Amerikai Magyar Szó, 1990. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-25 / 4. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 1. 1990. Dózsa Temesvárott Szent István király idejében Aradvár, Krassóvár és Kevevar között Temesvár, a megyei ispán székhelye, akárcsak egész Temes vármegye is Csanád tartományún kormányzása alá tartozott. Egy 1212-ben keltezett okmányban t szerepel Castrum Temesiense - a ma Begának nevezett folyó neve akkor meg Kis-Temes volt, erről kapta nevét a város. A Temes partján vívta a győztes csatákat Szent László király a kunokkal, 1241- ben Kádán tatár vezér hadai ózönlötték el a temesi tájakat, aztán századokon át küzdöttek itt a török előretörés ellen magyar seregek, főként vármegyei hadak. 1476-ban Ali és Iszkender pasák serege Temesvárig tort be, 1490- ben sokezer foglyot hurcoltak el innen a törökök. A török elleni harcban tűnt ki először a Dalnokon született, Nándor- fehérvárott lovaskapitánykent szolgáló Dózsa György, akit a Bakócz Tamás által meghirdetett török elleni keresztes hadjárat vezérének jelöltek. A DÓzsa-sereg Pest alatt gyülekezett, s a török elleni keresz- teshadjarat fegyvereseiből igen hamar lett a hűbéri világgal leszámolni akarok serege. Dózsa György 1514 május 18—i ceglédi beszéde után indult a sereg del fele, Mezőtúron és Békésen át, Temesvár felé. Dózsa megverte a nagyurak Báthori István vezette seregét, kivégeztette a kezebe került Csáky Miklós püspököt és Telegdi István kincstartót. Aradot és Lip- pát elfoglalta a DÓzsa-sereg, megkezdte Temesvár ostromát is - eredmenytelenül. Nemeskürty István "Krónika Dózsa György tetteiről" cimá müvében remek elemzését adja az antifeudális felkelés történetének - sikereinek és hibáinak egyaránt -, s ő mondja ki: Dózsa azért vette célba Temesvárt, mert nem tehetett mast. "Erdély ellen nem fordulhatott sereg zömével; vissza, Buda felé nem térhetett; viszont Bathorival, hivatalosan kijelölt ellenfelével le kellett számolnia. A Temesközben amúgy is biztonságban tudhatta magát, mert az a vidék mar az 1450-es évek óta annyira elpusztult, hogy napi járóföldre sem lehetett emberre akadni. Vizei, mocsarai jő vedelmet nyújthattak, az egész temesi grófság egyetlen nagy természetes erőd volt. A Bácska felöl Nagy Antal csapatai védelmezték a hátat: hol van az országban kedvezőbb pont, ahol megvetheti a lábát? Magát Temesvárt pedig egyszerűen körülzárta és megkezdte kieheztetését. Emellett, ha lassan is, ha fokozatosan is, de tiszteletet keltőén impozáns mérnöki munkával elvezettette a Béga- folyót a várárokból. Azt tervezte, hogy a nyári hőségben kiszárasztott várárokba rozsét, homokot es fát hordva közelharcban vívja majd meg a várat. Aztán 1514 julius közepének egyik napján déltajban Zápolya János erdélyi vajda serege váratlanul rajtaütött Dózsa táborán. Zápolya arra törekedett, hogy legyezoszerű- en nyitott támadóalakzaton át minél többen elmeneküljenek, elbujdossanak a harctérről a meglepett és zavart parasztseregből. "Zápolya - es az uralkodó osztály - a fellázadt parasztságot megvadult, de értékes (folytatás a 10. oldalon) Beregi Tivadar: MONTAIGNE (1533-1592) VAGY A SZKEPTICIZMUS DIADALA A reneszánszkori gondolkodás a görög szellemtörténeti hagyományok tökéletes folytatása: hirdeti a szociális átalakulás szükségességét, a tisztultabb erkölcsi szemléletet, a tudományos megismerés szabadságát: követeli az egyházi hierarchia politikai es világnézeti diktatúrájának megszüntetését. Ennek a forradalmi törekvésnek akciójaként törtek ki a vallási és politikai villongások és üldözések, mert a klerikalizmus terrorja valóságos bilincseket rakott az egész társadalmi életre; eltiporta az ember egyedüli, letagadhatatlan tulajdonjogát: a szabadságot! Szavonarola, a szabadságrajongo dominikánus máglyája már föllobogott, de az egyházi despotizmus ellenzése dacára a felszabadító reneszánsz gondolat útját nem lehetett megállítani. Ez az öntudatot formaló, érlelő, embert szabadító világkép történelmi küldetése teljesedett ki Montaigne etikai és törtenetfilozófiai látásában. Montaigne filozófiája némitotta el az önmagának örökké ellentmondó, a logikai megismerés folfor- gató törvényeit tagadó klerikális reakciót. így a szkeptikus világnézet a racionalizmus fegyverével felvette a küzdelmet . az egyház gondolat- ._____ontaigne formájával. Montaigne a reneszánsz ember lelkenek kifejezője. Az öntudat és az új ismerettartalmak erejével hadakozott a vaskos, kopott teológiai előítéletek ellen. Rabelais, a reneszánsz ember individuális öntudatának a képviselője; ö adott uj liberális vonást Montaigne gondolkodásának. így tehát, alkalmasint a Montaigne és a rablaisi szkepticizmus hatása alatt lesz Rousseau és Diderot a természet rajongója, az emberi szabadság állhatatos védelmezője, hirdetője az emberi haladás törvényszerűségének. Rabelais és Montaigne, ez a két szellemóriás, a racionalista filozófiával felfedte a tudományos megismerés végtelen lehetőségeit, tag perspektíváit a jövő felé; az igazság logikai jogosultságát, az öntudat felfedező erejet, a lelek szabadságát, az emberi lét etikai rendeltetését. A racionalista látásmód szellemtörténeti alapja volt a későbbi francia felvilágosodásnak és benne találjuk elmeleti gyökereit a francia forradalomnak. Montaigne a modern emberi gondolkodás mestere volt. De nem egyhamar jutott el a szkeptikus filozófia végső lezártságához. Önmagával és a világgal való hosszú lelki vívódás után a gondolkodás örök sodrában bontakozik ki forrongo, kritikai zsenije. S a gondolkodásnak ebben az áradó, analitikus teljességében Íródott fö müve: a világhírűvé lett Essais: egy ellentétekben hánykolódó, vergődő lélek története. Montaigne gondolkodásának útja állandó párhuzamban van a górog es római filozófia ismeretproblémaival. Zénón es Marcus Aurélius hatása alatt hirdeti a sztoikus belenyugvást a szenvedésbe és a halálba, mint később Schopenhauer. Ámde, amikor látja a világ kérdéseit, a történelmi és világszemléleti küzdelmeket, a kor új szellemi áramlatainak forradalmi behatolását a francia kultúra területeire, a tudományos fejlődés előretörését az egyház uralkodó politikai, gazdasági és társadalmi nyomása ellenére, a nép brutális elnyomásának és mindenből való kitagadottságanak megnyil- yánulásai közepette, ráeszmél az Öntudat utján a beletörődés filozófiájának csődjére. Fölismeri az erkölcsók sokszerűségét, változásait és tökéletlenségét. Ráismer a racionalizmus fegyverével az erkölcsi elvek és rendszerek értékére. Ezzel az etikai és tudati relativitással lerombolja az abszolút, fólfoghatatlan igazságokról kialakult kétes szociológiai és pszichológiai elgondolásokat. Montaigne kétkedő szelleme visszautasította az abszolút igazság fogalmáról alkotott egyházi tekintély uralmat, mert mindent az egyéni logikai felfogás alakulásának tartott, eppen úgy, mint a görög Pyrrhon. A dolgoknak, a vilagtörténeti Összefüggéseknek csak viszonylagos, feltételezett fölismeréséig jutott el. Ezzel a negativ vallási bizonyosságokat, az egyházi dogmák mindenhatóságát megtagadó korának régies, megrozsdásodott társadalmi formáit biraló kétely az egyházi despotizmus gyűlölt ellenségévé tette őt. Talán eppen a megvetett, kigűnyolt szok- rateszi kétely megszállottságában felveti a kérdést: Mi vagyok én? Éppen az erkölcs- tani szkepticizmus lándzsájával irtotta a középkori néphitet, a babonákat; iróniával üldözte a misztikus, legendákra alapított csodákat, s kíméletlenül támadta korának vallási és erkölcsi fanatizmusát. Az ész törvényein és kategóriáin épített racionalista fölismerések módszerével, az öntudat logikai tényezőivel Montaigne a szellem felsőbbrendűséget értékesebbnek tartotta az érzelmi motívumokon nyugvó metafizikai világnézetnél. Ez az Öntudat alapja az ember biológiai, pszichológiai és intellektuális fejlődésének és a történelem folytonos mozgási tö'rvényének. Ezzel a társadalmi rend szerkezetét bíráló, az egyház politikai és gazdasági uralmát korlátlanul irányitó emberek törekvéseit folforgató kétellyel mondta ki Montaigne az inkviziciós öldöklések és üldözések idején, hogy "nem tudunk semmit, tehát nincs jogunk máglyára dobni a másként gondolkozókat es az ártatlanokat," ahogyan azt az egyház tette még Montaigne eleiében, amikor a Maubert téren, a szabadgondolkodó Etienne Dolet-t,a klerikalizmus ellenségét máglyán megégettette. Montaigne követeli az autonóm gondolkodás szabadságát, az emberi lélek független kibontakozását, minden teológiai nyűg, elfogultság és fanatizmussal szemben. Ámde minden szkepticizmusa ellenére is hitt a fejlődés szükségességében és folytonosságában, a civilizáció és a kultúra előrelépésében. Szabad filozófiai gondolkodása mutatja azt a szellemtörténeti hatast, amelyet a későbbi gondolkozási mozgalmakra gyakorolt. Descartesnak Montaigne racionalista gondolkozása mutatja meg az igazság megismerésének útját. Montaigne monisztikus és pantheista természetlátása Spinozában, Rousseauban és Kleistben válik öntudatossá. Montaigne kétkedő világlátása, racionalista víziója érzékenyen hat a francia felvilágosodás ideológiai harcaira, melyeket Voltaire, Diderot, Rousseau, d'Alembert, Condorcet vezet; az angol David Hume Montaigne etikai forrásából merit tanulságot es a későbbi francia irodalomban Anatole France lesz a montaigne-i kétkedés örököse.
