Amerikai Magyar Szó, 1993. január-június (47. évfolyam, 1-25. szám)

1993-06-24 / 25. szám

6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 24. 1993. Kuncze Gábor: Zsoldos Attila Magyarország gazdasági helyzete Kuncze Gábor a Szabad Demokraták parla­menti frakció vezetője interjút adott a Népszabadság tudósítójának , hogy hogyan ítéli meg pártja az ország helyzetét. Ebből az interjúból közöljük az alantiakat: * } Hogyan iteli meg a gazdaság jelenlegi állapotát, milyen problémákkal kell szembenéznie t a következő kormány­nak? Magyarorszag mély válságban van. A mezőgazdasá­got . szétvertek a felelőtlen kormány­zati rögtönzések. A koncepciótlan privatizáció miatt gyakorlatilag Összeom­lott az ipar. A nagy elosztási rendszerek beígért reformja elmaradt, emiatt az egészségügy, az oktatás, a kutatóintézetek működése került veszélybe. Kétes célé magánalapitvanyok számláin több milliárd forint halmozódott fel, miközben a válság­régiók felemelésére nem jut elegendő pénz. i Nem túlzás egy összeomló gazdasag képét előrevetíteni, mert az Ön által mondottak ezt sugallják. Felmérések szerint a lakosság háromne­gyede érzi úgy, hogy a gazdaság annál is siralmasabb állapotban van, mint ahogy a szocialisták hagyták. Az emberek fél­nek a munkanélküliségtől, a bűnözéstől, a szélsőséges elemek handabandázásától, félnek, hogy hova vezet a szomszédos országokkal kialakult feszült viszony. A vállalkozókat a kiszámíthatatlan dönté­sek bizonytalanitották el. A kormányba vetett bizalom rendült meg. Fenyes bizonyí­téka ennek, hogy miközben a lakossági megtakarítások Összege meghaladta az 1100 milliard forintot, az emberek inkább a betétkönyvekben tartják a pénzükét, töre­dékét sem fektetik be a vállalkozói szfé­rába. Erre azt lehetne mondani, hogy még mindig hozzánk érkezik be a legtöbb külföldi töke a környező országokhoz viszonyítva. Szeretném, ha ezt mondhatnánk jövő ilyenkor is, ugyanis ez a folyamat megtor­pant. A privatizáció jó példa arra, hogy az Antall-kormány saját hatalmi céljainak rendelte alá a gazdaságpolitikát. Az eredeti törvény szerint, amit még az (előző parlament hozott - az Állami Vagyonügynökség közvetlenül az Országgyűlés irányítása alá került. Ezt a megoldást javasolta akkoriban az MDF programja is. Am a kormány egyik legelső intézkedéseként saját irányítása alá vonta az ÁVÜ-t, az igazgatótanácsból meg a koalíciós partnereiket is kihagyták, bizonyára nem ok nélkül. A nyilvánosság hiánya viszont a korrupció melegágya. Nem véletlenül olyan negativ a privatizá­ció megítélése a közvélemény szemében. Mit tart a legégetőbb problémának? A mezőgazdaság szétverését. Az ágazat termelése tavaly az 1988 évinek kétharma­dára esett vissza, az állatfelvásárlás 1980 és 1992 kozott a felére, a mezőgazdasági termékek értékesítése 40-45 százalékkal csökkent. Mindez oda vezetett, hogy tavaly év végéig háromszázezer kistermelő hagyott fel a termeléssel. Ezen a területen olyan súlyosak a gondok, hogy azok megoldásá­val már nem lehet várni a választásokig. Hitelezési és támogatási technikákkal Ösztönözni kell az élelmiszeripar és a termelők ( együttműködését. Tagosítással, a hosszú távú földbérlet bevezetésével, a földhasználati társulási formák kialakí­tásával stabilizálni kell a mezőgazdasági üzemrendszert. Pusztít az aszály, rossz termés várható Milyen vesztesegeket okoz az aszály? - tették fel a kérdést több magyarországi megyében az illetékeseknek. A válaszokból kiderült, rendkívüli károkat okoz a száraz­ság, különösen elkeserítő a helyzet a búza tekintetében. Az utóbbi tizenöt év legrosz- szabb termése várható: hektáronként 3.5-3.6 tonna. Horváth Gáborba Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének főtitkára elmondta: de nem csupán az aszaly sújtja a gabonatermesztést, számot­tevően csökkent a földek tápanyag-utánpót­lása, gyengült a növényvedelem és már szakmai problémák is jelentkeznek.- Nem arról van szó, hogy a belső fogyasz­tásra nem lesz elegendő búza, hanem arról, hogy a malomipari vállalatok betakarítás alatti privatizációja is zavarja majd a felvásárlást, és a termés megfelelő területi elosztását, sőt felhalmozását. Jász-Nagykun-Szolnok megyében április közepe óta nem volt számottevő eső. Számítások szerint mintegy 100-150 milli­méter viz hiányzik a talajból. Emiatt a terméskilátások is meglehetősen kedvezőtlenek az ország egyik legnagyobb agrármegyéjeben. ( Csongrád megyeben az idei év a tavalyról örökölt mintegy 120 millimeter csapadékhiánnyal kezdődött, s a mostani aszály súlyosbítja a gondokat. A száraz földben kisülnek a dohánypalán­ták, igy volt olyan hely, ahol már harmad­szor pótolták e nó'vényeket Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében. A mezőgazdasági termelés esélyeit rontotta az is, hogy a termőterület mintegy 15 százaléka maradt parlagon. Komárom-Esztergom megyében különösen rossz a helyzet Dorog és Oroszlány körze­tében, valamint a Bakony alján, ahol már kiégett az őszi kalászosok közül a búza és az arpa egy része. Az őszi vetésű kalászosoknál azokon a területeken, ahol időben történt a vetés és megfelelő volt a talajmunka, még van remény számottevő hozamra, de csak akkor, ha a közeli napokban legalább 30-50 milliméter csapadék hullik. Expo: a kormány fizet BUDAPEST. A világkiállítás sikeres lebonyo­lítását és a főváros kétéves városfejlesz­tés^ programját is szolgálják azok a megálla­podások, amelyeket junius közepén fogadtak el a budapesti önkormányzat és a kormány vezetői. Demszky Gábor főpolgármester szerint a minimális szükségletekről szüle­tett döntés. Boross Péter belügyminisz­ter ügy nyilatkozott: ezzel lezártnak tekinti a '96-os expóval kapcsolatos fővá­rosi pótigényeket. A megbeszélés után Demszky Gábor elmondta: a Dél-Buda-Rakospalota metró­vonallal összefüggő kérdésekről, a fővárosi tömegközlekedés fejleszteset célzó Európa banki hitelfelvétel kormánygaranciájáról is sikerült megállapodni. Eldőlt, hogy csak '97-ben adják át a metróvonalat, s igy az építési költségek 15 százalékát meg lehet takarítani. Közös nevezőre jutottak a kormány és az önkormányzat képviselői a lágymányosi hid építési költsé­geinek tehermegosztásáról is. A főváros 4.4 milliárd forintot kap köz­lekedési beruházásokra. MOST MÁR VEHET TULAJDONJOGGAL LAKÁST VAGY HÁZAT MAGYARORSZÁGON anélkül, hogy külföldi állampolgárságát és jogait feladja Hotel, lakás, iroda építkezéshez és ipari vállalatok felújításához tőkés társakat keresünk. V ezórképviselet RETUR REALTY CORP. Uj címünk: 130 Madison Ava. 4th Floor New York, N.Y. 10016 Telefon: 212/695-2245 Eele: 212/684-2175 Korda Sándor centenáriuma A TÚrkevén 1893. szeptember 16-án született Kellner Sándor Lászlót a magyar film Korda Sándorként, az egyetemes filmművészet Sir Alexander Kordaként tisztelte. A világban szétszóródott magyarok egyik leghiresebbikét (a VII. Henrik magánélete, a Bagdadi tolvaj, a Rembrandt, a Lady Hamilton cimü filmek rendezőjét) a nevét viselő filmproduceri alapítvány és szülővárosának Önkormányzata együtt kivánja ünnepelni. Szeptember 16-án TÚrkevén kezdődik az ünnepségsorozat. Ekkor leplezik le Korda Sándor mellszobrát, a Hollandiában élő, ugyancsak TÚrkevén született Ralkai Lajos szobrászművész alkotását. Ezután a helyi moziban Korda-filmeket vetítenek. A Korda-ünnepségeknek fővédnöke Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövet­ségének elnöke. Az angolok nemzeti ügyüknek tekintik a Korda-centenárium méltó megünneplését. A BBC kétszer Ötvenperces dokumentumfilmben idézi fel a zseniális producer-rendező életútját. Felújítják leghíresebb filmjeit, Korda-dijat alapítanak, amelyet évente a legjobb angol film készítője nyer el. Válasszon kórházat! BUDAPEST. Júliustól szabad a kórházválasztás. Mar szóvegezik azt a kormányrendeletet, amelyből kiderül, ezentúl a háziorvos - a beteggel egyetértésben - szabadon dönt a páciens beutalásáról. Ha a beteg beutaló nélkül megy, az elképzelések szerint a biztosítási kártyája felmutatása ellenere is fizetnie kell? ami alól csak a sürgősségi és a nőgyógyászati ellátás lesz kivétel. Ha a beteg távoli intézményt választ, de ennek nincs szakmai oka, az utazási költséget nem állja a biztosí­tó - szól a készülő rendelet. • A ROMÁNIAI VASÚTÁLLOMÁSOKON áruval megrakott 15 ezer vagon vesztegelt napokon keresztül a mozdonyvezetők szabad szakszervezetőnek sztrájkja miatt,

Next

/
Thumbnails
Contents