Amerikai Magyar Szó, 1990. július-december (44. évfolyam, 27-48. szám)

1990-09-27 / 36. szám

Thursday, Sep. 27. 1990. AMERIKAI MAGYAR SZO 3. Nyilatkozat A Magyar Szónak, miként sajtó elő­deinek 87 év óta mindenkor úgy az amerikai nép, mint az amerikai és az óhazai ( magyarság szolgálata, jólétük előmozdítása volt főcélja. Ennek érde­kében és ezzel párhuzamban támogatott és támogatni fog minden olyan mozgal­mat, minden olyan rendszert, amely e célokat szolgaija. Az elmúlt évek súlyos torzulásai, nem egy esetben bűnei a magukat szocialistának nevező államokban, köztük Magyarországon is, sajtónkat gyakran helytelen értékítéletekre vezették. Ezeket felszámolva s a belőlük fakadó tanulságokat megértvei készek vagyunk támogatni a magyar nép jelen­legi akaratát kifejező kormányzatot, amennyiben megőrzi a magyar nép mólt értékeit* köztük a közelmúlt időálló vívmányait egy társadalmilag ellenőrzött, piacgazdaságra alapozott termelési rendszer keretében. Ha méltányosan bánnak vele, a magyar nép vissza fogja szerezni önbizalmat és képes lesz közgazdaságát jelenlegi tespedtségéből hatékonyabb és igazsá­gosabb alapokon újjáépíteni, miként képes volt 1945 után a csaknem teljesen lerombolt országot megtizedelten is, viszonylag rövid időn belül es jelentős külföldi segély nélkül is ujjáteremteni. A Magyar Szó Szerkesztősége (D/'wabct'nÁ t'tfáú LILBURN, Ga. A jövő hónap 29-én lejár az előfizetésem, de most jóval előbb elkül­döm a szokásos összeget, mert szeptember hónapban vakáción leszek és nem szeretnék elkésni az előfizetéssel. Annyival is inkább, mivel tudom, hogy Önöknek a nyárvégi időszak a legnehezebb: amennyiben tőlem telik segítek átvészelni az "uborka-szezont"; Tehat mellékelem az előfizetésemet és egyben előfizetek az Évkönyvre is, a többlet megy a lap javára. A további haladáshoz erőt, egészséget kívánok a szerkesztőség minden tagjának. Felebaráti szívélyes üdvözlettel: V.P. OWEGO, N.Y. | Isten hozta önöket vissza a szabadságukról és kívánok a következő munkaévre sok sikert es jó egészséget. Köszönöm a szives megemlékezést Édes­anyám (Szűcs Rozália) halála évfordulójára es a gratulációt az én születésnapomra R.C. A rezeda illatot lehel akkor is, ha rátaposnak. Jóért rosszal fizetni ördögi. Jóért jóval fizetni emberi. Rosszért jóval fizetni isteni, üj szív "rezedasziv" kellene, hogy jóval tudjuk fizetni a rosszat! Hisz a rezeda illatot lehel még akkor is, ha rátaposnak! Turmezei Erzsébet TERJESSZE LAPUNKAT! A nagylelkű szandiak A Szaud-Arábia-i kormány megígérte, hogy ók fogják fizetni az ott partraszálli- tott amerikai hadsereg teljes költségét hat milliárd dollár erejéig. Ez természetesen nagyon szép tőlük, de azért ők sem járnak rosszul. Még a 6 milliárd dollárjuk mellett is 42 milliárd dolláros hasznpt fognak csinálni az iraki válságból. Ebből pedig akár hétszerakkora amerikai hadsereget is pénzelni tudnának. Az American Petroleum Institute kimuta­tása szerint Kuvait megtámadása előtt Szaud-Arábia napi 5 és fél millió hordó olajat termelt. Egy hordó nyersolaj ára annak idején $ 15.50 volt. Kuvait elfoglalása után egy hordó olaj ára $30.-ra emelkedett és emellett a szaudiak napi két millió hor­dóval többet termelnek, hogy pótolják a kuvaiti és iraki termelés kiesését. Havi jövedelmük 6.75 milliárd dollár, azaz 4.2 milliárd dollárral több havonta, mint az iraki támadás elŐtt. Havi 500 millió dollár segély Amerikának tehát aprópénz számukra. De az USA-nak el kellett fogadnia, mert az igazat megvallva, súlyos pénzzavarral küzd. USA fiainak életét kockáztatja most azért, hogy Japánnak és más ipari államoknak biztosítva legyen az olajszükségletük és hogy a szaudiak növelhessek hasznukat. De rájuk vagyunk szorulva, mert ha Japán nem kapna elegendő olajat, akkor nem tudna tovább pénzelni a mi deficitünket. Ugyanis Japán vásárolja meg a mi kincstárunk által havonta kiadott állami kötvények (Treasury Bonds) jelentős részét. Ugyanez vonatkozik a szaudiakra is, akik szintén rengeteg amerikai kormánykötvényt vásá­rolnak. Ez a legjobb befektetés számukra. Amerika sürgeti Japánt és a nemeteket, hogy küldjenek katonákat Szaddam megféke­zésere. De addig, ami^ ez megtörténik, amerikai katonáknak kell őrizni olyan államok jólétét, amelyek ma már gazdagabbak, mint mi. BUDAPEST. A rendkívüli szárazság miatt a magyar kormány törölte 1.3 millió tonna gabona tervezett exportját. SZEMLÉLŐ Deák Pál rovata A KÖZEL-KELETI HÁBORÚ Nehezen tudják a légkondicionált, kényelemhez szokott amerikai katonák a szaud-arabiai kiimát megszokni. A forróság elviselhetetlen és sehol semmi árnyék. Orvosi javaslatra a kiszáradás ellen napi 15-20 liter vizet kell elfogyasztaniuk. Ennek cipelése pedig a 15 kilós hátizsák­kal, a meleggel és szélviharokkal együtt szinte megoldhatatlan feladat elé állítja őket. A meg-me^újúló szélviharok szinte eltemetik a jármüveket, a viharok pedig szinte óránként változtatják a tájat, ezzel megnehezítik a repülők tájékozódását. A helikopterek leszálláskor olyan szélvihart kavarnak, hogy még a sivatag Istene is megirigyelhetné, elfüjva és betemetve a felszerelést. Amerikai hadsereg utoljára 1943-ban Rommel generális sivatagi had­teste ellen harcolt Észak-Afrikában. Nem csoda hat, hogy a II. világháborús könyv most bestseller lehet a tengerész gyalogságnál. Az elviselhetetlen meleg ellenére sem lehet fedetlen testrésszel tartózkodni a szabadban, mert a tüzö nap pillanatok alatt hólyagosra égeti a bőrt. Az égési sérülések kezelése máris komoly problémát jelent a csapatnak. A finom homokban egy valamire való lővészárok kiásása pedig sziszifuszi erőfeszítésnek tűnik. Az álcázás ezen a terepen nagyon nehézj erre a célra terepszinti hálókat hasznainak. Külön figyelmet érdemé)^ a 17 terrorista, akiket az iraki csapatok (engedtek szaba­don a kuwaiti börtönökből es akik most valószínűleg tettekkel "hálálják meg" szabadon bocsátásukat. Nemzetközi becslések szerint csaknem 1.400 különböző nemzetiségű terrorista talált menedéket Irakban. Abu Nidal, aki pedig Bagdad nyílt támogatását élvezij szabadon toborozza embereit a kornyék sikátoraiban. Vélhetőleg ez a háború hosszabb lesz, mint ahogy azt az USA kormánya tervezte és nem is mindig a helyszínen dől majd el a csata sorsa. Mindenesetre a kábítószer­ről, amit olyan nagy csinnadrattával akart megfékezni a kormány és amelybe a kisebbik Bush fiú neve is felmerült, s a takarékbankok­ról, amelyben a legidősebb Bush fiú érde­kelt, már senki nem beszél. HIREsd)- Van, aki a felhívásra önként beszolgál­tatta es van, akitől bevonták Magyarorszá­gon az eddig kiadott önvédelmi fegyvereket.- Az Orszógházban körözött nyomtatvány arra szólítja fel a képviselőket, hogy a kormányt ért támadásokra válaszul egy hétig ne vegyenek újságot.- Aczél György, a volt MSZMP PB tag, aki korábban a kultúra területén is "tevékeny­kedett", lemondott pécsi diszpolgárságáról, mivel az szerinte a varos terhére lett volna.- Az amerikai Ford vállalat 80 millió dollár beruházást kezd Magyarországon.- Jeruzsálemben arab otthonokat dúltak fel, személyeket bántalmaztak, autókat törtek össze. Az izraeli politikusok elitélték az eseményt.- A Magyar Szó főszerkesztője pert indított, hogy a bíróság semmisítse meg a leváltásá­ra hozott kormányhatározatot. Az esemény Romániában történt.-Az idén julius végéig 60 millió útlevelet kezeltek a Magyar Határőrség emberei. f "Teach Tourseif ) Hungarian/ J You can . . . with Audio-Forum’s famous self-study | audio-cassette course. Choose your own time, pace, and place to learn the language, and save hundreds of dől- I lars compared with the cost of a private language school. | Our course was developed by the U.S. State Depart- _ ment to tra n foreign service personnel. Volume I con- I sists of twelve 80-minute cassettes plus accompanying | text. You’ll learn naturally by listening to the cassettes " (while driving, jogging, or whatever) and repeating dur- | ing the pauses on the tape. By the end of the course, | you’ll be learning and speaking entirely in Hungarian! " The State Department course comes in 2 volumes, | each shipped in a handsome library binder. Order either, ■ or save 10% by ordering both: □ Vol. I: Basic Hungarian. 12 cassettes and 266-p. | text, $195.00. □ Vol. II: Intermediate Hungarian. 26 cassettes and 345-p. text, $225.00. (CT residents add sales tax.) Full 3-week money-back guarantee if not satisfied. Phone orders call toll-free: 1-800-243-1234 | Other Hungarian-language materials available, as well I as courses in 55 other languages. Write for free catalog. * auDia-fORum THE LAIMOUAOE SOURCE Room M930 . 96 Broad Street, Guilford. CT 06437 ■ * (203) 453-9794 #

Next

/
Thumbnails
Contents