Amerikai Magyar Szó, 1993. január-június (47. évfolyam, 1-25. szám)

1993-06-17 / 24. szám

2. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Uiursday, June 17. 1993. Leértékelték a forintot BUDAPEST. A Magyar Nemzeti Bank junius 7-i hatállyal 1.9 százalékkal leérté­kelte a forintot. A jegybank alelnőke szerint az intézkedés a forint realarfo- lyamának szinten tartását szolgálja. ( A Nemzeti Bank már másfél eve azt tartja szem elŐtt, hogy a forint reálárfolya­ma se lefelé, se felfelé ne változzon - világította meg a nemzeti valuta deval­válásának hátterét Tarafás Imre, a jegybank alelnőke. A szakember alapvetően a belső árszínvonal emelkedésével, illetve a dollár­nak a márkához viszonyított arfolyamvalto- zásával indokolta az intézkedést. ( ( ( A forint bekövetkező felertékelődéset fokozta az is, hogy a dollár megerősödött a márkához képest, s ez fizetőeszközünk nominális (névleges) árfolyamát "felhúzta" a legfontosabb exportpiacainkon használatos valutákéhoz képest. BUDAPEST. Demszky Gabor Budapest főpolgármestere junius 7-én az Egyesült Államokba érkezett a texasi Fort Worth város polgármestere, Kay Granger meghí­vására. Tíznapos amerikai tartózkodása alatt Demszky Gábor részt vesz Budapest testvérvárosának ünnepi rendezvényein. Az ünnepi hét eseményeit követően várhatóan New Yorkba utazik, ahol a "New School of Science"-ben előadást tart, és helyi politikusokkal is tárgyal majd. ^ UTRECHT, Hollandia. Az idei esztendő legnagyobb magyar exportösztönző bemu­tatója kezdődött junius 7-én Utrechtben. A holland varos nemzetközi vásárközpontjá­ban kilencven magyar ( cég allitja ki termékét, illetve próbál kapcsolatot teremteni külföldi partnerekkel. A bemutató része az utrechti magyar napok programjának. MEXICO CITY. A mexicoi rendőrség elfog­ta a guatemalai határ közelében a drog- kereskedők főnökét, Joaquin Loerát. O volt az, akit ellenfelei néhány héttel ezelőtt meg akartak gyilkolni, de tévedésből Ocam­po bíboros lett a merénylet áldozata. • HARTFORD, Conn. Lowell Weicker kormányzó szentesítette a törvényt, amely eltiltja az automatikus lőfegyverek árusítását az államban. Connecticut az amerikai löfegyvergyártás központja. Weicker lépése mélységesen aggasztja a fegyvergyárosokat. • MOGADISHU* Amerikai hadirepülőgépek bombázták Aidid Szomáliái hadúr főhadi­szállását. Ugyanakkor pakisztáni ENSZ katonák tüzet nyitottak egy békésen tüntető Szomáliái csoportra, megölve 23 személyt. Előzőleg a szomáliaiak ugyanannyi pakisztáni ENSZ katonát Öltek meg. PÁRIZS. A Gazdasági Együttműködési szervezet megállapítja, hogy az elkövetkező 18 hónap folyamán az európai ipari álla­mokban 11.9 százalékos lesz a munkanélküli­ség, vagyis 23 millió nyugat-európai lesz munkanélkül. ÚJÍTSA MEG ELOFIZETESET KEMENYEDO RENDQRSEG Az ember a saját hangját sem hallja, most aztán már tényleg kuss legyen!!! Magyarországon 170 rendőrkapitányságon és őrsön mintegy harmincezer rendőr teljesít szolgálatot. Nemzetközi összehason­lításban - az egy rendőrre jutó polgárok számát véve alapul - a szükségesnél leg­alább nyolcezerrel kevesebb bűnüldöző őrködik a közbiztonság felett. Tavaly a parlament 3000 űj rendőr felszerelésére adott külön költségvetést a belügyminiszté­riumnak. Ebben az évben, mivel kevés a rendőriskola, csak 500 újoncot toborozhat a testület, ám a belügyminiszter már jelezte 1994-ben 4000 új rendőr kiállításá­hoz kér pénzt a parlamenttől. • WASHINGTON, D.C. Charles Gáti, azaz Gáti Károly személyében a nyolc­vanas évek óta előszó'r dolgozik majd vezető poszton magyar-amerikai az USA külügyminisztériumában. Augusztus 1-en veszi át posztját, a kelet-közép-európai kérdések főtanácsadójaként a tárca poli­tikatervező főosztályán. Az 59 éves Gáti 1956-ban került az Egyesült Államokba. Az Indiana Egyete­men politikatudományokból doktorált, s 16 éven át tanított a New York-i Colum­bia Egyetemen. 30 éve professzora a New York állambeli Union Collegének. amerikai , MAGYAR SZ0 USPS 23-980 ISSN 0194-7990 Published weekly, exc. last week in July and first two weeks in August last week in Dec. by Hungarian Word Inc. 130 E 16 St. New York, N.Y. 10003 Second class postage paid at New York, N.Y. Edited by the Editorial Board Subscription in the USA: One year $25.- • months $14.­In Canada and other countries: One year $30.- 6 months $16.­Postmaster: Send address changes to: Amerikai Magyar Sző, Hungarian Word Inc. 130 E 16th St. New York, N.Y. 10003 A névvel aláirt cikkek nem szüksége képpen fejezik ki a szerkesztÓ-kiadó álláspontját és azok tartalmáért minden­kor a cikkíró a felelős. Közlésre beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem kül­dünk vissza. Cseh—szlovák nagykövetségnyitás Prágában megnyitották a szlovák, Pozsonyban pedig a cseh nagykövetséget. Az ünnepségen mindkét állam külügyminisztere úgy értékelte a nagykövetségek megnyitásának tényét, hogy ezzel üjabb lépest tettek a két, immár teljesen szuverén szomszédaikon kapcsolatainak intézményesítése fel^. A prágai szlovák nagykövetség arról is beszélt, hogy igyekszik elérni a Csehországban élő mintegy 300 ezer szlovák nemzeti kisebbség jogainak biztosítását. • BONN. Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) segíti majd a Magyar Szocialista Partot (MSZP) a jövő évi választásokra való felkészülésben. Leszögezték, hogy nem ^anyagi, ( hanem szakmai-technikai segítségről van szó. BUDAPEST. A 200 ezer magyarorszagi német nem akar áttelepülni Németországba, amiben döntŐ szerepet játszik az, hogy megőrizhetik szokásaikat és nyelvüket. Ezzel a meggyőződéssel tért vissza közel­múltbeli magyarországi látogatásáról Horst Wafferschmidt a bonni kormánynak a német ajkú áttelepülőkkel foglalkozó megbízottja. ( A német belügyminiszter az idén 15 uj kulturális központot - talál­kozó helyet - kíván berendezni a magyaror­szági németek településein. A japán fővárosban építik fel a világ1 legmagasabb 121 emeletes felhőkarcolóját. A Simizu Super Highrise nevű épület 112 meterrel tesz majd túl a világ jelenleg legmagasabb épületén, a chicagói Sears Toweren. A felhőkarcolót egy eddig meg titokban tartott helyen építik fel a Tokioi- öböl közelében. A környéket ugyan különö­sen földrengésveszélyesként tartják számom, de a tervezett könnyűfém konstrukció képes lesz ellenállni akár egy Richter-ska- la szerinti 8.4-es fokozatú földrengésnek, és az óránkénti akár 190 kilométeres sebességű szélviharoknak is. Peru áruba kívánja bocsátani az állampol­gárságot, hogy külföldi, főleg Hong-Kong-i, kinai beruházásokkal enyhítsen az ország adósság gondjain 25 ezer dollárért. Sok perui nemzeti büszkeségét sérti az állampolgárság szabadpiacon való áru­sítása. Ha nem is ilyen direkt módon, de a legtöbb fejlett ország beruházói részére megadja az állampolgársági jogot, bizonyos összeghatár felett. Ez Mexicöban 160.000, Kanadában 500.000, az Egyesült Államokban 1 millió dollár. INDIANAPOLIS. Hatos ikrek születtek május 25-én. Két kislány és négy kisfiú, valamennyien jól vannak annak ellenere, hogy kilenc héttel a tervezett időpont előtt látták meg a napviu' t. Egy hét alatt az indianapolisiak’ .*al ütt a világ három részén születtv. \ hatóik. HARBEL. Libéria. Az évek óta dúló polgár- háború legújabb borzalmas fejezeteben a Charles Taylor vezette felkelők 547 személyt gyilkoltak meg a főváros közelében.

Next

/
Thumbnails
Contents