Amerikai Magyar Szó, 1988. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1988-02-11 / 6. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 11. 1988. Halhatatlan vádirat “VÉGIGNÉZNI , AKORTARSAKON Bokor Pál a Magyar Hírlap munkatársának interjúja Hackett Gáborral Kilencven éve, 1898. január 13~án jelent meg a párizsi "L'Aurore" cimű lapban Emile Zola, a regényíró hathasábos "J'Ac- cuse...!" (Vádolom!) címmel közölt nyílt levele Felix Fauré köztársasági elnökhöz. A nyílt level leleplezte egy szégyenletes Összeesküvés résztvevőit: hamis vádak és hamisított bizonyítékok alapján tartották az Ördög-szigeten Alfred Dreyfus kapitányt. A Dreyfus-pör a reakció összeesküvése volt; a tömeghisztéria által megnövelt franciaországi antiszemitizmus kiszolgálása, silány jeliemu tisztek és bírák védelme, hamisítások elhallgatása, tisztességes emberek elhallgattatásának kiserlete. Zola cikke leleplezte a hazugságokat, megnevezte a fóbűnösöket. Megírta: a kémkedéssel vádolt Dreyfus ártatlan, a kém valaki más. És megírta: szégyen, hogy a hadbíróság felmentette a joggal, alappal gyanúsított kalandort, Walsin-Esterházyt. Sok évnek kell még eltelnie, amig bebizonyosodik: Zola Írása telitalálat volt. Csak amikor nyilvánosságra kerültek a párizsi német követség egykori katonai attaséjának, Schwarzkoppen ezredesnek az emlékiratai, tudta meg a világ, hogy a párizsi német képviselet éveken keresztül vásárolt katonai titkokat Walsin-Esterházytól, aki aztán elmenekült francia földről, idegen néven eit es halt meg Angliában... Korabeli gúnyrajz Dreyfusról. Kígyónak rajzolták, árulónak gyalázták, de úgy ő, mint Zola kitartott az igazság hangoztatása mellett, amig a történelem fényes igazolást nem adott nekik. Az éles hangú, irodalmilag is elsőrendű Írás, a "J'Accuse...!" miatt Emile Zolát "rágalmazás" miatt egyévi fegyházra ítélték. Az iró fellebbezett. Azt a férfit, aki pontosan ismerte a kémkedési ügy minden titkát, a kémelháritás volt vezetőjét, Marie-Georges Picquart alezredest hatásköri túllépés és rágalmazás vádjával le is tartóztatták. Zola egyelőre várta az uj tárgyalást - ám a hatóságok végre akarták hajtani a még nem is jogerős ítéletet, ( majd újabb börtönbüntetést róttak ki ra. Zola ekkor elmenekült Francia- országból. Angliába utazott, ahonnan csak 1899-ben térhetett haza. Abban a hires cikkben a többi között ez állt: "Kötelességem beszélni - nem kívánok bűnrészes lenni. Álmatlan éjszakákon annak az artatlan embernek a képe kisértene, aki rettenetes kínzások közepette bűnhődik egy olyan bűnért, amit nem követett el..." A cikk hatása rendkívüli volt. Nemcsak azért, mert szokatlanul nagy, háromszáz- ezer példányban jelent meg, hanem mindenekelőtt azért, mert egesz Franciaországot döntésre hívta: a reakció, a hazugság oldalán allnak-e, vagy tisztesség, emberség, köztársaság eszméit vállalják. „Itt az új nap. Szembe kell újra állni És végignézni a <kortársakon.” Keér Dezső (Hackett Gábor) „Amerikai Vasárnap” cimű verséből. Őt aztán tényleg illetlenség bemutatni, Hackett Gábort, az újságírót, költőt és fotóművészt. Már a huszas / években a Magyar Hírlapot tudósította Észak-Olasz- országbol. Az ugyan egy másik Magyar Hírlap volt, de volt. Hackett a genovai egyetemen tanult akkoriban. A pesti egyetemről ment ki oda, 1925-ben, azt gondolván, hogy egy baloldali költő ott jobb levegőt talál, mint a verekedő tányérsapkások között az akkori Pesten. Tévedett. Az n Lavoro di Genova cimű baloldali laphoz éppen abban az időben törtek be a fasiszták. A lap munkatársait kilökdösték az ablakon. Hackett megúszta azzal, hogy a fasiszta diákszövetség vezetője szólt neki: tűnjön el. Mert ő volt az egyetlen, aki tudósítást mert Írni a gyalázatról, nevekkel. Visszatért Magyarországra. Irt a regi Magyar Hírlapnak, a Népszavának és más lapoknak, s elkezdett fotografálni^ is. Komaromban, Horthyt, Pesten József Attilát, Zalka Mátét, Bartókot. Közben verseket irt Keér Dezső néven. Két kötete is megjelent a Vajda János Társaság gondozásában. Hadimúzeum cimű pacifista verséért három hónapi börtönre ítéltek. Több sajtóper után 1938-ban ismét elérkezettnek látta az időt, hogy nyakába vegye a világot. Párizsból előbb a Mai Nap cimű újságot, majd Vichybol a Pesti Hírlapot tudósította. Sorsának fonalára az újabb nagy csomot a háború kötötte. Előbb akkreditált hivatalos haditudósító volt. A francia összeomláskor hatszáz kilométert gyalogolt hátizsákkal és bombák között, hogy utolérje a menekülő francia kormányt, végre rájuk talált Vichyben, ahonnan három éven át tudósított magyar, svájci és amerikai lapokat, télen kályha nélküli hotelekben élve. Miközben tudósítóként dolgozott, a vichyi kormánynál kémkedő francia ellenállók összekötője is volt a Marco Polo nevű ellenállási csoportban. Értesüléseiket közvetlenül a kormány minisztériumaiból szerezték, lemásoltak. A minisztériumok kis hotelekben voltak, "ideiglenesen, négy évig", s a miniszterek ugyanott éjszakáztak, a lakáshiány miatt, nem ritkán a titkárnőjükkel melegedve. Ilyen körülmények között kelt át a határon adatokkal az in^e alatt, amikor egy francia rendőr megkérdezte: miért utazgat olyan sŰrün Svájcba? "Tudósitó vagyok" - válaszolta. "Ez a munkám." Tovabbme- hetett, de jelentették, és végül német "tanácsra" a francia hatóságok 1942 őszén felszólították az ország azonnali elhagyására. Haza nem jöhetett, s szinte sehova sem utazhatott a fasiszta méreggel átitatott Európában. Hackett New Yorkban telepedett le. A Survey of Foreign Experts nevű hivatal Európából menekült újságírókat is foglalkoztatott külföldi háttérszakértőként. A szervezet maga fedőszerv volt, s hősünknek csak azért nem kellett amerikai ejtőernyővel a hátán a nyilas Magyarorszagra mennie, mert meggyőzte megbízóit, hogy otthon minden hekus arcról ismeri. Az események igazolták: társai közül hárHackett Gábor (Fotó: Sándor Ács) mat - akik belementek ebbe a veszélyes játékba - le is dobtak ejtőernyővel, Pestre még bejutottak, de ott elfogták és kivégezték őket. Gabriel Hackett New York~i fotószsurnaliszta párton kívüli polgári szocialistának vallja magat. Horthysta emigráns berkekben ez "gyanús elemnek" számit, hiszen cikkei és képei a magyar sajtóban is rendszeresen megjelennek. Itthon 1966 nyarán járt meghívásra. Akkor Izsákra, a szülőfalujába is elment. Ellátogatott a Sárarany Termelőszövetkezetbe is. Elnézte, ahogy a kis parasztlányok hangszórós rockzenére, T~shirtben és farmer- nadrágban szedik a káposztát, s azt gondolta, "mégiscsak változtunk", De azt is, hogy "a fiatalok nagyon el vannak kanás zodva". Fotó- és sajtóügynöksége azokban az években minden energiáját lekötötte. Olyan világcégeknek dolgozott, mint a Life, Time, a Newsweek, Angliában az Oxford University Press, Párizsban a GaUimard, de soha egyikkel sem szerződött le. Szereti a függetlenséget és utálja a "fó'nökoket". "Hívtak haza is, - mondta -, de otthon most fegyelemre van szükség, nemcsak Írógépre." Maradt tehát New Yorkban, vezetve kis ügynökségét, melynek neve General Press Features. Nyolcvanéves múlt, de nem képes nem dolgozni. "A legrosszabb, amikor az ember azon kapja magát, hogy már kedvenc eUenségei is meghaltak." És most Gabriel Hackett New York Kew Gardens nevű villanegyedében lévő irodalakásában beszélgetünk, már vagy három órája. A házigazda egy sokat látott és nagyra nőtt zománcozott bögréből tölti belém a feketekávét, hogy magamhoz térítsen a kábulatból. A kábulatból, melyet ez a sok színben sziporkázó tüzi- játék-élet, viharból viharba vetődő lélek- vesztő-élet kelt a hallgatóban. És mivel az újságírónak mindössze egyetlen napja, legfeljebb még egy estéje maradt Gabriel Hackett életére, s mivel egy "regényembernek" ez nem elég, estefelé megállapodtunk: minthogy azt a regényt amügyis csak ő tudná megírni, hát beszéljünk inkább másról... (folytatjuk)
