Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-09 / 6. szám
Thursday, Feb. 9. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Bartis Ferenc: SZARAZVIILAM SZARHEGYEN n. Hosszú karavánsor kígyózott végig az utakon. A román katonák egy-egy faluban vagy városban betereltek a piacra. Itt ránk törtek a civil románok, turkáltak a holmijaink között, és mindenki azt vitt el, ami neki tetszett... Lassan kezdtek apadni a szekerek... S különösen azután, hogy a roman civilek nyakig fölfegyverkezve elkötötték az állatokat is a menekült szekerek elöl... így aztán gyalog, semmi nélkül érkeztünk haza Szárhegyre, szinte valamennyien... A Bucsinon ereszkedtünk alá a völgybe. Itt még jé nagy hé volt. A tetöröl láttam a szülőfalumat. Mi, gyermekek futásnak eredtünk, árkon-bokron át! A vasútállomás és a mellette levő fűrészüzem romhalmaz volt... Ablakok, ajték tárva, nyitva vagy bezúzva mindenütt. így nézett ki a mi házunk is... És a másé is. Az országutjával egyidős aggastyánok mondták, akik már nem menekültek velünk, hogy a vasgárdisták, a maniuisták és a voluntárok dúlták föl a falut, megerőszakoltak néhány öregasszonyt es ágyhoz kötött beteg nőt, s nagy szerencse volt a szovjet katonákkal, akik a garázdálkodók közül kettőt le is lőttek s el is temették őket Barabás Frigyes kőfaragé mester háza előtt... Édesanyámmal hozzáláttunk ^endberakni a hazat. Nem volt mit enni... És nem volt vetőmag, nem volt pityóka sem. Mindent elvittek a gárdisták. Az egész falut kirabolták. így nem lehetett elkezdeni a tavaszi mezei munkákat sem. Hiszen állat sem volt, amivel szántani, boronálni lehetett volna... Úgy nezett ki, hogy Szárhegyen megállt az élet. De nem. Akinek volt egy farkincá- nyi lova vagy tehene, egyesbe fogta és annyit szántott, amennyit tudott. Mások ásóval estek neki a kerteknek és a mezőnek. Itt-ott a vermekből és a pincékből előkerült valamicske pityóka is. Vastagon hámozták és a héját elültették... Mihelyt kizöldült a határ, mar nem is éreztük az éhséget, hiszen volt cikória, csihány, laboda, vadsés- ka es mindenfele olyan növény, amit addig soha még meg sem kóstoltunk. A férfiak közül többen is eltamolyogtak a távolabbi vidékekre es ott vásároltak egy-egy törpe, tarka, feher-fekete tehenet. Az asszonynépség kitakarította az iskolákat, a községházat, megsöpörte a főteret... Ismét megkon- dultak a harangok... Szóval, elkezdődött újból az élet. A fehérnépek állandóan sir- dogáltak: egyik a férjéért, másik a fiáért rimánkodott, de sokan mind a kettőért. S nem éppen hiába, mert kezdtek haza szállingózni: egyenruhában, civilcondrában; épen vagy rokkantán, de jöttek! S azok, akik akkor nem érkeztek meg, valahol a harctéren maradtak vagy a fogolytáborokban... Édesapámat hiába vártuk. Szomorúak és elkeseredettek voltunk, de nem panaszkodtunk egymásnak. Megkezdődött a csonka tanév is. Kevesen voltunk. A háborúnak és a menekülésnek sok gyermek áldozatul esett. Aztán valamiféle járvány is lábra kapott s anyám megtiltotta, hogy kibújjak a házból. Éppen a lakásunk előtt elhúzódó árkot takarítottam, amikor az utcában jajveszékelés támadt. Mindenki futott le a főtérre, ahová - állítólag - katonafoglyok érkeztek. De apám nem volt közöttük... Hónapok múlva, egy éjszaka valaki halkan kopogott az ablakon. Édesanyámmal odalopakodtunk az L-szobánk ablakához s a függönyön at meglestük, hogy ki az? Édesapám volt! Szakállasán, soványan, pufajkában és bocskorban. Még beszélni is alig tudott. Fogságba esett, tizenegy tarsaval. O megszökött Paskuly barátjával együtt. Hónapokon át bandukoltak, bujkálva jöddögeltek hazáig. Édesanyám azt mondta nekem és a nővéremnek, hogy senkinek se( szóljunk apánk hazatértéről. Nem is szóltunk! Apám kipihente magát, megborotválkozott, evett is valamit s a belső szobában tartózkodott. Az udvarra csak éjszaka ment ki. Megtudtuk, hogy többen is hazaszöktek a fogságból, akiket beidéztek az újonnan alakult Milicia-parancsnokságra és letartóztatták .. Ezek a karszalagos milicisták vegigkutatták a házakat, a csűröket és az istállókat a fogolyszökevények után. Apám kibujdosott a havasokba. Néhanap- ján éjszakánként hazalopakodott. Máskor én látogattam meg ót és barátait. A hegyek hemzsegtek a menekültektől. Kik voltak Ők? Hadtestüktől leszakadt, "elkallódott" német katonák; a deportálásból megszökött vagy már előzetesen elrejtőzött zsidók; magyar katonaszökevények; nemrég ilyen vagy amolyan politikái ösvényeken bandukoló Önjelölt szonokok; módosabb-tehetösebb egyszerű székely emberek és zömével olyanok, mint Édesapám, akik a fogolytáborokból szöktek meg, valamint néhány olyan román katonatiszt, aki nem értett egyet az átállással, de számtalan olyan román közlegény is, aki nem akart tovább harcolni. Láttam, tapasztaltam: valamennyien megértették egymást, bizalom őrködött közöttük és fölöttünk. Nemsokára regi illegalista kommunisták is csatlakoztak a "havasiakhoz". Miből és miért adódott ez a lehetetlen állapot, hogy a hajdani ellenfelek menekült-társakká váltak? Egyszerű a magyarázat. Romániában akkor uralkodott még a király, úrhatnámoskodtak az úgynevezett történelmi pártok, fosztogattak és gyilkoltak a maniuisták és a vasgardisták. Senki sem bízott a román politikában. Es még nem dőlt el Erdély, főként Észak-Er- dely sorsa. A menekültekből szinte nemzetközi brigád alakult a román fasisztákkal Dr. SZABÓ EllDRE BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS ENDROKRINOLÓGUS V. new yorki orvostudományi egyetemi tanár Cukorbetegség, pajzsmirigy problémák és egyeb hormonzavarok diagnózisa és kezelése 220 East 69 th Street NEW YORK, NY. 10021 Telefon: (212) 628 5626 Appointment csak előzetes bejelentéssel szemben, akik halomra gyilkoltak Száraz- ajtán, Régenben, Ditroban, Dedan, Maros- vásárhelyen, Csikszentdomokoson és más helységekben. Egyetlen megoldás mutatkozott: a székelység kezdte megszervezni az Önvédelmet. Végre örömhír támadt! A szovjetek lefegyverezték a román fasiszta alakulatokat, bandákat és kitiltották Észak-Erdélyből! Ekkor előszállingóztak a "havasiak" is. Apám határozott: elmegy dolgozni a SZOV- ROM-nak (Szovjet-román közös vállalat), amely az utak, a hidak, a vasutak helyreállításán fáradozott, hogy anyagilag talpra álljon a család. Több mint ötszázan keltek útra, de úgy becsaptak őket, hogy másfél ev után gyalog jöttek haza. Ugyanis, az a kevéske pénz, amit ama derék férfiak havonta küldözgettek a családjuknak, amolyan előleg volt, amit sohasem tudtak ledolgozni... Bojári szokás, amit átvett és szentesített később még a törvény is. Jol-rosszul, de ismét együtt volt a falu apraja-nagyja, igaz, sok házból hiányzott a szeretett fiú vagy férfiú... Az Özvegyeknek és az árváknak mindenki segített, hogy ne érezzék a támasznélküliség veszedelmét. A felnőttek robotoltak, a gyermekek nekik segítettek és iskolába jártak; a Székely Himnusz, a Szózat és a Magyar Himnusz felsikoltott minden misén, összejövetelen, keresztelőn es temetésen. Igen ám, de egyik éjszaka fölvert nyugodalmunkból Kedves Ferenc bácsi, Csikszent- domokosról, aki szintén rokonunk volt Édesanyám részéről. Ezt mondta - "Kilencen vagyok." S valóban kilencen is voltak. Menekültek. Feri bátyám két dologra volt buszke: a regi román világban felajánlottak neki egy roman bank irányítását, es visszautasította; aztán pedig ő fogadta Horthyt és a magyar kormány küldöttségét a Deda-Szeretfalva közötti vasútvonal felavatásakor. S nos, kiderült, hogy most eme büszkólkedéséért menekülget. Valami olyasmiket mondott a szüleimnek, hogy mar nincs hatalma Kurkö Gyárfásnak. A Roman Kommunista Párt, amelyet a románok mellett 1921-ben magyarok, zsidók, németek és szerbek alakítottak, elrománosodott, átvette a teljes hatalmat s csak most kezdődik el igazából a román dárido... Számomra az volt a legizgalmasabb, amikor Feri bácsi elmeselte, hogy miként szöktek meg a börtönből.f En belealudtam, ők pedig valamilyenkor tovabb- álltak, a havasok felé vették az útjukat... Kedves Feri bácsit igen szerettem. Egyszerű ember volt. Székely harisnyában járt és csizmában. Középtermetű és zömök. Nem sokat koptatta az iskolapadokat, de anyanyelvűnkön kívül jól ismerte a románt, a németet, a jiddist, az olaszt és a szerbet is. No meg fejben úgy számolt, hogy más papíron se jobban. Elég gyakran megfordult a börtönökben, pedig soha nem politizált, csupán azt követelte szóban és irasban mindenütt, hogy Erdélyt adják vissza az anyaországnak vagy csináljanak belőle semleges, független orszá- gocskát. Néhány nap múlva katonakocsik robogtak Szárhegy főterere, de civilruhásokkal, akik a falu bejáratánál lévő kétnyelvű helységnévtáblát egyre cserélték ki: Lazarea. Aztán lecserélték minden más táblát is... Kiadták a parancsot, hogy a feszületet a néptanacs előtt le kell dönteni, a főtéren a hősök emlékoszlopáról le kell szedni a márványtáblákat, ezután csak a román himnuszt szabad enekelni az iskolákban, a templomot be fogják zárni, ha még egyszer elhangzik valamelyik magyar himnusz vagy a Szózat; össze kell Írni a kulá- kokat; deportálni kell mindenkit, aki a parancsokat nem hajtja végre! A község vezetőségét leváltották, függetlenül attól, hogy kommunista volt vagy sem. Újakat hoztak (folytatás a kővetkező old» dón)
