Amerikai Magyar Szó, 1987. július-december (41. évfolyam, 26-48. szám)

1987-07-23 / 29. szám

Thursday, July 23. 1987. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. IRODALOM /Irodalmi vita fejlődött ki a budapesti Elet és Irodalom cimií folyóirat hasábjain Tóth László "ügy néznének ránk" című verse korul. ( Paskándi Gézának az arra vonatkozó vitacikkér&l az alantiakat írja a lap szer­keszt ósége: MŰVÉSZET CSAJKA GABOR CYPRIAN: versszöveg szemantikai szintjének minél pontosabb feltárására (is) kötelez bennün­ket - például arra, hogy különbséget tud­junk tenni ( a haza féínév (Ma^yarorszag a hazám) es a haza határozószo (megyek haza vacsorázni) jelentése között. A haza főnév jelöltje (denotátuma) általában Tóth László és Páskándi Géza sorstár­sak - nem csupán abban az értelemben, hogy mindketten magyar anyanyelvű magyar irók, de úgy is, hogy mindketten a határ- (ok)on túlról települtek haza Magyarország­ra, "ahova - mint Páskándi Írja - tő'rte- nelmem, anyakulturám-nyelvem joga szerint bátran eljöhettem. S engem (is) a történelmi jog, az anyakultura fogadott be itt és senki más." S ugyan ki tagadná közülünk ezt a jogot? Mint sokan mások, Tóth László is ugyanilyen jogon jött haza; versének utolsó szavával mégis igy kér­dez: "hazajöttünk?"... Nos, Páskándi ez­zel a kérdőjeles állítmánnyal, azaz főkép­pen az állít many kérdöjelezettségevel nem ért egyet, Írván: "... én úgy gondolom, mi (is) valóban hazajöttünk (...) Mert ne­künk végül is az egész kerek világon ez a legjobb haza." Mi tagadás, szívesen vitatkoznék Páskán­di Gézával - azzal együtt, hogy történe­tesen én is úgy gondolom, mint Ő -, mert nézetem szerint kinek-kinek a legbensőbb magánügye - s legszentebb emberi joga - eldönteni, hol leli fel a "legjobb hazá"-t: ott ahol megszületett, vagy valahol más­hol. De még a vitázásnál is nagyobb ked­vem támadt elmondani, miért tartom fontosnak és igaznak Tóth László félteni- valoan őszinte versét; s hogy mi is lenne az én olvasatom. * A vers indítása - "jöttünk külhonból mind a ketten" - már tényként regisztrál­ja a régi, elmulott-megszünt és az uj, meglévő (sorstársi) élethelyzeteket. Az elhagyott régi s a folyamatosan megélt uj létidőtér viszonya harmonikus is lehet­ne az emlékező költő tudatában, csakhogy nem az: "házunk, agyunk immár ideköt minket / de hogy szakíthatnánk el onnan idegeinket / ami innen külhonnak látszik / mig ott voltunk ez volt külhon, ez a másik"! Persze, hát hiszen ez is nézőpont kérdése, mondhatnánk; ám, amiről itt szó van, az nem holmi logikai társas­játék, hanem - létdráma. Tegyük most félre szelektív kódjainkat: a politikait, az ideológiait, a jogbölcseletit, a szocio­lógiait - de még akár az esztétikait is, bátran! A szövegben tovább haladva egy profán, alig stilizált versmondat újabb, a lélek mélyében nagyon is fájdalmasan rezonálö tapasztalatra világit: "hol ott­hon voltunk egykor járunk csak látogató­ba"... Akárcsak Pilinszkynél!, ujjonghat­nék afféle pápaszemes komparatistaként, a Van Gogh imája "ide vágó" sorait citál­va: "hol én is laktam, s nem lakom / a ház, hol éltem, és nem élek..." De hama­rosan ujrazárul a Tóth László-vers szü- külŐ-táguló gömbje, a verse, mely a továb­biakban pozsonyi és kolozsvári emlekeket villant fel, aztán a pesti Zserbót, hogy eljusson a keserű-józan zárókérdésig: "tünŐ szerelmekkel, indulatokkal eszmék­kel fizettünk / mindazért amit megtartot­tunk s ami elmaradt mögöttünk / haza­jöttünk hát... / hazajöttünk?" József Attilával valljuk, "A lira: logi­Hazulról haza? TÓTH LÁSZLÓ, Úgy néznének ránk Csíki Lászlónak, h a t á rtalan barátsággal jöttünk külhonból mind a ketten egyenes derékkal térdre esten peckes léptekkel csúszva porban hontalanul mennyben pokolban hazunk ágyunk immár ideköt minket de hogy szakíthatnánk el onnan idegeinket ami innen külhonnak látszik mig ott voltunk ez volt külhon ez a másik hol befejeznünk is nekünk kell amit meg odaát kezdtünk el toliunkon ajkunkon elégia terem s oda hol otthon voltunk egykor járunk csak látogatóba s ha az egesz nem kerülne sokba átruccanhatnánk együtt is Pozsonyba illetve nem is oda Bratislavába hol megihatnánk barátaimmal egy-ket poharka italt valahol s ok az ott maradottak a leendők a mostaniak a voltak úgy néznének ránk mint bűnösökre akik nélkülük úgyse vihetjük sokra vagy más alkalommal ki tudja hátha volt-hozzad is elmehetnenk Kolozsvárra azaz Clujba egykornam barátom ha sikerülne átjutnunk a határon ahova nemcsak teged engem is kot egy-két emlék s ahol ki tudja Mátyás szobra áll-e még a Házsongárdban Szisszel és Gizkával beszélgethetnénk még a magunkban hordott halállal aztan újból itt teremnénk Pesten a Zserbóban miként emberéletünk utjának felén ama dantei erdőben hogy tovább szöszmötöljühk fogyó napjaink közepette mig rá nem jóvünk a fene megette ha nem is az egészet a felét bizonyára s elhitetjük magunkkal éppen ez a fele ( volt az ára tűnő szerelmekkel indulatokkal eszmékkel fizettünk mindazért amit megtartottunk s ami elmaradt mögöttünk hazajöttünk hát_ hazajöttünk? ka" - csak hát lírai logika, nem pedig tételes-egzakt. Köznapi beszédünk is tele van logikai bakugrásokkal, kihagyá­sokkal, szakmásán szólva: Összevont szil­logizmusokkal vagyis enthumemákkal. Ezek azért lehetségesek és helyesek, mert az "átugrott", kimondatlan tényállások sokszor mindannyiunk számára magától értetödőek, azaz eleve bennefoglaltak a kimondottakban. A költők, ha lehet, erre még rátesznek egy lapáttal; a költemények majd mindegyik sora en- thumema. E körülmény azonban az adott egy ország, szerencsés esetben az, ahol élünk. A haza határozószó jelentését pedig "főnévi szinonimáival" világíthat­juk meg: otthon, lakóhely, szülőföld, szü­lőhaza, stb. Vagyis többnyire az ország- nyi hazánál kisebb, közvetlen létvalóság. Tóth László verse haza és otthon drá­mája. Nem kétséges, a költó anyanyelvé­nek és kultúrájának jogán középkelet-európai történelmünk osztályosaként jutott a Hazába. De vajon hazajutott-e? Otthon van-e már a hazájában? A Hazában, amit talán nem is Ő választott, de már a szü­letésekor kiválasztódott... Kérdezzünk még bátrabban - mekkora ez a haza? Hány hazányi ez a haza? S vajon hány nemzetnek és nemzetiségnek kellene el- s megférnie egy reálisabb, élhetőbb, otthonosabb hazaban - valamikor, a messzi jövőben, a közös szenvedések történelmi jogán?! ' . * Nagyanyám, aki fölnevelt engem, szlo­vák nemzetiségűnek született, még a múlt századi Monarchiában, Zólyom váro­sa mellett. Ha élne, megmutatnám neki ezt a verset. Mert tudom, hogy megér­tené, és mesélni kezdene tőle. S én újra megkérdezném, hányszor változott meg az állampolgársága életében a költözkö­dések, vagy épp a helybenmaradások miatt. Ö meg elkezdené összeszámolni - és új­ra csak elakadna. Nagyi tisztán és szépen beszélt szlovákul is, magyarul is. Elképesz­tőén sokat dolgozott magyarként is, nem magyar állampolgárként is. Korán egye­dül maradt a két lányával, meg a nagybe­tűs történelemmel. Két városkát ismert igazán, ZÖlyomot és Szentendrét. Két soknemzetiségű várost, egy kicsi Európát. Csaknem harminc éve már: vártam, hoev megjöjjön Szlovákiából. A szentendrei csipkefüggönyös konyhaajtó üvegén át lestem, jön-e a Nagyi. Persze megjött, hazajött. Vagy ahogyan Ő mondta - de még inkább élte az egész keserves életé­vel - "Hazulról haza". Hazulról haza. Most már értem. De vajon fölfejti-e valaki ezt az enthumemat? Az én igazi állampolgárságom az, hogy még mindig ugyanúgy várom, hogy haza- gyere, Nagyikám. Magyar fogorvos DR. KALKÓ ILDIKÓ A New York Egyelem Fogorvosi Karinak'tanársegide. 97-52 64th Ave. Forest Hilb, NY 11374 (közel ■ Qeeem BM.-haz. uNhGCfildeUttivel) Rendel: minden nap, előzetes bejelentés alapján Foghúzások * Tömések * Koronák-Hidak Gyókérkezelés (Root canal) * Protézisek Modern kozmetikai bonding Gyors javítások Telefon: (718) 275-7552 BIZTOSÍTÁSOKAT elfogad

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents