Amerikai Magyar Szó, 1991. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1991-03-14 / 11. szám
Thursday, March. 14. 1991. AMERIKAI MAGYAR SZO 5. KERTÉSZ ÁKOS Ruffy Péter 5? Oh, tündérálom..” Az én márciusaim $ , Most is csodálom, hogy szemem világa El nem veszett e földöntúli fénytől, Midón belenéztem szeme csillagába. (Petőfi Sándor) Mondtam már, hogy nemcsak Jenó bátyám szeretetteljes vidámsága, Soös néni szívélyessége, a rengeteg állat vonzott engem Soósékhoz, hanem valami más is, valaki más is. Természetesen Soós Magdi, Jenő bátyám nagyobbik lánya. En a Magdiba vagy három esztendeig halálosan szerelmes voltam; a szerelem téli időben, iskolaidőben, mikor Pesten éltünk, kicsit haloványult, hogy nyáron annál viharosabban kitörjön rajtam, mikor Magdi közelébe kerültem. Hogy Magdi is szerelmes volt-e belém, azt nem tudom (hisz megkérdezni nem mertem), de hogy végül is kedvelt, és lángolásom nem volt ellenére, inkább hizel- gett neki, azt ezer apró jelből észrevehettem. Magdi szép volt, édesapja szépségét Örökölte; ovális, szabályos arca volt,finom metszésű orra? szép ivü szája, nagy, égő barna szeme es sötét mézszin haja; a pubertás elején alakja nyúlánk volt, combja hosszá, és rövid, piros szoknyácskája úgy ringott kis kerek fenekén, hogy rátekinteni is alig mertem, mégsem bírtam róla levenni a szemem. A szerelem rám volt írva, dőlt belőlem, mint virágból az illat, mindenki tudott róla, szerintem még Soósék két kutyája, Treff és Bobi is. Es mindenki rajtunk köszörülte a nyelvét, legkevésbé talán Bogner Gyurka barátom, de a Soós-portán mindenki. JenÓ bátyám harsány, vaskos tréfákat eregetett meg, szelíden tréfálkozott rajtunk Soós néni is ("hozd már a gereblyét, Akoskám, ne bámulj, nem röpül el a Magdi!"); legtöbbet Manci, Magdi húga hecceit, csúfolt, gúnyolt bennünket. Mancinak nagyon tetszett, hogy a nővérébe szerelmes valaki, mégpedig éppen egy pesti fiú; kiaknázta a helyzetet, amennyire kilencéves fantáziájától tellett. A Soos Magdi a héten libát őrzött a réten a sötétben t t Kertész Ákos is ott volt, éppen mellette guggolt a sötétben, Isten tudja, mit beszélgettek mer' a libák mind elszéledtek. Magdi anyja haragszik, mert Kertész Ákos is ott volt, a sötétben -! (folytatás a 6. oldalon) Felírtam mi jut az eszembe március idusáról. A szelet papíron az első név Windischgrátz hercege. Nem Haynaué. Windischgrátzé. A frankper Windischgrátz Lajosának a fia finom, müveit fiatalember volt. Nem magyar, de kritikus elme. Egy vagy két osztállyal járt fölöttem a gödöllői premontreieknél. Hollandiáböl-Ausztriából már haza-haza járt 1956 után, s egyszer a Royal szállóban együtt poharaztam vele az érettségi banketten. Ezen a kései találkozón, s természetesen civilben, már csak egyetlen premontrei szerzetes volt jelen. A herceg - különben a KLM alkalmazottja - elbeszélte, hogy gödöllői diák korában mindig őt, "pont engem", választottak ki, hogy az isaszegi győzelem évfordulóján elszavalja a Nemzeti dalt. Eleinte szabadkozott. Megnyugtatták. Kritikusan mesélte, kissé keserűen, tűnődve, boldogan. "A magyarok istenére esküszünk / Esküszünk ..." És Länderer nyomdája, és nem ismerünk többé cenzúrát és Föl a Várba! Táncsicsért és tovább. Nem voltam bennlakó Gödöllőn, csak magántanuló. Az év végi vizsgákra jártunk fel Nagyváradról Gödöllőre. Az Öt fiú titokban tanult, a román határon átcsempészett magyar tankönyveket használtuk, minden hónapban más és más bútorozott szoba járta. Azért "más és más", hogy a sziguranca ne tudja meg. A betiltott váradi premontrei rend tanárai oktatták. Egy tavaszi napon Sz. G. tanárunk a bútorozott szoba palatáblájára felirta egy krétacsonkkal: Ma: március idusa. Nem többet. Ijedeztünk. De szép félelem az ilyen. Magolni, suttogni, duruzsolni kezdtük a Nemzeti dalt, s óra után a táblát, mint máskor, elrejtettük a bútorozott szoba egyik szekrénye mögé. De március idusát gondosan letöröltük. Mert, ugye? .. . Érettségi után (magyar irodalomból pótvizsgát tettem) egy püspöki ösztöndíj Párizsba röpített. Az Ecole de Journalism tanfolyamának hallgatása mellett Kardos Bandi váradi barátommal, hogy még valami kevéske pénzünk legyen, fésű- és cacaoette árusítással múlattuk az időt. Az utóbbi kakaós cukorban meghempergetett mogyoró. Bandi zsidó volt, Pesten nem vettek föl, a párizsi Sorbonne-on kémiát tanult. "A magyar név megint szép lesz, / Méltó régi nagy híréhez ...” Egyszer a marseilles-i Vieux Portban már Afrikába készülődtünk, de a hajójegy valahogy nem jött össze. Maradt Párizs. Bisztrók teraszain árultunk, ha megengedte a patron, a gazda. Vándorárusi engedélyünk nem volt, a carte d'identitébe meg az volt beírva "román". Egyszer egy téren, a bisztröteraszon valakivel vitába keveredtünk, igazoltattak, "románok", nem, mondtuk, "magyarok", de mindegy volt nekik. Rank pörkölődtek a szavak: sale méteque, sale boche. Az utóbbi ugyan a teutonok szégyenneve volt. Mindegy. A franciákat szürkéknek hívtuk. "Les gris". Ha ugyan jól irom. Egy padra ültünk le kifulladva. Bandi elővette a noteszét, hogy beírja a holnapi marsrutat. "Te, ma március tizenötödike van", mondta a zsebnaptárát nézve. És tudod, hol vagyunk? "Place Kossuth" olvasta le az utcatáblát. Helyesen a tér tábláját. Es mi mégis láncot hordunk? Letörve sorolta a sorokat. Már nem sorolja sehol. Francia katonaként halt meg. A "sale boche." Mar Brassóban éltem, a Brassói Lapok munkatársa voltam, mikor nagy hatást tett rám Kakassy Endre kollégám "Táncsics" cimú cikke. Bújni kezdtem minden könyvet, amely megemlíti Táncsics nevét. De először Kakassy Bandi cikkéből tudtam meg "mindent". A napokban találtam meg a cikket egyik "kut"-amban. Sok kút áll a szobámban. Ezeknek mélyére dugok el mindent. Rabok voltunk mostanáig . . . Táncsicsot kiszabadították, összegyűjtöttek neki néhány ezer pengőt, a nép a vállára emelte, nemzeti hős lett? előkelő fogadóban nyittattak neki szobát. Aztán? Ezt irta meg K.E. A bukás után nyolc évig egy veremben élt. A végén már krumplit gyűjtögetett. Hogy ne haljon éhen. Ehen halt? Szegényházban fejezte be. A forradalmárok éhenhalnak? A forradalmárok mindig megbuknak. Egyszer csak fölszállnak a képzeletbeli mély veremből, mint az élet kék madara, s mi zengeni kezdjük dalaik szépségét, szentségét. Rabok voltunk mostanáig . . . S egyszer csak megint jöttek a Nagy Idők, ha nem is március idusán. Az a tizenkét nap, mikor a nép a pórból fölemelte megalázott arcat és úgy hittük, kiszállt a verem sötétjéből az élet kék madara. A magyarok istenére esküszünk . . . Ur Jézus Krisztus, hol volt akkor, hol volt itt a magyarok istene9 Csak rom maradt. Nagy csend. Az egyetlen győztes a déli harangszó. Ha megkon- dul, arra gondoltam mindig. Vétkeimre, meg arra, hogy nem tudtam elhagyni ezt az országot. Egy idussal még tartozom, ha ez magánügyem is. De nem tudok már gondolkozni a más fejevei. Ha sokszor erre kényszerültem is. Március idusán született egyetlen gyermekem. Mikor a klinika szülészetéről hazavittük taxin, nem mondhatni, hogy nyitott volt az égbolt. Március ellenére is hó pillinkelt, és az enyhe hófúvásban Stukák vijjogtak fölöttünk. Negyvennégyet irtunk. Otthon tudtam meg, hogy a honnal együtt elveszett a kenyerem. Betiltották a lapot. "Hol sírjaink domborulnak, / Unokáink leborulnak .. Hetvenöt éves múltam. De a rózsák idén is kibomlanak. La rose c'est la rose, a rózsa mindig rózsa. Más nem lehet. Magyar BELGYÓGYÁSZ specialista Dr. Dániel Klein Rendelők: 229 E 79. St New York NY. 10021 (212) 737 2000 Hétfőn és csütörtök délelőtt 13848 Elder Av. Flushing.N.Y. 24 órás díjtalan telefon konzultáció Rendelés előzetes bejelentéssel BIZTOSÍTÁST ELFOGADUNK Túlsúly problémák * Magas vérnyomás Cukorbetegség* Teljes kivizsgálás Szükség esetén házhoz megy.
