Amerikai Magyar Szó, 1992. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-16 / 16. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 16. 1992. Ahogyan én látom A szerkesztőnk észrevételei Néhány hónappal ezelőtt egy rovatomban arról f ábrándoztam, hogy ha a legközelebbi gyűjtési kampányunk sikeres lesz, kicserélhetnénk ódon es kopott íróasztalunkat és amellett vehetnénk egy írógépet. Ha új gépre nem is futna, akkor legalább egy hasznaitat. Mert jelenleg a helyzet a lapunknál az, hogy - restellem is bevallani -nincs egy írógépünk, amelyen dolgozhatnék. Ha Írni akarok valamit, akkor bizony engedélyt kell kérném a mi kedves Kláránktól, hogy használhatom-e az ó IBM írógépét? Mert az az egyetlen jól működó írógép szerkesztő- segiinkben. Neki pedig annyi Írni való ja, annyi leveleznivalója van, hogy hátráltatom a munkáját, amikor én használom az Ó írógépét. Ábrándozásaimnak azonban még nincs vége. Volna bizony még egy igen fontos irodafelszerelésünk, amely pótlást igényel. Egy irodában, mint tudjuk, kell lenni egy fogasnak, amelyre az alkalmazottak, vagy a látogatók felakaszthatják kabátjukat, kalapjukat. Van is nekünk egy ilyen fogasunk, amelyet valami 40 évvel ezelÓtt adományozott lapunk egy kedves new yorki olvasója, LÓwy Dávid. Regi fogas volt ez már akkor is, lehetett vagy 100 éves, de ettől eltekintve jo karban volt. Ez lett azutan a hivatalos hivatalbeli fogasunk. Hej, de sok derék ember akasztotta fel a kabátját az évek folyamán télen, amikor összejöveteleket tartottunk irodánkban. Sok drága jó barátunk, mint Gross Béla, Gross Joe, Dattler Lajos, Markovits Feri, Gamauf Gusztáv, Sallai István, Gellért Hugó stb. Egyszer még a hires fényképész Kertész is eljött egy hóviharos téli napon. Na jó! Régi, szép emlékek. De hogy visszatérjek problémáinkra, a minap, amikor bementem az irodába és levettem a téli günyámat, s ráakasztottam a fogasra, hát egyszerre csak erzem, hogy valami súlyos teher zúdul rám. Csak talán nem a mennyezet szakadt ram, gondoltam kissé aggódva? Nem, a fogas a ruhákkal, kabátokkal tele fogas zuhant rám hátulról, s ha Klárika nem segített volna kivergödni a fogas alól, talán meg most is alatta verejtékezhetnék. Szóval ennyi mindenről ábrándozom néha, különösen mostanában, amikor folyamatban van kampányunk. Ha sikerül, akkor a lap fenntartásához múlhatatlanul szükséges kiadások mellett nézünk tmajd magunknak egy írógépét es egy épkézláb fogast. Remélem, hogy álmaink, legalább részben megvalósulnak. Magyar BEJLGYÓGYÁSZ specialista Dr. Dániel Klein 229 E79.StNew York NY 10021 (212) 737 2000 Hétfőn és csütörtök délelőtt , 138-48 Elder Av. Flushing. N.Y. 24 órás dijtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák * Magas vérnyomás Cukorbetegség * Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy. Hunyady Hedvig: Vukovár y Peregnek a képek a TV híradóban... rommá- lott házak, üszkös romok, az utcákon bombatölcsérek, holttestek. Kiscsoport tűnik fel az ut végen, lassú menetben vánszorognak, szatyrokat, kosarakat cipelnek, gyerekek, idősek, egy boldogtalan kutya szalad a csoport mellett, kutatva elveszett gazdáját.... A kamera lassan emelkedik, kisebbednek a romok, picinnyé zsugorodik a vánszorgó csoport, elmosódnak a sirós arcok, por és fust lebeg a szemhatáron, a hírek átváltanak más esemenyekre. Elhomályosodott szemem előtt megelevenednek más képek, melyeket nem a TV közvetít..... egy rommá lőtt város utcáin elhullott lovak, kilőtt tankok, autóroncsok s csendesen fekvő halottak kozott egy család vánszorog. Egy nagyobb szánkot vonszolnak a jeges hepehupás utón. Menekülök. Menekülnek az ostromlott varosból, vidéki rokonokhoz, valami élelmet szerezni, biztonságot érezni. Pesterzsébet után eltűnik a hó, csupasz köveken vonszolódik a szán. A szülők idegesek, az apa veszekszik, az anya és nagylány elindul valami ékszerért élelmet szerezni. Az apa a szánkót rángatja, de az nem akar mozdulni. Hamar sötétedik, dühödt várakozás a mozdíthatatlan szánkó mellett, hideg szel, éhség.... Anyáék nem jönnek, a kinőtt cipó hideg a gyerekek lábán, a fiú cipőjenek orra kivágva, kamasz gyerek, nőtt vagy tizenöt centit az ostrom alatt, lábujjai kiállnak a cipó orrán, csuklói messzire kilógnak a szűk kabát ujjúból, éhes, mint mindig, de nem szól, elég baj van anélkül is, hogy a világ tudná, Ö éhes. Anyáék órák óta elmentek, mi lehet velük? Apa ideges, csak veszekszik a kislánnyal, aki csak vacog, nem akar semmit csinálni, anyát hívja és nyafog, hogy fáj a torka. Hajnalban már világos, hogy anyáék nem jönnek. Valami történt velük. A szánkó lefagyva vesztegel, éhesen kell cipekedni a vasútállomásig, hátha megy valami vonat valamikor Kecskemétre. Az elárvult szánkó ottmarad, az induló tehervonatra éppencsak feljut a megcsappant család, s eldó'cög a vonat Fülöpszállásra, onnan meg valahogy két újabb tehervonatra való felkapaszkodással Kecskemétre. Ott öröm és gyász: öröm, hogy anyáék odaérték, rettegés és halálfélelem után egy parasztszekéren, elbújtatva a szalma közé a megdühödott katonák elől, es a gyász: a ház asszonya, a szerető nőver halott. A család szétziláltan és riadtan próbál lábraállni a tragédia után. Mindenfelől jönnek a menekülő rokonok, s alig hagyva helyet a ház ifjú asszonyának, ki anyja halála után döbbenten érzi, neki kell átvenni a kormányt, a külső-belső viharok tengerén hánykolódó kis hajón. Azt sem tudja, kislánya nem arva-e szintén, hiszen hónapok óta semmi hire sincs a férjéről, aki valahol a Don-kanyarban harcolt. Él-e vajon? S most jönnek a menekülő rokonok, éhesen, lerongyolódva, s némelyik betegen... s orvos sincs sehol a közelben... Vukovar.... Európa közepén újra parázslik a gyűlölet, kényszerrel, erőszakkal összekapcsolt unió szakadozik darabokra. A Szovjetunió szétesett már, s Európa, ahelyett, hogy örömmámorban úszna, marakodással, gyülölséggel van tele. Emberek ezrei megint menekülnek rommálött otthonukból a bizonytalanságba, s semmibe, otthagyva maguk mögött mindent, ami valaha a boldogságukat jelentette ...... Az elmúlt napokban Vajdaságban űjabb mozgósítás volt. Ágoston András a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke védelmet kért az ENSZ-tÓl a katonai behívók elöl Magyarországra menekült vajdasági fiatalok szamara. Szemelvények SINKA ISTVÁN: A fekete bojtár vallomásai c. müvéből 17. Tavasz jottivel vasárnaponkint ki-kiláto- gattam apámhoz a galuskás-Balog tanyára s mindig megnyugodva tértem onnan vissza: im, itt van apám közel s erős, s en nem veszíthetek. Ezzel a tudattal hordoztam ócska tankönyveimet. De, hogy a kása már kétszer megsütötte a számat, egyelőre felhagytam az első pad ostromával. Elég volt az, hogy ott volt előttem. Tudtam, hogy úgyis oda jutok. Inkább hallgattam füllel, szemmel a tanítóm meséit. Soha azóta se hallottam még úgy mesélni embert, mint ot. Bocskairól, Kossuthról, a hajdúkról mesélt, pedig az még nem tartozott a második osztály tananyaga közé. De Ő mesélt, úgy tanított. Mesélt a szegénységről, a szabadság szépségéről s arról, hogy az igazság mindig győzelmes, bármiképp is elnyomják azt. A ravasz ember apró kis fondorlatairól beszélt száz és száz példázatban. .... JÓ öreg tanítóm Mester József, jöjj es segíts a cipösok ellen. Nyugodtan elfogadom a te igazságodat. Idézlek és szinte látlak, ahogy meghökkenve nézel mozgó hangtalan számra, aztán lehajtod a fejed és gondolkozva visszaballagsz az asztalodig. Nem tudom, élsz-e, halott vagy-e? Légy áldott mindenképpen! Harcos és felejtett sorsodból ide emellek az én tornyomra, hogy lásson a világ és ügy lásson, mint ahogy én láttalak és látlak ma is téged. Köszönöm a meséidet, köszönöm az igazságodat es köszönöm, hogy éltél. Ez az én koszorúm reád. * Vizsga után Balogelek-szikjére kerültem ki a Korhány mellé. Két kis fekete malacuk volt. Magam után kapattam őket, és dünnyögve követtek mindenüvé. Itt már szalmából volt a kunyhónk összehányva s bizony, ha valami nagy zápor jött, úszott benne minden csanakunk. » i , I Anyám akkor nyáron nem volt állandóan kinn. Hét közepén azonbam mindig megnézett bennünket, megfoltozta a ruhánkat, etelt hozott, elment Mezőgyanba gyümölcsért és meg-megrebbenö szemmel figyelte apám fáradságát.- Csak a nagy melegségtől van - mondta apam. - Majd elmúlik! A szikvilág nyárvégire porrá égett. Sehol se volt egy fa se, csak sárga tallók es forro kegyetlen ragyogás. Olyan, hogy még a kutyatej is elszáradt. De elmúlt mégis ez a nyár is. Mikor augusztus utolsó heteiben hazamentem Szalontára, a két kis fekete süldőt kétszer is vissza kellett zavarnom. Dünnyögve és riva futottak utánam az utón. Szentmihály napra apám Pusztapándra állott be cselédnek. Ott már lakást is adtak s anyám is kiköltözködött, ott hagytuk a Kajtor-házat. En nagyanyámtól jártam iskolába. A tanítómat Lehoczky Józsefnek hívták. Azután sem sokkal, hogy véglegesen beültem az első padba, meghalt szegény. .... Nagyanyám szintén a Malom-utcaban lakott akkor a Bordás-házban. folytatjuk FIGYELEM Kérjük kedves olvasóinkat, ho^y kisérjék figyelemmel az újság címkéjén feltüntetett lejárati dátumot és ha hátralékban vannak, küldjék be előfizetésüket minél előbb. * ' Akik még nem küldték be az 1992-es ÉVKÖNYV árát ( $8.-), szíveskedjenek azt megtenni. a Magyar Szó Kiadóhivatala
