Amerikai Magyar Szó, 1989. július-december (43. évfolyam, 27-48. szám)

1989-12-21 / 48. szám

Thursday, Dec. 21. 1989.

AMERIKAI MAGYAR SZO

3.

NÉMA JAJKIÁLTÁS ERDÉLYBŐL

SZEMELVÉNYEK MARKO BELA ERDÉLYI MAGYAR KÖLTŐ VERSEIBŐL

HOGY HU LEHESS

Nem az amundsenek, akiknek végül sikerült, nem a visszaérkezök. hanem a többiek, belőlük épül ott messze fent a cél, fehér mezok

utasai es hűséges lakói később, hiszen mindegyik hü maradt a szívszakadva vágyott, a valódi eelhoz, a réges-rég várt pillanat

végtelenéhez, a beteljesült szerelemhez, s emlékük elmerült a hóban, mert nem úgy indullak útnak,

nem ügy mentek el, hogy megjöjjenek, nem úgy éltek, hogy emlékezzenek, s jövőjükben nincs értelme a múltnak.

FELIRAT KISLÁNYOM FENYKEPERE

Hej, ugra-bugra, hej, te kékszemű, '* lentről felnéző, minket figyelő, kit semminkből sebtében hív elő rossz fényképészünk, ez a keserű

idő, s mar retusál, már beleszól, ha elmozdulsz, ho sokkal fontosabb, sokkal igézöbb dolgod is akad, mint egy emlékké torzított mosoly,

de lám, te izgő-mozgó, egyre több a „rossz mosoly“ a „jó mosoly“ mögött. s majd tudni fogjuk lassan, mire szánt,

ki albumokba gyűjt fiút, leányt, hát perdülj, fordulj, mozdulj, tiltakozz, s hogy sirhass, ríhass: ezért hadakozz'

BETELJESÜLSZ TE IS

Belülről nyílik minden, csillagok, virágok, méhek, ajtók, ablakok, belülről jön a hívás, hogy jöhetsz, belülről jön a tiltás: elmehetsz,

szerelmed kulcsot ad ki ablakán, szerelmed egyedül él csillagán, s te vendég vagy, mint füvekben a fény, amely kialszik, ha leszáll az éj,

szükséges jó, szükséges rossz, de csak egv benti kérdés felelete vagy, s ha nem kérdeznek, te sem válaszolsz,

magadból már csak egyre kifelé haladsz, csíraként új fények felé. míg életedből végre kihajolsz

KeUemes karácsonyt

és

boldog uj évet kivan szeretettel az Erdélyi Magyar Alapítvány vezetősége,

' / ,

Dr. Abraham András Dr. Bay Zoltán Cserg6 Zsuzsa Gyorffy Ilona Hanák András Dr. Horváth Elek Szekeres János Takács Pál Vincze László

Hej, a kótöró, a kótöró

töri a követ, mint m diót vagy a mogyorót,

kereti benne az (des beirt,

keresi a magot,

hajtja a remény,

és a kemény

anyagot újra rheg újra

szétkalapálja, pedig

középen semmi sem ragyog,

még a hiány sem,

vér sem csorog belőle, •.

csak a homok, csak a kavics,

csak önmagát csorgatta szét a kfi,

oszlik, de nem mutat ja lényegét,

így bontják szét majd házadat,

hogy benne megtaláljanak,

így rontják utcáidat,

udvarodat sávonként szeletelik,

hogy hozzád jussanak,

keserű héj a ház,

keserű héj az utca,

keserű héj a vidék,

a titkos falatozó kiköpi,

vagy csak forgatja fogai között,

nyelvével tologatja

a dombot, a villanyoszlopot, a bútorokat s a kóbor kutyát küszöbödön, de nem lel meg téged, kedvenc slágerét dúdolja, remekmívű versed osztható, de nem pusztítható, a hang a kés alól kiugrik, mint a molekula, és ez sem a vég, nem bizoay, ha vízben úszkálsz, víz leszel, de a víz veled énekel, ha házban laksz, maid házzí válsz, cs könny csorog az üvegen, elgiccsesülsz, felékesülsz, s hiába törnek, te csak sokasulsz, házadból ki nem szorulsz, hár már csak így szabadulsz?

KANNIBÁL IDŐ

Keserű lesz az idén a testünk, idegen ízek kúsznak fölfelé benne, megadja magát, hát lehetséges ez?

stronciummal fertőzött vízből, gyilkos napfényből,

gyűlölködő lúgokból, savakból is

kiválasztottuk eddig

mindennapi táplálékunkat, kedvesem.

működtek szerveink,

szívünk, tüdőnk, agyunk

szakadatlanul szűrte a mocskot,

s mint a különféle tisztító készülékeken

átkényszerített folyóvíz,

kristályos versek ömlöttek papíromra,

szeretni tudtuk egymást,

s nem volt mérgezett a szájunk,

egyfolytában cserélődtek sejtjeink,

s mégis ugyanaz maradt

a szem, a kéz, a homlok és az ágyék,

gyermekünk nem a televízió képernyőjén

gesztikuláló marionettek

vonásait viselte,

hanem a mi megálmodott arcunkat,

makacsul ellenálltak részeink, kedvesem,

hiába csodálkoztunk rá borjúra, disznóra,

hiába láttunk szörnyeket,

mert konokul formázta bennünk

újra és újra saját képét az Isten,

hiába ittunk ecetet,

hiába nyeltünk hánytató szereket,

bizony hiába,

de lassan elromlik a test,

lassan elromlik a lélek,

elrornlanak a versek,

a sejtek rugalmas burkán,

a szavak feszes hártyáján

áthatolnak a mérgek,

bent is az !?»?,. ami kint.

ha gyűlölet,'hát gyűlölet,

ez az igazi vereség,

keserű a szájad, hogyha csókollak.

keserű a szájam, hogyha csókolsz..

rossz irő lesz a ver5em,

tói sem fal, e! sc:n ereszt

ez a kannibál idő,

s itt fogunk bolyongani

örökkön örökké

ehetetlenül

•

Várd be a tücsköt a forró mezon, várd be a szöcskét, mert utánad jön, várd be a felhőt, miért menekülsz, jobb, ha pihenni a fűbe leülsz,

i'-s hegedülsz, zümmögsz, hümmögsz. amíg nyomodban sorra mind megérkezik, akit egyszer lehagytál, körbefog a sok izgő-mozgó emlék, a sok

ráérős fű, fa, állat, napsütés, eső. tűz. víz, halál és születés, várd be a múltat, mert így védtelen

vágy a tücsöktelen, rossz réteken, s hiába érkezel, ha nincsen ott, ki elkísért s ki útnak indított.

Fekszel egy n;igv mezon, s elgondolkozva babrálsz a fűben, mint szerelmesed hajában, amíg körbejár veled az ég, felhőjét, napját sokszorozza,

s szédítő mozgásából változás lesz,

idő lesz, múlás, romlás, épülés,

talpra ugrasztó figyelmeztetés.

hogy olyan fényben, olyan fűben íürdosz,

mely változik körötted, felnövekszik vagy elfogy, mint ki nyitott szemmel fekszik melletted, teste még testedhez ér,

de közben arra gondol, nincs kenyér reggelre, nincs menekülés, nem varnak ránk az élők, s a boltok már bezártak.

HEJ, A KOTÖRÖ