Amerikai Magyar Szó, 1989. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-02 / 9. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 2. 1989. Szirtes György Átkelés a határon (Részlet Szirtes György, a budapesti Fővárosi Operett Színház, majd az Operaház üzemigazgatójának tervbe vett önéletrajzából.* Igazgatói Páholy címmel. A munka ragyogó visszatükrözése Budapest színházi életenek a II. világháború utáni években, telve feledhetetlen drámával, humorral, ragyogó jellemrajzokkal. Aki szereti a magyar szülőhazát, annak fejedelmi olvasmány lesz a Pallas Kiadónál megjelenő könyv. Az alanti részlet megértéséhez előre kell bocsátanunk, hogy Szirtes György, mint a színház igazgatója nem egyszer elkísérte a színtársulatot előadásra a Szovjetunióba és más európai országokba. Az alanti történet időpontja az 1956 októberi események utáni napokban folyt le. -Szerk.) .* A színház zárva volt, a város félig lerombolva, kijárási tilalom volt érvényben. Az embernek az volt az érzése, hogy itt az élet hónapokig nem normalizálódik, és még nagyon sokáig nem lesz színház sem. Ekkor kaptam egy telefonüzenetet Darabos Ivan miniszterhelyettestől, hogy keressem fel a minisztériumban. Azzal kezdte, hogy ebben az országban még nagyon sokáig nem lesz kulturális élet. Úgy tudja, hogy az Operett Színháznak volt egy nyugat-európai turnéra szóló meghívása. JÓ volna, ha ez még aktuális lenne, és egy hivatalos, a mai Magyarországot képviselő együttes megjelenne Európában. Ez nagyon sokat segítene a külföldi közhangulat formálásában is. Mondtam, meg kell tudnom, hogy ez az ajánlat még fennáll-e. Hiszen közben óriási változások történtek, 200 ezer ember hagyta el az országot, a világ közvéleménye a híradások alapján elitélte a hivatalos Magyarországot. A menekültek, disszidensek nyilatkozataival tele volt a külföldi sajtó, a Rákosi-rendszer rémtet- teiröl írtak, és nem volt még egyértelmű, hogy Kádárék nem azonosak a rezsimmel; sőt, hogy ők maguk is a rendszer áldozatai voltak, es fo törekvésűk, hogy a törvényességet helyreállítsák, a demokráciát - annak klasszikus értelmében - megvalósítsák. Még a minisztériumból felhívtam a brüsszeli impresszáriót, Sugár urat és megkérdeztem, hogy érdekli-e meg az Operett Színház vendégjátéka, fennáll-e még szerződési ajánlata. Közölte, hogy még jobban érdekli, mint eddig. Ez lenne az igazi kuriózum. Utazzam Brüsszelbe a részletek megbeszélése végett. Darabos azonnal intézkedett. A Partlamentben - az akkor ott magas funkciót betöltő - Marosán Györgytől kért a részemre útlevelet, amit még a szovjet hatóságnak vagy katonai illetékesnek kellett láttamozni. Ez is meglett. Vonatjegyet kaptam, 1956. december 5-én utaztam el. A pályaudvar zsúfolva volt, az utasok döntő többsége inkább túrázónak, hegymászónak nézett ki, mint külföldre utazó polgárnak. Páran voltunk csak "civil" ruhában és érvényes útlevéllel. A vonatnál az egyes utazókat néha egy egész család búcsúztatta, Sirás és bizakodó búcsúszavak után a vonat elindult. Némaság honolt a vasúti kocsiban, mindenki el volt merülve a saját gondolataiban, tele voltak bizonytalansággal, miután a vonaton utazók kilencven százaléka disszidálni szándékozó volt, kilenc százaléka lehetett kivándorló, és talán, ha egy százaléka volt valamelyik városba vagy külföldre utazó . Az első félóra némasága után az emberek lassan felengedtek, és elkezdtek beszélgetni, lassan megnyíltak, és elmondták egymásnak, ki hol száll le, ki hol akar átmenni a határon, bíztak abban, hogy sikerülni fog. A vonat Hegyeshalomig jóformán kiürült, csak néhány öreg ember, kivándorlók és én szálltunk le a vonatról. Hegyeshalomnál közölték a határőrök, hogy aznap már nincs vonat Becs felé, majd csak masnap mehetünk tovább. "Es addig mi legyen?" - kér- deztem a határőr tisztet, nem is magamra, hanem az ott álldogáló, hazájuktól talán örökre búcsúzó kis Öregekre gondolva, akik amúgy is elgyötörtén, szivükben fájdalommal, tehetetlenül álltak ott csomagjaikkal. Azt javasolta a tiszt, hogy vegyünk ki paraszthazaknál szobákat, és ott bírjuk ki ezt az egy éjszakát. 1956. december 5-e, délután három óra volt. "Milyen más megoldás volna, - kérdeztem, - itt csupa öreg ember van, hol keressünk most szállást részükre, hol tudnak enni, és akár csak egy napot is kibírni ilyen körülmények között?" "Egy megoldás még van.-mondotta a tisztfha kimennek az autóutra, s átmennek a másik határállomásra, amely kb. 3 km-nyire van', talán felveszik magukat arra közlekedő autók." Átvettem az irányítást. Szereztem egy targoncást, aki jó pénzért hajlandó volt a csomagokat felrakni a kocsijára es áthúzni azt a másik határállomásra. Az öregek és én pedig nekiindultunk gyalog. Kegyetlen hideg volt, az idősebb emberek közül többet támogatni kellett, de valahogy elértünk a határ közelébe. Ekkor három szovjet katona ugrott elő az árokból, géppisztollyal és intettek, hogy nem mehetünk tovább. Mondtam nekik mindent, ami orosz szókincsemből futotta, mutattuk az érvényes útleveleket, de hiába, a válasz csak az volt, hogy menjünk vissza, ők nem engedhetnek át bennünket. Az idős emberek közül többen sírni kezdtek, és akkor nekem jött egy ötletem. Volt nálam egy csomó reklám, propagandaanyag, amit a brüsszeli tárgyalásra állítottam össze. Ezek között volt egy gyönyörű, színes műsorfűzét orosz nyelven, amit szovjetunióbeli vendégszereplésünk alkalmából adott ki a szovjet rendező iroda. Ebben a füzetben a Csár- dáskirálynó c. operettből igen szép képek voltak, és a dalok szövegei orosz nyelven. Mondtam a kiskatonáknak magamra és a szövegre mutatva, hogy artist: mi művészek vagyunk, és odaadtam nekik a színes műsorfüzetet. Ami most következett, az tanulmánynak is beillene. Amikor elolvasták a Csárdáskirálynó orosz címét, teljes eufóriába estek. Nézték a képeket, énekeltek önfeledten a dalokat, s azt mondták, hogy ha otthagyom náluk a füzetet, mehetünk. Otthagytam. így jutottunk végre a határra, és este egy vöröskeresztes teherautóval Bécsbe az Udvhadsereg házáig, amely két perc járásra volt a csodálatos, villanyfűzérekkel díszített Ká'rtner Strassé- tól. Reggel indultunk a kietlen, romos Budapestről, ahol akkor délutánonként kijárási tilalom volt még, és este a fényárban úszó, nyüzsgő Kártneren jártam. A kontraszt döbbenetes volt. Megértettem azokat, akik végigéltek egy vagy két világháborút, Ukrajnát,, deportálást, börtönt, újjáépítést, kitelepítést, 1956-ot, - hogy nem akarják, vagy nem tudják újrakezdeni. Vagjy a fiatalok, akik csak azt gondolhattak^ hogy Magyarországon az elkövetkezendő evekben nyomor, nélkülözés lesz az osztályrészük, Ők viszont többet akartak az élettől. Nem beszélve arról, hogy akkor még nem lehetett tudni, hogy politikailag mi változik. Sokan átélték a rettegést, az AVH terrorcselekedeteit, testvérük, apjuk eltűnését, barátjuk, hozzátartozójuk, elitélését vagy kivégzését. A haza és a hazafiasság fogalmát a fiatalok nem ismerték, mi tartotta volna itt a számtalan jobbra, szebbre, otthonra, karrierre vágyó fiatalt és idősebbet? Más kérdés, és nem ez a kategória a köztörvényes bűnözők disszidálása, a háborús bűnösök menekülése. Az ország lakosságának a dö’ntő többsége azonban, akik itt születtek, és itt is akartak élni, akiknek az otthonuk, hazájuk és családjuk, őseik temetője volt ez a föld, akik a természeti csapások vagy a háborúk által lerombolt országot mindig újjáépítették, akik eheztek, nyomorogtak, akiket oly sokszor megaláztak, üldöztek, becsaptak, de ők újra hittek, mert hinni akartak, mert itt szerették volna megtalálni - nem a mennyországot- csupán a békés nyugodt életet, csaladjuk biztonságát; ezek itthon maradtak. SÖk minden motiválta az emberek döntését. Volt, akinek eszébe sem jutott, hogy elhagyja otthonát. Volt, akiben felmerült a gondolat, de a józan ész döntött. Nyelvtudás nélkül az egyik része az embereknek, helyhez kötött szakmával a másik része, pl. a színészek, irók, költők, stb., a megszokás hatalma, a szokatlantól való félelem - és azok, akik mindig kötelességüknek érezték, hogy hazájukban maradjanak, ahol szükség van rajuk. AZ ERDÉLYI MAGYAR MENEKÜLTEK MEGSEGITESERE A new yorki Magyar Operett Színház bemutatja 1989 április 2-án vasárnap d.u. 4 órakor A Julia Richmond Highschool színháztermében ( 317 E 67 St. N.Y.) Kálmán Imre: MARICA GRÓFNŐ ( 3 felvonasos zenes- táncos - enekes nagyoperettet Vendegszerepelnek a Budapesti Fővárosi Operettszinház művészei „ ' RARADI JUDITH szubrett - FARKAS BÁLINT táncoskomikus FŐSZEREPBEN NEW YORK KEDVENCEI: PETRI MARIKA és BOGATHY MISKA Szereplők: Magonyi Zsolt, Lendvay Gabriella, Petri László, Bágyi Zsóka Szabó Szilard,Hegedűs JenŐ, Homolai Kázmér Rendezte: Petri László Helyárak adománnyal együtt: $ 22.- 20.- 18.- és 15.JEGYEK KAPHATOK: Petri László 99-44 63 Rd.Rego Park, N.Y. 11374 Telefon: (718) 896-3565 vagy (718) 261-3192,Püski-Corvin: (212) 879-8893 Paprikás Weiss Importer: (212) 288-6117 - Molnár Utazási Iroda: (212) 535-3681 Brooklynban: M. Goldstein: (718) 853-5708 ( 3 dollárt minden eladott jegy árából az erdélyi magyar menekültek megsegítésére az Erdélyi Fund Bizottságon keresztül - igazoltan Magyarországra küldjük!
