Amerikai Magyar Szó, 1991. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-31 / 5. szám
Thursday, Jan. 31.1991 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5. A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁRA Csomos Robert * CSENGŐFRÁSZ Az 1991-es esztendő kezdetén köszöntőm a magyar kultúra valamennyi munkását és barátját, éljenek idehaza vagy határainkon tül, szerte a nagyvilágban. Az elmúlt hónapokban olyan történelmi átalakulás szemtanúi és részben cselekvő részesei lehettünk, amely megváltoztatta Európa egész politikai életét és légkörét, s amely meg kell, hogy változtassa kontinensünk szellemi arculatát is. Ebben a nagy változásban különös felelősség hárul a kultúra munkásaira és a feladatok mindannyiunktól fokozott tettrekészséget követelnek. A sekélyesség és az igénytelenség térhódításával szemben kell felvennünk a küzdelmet, azért, hogy a kultúra valódi értékei legyenek a nagy társadalmi változások fundamentumai és alapvető céljai. Minden tölünk telhetőt meg kell tennünk, hogy a művelődés életünk mindennapjait jobbá, szebbé, igazabba és Őszintébbé tegye. Ezt a célt szolgálja minden esztendőben :, a Magyar Kultúra Napjának is. Három évvel ezelőtt mintegy észrevétlenül valósult meg az az óhaj, hogy azon a napon, mikor 1823-ban Kölcsey Ferenc megírta nemzeti himnuszunkat, emlékezzünk a magyar művelődés évezredes értékeire. Készítsünk számvetést a gazdag örökségről, és vegyük számba, hogy mik a kötelességeink kulturális örökségünk őrzése, ápolása, gyarapítása terén. Hosszú évekbe telt, amig Kölcsey Himnusza a magyar nép egyetemes imádságává vált, s ugyanígy időbe telik, amig a Magyar Kultúra Napja megkapja méltó helyét ünnepeink sorában. Mindannyiunk szorgos munkájára van szükség, hogy minél hamarabb elérhessük ezt a célunkat. A Magyar Kultúra Napja alkalmából köszöntőm a magyar művelődés külföldi barátait is - éljenek Kanadában vagy Japánban, Japánban, Ausztráliában, vagy Dél- Amerikában, Izraelben vagy Finnországban. Megtisztelő, hogy országukban terjesztik a magyar kultúra értékeit, megbecsülést szerezve ezzel népünknek és a magyar névnek. Munkásságukra továbbra is számítva erőnkhöz és lehetőségeinkhez mérten az eddigieknél fokozottabban kívánjuk kultúránk értékeit terjesztő tevékenységüket támogatni. A magyar irodalom, zene, képzőművészet iránti szeretetük ékes bizonyossága annak, hogy a nemzeti kultúrák egymásra hatásából fejlődhet egészségesen az emberiség kultúrája, virágozhat, gyarapodhat az egyetemes műveltség. Ne engedjük kihunyni a reményt, hogy amit történelmünkben és a velük egy sors- közosségben élő népek történelmében az elvakult és önző politika elrontott, azt az egymásraható, egymást kiegészítő, együtt élő kultúrák képesek orvosolni. A Magyar Kultúra Napjának méltó megünneplése segítsen bennünket, hogy egy emelkedő nemzethez és nemzeti méltóságát visszaszerz’ó nép fiaihoz méltóan álljunk helyt a történelem által számunkra kijelölt nehéz, de szép feladatok elvégzésében, hivatásunk betöltésében. Budapest 1991 január Dr. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter januar 22-enek megünneplése még félénkén, újítsa meg előfizetését Ijedt szemek, közömbös szemek, szemtelen szemek, szemüveges szemek, sót üvegszemek es üreges szemgödrök! Részvétlen arcok, félelemtől eltorzult pofák, arctalan fejek! Az iskolában is ezek a szemek és arcok fogadnak, még a padszomszédom is irdatlan messzeségben, áthidalhatatlan távolságban, megjárhatatlan utakkal elválasztva ül mellettem, csak akkor rezzen meg bennük valami, ha irás közben akaratlanul egymáshoz ér a könyökünk. A tanárok engem sohasem kérdeznek. Átsikló vagy keresztülnéző a tekintetük, mintha finom muranoi üvegből lennék fújva. A jelenlétemet tudomásul veszik, benne vagyok az osztály létszámában, de azt is tudják, hogy valójában mégsem ülök a helyemen. Ilyenkor, a feleltetések és a leckefeladás másoknak feszült perceiben szeretek elgondolkodni a történteken... és ez, úgy látszik, az arcomra van Írva. Hozzánk a szokástól eltérően nem a hajnali, hanem a délutáni órákban jöttek és nem dörömböltek az ajtón, hanem csak csengettek .... végtelen hosszan csengettek... A magas bőrkabátos,_ gúnyos mosollyal az ajtófélfának dőlve, még akkor is a csengőt nyomta, amikor a nyitott ajtóban már felsorakozott előtte az egész halálrarémült család; apu, anyu, öcsike meg én. Akkor hirtelen levette a kezét a csengő gombjáról és ugyanezzel a lendülettel visszakézzel pofonütötte aput. Igen, aput, az én apukámat, akit én a legnagyobbnak és legerősebbnek hittem a világon és apu nem ütötte vissza, apu nem tett semmit, még csak az orrából megindult vér patakot letörölni sem mozdult. Nem tudott mozdulni anyu sem, én sem, szólni sem mertünk, csak Öcsi nyögött fel félhangosan és ott állottunk volna lenyűgözve az idők végtelenjéig, ha ők nem tuszkolnak be bennünket a szobába. Felforgattak mindent, tönkretették a kisvasutat, öcsi mackójának kitépték kezét- lábát, a vitrinből viszont vigyázattal emelték ki és tették ( zsebre a műtárgyakat. Aput magukkal vittek... A folyosó végén a bőrkabátos megint ütött, apu lehajolt a levert kalapjáért és akkor bele is rúgott. Apu felbukott és tapász- kodás közben visszanézett ránk... igy ezzel a nézéssel, hajlottan... igy maradt meg az emlékezetemben... eltörolhetetlenül csak ezzel... pedig ma már tudom róla azt is, hogy elektrodinamikával foglalkozott, Kandó Kálmán tanítványa volt és érdemei voltak a magyarországi vasutak villamosítása terén. Azt is tudom, több hangszeren is játszott, tagja volt egy sikeres amatőr kamarazenekarnak, szeretett a konyhában tenni-venni, szerette az állatokat és anyu szerint nem vetette meg a nőket sem. Bennem mégis hajlottan, azzal a nézéssel él.... azzal a felejthetetlen szomorú nézéssel..! Az t óraközi tizpercben hozzámlépett a kislány, első szerelmem, szőke copfjai voltak és ritka rizskása fogai, kezembenyomta a tízóraiját, törtem ketté, felezzünk, ahogyan szoktunk. Amikor elmeséltem neki, mi történt velünk, elfutott... otthagyott engem és a felerészét. Már régen becsengettek az órára, mikor én még mindig kint álltam, faltam, tömtem magamba a vastagon kent vajasmézes kenyeret. Azóta mindig émelygést kapok a vajasmézes kenyérnek még a gondolatától is. Anyám vérére emlékszem még, amint világospirps-habosan buggyant ki a szája szélén. Ó frissen operáltan vágott neki az útnak, tudta, az utak hamarosan le fognak záródni, és tudta azt is, ő nem fog elérni a szabadulást, a szabadságot jelentő ut végéhez. Szégyenlősen törölgette a vért máskor mindig makulátlan csipkezsabós blúzáról.... tehát bíborban vezet fel Hermész az asphodelosi rétre, ahol a halottak lelkei laknak... mondotta. Élete utolsó percéig történelemszakos tanárnő maradt... Azt szerette volna, hogy öcsém meg én szabadságban nevelődjünk emberré, félt, hogy kialakulatlan történelemtudatunk valóságosnak fogja fel az embertelenség, a szolgaság állapotát, hogy elveszítve Öt és aput elveszítjük az emberség mértékét is és életcélul fogadjuk el a nagyobb darab kalácsot... így hát a csuklós autóbusz, a valóban nívós színházi program és a csodás földalatti gyorsvasut, az osztályonfelüli éttermek ezernyi remeke, a kivilágított Halászbástya és az augusztus 20—i tűzijáték fényéi nekem már elkéstek. A cigányzene mögött azt a hosszú csengetést hallom vissza... A tányérsapkák alatt pedig érzem az erőszakkal visszafogott lendületet és ez még félelmetesebb, mint a tőlük megszokott durvaság, erőszak. Ha vizuálisán próbálom lefesteni ezt az érzést, olyan, mintha egy nagy fekete gépkocsi a járdaszélhez simulva lépésben követné az embert, ahelyett, hogy rendeltetése szerint az úttesten szá- guldana. y ♦Csomós Robert 1930-ban született Budapesten. Érettségi, bevonulás (esztergom- tábori páncélosok, szolnoki ejtőernyősök, pécsi Kossuth Akadémia) után a Fo-utcai katonai börtönbe került hűtlenség vádjával. 1953 nyarától lumpenproletári állásokkal kereste kenyerét; volt konyhalegény, csónakmester, kabinos, révészmatróz stb. 1956- ban az első perctől- már a rádiónál - harcolt a forradalom oldalán. November 10-én lépte át az osztrák határt és Izraelba emigrált. Az első nyáron tengeri mentő volt, azóta búvárhalász. Megélhetési forrása: vizalatti puskás halvadászat és szivacsszedés. Emellett korsók ezreit, agyag- és bronzszobrok százait, ágyúkat, régi hajókat fedezett fel, hozott a felszínre. A haifai Tengerészeti Múzeum donátora; egyedül egy föníciai bárkából több mint 250 istenszobrot hozott fel a Múzeum részére. A Múzeum bejáratánál lévő négyméteres bronzágyú is az o ajándéka. MAGYAR UROLÓGUS Dr. GEORGE KLEIN Comell-diplomás, urológus szakorvos RENDELŐK: ÚJ CIMÜ! 157 E 72 St. New York, N.Y. 10021 110-45 Queens Blvd.. Forest Hills, NY 11375 Mindkét office telefon: (212) 744-8700 Prosztata problémák *Vasectomy Húgyúti fertőzések * Impotencia Vese és hólyagdaganatok * Vesekő 24 ÓRÁS DÍJTALAN TELEFON-KONZULTÁCIÓ Medicare-t és Blue Cross-Blue Shield biztosítást elfogadunk
