Amerikai Magyar Szó, 1991. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-14 / 11. szám
Thursday, March. 14. 1991. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Magyarnak lenni... Oldott kéve? A bajlóslatú víziót - mintegy nyitányaként a magyar kivándorlás, az emigráció bó százesztendős szomorú történetének- Tompa Mihály ültette emlékezetünkbe: "pusztulunk, veszünk / Mint oldott kéve, széthull nemzetünk!" Ma már szinte kideríthetetlen, hogy- tálán az önmarcangoló lelkiismeret-fur- dalástól hajtva - kinek a fejében fordult meg először, hogy Összetrombitálják az (ó)hazába az 1848-49-es szabadságharc leverése után az életben maradásért cserébe világgá ment, elbujdosott, az önkéntes száműzetést választó magyarok leszármazottak; az Ókét követő kivándorlási hullámok, a biztos kenyérre sóvárgó, az óceánnak is nehéz szívvel nekivágó kitán- torgóit; a külhonban boldogulásukat keresőket, az idegenben szerencsét próbálókat... Jo lett volna persze azokat is, akiken egyik napról a másikra átlépett a határ, s egy reggel arra ébredtek, hazájukon kívülre szorultak, de akkoriban tudvalevő - nem olyan idők jártak........ Mindenesetre a Pesti Napló örömmel tudatta mindenkivel 1928 augusztusában: sor került a 12 millió magyar kézfogására Budapesten. A kortársak és az újságok - a közhangulatnak megfelelően - rendkívül lelkesek voltak, hogy a magyar egység gondolata megmozgatta végre Öt világrészen is honfitársainkat. A Magyarok I. Világkongresszusán! eleink a földgolyó huszonnégy országának küldötteiként, százhetvenkét külföldi magyar szervezet képviseletében hajoltak össze a Duna partján. A zászlódiszbe öltöztetett Nemzeti Múzeum kertjében tartott megnyitó ünnepségen az elnöklő báró Perónéi Zsigmond országgyűlési képviselő a lépcsősor legtetejéről harsogta köszöntőjét: "JÓI tudom en azt, hogy közületek sokan már másj államoknak vagytok polgárai, és Ti hűséggel tartoztok azoknak, akik valamikor befogadtak benneteket, nektek kenyeret, boldogulást biztosítottak. Mégis vér vagytok a mi vérünkből, és itt minden arra emlékeztet, a levegő, amit szívtok, a magyar szó, a magyar dal, meg a fák és a virágok is azt suttogják, szeretni kell ezt a magyar földet meg annak is, akinek valamikor vandorbotot adott a kezebe. Ez az ezer éves magyar föld nem csak a miénk, azoké is, akik a földben nyugosznak: apáinké es igy a tietek is; közös az emlékezet, közös a hagyomány, közös múltunk minden öröme es szenvedése, es közös a jövő minden reménysége." Az ováció, amely a szónok ihletett szavait kisérte, leírhatatlan volt. így folytatta hát beszédét: "Es hogyha tőlem azt kérditek, mivel tudjátok hát ti a messze távolban szolgálni a magyar haza érdekeit, akkor azt felelem - azzal, hogy becsületes munkával jólétet, boldogulást biztosítotok magatoknak az újhazában, mert az a tudat vigasztalást nyújt nekünk, a ti testvéreiteknek a mi nyomorúságunkban. Azzal, hogy hasznos és megbecsült polgárai vagytok az ujhazanak, mert a magyar munka, a magyar kitartás, a magyar tehetség diadala dicsőségét hoz a magyar névnek." Tíz kerek esztendő leforgása után, az eseménydús utolsó békeév nyarán ismét találkozót adott egymásnak a világ magyarsága. Kapóra jött az eucharisztikus világi- kongresszus, valamint a Szent István évforduló pompázatos megünneplése. Az államalapító halálának 900. évfordulója kiváltképp jó alkalomnak bizonyult a Szent Istvan-i birodalom eszméjének felelevenítésére es egy új országépités meghirdetésére. Ebbe a nagyszabású, virágfüzeres, diszmagyaros seregszemlébe illesztettek be a világ magyarságának újabb összejövetelét és szervezetének, a Magyarok Világszövetségének megalakítását. Mindezzel- állították akkoriban - sikerült a magyar öntudat felébredésének folyamatát megindítani, és sikerült a lelkiséget előkészíteni a nagy magyar egység, vagyis a világszövetség számára, amely - remélték- minden politikán, felekezeti kérdésen felülemelkedik. A II. kongresszuson a szónokok is leginkább azt erösitgették, a Szent István-i eszme fölötte áll minden pártpolitikának, áthidal minden ellentétet és megkülönböztetést a magyarok között. "Mi az, hogy magyar?" - tette fel ékes- szólo beszédében a kérdést gróf Teleki Pál. f - Magyar minden, amit mi, apáink és őseink egyaránt magyarnak éreztünk és magyarnak tudunk. Magyar minden, amire mint magyarok emlékszünk, magyar minden,( amiért és ami által egymáshoz kapcsolódunk, egymásért érzünk, egymást testvérünknek valljuk." Majd gondolatmenetében kitért arra is: "Vannak köztünk olyanok, akik már nem magyar földön születtek, vannak olyanok, akiket már csak az édesanyjuk tanított meg magyarul beszélni. Vannak olyanok, akiknek gyerekei már nem magyarul # beszélnek, nem is értik a magyar szót. Es mégis magyarságunk bennünket összekapcsol. Minket nem szavak, nem jelvények, nem mivoltunk mesterséges, üres definíciói kapcsolnak Össze, hanem nemzedékek öntudata, akarata és hagyományai." A "magyar lelki egybeforrás" e nagyszerű megünneplése után évtizedekig mélységes és szemellenzős csönd következett. Sokáig az a nem egészen alaptalan vád érte a több, mint fél évszázados múltra visszatekintő Magyarok Világszövetségét, hogy hazacsalogató intézmény, hiszen az volt lapjuk, a Magyar Hírek is - ahogy Cs. Szabó László nem kis kajánsággal titulálta: "a diaszpóra könnyzacskója". Az ötvenedik évfordulón egy 56-os, Éltető J. Lajos professzor, az MVSZ elnökségének amerikai tagja jelentette ki: azon kell fáradozni, hogy az egész külföldi magyarság magáénak érezze a világszövetséget. O volt az is, aki elsőként kardoskodott amellett: mihamarabb hívjak össze végre a Magyarok III. Világkongresszusát, oly módon, hogy ezúttal már a kisebbségi sorban-sors- ban élők is csatlakozhassanak az együvé tartozás e jeles ünnepéhez. Talán remélhető, hogy az egyetemes magyarsággal már nemcsak a nyelv és a magyar kultúra ügye kötheti össze a hazaiakat, s a rendszerváltással egyre kevesebb az, ami szétválaszt bennünket. Szinte a szemünk láttára zajlik le: a politikai emigráció mindinkább kulturális emigrációvá alakul át, s mindezzel valójában az emigráció magyarságmegtartó ereje növekedhet egyre. De a magyarság ügye- nem lehet kétséges - itthon, ezen a véráztatta, idegenek által sokszor megtaposott, s talán eppen ezért sok-sok imába foglalt földön dől el, ha^ egyáltalán eldől valahol, valamikor. S hogy mi lenne az, ami jövőre igazan összefűzhetné a világ magyarjait? Nem tudom még. Értesülésem szerint az MVSZ január végi elnökségi ülésén derült fény arra, hogy az anyagiak hiánya miatt veszélvbe került az 1992. nyarára tervezett III. Világtalálkozó megrendezése, amelyre pedig már igy is több, mint ötven eve hiaba várunk. De a nemzetközi elnökség - élükön olyanokkal, mint Sütő András és Dobos László - végül is úgy foglalt állást: az anyagi nehézségek ellenére mindent el kell követni, hogy a világ magyarsága ismét találkozhasson az anyaországban. Ha másért nem, hogy számba vegyük, hányán vagyunk Csiksom- lyótól Clevelandig, Ungvártol Sao Pauloig, Nyitrától Aucklandig . . . Ami pedig az anyagiakat illeti, ha az idén sikerült a föld alól is előteremteni a magyar reformátusok II. világtalálkozójára és a pápalátogatásra is a bizony tetemes összegű állami fedezetet, s ha a kormányfő komolyan gondolja, amit már többször kinyilvánított - tetszést aratva - hallgatósága előtt, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni (amitől messze innen - mint hírlik - azért sokan berzenkednek), akkor, ügy vélem, pénzhiány miatt nem foroghat veszélyben az egyetemes magyarság kongresszusa, amelyre minden eddiginél nagyobb szükségünk lehet, s a- melyre - biztos vagyok benne - minden szívben és lélekben magyar boldogan megváltaná a belépőjegyet. Mert minél kevesebben vagyunk magyarok, annál szorosabban, annál tudatosabban, annál ragaszkodóbban kell Összekapaszkodnunk. A megteremtésre váró, határok fölötti szellemi hazából - amelynek 15-16 millió "honpolgára" is lehet - pedig nem zárható ki1 senki, ehhez a magyarság minden egyes tagjának nemzet- alapitó lelkiismerete szükséges. A szellemi hazát csak szaporítani szabad, s nem csorbítani. S egy-egy világtalálkozó lehet az, amely időről időre összefogja, összeköti az oldott kévét, mielőtt az végképp széthullana. , Kurcz Béla Március 15. Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott, Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt. (Petőfi Sándor: 15-dik március, 1848) SOBEL OVERSEAS CORP. IKKA ORSZÁGOS FŐÜGYNÖKSÉG 243 Hamilton Street NEW BRUNSWICK, N.108901 M.. (201) 247-9220 Vámmentes küldemények PÉNZKÜLDÉS Műszaki cikkek Kocsik Csemegecsomag Televíziók • Háztartási gépek FORDULJON IRODÁNKHOZ TUZEX - CSEHSZLOVÁKIÁBA
