Amerikai Magyar Szó, 1988. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-07 / 1. szám

8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Jan. 7. 1988, Örvendetes jelenség, hogy óhazai honfi­társaink humorérzéke, miként a fenti rajz is bizonyítja, még mindig érvényesül. Ez az illusztráció a pesti Ludas Matyi egyik legutóbbi szamában jelent meg. "Mi a helyzet a totó-lottó nyeremények­kel?" - kérdeztük az Országos Takarék- pénztár fótisztviselöjétól. - "Ezeket tovább­ra sem vetik adó alá, hiszen a pénz felvé­tele előtt a nyereményilletéket már levon­ták." - "1988. jánuár 1-je után sem kell igazolni a nyertes valódiságát?" - "Hogyan? Hiszen a szelvények névtelenek! Mi annak fizetünk, aki behozza." A legitimizált hazai szerencsejátékagak valóban, tudvalévőén, húsz százaléknyi bevételhányadukat szolgáltatják át az állami költségvetésnek. Csakhogy ez az egyenlösdi, minden nyertest látszólag azo­nos arányban illető adóztatás sehogy sem kvadrál "az új adórendszer" általánosabb elveivel. A totó-lottó bruttó nyereménya­lapjaiból elvont húsz százalék olyannyira nem differenciál, hogy a húszforintos, lehetséges legkisebbként elgondolt nyere­ményből visszatartott négy forint viszony­lag jóval súlyosabb adótételt jelent, mint a hatmillióból leírandó egymillió-kétszáz­ezer. Ily módon, ha én megnyerem a mos­tanában normaként szokásos hatmilliómat - letudva érezhetem állampolgársági köz- terhemet, és isten bocsa' - nemigen érdekel, adóztam-e vagy sem: kaptam hatmilliót, amely összeg után a továbbiakban nem hogy nem adózom Újra, de amely egy fil­lérrel sem növeli az Összes jövedelmem után kiszámolható éves alapom. H. Gy. SOBEL OVERSEAS CORP. ma országos FÓŰGYHÖKSÉG 330 East 79th Street SUITE IC New York, N.Y. 10021. Tel: (2rt) 535-6490 Vámmentes küldemények Műszaki cikkek * Kocsik * Televíziók Csemegecsomag * Hzatartasi gepek Ismét kaphatók az IKRÁNÁL Pénzküldés UTAZÁSI IRODA Forduljon irodánkhoz Beregi emberek Egy faragó története Bozó Sanyival kis házának szobájában ültünk. Előttem egy faragott asztal állt, de ennek a lapját olymódon munkálta meg, hogy ágaskodó lovak látszottak raj­ta. Mindenféléről beszélgettünk, munká­ról, az üveggyárról, Naményról, amikor egyszercsak osszetegezödtünk.-Mit faragsz mostanában? - csúszott ki a számon, és hogy észbekaptam, sután kijavítottam magam: - Mit farag?-A kiállítás miatt kérdezed? - és ettől a pillanattól kezdve ment minden a maga útján, olyan természetes lett az egész beszélgetés, tálán mert mindketten úgy ereztük, hogy találkozásunk első percétől fogva azonos hullámhosszon mozgunk. Pedig csupán két órával előbb ismerked­tünk meg egymással a vásárosnaményi Beregi Múzeumban. Aznap, tiz órakor nyílt meg Bozó Sándor kiállítása, amelyen fafaragásai, és üvegtárgyai láthatóak.-Faragó ember létedre hogyan kerül­tél az üveggyárba? Hogyhogy nem a szabad­ságot választottad? ,-Hosszú történet. Érdekel? Bozó Sanyi cigarettára gyújtott^ és egy darabig elmerengett, mintha nehány röpke másodperc alatt ismét átélhetné a múltat.-Itt születtem Naményban. Apám Erdély­ből került ide. Férfiszabó volt. Az anyám meg nói szabó - mondta. (Jóformán csak tőmondatokat használt. - En meg gépjár- mütechnikus vagyok. Egyszer elmentem felvételizni a Képzőművészeti Főiskolára. A felénél otthagytam. Nem volt kialakult elképzelésem. Gondoltam, majd az ipar- múvészetin érdeklődök. Ott azt mondták, hogy felejtsem el a faragást. De hát ez lehetetlen. így Pesten a Bánki Donátba kerültem. Elvégeztem. Aztán hazajöttem. A hatvanas évek végén elmondhatatlan volt a kontraszt. Nem lehet azt kifejezni. Milyen érzés Pestről visszajönni ide? - kérdezte magától, tőlem. - Gépjavító állomáson dolgoztam. De én ezzel a szak­mámmal állandóan kilógtam a sorból. Kuriózumszámba ment itt a gépjármú- villamossági szerelő. Mindig magamban dolgoztam. Senki nem értett a munkám­hoz. Egyedül voltam. A munkatársak is... FEKETEDIÓ-Van műhelyed, ahol dolgozol?-A, nincs - rázta a fejét. - Itt faragok a szobában, késő éjszakáig. Közben hall­gatom a rádiót, rá-rápillantok a tévére.-A feleséged nem nagyon örülhet ennek.-Megszokta. Tudja, hogy rendet teszek magam után.-Mi a dolgod a gyárban?-Üvegtányérokat, levélnehezékeket csinálunk. Ezek mintázatát kell elkészí­tenem a megfelelő fém Ötvözetből. Egy- egy ilyen formán 50 ezer darabot is lehet sokszorosítani.-Ne haragudj, meg érte, de hát ég és föld a különbség az úveggyári munkád és a kedvtelésedben készült alkotások között. NAMENY MESSZE VAN... Sanyi némán bólintott, mint aki ezzel pontosan tisztában van.-Miért nem foglalkozol csak a faragás­sal’-En mindig úgy voltam vele, hogy nekem biztonság kellett. Hogy tudjam, megvan mindig az a havi pár ezer forint, amire számíthatok.-De a faragással sokkal többet keres­hetnél.-Ez nem olyan egyszerű! Volt, hogy három évig kést sem vettem a kezembe. Faragni csak kedvvel tudok. Ha van rá hajlandóságom. (-Jó, mennyit keresel a gyárban?-A TMK-sok kőzó'tt a legjobban. 5-6 ezer forintot. ,-Mit kap egy üvegfúvó?-A dupláját.-És próbáltad már eladni a munkáidat?-Egyszer kiváncsi lettem, hogy mennyit érhetnek. A faragott pipakészletet bevit­tem Nyíregyházára megbecsülteim. Onnan felküldtek Pestre, a népművészekhez. Azok fanyalogtak, hogy ez ilyen stilus- keverés, meg olyan. Nem kellett nekik, nem is mondtak árat. Aztán eljutottam az iparművészeti zsűri elé. Azok azt mond­ták, írjak rá egy összeget és majd értesí­tenek. Ráírtam húszezer forintot. Azt jóváhagyták.-Ha negyvenezret írsz rá?-Lehet, hogy azt is elfogadjak.-Mi lett a pipakészlettel?-Mondták, hagyjam náluk, kiviszik Frank­furtba és ott ennek az összegnek a három­szorosát is megkaphatom érte. De nekem kellett a készlet. Hazahoztam. Különben Pesten felajánlották, hogy dolgozzak nekik. Sakk-készletet kellett volna fa­ragnom. De én ismerem magam. Talán ha egy-két garnitúrát elkészítek, de töb­bet nem. Nem bírom elviselni az egyforma­sággal járó kötöttségeket. Ezért aztán maradok itt az üveggyárban. Most fejez­tem be egy nyugati megrendelést. Három nap alatt faragtam ki az utolsó darabját.-De hát ezen mennyit dolgoztál egy nap?-Annyit, amennyit kellett.-Másutt mennyi időt adnak egy ilyen formára?-Talán 120 munkaórát is.-És te minek hajtasz?-Már mondtam. Ez az év az utolsó le­hetősége a gyárnak.-így kikészíted magad.-Hát volt, hogy elsötétedett előttem a világ. Bozó Sanyi hosszasan nézett maga elé. Talán ezen az elsötétedésen járt az esze. Meg azon, hogy Ö meg csak, vagy már(?) negyvenesztendős, meg hogy nagy fia és lánya van. Es a faragásra is gondolt, és tán arra, hogy Namény kétszeresen is messze van. Egyszer t Nyíregyházától, másodszor Budapesttől. Es lehet, hogy még az is benne motoszkált, hogyha lenné­nek kollégái... akikkel megbeszélhetné a szobrászkodásból fakadó gondokat... akkor... Talán az is eszébe ötlött ebben a pillanatnyi csendben és merengésben, hogy majd az ő fiának minden könnyebb lesz, hiszen annak már ö adhat tanácsot, mert egyszercsak megszólalt:-A fiú fogja tudni azt, amit én tudok. Gyurmából nagyon jól dolgozik. Egészen elámulok néha. Boros István PALM SPRING, Cal. Reagan elnök áj kereskedelmi szerződést irt alá, mely egy éven belől megszüntetné a Kanada és az USA közti vámrendszert. Kanada ipari munkásai ellenzik a szer­ződést, mely, szerintük kedvező az USA és kedvezőtlen Kanada részére. TOTDLERANCIA- PESTI RIPORT -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents