Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-06-08 / 23. szám
Thursday, June 8. 1989. AMERIKAI MAGYAR SZO Jó üzlet az újságírás - már akinek “Piros pelcnkás gyermekek” WASHINGTON, D.C. Allen H. Neuharth, a Gannett ujságcsoport vezérigazgatója tavaly egy millió 500.000 dollár fizetést húzott "munkájáért". Az aligazgató, John J. Curley pedig egy millió 225 ezer dollárt. A N.Y. Times kiadója, Arthur Ochs Sulzberger ennél valamivel szerényebb fizetést húzott, csupán 937.228 dollárt. Miután ilyen fizetésből olyan fontos ember, mint Mr. Neuharth nem igen tud elegendőt megspórolni idős korara, ennélfogva, amikor a múlt áprilisban nyugalomba vonult, a cég átadott neki 20 millió 650.000 dollár értékű részvényt. Ebből meg lehet úgy ahogy élni - Floridában! Ne higyje azonban senki, hogy az újságírói szakmában mindenki ilyen összegeket keres. Egy átlagos amerikai újságíró, amikor felveszik valamely újságnál, csak 16 ezer dollárt keres évente. Az is igaz^ hogy a N.Y. Timesnál nagyobb a kezdő fizetés. Amerikában 1645 napi, vagy heti lap van. Ezek 85 %-ának 50.000-en aluli a cirkulációja. Ezeknél még szerényebb a fizetés. Olvasóink bizonyara kiváncsiak lehetnek arra, hogy a mi lápunknál hogyan aránylanak a fizetések Mr. Neuhartéhoz, vagy Mr. Sulzbergeréhez? Hat nem aránylanak! Mindentől eltekintve, a mi szerkesztőnk még mindig a régi hazafias szempontot tartja szem előtt. Ó még jól emlékszik arra, hogy hazafias üzletemberek a II. Világháború idején évi egy dolláros alapon dolgoztak a kormánynak. (Dollár a year- men.) Úgy ahogy mégis megéltek az évi egy dollárból. De főleg a "mellékkerese- túk"-ból. Ezt az évi egy dolláros ha,zafiui hagyományt követi szerkesztőnk is. Ö is a mellékkeresetből él meg: már mint a társadalmi biztosításból. I LOVE LUCY” Mindenki szerette Amerika egyik legtehetségesebb, legszeretetreméltóbb komikus színésznőjét, Lucille Ball-t, akinek halála milliókat szomoritott meg. Oldalas cikkeket közölt a sajtó életéről, pályafutásáról, de egy jellegzetes mozzanatot nem közöltek. Lucille Ballt 1953 szeptember 4-én beidézték az Amerikaellenes Bizottság elé, mert múltjában volt egy "sötét" folt. 1936-ban a kommunista párt jelöltjére szavazott. Behívták hát a vizsgáló bizottság (HUAC) ele a már akkor hires színésznőt, hogy hát hogy is volt az, Lucyka, hogy te kommunistaként regisztráltál és szavaztál? "Azért tettem ezt, kedves uraim mondotta Lucille, - mert az én nagyapám régi meggyó’zódeses szocialista volt és Örömöt akartam szerezni neki." Más közönséges halandók azonnal elvesztették volna állásukat, karrierjük tönkrement volna. Nem Lucillé. A CBS televíziónak Lucille akkor már aranybánya volt. Nem törődtek Ók azzal, hogy vörös, vagy lila volt addig, amig programjával vonzotta a milliós közönséget. Békében hagyták! PÁRIZS. Az Emberi Jogok Bizottságának itteni ülésén tiz állam szavazott amellett, i | hogy Romániát az emberi jogok kiemelkedő megsértőjének nyilvánítsák. A vádpontok között szerepelt a magyar kisebbség elnyomása, az emberi jogok következetes megsértése. 1 Érdekes filmet fog vetíteni a Public Television a közeljövőben. Eric Stange 60 perces filmjét mutatják be "Children of the Left" címmel. (A baloldaliak gyermekei.) Neves radikális személyiségek gyermekeiről lesz benne szó és számos jól ismert vezető emberről, akiknek szülei baloldali érzelmüek, vagy kimondottan kommunisták voltak. A 35 éves Stange a Boston Globe-nak volt közkedvelt rovatirója. Megállapítja filmjében, hogy nem volt könnyű munkája a film elkészítésével. Kommunista családban felnőtt emberek közül még ma is sokan habozva, vagy egyáltalán nem mernek múltjukról nyilatkozni. Kivételt képeznek olyan emberek, mint Carl Bernstein, a Washington Post kutató ujsagirója, akinek leleplezései a Watergate- ügyben lemondásra késztettek Nixon elnököt. 50 személlyel sikerült neki interjút készíteni, ezek közül 15 történetét vette fel magnószalagra. Es e 15 közül választott ki ötót a filmjében való szerepeltetésre. Bár a filmben szerepló "vörös pelenkás gyermekek" történelmünk egyik igen viharos korában nőttek fel, legtöbbjük inkább nosztalgiával, mint fájdalommal gondol vissza gyermekkorára. Eugene Dennis, Jr. például a KP volt titkárának a fia, aki jelenleg rakodómunkás, könnyezve emlékszik vissza arra az időre, amikor apjának jó barátja, Paul Robeson hordozta Ót a karjain, az 50-es evekben, a vöröshajsza tetőpontján. Joan Sokoloff visszaemlékszik arra a napra, amikor anyját letartóztatták és qevük a Boston Globe első oldalán volt. Úgy erezte, hogy akárhová megy, mindenki megvetéssel néz rá és ujjal mutogatnak ra. Pedig akadtak sokan, akik igyekeztek megvigasztalni, bátorítani őket. Most büszkén ismeri el szülei működését. Richard Healey, aki most egy nukleáris fegyverkezés-elleni folyóiratot ad ki, élete legboldogabb időszakának nevezi gyermekkorát. "Abban a tudatban nőttem fel, hogy szüleim egy jobb jóvö előkészítésében működnek. Mérhetetlenül gazdagabbá tette életemet " A New York Times szerkesztőségében Barbara Ungheimer, a nagy ny. nemet napilap, a Die Welt tudósitója a minap interjút készített Max Frankel-lel, a N.Y. Times főszerkesztőjével. Alant közlünk néhány részletet az interjúval kapcsolatos benyomásairól. Helyszín: a Times Scjuare. Embertömeg, bőgo motorok, sötét bárok, csillogó fényreklámok, porno és pop. Kerekeken gördülő mexikói konyhákból sült babot kínálnak. New York központjában működik 136 éve "a nagy szürke lady" központja - igy nevezi a népszáj a New York Times-ot. Példányszáma 1,2 millió, vasárnap 1,6 millió. A porosán antik hatású világitó gombok a bejáratok felett elárulják egy gazdag hagyományokkal rendelkező intézmény önértelmezését, amelyet csak a hatalom és a befolyás tesz lehetővé. S az épület sem nagyon tér el a Times Square-től: nagyon sok ember, ( hihetetlenül kevés helyen. "íróasztal, szék, számítógép - ezenkívül a riporternek csak észre és lábra van szüksége" - véli a szerkesztő, aki végigkíséri e sorok Íróját a 250 fó's hirszer- kesztöség nagytermén. Minden díszítő elemnek még a látszatáról is lemondtak. Max Frankel, aki majdnem egy éve tölti be a legjelentősebb tisztséget az amerikai újságírásban, kávéval kínálja a vendéget és megértést kér a dohányzási tilalomért. Nyugodt, összpontosító ember hatását kelti. Meleg mosolya elárulja ioviali- tását, amellyel minden dolgozójánál kiérdemelte a "Max bácsi" nevet. Kollegiális vezetési stílusával sikerült neki begyógyítani az egyéni sebeket, amelyeket önkényesnek tartott elődje, Abe Rosenthal ejtett a munkatársakon. A Times figyelését az amerikai hírközlő szervek majdnem ugyanolyan komolyan veszik, mint a Kremlét. Max Frankel főszerkesztő ezt teljesen normálisnak tartja . "A sajtó egyszerűen elismeri, hogy lapunk fenntartja azt a szintet, amelyet maga is nagyra tarF. Mondhatnánk, a hírközlési ipar házi szerve vagyunk. Ez tiszteletet ébreszt irántunk, de nagy felelősség is!" - Úgy fejezi ki magát a beszélgetés során, mint egy kényes missziót betöltő diplomata. Mert nem mondta ki, amit gondol: mi szállítjuk a híreket és a tényeket, ezek pontossága megbízható: a New York Times a legpontosabb archívum és a sajtó leggazdagabb forrása. Max Frankel nagyon komolyan veszi lapja megbízhatóságát. Ezt be is bizonyította néhány hettel ezelőtt, amikor egy vastagon szedett helyreigazítást kiemelt az első oldalra. "A hírközlésben meglehetősen hangosak voltunk, tehát ugyanilyen hangosan kellett helyreigazítanunk a hibát!"- mondja Max Frankel,( akinek döntésével nem minden szerkesztőségi tag értett egyet. De nála ezúttal a sajtó hiteléről volt szó:- A pontos és tárgyilagos hírszolgáltatás, szükség esetén helyreigazítással, a legjobb eszköz rágalmazási perek megelőzésére, amelyekkel egyre gyakrabban .próbálnak szájkosarat tenni a hírközlő eszközökre. Kezet búcsűzásra nyújtva még igy vélekedik: - Ha alkalmazunk valakit, nem akarjuk tudni, hogy szavazáskor kire adja le a voksát, ( mi a vallása, és nem akarunk soraiban találkozni egyéni állásfoglalásával, mert ilyen esetben nagyon megharagszunk. Mi pedig hozzátesszük: persze tisztában van azzal is, hogy nem létezhet teljesen semleges újságírás, hiszen már a témák kiválasztása is véleményt tükröz. Ennek ellenére a főszerkesztő számára a hirek és a vélemények különválasztása éppen olyan fontos, mint az egyház és állam elválasztása egymástól. WASHINGTON, D.C. 88 éves korában meghalt Claude Pepper floridai képviselő, az idős amerikaiak legkiválóbb szószólója, érdekeik legkövetkezetesebb védelmezője. Elévülhetetlen erdemei voltak a társadalmi biztosítás bevezetésében,. Roosevelt elnök liberális intézkedéseinek támogatásában. 53 évig szolgált a kongresszusban, 14 éven át, mint szenátor, majd mint képviselő. TERJESSZE LAPUNKAT 3.-------------r
