magyar vendégszeretetet a legkorszerűbb GE-haj tóművel ellátott új és kényelmes Boeing 767-200-as repülőgépeinken. És amit egyetlen légitársaság sem nyújt—nálunk a magyar szót hallja először. Ha tehát arról álmodik, hogy újra a Duna partján sétál, hogy nagyokat kacag otthon maradt szeretteivel — kérjük, azonnal hívjon és foglaljon helyet annál a légitársaságnál, amely a legjobban ismeri Magyarországot! Helyfoglalásért hívja saját utazási irodáját, vagy a MALÉV-et a 800-223-6884-es számon (New York-on kívül), illetve a 212-757-6480-on (New York-ban). A MALÉV KÜLÖNLEGES AJÁNLATAI ************ Turistaosztály $289-tól* A Sky Club-osztály utasa az alábbiak közül választhat: 1. Utitárs-jegy a menettérti jegy 50 százalékáért 2. Szabadjegy egy európai városba 3. Háromnapi szálloda étkezéssel *egyirányban retúrjegy esetén yMdLE^Hungarian Airlines^ Egy új tradíció , SKY CLUB: A szabadjegy a Malév európai vonalhálózatára érvényes, kizárólag ugyanannak a személynek a nevére, aki a Newark- Budapest jeggyel utazik. A jegy a kibocsátás napjától egy évig érvényes. A szállodai szolgáltatást csak a Newark-Budapest repülőjegy tulajdonosa veheti igénybe, ajegyen szereplő utazási időszakban. Az útitárs jegy feltétele, hogy az egyik utas teljes árú jegyet vásároljon, mely után a társ 50%-os kedvezményt kap, kizárólag azonos útvonalra, foglalásra, utazási napokra és a szálloda program kétágyas alapon érvényes. A SKY CLUB ajánlatok 1993. december 31-ig érvényesek. NON -REFUNDABLE ($289 egyirányú) TÉTEL: Minimum tartózkodás: egy vasárnap, maximum tartózkodás: 60 nap. A 289.00 egyirányú díjtétel 1993. november 1-tól érvényes. A díjtételek nem tartalmazzák az USA adókat, repülőtéri, üzemanyag és bármilyen további alkalmazandó adókat. A jegyárak és ajánlataink az üléshelyek korlátozott számától, az érvényben lévő meghirdetett díjtételektől és túraszervezők feltételeitől függően változhatnak. Ki ölte meg Kennedyt? Megnyíltak a zárolt archívumok Jön a Messiás! A brooklyni Lubavics elnevezésű zsidó hitközség vezetősége egész oldalas bejelentést közóltetett a N.Y. Times aug. 29-i vasárnapi számában "Messiási Prófécia" címen. Ebben tudatják a közönségét, hogy rabbijuk, Menachem M. Schneer- son kinyilatkoztatja, miszerint "megváltásunk ideje elérkezett és a Messiás útban van." Kéri az emberiséget, készüljenek fel a megváltás nagy napjára, fokozzák jótékonyságukat és jé tetteiket. A messiás (eredetileg Masliakh) héber szó és felkentet jelent. Királyokra vonatkoztatták (Mózes II. könyve, IV. fejezet, 3,5, 16. Jeremiás siralmai, IV. fejezet, 20.) A próféták később kiszélesítették a Messiáshoz fűzött reményeket. Élénk színekkel festik, hogy a Messiás megszabadítja az emberiséget a szenvedéseitől, meghozza a világbékét! És fekszik a farkas a báránnyal és a párducz a kecskékkel, a borjú és az oroszlánkölyök fekszik és egy kis gyermek őrzi azokat. Ézsaiás, II.6. A zsidóságban, amely a próféták messiási jóslásait még nem látta teljesültnek,mind erősebb gyökeret vert a messiási hit. Minnél szomorúbbak voltak a viszonyok, annál inkább áhítoztak a megváltó után, annál közelebbnek vélték a megváltó megérkezésének idejét, melynek eljövetelét a társadalmi rend bomlása, a véres háborúk, szóval a messiási fájdalmak jelzik. Időszámításunk első századában az elképzelt messiás, akinek eljövetelét várták a népek, győzelemre vezető felkent királyból egyre inkább átváltozott csodatevő lénnyé. Az igy átalakult messiáshitböl fejlŐdó'tt ki a kereszténység. Mi tiszteljük bármely egyén vagy csoport hitét a megváltás bármely formájában. Mégj inkább tiszteljük őket,amikor a megváltás reményében a csoport jótékonyságra, jótettekre buzdítja híveit. A magunk részéről azonban ama régi tapasztalatra emlékeztetjük barátainkat, hogy "Segíts magadon, az Isten is megsegít." Nekünk magyaroknak különben is szomorú tapasztalataink vannak a MessiásokkaL miként azt nagy költőnk, Ady Endre annak idején meg is irta: "Sósabbak itt a könnyek S a fájdalmak is mások Ezerszer Messiások A magyar Messiások Ezerszer is meghalnak Mert semmit se tehettek Mert semmit se tehettek." BUDAPEST. Tom Lantos amerikai képviselő, aki magánlátogatáson tartózkodik Magyarországon szeptember 1-én közölte, tárgyalások folynak arról, hogy Bili Clinton amerikai elnök és A1 Gore alelnök hivatalos látogatást tegyen Magyarországon. Dr. SZHB0 IMIRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDOKRINOLÓGUS v. ne\V yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák és egyéb hormonzavarok diagnózisa és kezelése 220 Cast 69th Street NEW YORK.1002J Telefon: (212) 628 5626 Appointment csak előzetes bejelentéssel. Alighanem sohasem derűi ki, tényleg Összeesküvés áldozata lett-e 1963-ban John Fitzgerald Kennedy. Bár az elnőkgyilkosságnak szinte minden részlete ismert, nem tudni, milyen világpolitikai Összefüggések mozgatták a "magányos gyilkost" Lee Harvey Oswald- ot. Ez a legismertebb amerikai kutató véleménye, ami azért is meglepő, mert ezekben a napokban nyíltak meg bizonyos archívumok: bárki számára hozzáférhetővé vált 800 ezer oldalnyi irat, amit harminc évre zártak el a külvilágtól. Elolvasható az amerikai külügyminisztérium, az FBI és a Pentagon sok tízezer dokumentuma. Megtudható, mit mondott telefonon Dorticos akkori kubai államfő az akkori mexicoi elnöknek. A papírokat lázasan vizsgáló kutatók legtöbbje egyelőre oda lyukad ki, amire harminc évvel ezelőtt az elnökgyilkosságot vizsgáló Warren-bizottság: Oswald egyedül követte el a merényletet. A nyolcszázezer oldal mindenesetre jó sokáig ad majd a búvárkodásra alkalmat a kutatóknak és tucatnyi uj pénzkereseti lehetőséget a filmiparnak és konyvkiadók- nak. F.O. A hírügynökségek szerint Vanessa Redgrave, hires angol színésznő megérkezett Macedóniába, ahol hangverseny rendezésén fáradozik ottani színészekkel és zenészekkel, hogy segítsenek a háborúban sebesült gyermekeken. A hangversenyt a Soros Alapítvány támogatja. Ez az Alapítvány milliárdokat költött már a kelet-európai lakosok szenvedésének enyhítésére. Az elmúlt év decemberében Mr. Soros 50 millió dollárt adott a háború által sújtott Boszniai Köztársaságnak.