Amerikai Magyar Szó, 1989. július-december (43. évfolyam, 27-48. szám)
1989-07-20 / 29. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 20. 1989. Haraszti Endre A Nagy Francia Forradalom n közvetlen előzményei Báró Robert Jacques Turgot, (1727-1781), kinek nevével és szerepével az előző fejezetet zártam s kit a király 1774-ben nevezett ki pénzügyminiszterévé, jogot végzett ember volt, ki oly tehetségesnek mutatkozott, hogy már 1752-ben, tehát 25 éves korában a párizsi főtörvényszék kinevezett ta^ja lett. Egészén ifjú korától kezdve élénkén foglalkozott szociális kérdésekkel és müveiben a fiziokrata rendszer egyik legkiválóbb képviselőjének mutatkozott. (Rajta kívül Quesnay és Gournay voltak a francia fiziokratizmus legnevesebb alakjai.) A fiziokrata iskola legfontosabb gyakorlati tanítása az volt, hogy a nemzetgazdaság legfőbb forrása a föld, tehát erre kell az egesz állami gazdaság rendszeret ráépíteni. Turgot úgy vélte, hogy a mezőgazdaság feljavítása erdekeben el kell törölni a jobbágyság elavult intézményrendszerét s a feljodo ipar érdekében el kell törölni az ugyancsak középkori eredetű céhrendszert. Turgot tisztán látta, hogy az iparszabadság és a kereskedelmi szabadság lesz az, amely Franciaország gazdaságát a kátyúból kihúzza.( Mikor nyilvánvaló lett, hogy reformjai súlyosan sértik a (királyné áltál támogatott) főpapok es nagybirtokosok érdekeit, Turgotot az udvarban aláaknáztak. Elvesztette a határozatlan király kegyet és 1775-ben távoznia kellett posztjáról. Azok a polgárok, akik sokat remeitek Turgot reformjaitól, a soronkövetkezö években mar ügy vélekedtek, hogy - amennyi ben a királyi udvar nem hozza rendbe Franciaországot, úgy a reformok "alulról" fognak jönni, földrengésszerűén romba döntve az évszázados, elavult kiváltságokat. A király érezte, hogy mindkét oldalról súlyos nyomás alatt áll. Meghívta tanácsába Necker genfi bankárt. Mutassuk tehat most őt be az olvasónak: Jacques Necker (1732- 1804) atyja egyetemi tanár volt, aki fiának kereskedelmi képzettséget adott. Már 1750-ben felbukkant Párizsban s a Veruet- féle banküzletben lett hivatalnok. Rövidesen sajat bankját nyitotta meg, rendkívül meggazdagodott. 1768-ban Genfet képviselte a párizsi udvarban, egy év múlva pedig a merkantil-rendszerról irt könyvet. A merkantilisták úgy vélték, hogy az állam- háztartásnak nemesfémek készletei növelésére es kedvező külkereskedelmi mérleg alakítására kell törekednie. Az agrártermékeket olcso árszinten kell tartani, de a bányászatot és ipart fejleszteni kell. Hódítás és gyarmatosítás utján kell szerezni uj fogyasztópiacokat. A merkantilizmus bizonyos tekintetben a fiziokratizmus fejlődési lehetősége alatt maradt, hiszen Franciaország elsősorban mezőgazdasági ország volt s a francia polgárság már régen megtanulta azt is, (hogy a "napkirály" hódításai csupán a királyi udvar fényét, pazarlásait növeltek, a nép életszinvonalát nem javították. Necker gazdasági filozófiája tehát voltaképpen Turgoté alatt maradt, mindazonáltal az ambiciózus bankár csillagzata feljövőben volt, hiszen már 1773-ban tagja lett a Francia Keletindiai Társaságnak s a párizsi akadémia is megjutalmazta. XVI. Lajos 1776-ban bízta meg a pénzügyek vezetésével. "A kincstár igazgatója" címet kapta, majd 1777-ben a "főigazgatói" titulust. Csakhamar kiderült, hogy bankárnak jobb volt, mint közgazdásznak. Sehogy^ Konventbiztos a hadseregben. (Raffet litográfiája). sem találta meg a pénzügyi bajokból való kivezető utat. Népszerűtlenséget az udvarban fokozta, hogy protestáns volt( es köztársasági érzelmű. A polgárság körében egyideig népszerűséget szerzett azzal, hogy kölcsönökből fedezni tudta az amerikai háború költségéit, de azonnal közgyú- lölet tárgya lett, amikor azon mesterkedett, hogy a tartományi gyűlések az "intendánsokat" (kormánymegbízottakat) felmentsék adminisztratív kötelességeik alól. 1781— ben Necker kö'zvetlen'úl a királyhoz fordult "Compte rendu au roi" c. feliratával, melyben őszintén feltárta az udvar pazarlását. A király - a királyné es a fóurak ösztönzésére - Neckert azonnal felmentette állásából. A deficit egyre nőtt, a királyi udvar továbbfolytatta fényűzését és a szegények tábora sokasodott, egyre hangosabban elégedetlenkedett. A helyzeten segíteni próbáló, értelmesebb miniszterek sorából kiemelkedett Charles Alexander Calonne (1734— 1802), a pénzügyminiszter, aki rábírta a királyt arra, hogy 1787-ben hívja össze az "Előkelőségek Gyűlését", azaz a rendeket. A cél az volt, hogy megértessek a főurakkal és főpapokkal, hogy önző magatartásuk az országot a tönk szélére sodorja. Nem akarták őt megérteni s a király - gyáva módon - eltűrte, hogy az arisztokrácia nyomása folytán Calonne mint száműzött elhagyja Párizst. Érdemes idézni Calonne megállapításait: "Franciaorszag olyan királyság, mely külön államokból és országokból áll, vegyes közigazgatással; amelynek tartományai semmit sem tudnak egymásról; ahol bizonyos területek semmiféle terhet nem viselnek, s az egesz teher masok vállára nehezedik; ahol a leggazdagabb osztály adózik legkevesebbet; ahol a kiváltság minden egyensúlyt felforgatott; ahol lehetetlenség bármiféle állandó uralmat vagy közakaratot fenntartani; ennélfogva szükségképpen igen tökéletlen királyság, telistele visszaélésekkel, s mostani állapotában kormányozhatatlan." (Inf:H.A.L. Fisher: Europa története, ford. Benedek Marcell, Singer es Wolfner kiadása, Budapest, III. kötet, 12.o.) 1787. februárjában az államadósság már meghaladta a 4 es fél milliárd livre-t. Az államadósság évi kamata 300 millió livre volt, ugyanakkor, amikor az évi bevetel mindössze 500 millió körül járt. Calonne távozása után a királyné hive, Lomenie de Brienne lett az utód. Neki ugyan sikerült 67 milliós életjáradékkal, illetve kölcsönnel elkerülni az azonnali csődöt, de - akar tetszett a királynénak és híveinek, akár nem, - kénytelen volt ó is elődei reformjavaslataihoz visszatérni. Tartományi gyűléseket javasolt s e gyűlések hatalmát erősíteni próbálta a királyi kabinetekkel szemben. Javasolta, hogy a parasztok pénzzel válthassák meg közmunka-kötelezettségeiket és a protestánsoknak pedig adják vissza állampolgári jogaikat. Követeléseit az arisztokrácia gőgösen visszautasította és ő is bukott ember lett. A felfordulás, a káosz növekedett s ebben a forgatagban a korábban kegyvesztett Necker bankár ismét rövid időre felbukkant, hogy "reményteljes megmentéből" újra mindenkitől gyűlölt emberré váljék. Most már a polgári származású, értelmesebb arisztokrácia is szembefordult a gőgös, csökönyös főpapokkal es főnemesekkel. Nemesi lázadás körvonalai bontakoztak ki. A rendi gyűlések visszaállítását követelték. A párizsi parlament, - melyben igen sok volt az intelligens, előrelátó nagypolgár, - e nemesi felkelés élére állt. Erre a király a parlamentet Troyes-be száműzte. Kompromisszumra volt szükség. A parlament megegyezésre jutott de Brienne- val, uj adót szavaztak meg és 1787 szeptemberében visszatértek a fővárosba. A harc viszont a parlament és a király között rövidesen kiújult, s érdekes epizódja ennek a harcnak, hogy trónkövetelőkent bukkant fel Lajos Fülop Albert párizsi gróf (1838— 1894), aki annak idején vitézül harcolt az északamerikai polgárháborúban és 1872 óta francia földön tartózkodott. Az Orleans birtokok egy részét visszaszerezte. (A király kiutasította az országból, tanácsosait pedig letartóztatta. Az orleansi herceg Angliába menekült s a további eseményekbe már nem volt beleszólása.) A király már láthatta, hogy maga a parlament, illetve a merészebb tisztségviselők álltak az általános elégedetlenség, illetve az^ emiatti felkelés élére. 1788. január 4-en Adrien Du Port panaszt emelt a királyi elfogatólevelek intézménye ellen. A parlament az Önkényesen kiszabott új adókat kifogásolta. Erre XVI. Lajos elfogatta Goislard és Duval d'Espremenil parlamenti tanácsosokat. A kapkodó uralkodó elhatározta, hogy "megreformálja" az igazságszolgáltatást s ezt megdöbbentő módon eszközölte: a fellebviteli bíróságokra ruházta a parlament jogait. Ezt már igazán nem tűrhette sok becsületes nemesember s az "amerikai párt" irányításával mozgalom indult, az alkotmányos monarchia kierőszakolásáért. Az élen nem kisebb személyiség, mint Marie Joseph Paul Lafayette, a szabadsághös állt. (1757-1834). LafayetterÖl tudni kell, hogy midőn az északamerikai szabadságharc kitört, a saját hajóján ment át Amerikába, hogy Washington tábornok alatt harcoljon az ország szabadságáért. Ó volt az, aki 1779- ben - mar mint Washington tábornoka - visszajött Párizsba és rábírta a francia kormányt, hogy az amerikaiaknak segítséget küldjön. Visszamenve Amerikába, igen nagy része volt abban, hogy az angol sereget Yorktownnál elfogták. A szabadságharc győzelmes befejezése után visszajött hazába. és - elégedetlenkedvén a király ostoba es abszolutisztikus uralma miatt, - élére allt( annak a küzdelemnek, amely az alkotmányos monarchiáért folyt. Csatlakozott hozza Du Port, Siéyes abbé, a Lameth- fiverek es sokan mások. A nyilt lázadás 1788. junius 7-en tort ki Grenoble-ben (ezt a hagyomány "a cserepek napja" névén nevezi ) és megfutamítottak a király csapatait. Kapkodásában a király ekkor ismét kiutasította, majd visszarendelte Neckert, folytatás a kővetkező oldalon
