Amerikai Magyar Szó, 1988. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1988-03-10 / 10. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZC) Thursday, March 3. 1988. mel elvetette a lendületet vagy nem. Bár nem sokat elmélkedhet. Nos, ilyesféle doíog történik az én rajzaimban: le nem fordítható üzenetek vannak benne. Bar a rajzaim testi viselkedése egy kissé utal arra, mintha mögöttük lenne valami léleknek nevezett üzenet is. Nincs. De a lélek tette olyan sudarasitottan nyomorékká vagy kifejezővé azt, amit én rajzoltam, anélkül, hogy meg tudnám mondani, hogyan. * Nagyapám, aki gazdagparaszt volt, úgy halt meg, hogy: "Azt a kutyát pedig - ez én voltam - ne engedjétek a temetésemre!" 1935-ben. Hogy miért? Én ugyan nem akartam megváltó eszmékkel világot forgatni, de ahogy nagyapám bánt a béresekkel, azt egyszerűen nem birtam elviselni, és ezt időnként ki is fejtettem neki. Mire ó, érthetően azt mondta: "Én taníttatlak téged!" Mondtam: "Nem igy van. Az a béres, aki magát eltartja, az taníttat engem is. És én ezt a szolgálatot vissza fogom neki fizetni, ha módom lesz ra." Ezzel most csak azt akarom megmagyarázni, hogy a társadalmi megmozdulásokkal átfűtött emberektől való viszolygásom alá volt támasztva azzal, hogy én otthon próbáltam megcsinálni azt, amiről ők szavaltak. * Nem volt közöm a világon senkihez, semmihez. Egy dologhoz volt közöm, a vallásom mélyen zengő igazságához, amelynek legnagyobb ellenségeit - a papokat - nem birtam soha. Utoljára katolikus pappal akkor beszéltem, amikor a lányomat megkeresztelték. Ennek 34 éve. Belenyugodtam abba is, hogy a lányom buddhista legyen. Az is lett. Engem nem zavar, mert az az ö párbeszéde a végtelennel. En abba mit pofázzak bele? Megkértem: "Engem ne téríts! Te azt csinálsz, amit akarsz." Egy házban élünk, hat emelet különbséggel. Soha semmilyen nézeteltérésünk nincsen, mert én tényleg becsülöm mindenki világnézetét. De ehhez nekem nem kellenek barátok. Se csuhában, se anélkül. * 1946-ban távozott az országból. Miért? Boldizsár Iván, akit akkor még nem ismertem, kivitt engem nagy szeretettel a békekonferenciára. Mindent elintézett, es én azt hittem magamban, hogy hülyéskedik, hiszen azt sem tudom, kicsoda. Elkérte az útlevelemet, aztán pár nap múlva vízummal együtt visszaküldte a műterembe, és azt üzente, ekkor és ekkor legyek a Keletiben a vonatnál. A vonatban, amikor megkérdeztem, hogy miért csinálta ezt velem, aki nem vagyok se ujságiró, se diplomata, azt felelte (és ez nagyon szép volt tőle): "En úgy szerettem József Attilát, mint téged, de nem volt módom rá, hogy Attilán segítsek, mert akkor én még senki voltam. Most már valakiféle vagyok, tudok rajtad segíteni, és úgy érzem, mintha a te személyeden keresztül József Attilát is kivinném." Ez azért szép mondás volt, nem? * Szép mondás volt. Ismerte József Attilát? Igen, de csak alig (ez megint a természetemből fakad), együtt voltunk a Bartha Miklós Társaságban. Láttam őt, de (hiányzott belőlem annak az igénye, hogy mélyebbJozsef Attila: TISZTA SZÍVVEL Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazam, se biölcsóm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm. Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset, Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom. Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg. Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök. Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek, s halált hozo fii terem gyönyörüszép szivemen. ről megismerjem, mert az volt az érzésem, kár volna József Attilát akár ismerni, akár analizálni, akár magyarázni, hisz az a telitalálat, amit az ó versei jelentenek az embertől emberhez szóló üzenetben, a személyi kapcsolatokon keresztül csak megzavarodhatna. * Bocsásson meg, még nem kaptam választ arra, hogy 46-ban miért ment el. 46-ban sok mindenki elment innen. 46- ban Magyarországon pusztán létezni is óriási akrobatamutatvány volt, amelyben a léleknek es a testnek egyaránt részt kellett vennie: éheztünk, és az egy kicsit fárasztó volt. Kimentem én is, de a probléma nem ott van, hogy kimentem^ hanem ott, hogy nem jöttem vissza. Miért nem jöttem? Ennek is megvan az egyszerű oka. Az egyik francia kávéházban felismertem hátulról Szalay Sándort, aki a népbirósági tárgyaláson a laikus ügyész volt. Megérintettem a vállát, villámgyorsan megfordult - döbbenetes, hogy milyen hamar tájékozódott, hiszen nem várhatta, hogy engem ott lát -, és azt mondta: "Szervusz Szalay. A hercegprímásotok vértanú akar lenni, de nem adjuk meg neki ezt a rangot." Mondom a feleségemnek: "Te ide figyelj, Öregem, hat itten most baj van, mert itt most nekimennek a katolikusoknak." így történt. Aztán később ezt az időszakot Rákosi-kor- szaknak nevezték, de akkor en nem azt éreztem, hogy Rákosi-korszak, hanem azt, hogy vak antikatolicizmus következik. Hát ezért nem jöttem haza. Es tudjá, miért vagyok most ilyen vakmerő? Megmondom, nem csoda. Mert olyan kevés időm van hátra, hogy most mindent elmondhatok. Akit háromszor operálnak rákkal, annak megvan az a joga, hogy igy beszéljen... Mért adjon magyarázatot arra, hogy miért nem vagyok benne a Ki kicsodában. Bele lehet abba nyugodni, hogy a sajat hazámban diszkriminálnak? * A 46-os Párizsból hogyan lett Del-Ameri- ka? Úgy, hogy egészen véletlen vizsgalat alapján azt állapította meg egy francia orvos, hogy a nagy háborús nyomor miatt olyan borzalmasan tönkrement a testünk, hogy ha nem megyünk olyan helyre, ahol húst, tejet meg cukrot nyakló nélkül fogyaszthatunk, akkor meg fogunk halni. "Én adhatom maguknak mázsaszám a vitamint, az nem jelent semmit" - mondta. Körülnéztünk az öreganyával - a feleségemmel -, hogy hová mehetünk. Az egyetlen hely Argentina volt, amely befogadott embereket, de azzal a feltétellel, hogy csak katolikusok mehetnek be. Mondom, na végre, Juci, először előny életemben, hogy katolikus vagyok. Argentínában aztan egy éven belül a tucumani egyetem tanára
