Amerikai Magyar Szó, 1993. január-június (47. évfolyam, 1-25. szám)
1993-06-17 / 24. szám
Thursday, June 17. 1993. Lányok a kirakatban Tömegesen exportáljak a lányokat a volt szocialista államokból Nyugat-Európa bordélyházaiba. Első oldalas szenzációs riportban számol be a New York Times junius 9-i számában arról, hogy miként csábítanak fiatal lányokat Kelet-Európából Belgiumba, Hollandiába és Németországba, jó fizető állások ígéretével. Juditot, egy pesti lányt például azzal az ígérettel csábítottak el, hogy Ghent, Belgiumban pincéméi állás vár rá. 1991 szeptemberében két másik magyar lánnyal együtt ki is vitték Ghentbe, de ott bordélv- haz várt rá. Megérkezésekor elvettek tóle személyazonossági igazolványát, a helyiséget nem hagyhatta el, keresetét lefoglalták "utazási számlája" kifizetésére. Három hónapig fogolyként élt, nem tudott sehova fordulni, nem engedték ki a bordélyházból, a nyelvet különben sem ismerte. Végül egy rendőrségi razzia "szabadította" ki. Ilyen történeteket hall az újságíró, orosz, bulgár, lengyel nőktől, diákoktól, háziasszonyoktól. Ezek mind hangoztatják, hogy odahaza nem voltak prostituáltak, de arra kényszeritették őket, amikor elfogadták az ajánlatokat, hogy nyugaton jól fizető állás vár rájuk. Frankfurt, Amsterdam, Brüsszel, Zürich, Párizs vöröslámpás negyedei tele vannak ilyen fiatal keiet-európai lányokkal. Nem mondom, hogy ezek a nők mind ártatlanok - jelentette ki Jeanmarc De Chateau, a brüsszeli bűnügyi osztály vezetője. De a legtöbbet hamis igeretekkel csábították ki. Antwerpenben az ejjeli mulatók kirakatokba helyeznek lányokat, hogy ezzel vonzzák a közönséget. Egy másik helyen feltűnő hirdetés csábit, férfiakat: "Minden héten uj lányaink vannak!" Évekkel ezelőtt ezekben a vöröslámpás negyedekben főleg ázsiai lányokat foglalkoztattak, Fülöp-szigetekröl, Ghánából, Dominikából, Kolombiából. Jelenleg, főleg magyar, jugoszláv, cseh és lengyel lányok iránt nagy a "kereslet". Meglátogattam egy városi menházat, ahol £ kényszerhelyzetükből menekülni igyekvő lányokat segítik a hazatérésre. Láttam ott lányt Ukrajnából, Marokkóból, Peruból, Moszkvából. Az ukrán lány idegileg teljesen letört, képtelen volt beszélni. Anna egy 18 éves bolgár egyetemi diák elmondta, hogy éppen befejezte egyetemi felvételi vizsgáját, amikor megismerkedett egy magyar fiatalemberrel, akibe beleszeretett. A magyar meghívta öt Magyarországra, ahol "boldogan fognak élni". De amikor megérkeztek, a barátja egy masszírozó szalonba vitte. Amikor nem volt hajlandó "masszírozni" megverték. Addig verték, amig bele nem törődött a foglalkozásába. A bolgár lány nem -olt hajlandó csábitója nevét megadni. Mrs. Sorensen, a menház vezetője, aki az antwerpeni városi tanács tagja, hirdetéseket mutat nekem amelyeket a csábítók használnak. "Munkaalkalom szállodákban külföldön! Tiszta munka Olaszországban! Vendégfogadókat (hostesses) keresünk!" A brüsszeli rendőrség illetékes hivatala szerint a városban 4000 prostituált működik, közülük 300-an a volt szocialista államokból. A bordélyipar nagyszerűen jövedelmező Ny.-Európában. A rendőrség szerint Antwerpenben egy nó 7-800 dollárnyi "üzletet" köthet egy éjszaka ital eladásával és nemi aktussal. A háztulajdonos ennek kétharmadát kapja, de gyakran többet is, ha a nő orosz, lengyel, vagy más kelet-európai, aki nem ismeri a lehetőségeket. A prostitúció nem számit bűnnek Ny-Európában, de a kerítés, azaz a prostitúcióra való csábítás igen. De büntető eljárásra ritkán kerül sor. Egy holland szervezet, amely igyekszik a prostitúcióból menekülő nőket segíteni, hazájukba visszatérni, kijelentette, hogy az utóbbi időben egyre több erőszakot használnak a nőkkel szemben. Különösen veszélyesek a lengyel és jugoszláv keritök, állítja Marjan Wijers, az Utrechti védelmi Bizottság tanácsnoka. Egyre több panaszt hallunk, hogy a keritok fegyverrel fenyegetik a felügyeletük alatt működő lányokat. Tudunk esetekről, mondta Ms. Wijers, amikor lányokat arra keny- szeritettek, hogy egy éjjel 20 kuncsaftot is "szórakoztassanak". Nincs olyan nó, aki sokáig bir ilyen teljesítményt nyújtani. Női szervezetek gondoskodnak arról, hogy ügyvéd védje azokat a nőket, akik ki akarnak szabadulni és visszatérni hazájukba, de a legtöbb prostituált fél panaszt tenni, vagy szégyelli. Ezért azután az illető országokban nem nagyon tudják, hogy mi me^y végbe Ny-Eurőpá- ban. Judit, akinek esetével a Times tudósítója riportját kezdte, egyike azoknak, akik tanúskodni fognak egy^ Szóbél István nevű magyar kerítő ellen, aki több antwerpeni bordélyháznak szállít rendszeresen lányokat Kelet-Európából. "Mi buta tyúkok vagyunk" - mondja Judit. - "Tény, nem raboltak el bennünket. De olyan emberek hálójába kerültünk, akik nagy pénzt csinálnak rajtunk. Nem tudjuk hova forduljunk. Senki sem hisz nekünk", Crown Heightson nem volt pogrom Irta: Joyce Pimick Mint olyan személy, aki gyakran hallotta apjától a lengyelországi antiszemitizmus részleteit, ajánlom, hogy bizonyos politikusok hallgassanak, amikor pogromról kiabálnak. Arról lehet beszélni, hogy a new yorki rendőrség 1991 nyarán nem kezelte megfelelő eréllyel a Crown Heights-i zavargásokat, de azt állítani, hogy ami akkor ott történt, az pogrom volt, miként Koch volt polgármester és Giuliani teszi, az lázitás, és sértés azokra, akik valóban átéltek egy pogromot. A Webster szótár szerint pogrom "szervezett üldözés és tömeggyilkosság, gyakran hivatalos támogatással egy kisebbségi csoport különösen zsidók ellen.*' Eklatáns példája ennek az a pogrom, ami Iasiban, Romániában történt 1941-ben, amelyet a román hadsereg és tisztikar szervezett. E pogromban 800 zsidót mészárolták le. Erről küldött jelentésében Henry Kamm, a N.Y. Times tudósítója többek között ezeket irta: "A románok összegyűjtötték a zsidó férfiakat, akiket (folytatás a 6. oldalon) Az Egyetlen Légitársaság Amellyel Abban A Pillanatban Magyarországon Érezheti Magát, Amikor A Fedélzetre Lép: MALÉV Hungarian Airlines. Bemutatjuk a MALÉV Hungarian Airlines Közvetlen, Napi*Járatát Budapestre, Az Új Boeing 767-200ER-on. Sohasem volt olyan egyszerű visszajönni Magyarországra, mint május 29-töl. Mert ettől a naptól fogva a Malév Hungarian Airlines közvetlen, napi* járatot indít Budapestre. Hogy biztosan megfeleljünk az Ön időbeosztásának, járatunkat mindennap* este fél nyolckor indítjuk Newarkról. Kedvező, bevezető árunkkal, ($769), Önt is várjuk a fedélzeten. A Maiévvel Ön egyszerre élvezheti az Ó- és az Újvilág.elönyeit. Új Boeingjeink elegáns kényelemben repítik el Önt Budapestre. A magyar vendégszeretet és kedvesség már abban a pillanatban kezdődik, amikor Ön a fedélzetre lép. Sky Club osztályunk utánozhatatlan luxust és izgalmas különlegességeket kínál azoknak, akik egyedi kényelemben szeretnek utazni. Itt a várva várt pillanat, amikor visszatérhet Magyarországra-velünk. Fedezze fel újra a feledhetetlen Budapestet, a római kori műemlékeket, régi falvakat, borvidékeket és a varázslatos Dunát. Hívjon még ma és foglalja le helyét annál a légitársaságnál, amely a legjobban ismeri Magyarországot. BEVEZETÉSI KEDVEZMÉNYEK 9-9 9Turista osztályra jegyek már $769-tól. Sky Club jegy: $3027 Valamint egy kedvezmény a következői közül. 1. Az utitárs a Sky Club jegy 50%-t fizeti, úgy maga is Sky Clubon utazhat. 2. Egy európai szabadjegy** 3.3 szállodai éjszaka büfé reqgelivel. Helyfoglaláshoz, kérjük, hívja utazási ügynökét, vagy a 800-223-6884-es telefonszámot, vagy a 212-757-6480-t (New Yorkon kívül) (New Yorkban) Az új tradíció. Az európai szabadjegyet annak a személynek lehet kiállítani, aki a Newark-Budapest jegyet vette. Az európai szabadjegy Budapest és egy másik európai város közötti repülőútra jogosít, érvényessége a kiállítástól számított 1 év A földi szolgáltatáscsomagot csak a jegy vásárlója veheti igénybe kizárólag az adott utazás során. Teljes áru jegy vásárlása esetén az 50 %-os utitárs kedvezmény csak egy személy részére szól. Az utitársnak ugyan azon az útvonalon kell repülnie mint a teljesárú jegy vásárlójának. Szállodai elhelyezés során mindig egy kétágyas szobán osztoznak. A megadott árak nem tartalmazzák az érvényben lévő adókat. Függenek továbbá az utazási ügynökök üzleti feltételeitől, valamint a kedvezményes jegyek korlátozott számától. *Járatok minden nap, kedd kivételével. ""Ennek az ajánlatnak az ára $3026.00. 3. AMERIKAI MAGYAR SZÓ