Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-28 / 21. szám
6. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 28. 1987. Pillantás belülről a „reaganomikára" "A politika diadala, válság az amerikai kormányban és hogyan hat ez a világra" című könyv* szerzője 1981 es 1985 között a Költségvetési Hivatal igazgatója ^volt Ronald Reagan kormányában. Olyan hevvel nyirbálta a szociális kiadásokat, hogy kiérdemelte a "Stockman the Knife" gúnynevet. Miután az elnök környezetébe^ zajló viszályok miatt visszavonult, elhatározta, hogy nyilvánosan számol le azokkal, akik megsértették, és kiadta emlékiratait, amelyekben elmondja, hogyan csinálják a politikát a Fehér Házban. A könyv, amelyért példátlanul magas, mintegy 2.5 millió dolláros honoráriumot fizettek, szenzációt keltett es azonnal bestsellerré vált, a szerző pedig vezető állást kapott az egyik nagy New York-i bankban. David Stockman egyaltalában nem mentegetőzik amiatt, hogy benne volt a keze a "reaganomika" kidolgozásában és megvalósításában. Ellenkezőleg, panaszkodik, hogy nem engedték végigcsinálni a dolgct. Teljes nyíltsággal fejti ki ultrakonzervatív nézeteit, ecseteli a Reagan-féle kormányzat erkölcseit, mindazok durvaságait, végtelen reakciosságát és kalandorsagát, akik az államhatalmat irányítják. ( A könyvet olyan vallomások is érdekessé teszik, amelyek váratlanok e^y jobboldali politikustól. Stockman zúgolódik azon politikai tendenciák ellen, amelyek "az amerikai kapitalizmus szétzúzásával" fenyegetnek, panaszkodik "az amerikai allam válságára", figyelmeztet, hogy Reagan gazdaságpolitikája "hosszú távon katasztrófához vezet", "egy meg rosszabb hiperinflációval fog végződni", s "a globális gazdaságot egyre törékenyebbé és ingatagabbá teszi." Miért vannak ezek a cikkcakkok sajat politikája értékelése'ben? Részben a szerző személyes életútjának kanyarulataival magyarázhatók, részben annak a társadalmi rétegnek az ellentmondásos helyzetevei, amelyből származik. A vállalkozó farmercsaládból származó Stockman egyfelől magába fogadta ősei hagyományos konzervativizmusát a magántulajdon ren- dithetetlenségébe vetett szent hitükkel együtt, másfelől a kispolgárság mélységes elégedetlenségét a modern állam monopolista rendszer valóságával, amely szétrombolja a kisvállalkozás talaját. A hatvanas évek végén, diákként, részt vett a vietnami háború elleni tüntetésekben, s meg a marxizmussal is kacérkodott. Megijedt azonban a rendőri megtorlásoktól, renegáttá vált, beleesett a teológiába, majd politikai karriert futott be a republikánus pártban. 28 éves korában szülőföldje választókörzete beválasztotta a Kongresszusba, ahol főképp a kispolgárok es kisvállalkozók - gyógyszertárak, benzinkutak, javítóműhelyek tulajdonosai stb. - körében talált támogatásra. A Kongresszusban Stockman a fiatal konzervatívok csoportjának lett a vezetője, akik követelték "a vállalkozók felszabadítását" a magas adók alól. A ( gazdasági nehézségek fő forrását abban a társadalombiztosítási rendszerben látták, amelyet a dolgozók hosszan tartó harcban vívtak ki. Stockman nyilvánosság előtt elhangzott •David A. Stockman: The Triumph of Politics. The Crisis in American Government and How It Affects The World. London, The Bodley Head, 1986. 440 pp. Published by arrangement with Harper and Row, New York. beszédeinek kedvelt motívuma "az amerikai jóléti allam... drákói visszaszorítása" lett. Felhívta magára Reagan figyelmét, aki először bevonta az 1980-as választásokat megelőző gazdasági platformjának kidolgozásába, majd kormányának egyik tagjává tette. Az amerikai közönségnek es a külvilágnak a "reaganomikát" hivatalosan úgy tálalták fel, mint olyan alaposan átgondolt intézkedések komplexumát, amelyek célja a gazdasági bajok kiküszöbölése. A valóságban a "reaganomika" olyan programok sebtében összetákolt halmaza, amelyek az ország vezető köreinek társadalmi megrendelését tükrözték, de fölöttébb rosszul összeállítva, s olykor egymással Összeegyeztethetetlenül. Az a dokumentum, amelyet Stockman állított össze Reagan gazdaság- politikájáról, hogy 1981 februárjában tegyék közzé, bővelkedett adatokban és számokban, amelyek mind arra voltak hivatottak, hogy a pontosság, hitelesség, kölcsönös egyeztetettség és hosszadalmas kidolgozás benyomását keltsék. A valóságban a dokumentum tele volt ellentmondásokkal, ráadásul tudatosan hamis értékeléseken és számításokon alapult. A szerző részletesen elbeszéli, munkatársaival hogyan hamisították meg rendszeresen a tényeket, és a számokat, hogyan adtak szándékoltan hamis, de az elnök szája ize szerint való gazdasági és költségvetési prognózisokat. Az elnök mindenekfelett a katonai kiadások jelentős növelésére törekedett. Sokszor elismételte tanácsadóinak: "A védelem nem költségvetési tétel. Annyit költünk, amennyi szükséges." Azt persze, hogy "mennyi szükséges", a Pentagon határozta meg Reagan támogatásával. A szerző bevallja, hogy a hírhedt irányszámot (öt év alatt 1.5 billió dollár katonai kiadásokra), amely minden további katonai költségvetés alapja lett, Weinberger hadügyminiszter ötlotte ki Stockmannel együtt egy rendkívüli éjszakai ölesem, ahol konkrét katonai programokról meg csak szó sem volt, az eredmény pedig a Költségvetési Hivatal igazgatójának számolási hibájából származott, aki zsebszámológépet használt. Amikor Stockman néhány nappal később beszámolt Weinbergernek a baklövésről, az szemrehányóan kioktatta, hogy "erősnek kell lenni a kommunizmussal szemben." A hadügyminiszter nem túrt ellenvetést költségvetési terveivel szemben, módszeresen ijesztgette a kormány többi tagját a "szovjet katonai fenyegetéssel". Ez arra ösztökélte Stockmant, hogy végül is nyilvánosán vádolja meg a Pentagont soli milliard dollár elfecsérlésével. Az ilyen kijelentések nemkívánatos személlyé tették a Költségvetési Hivatal igazgatóját a katonai-ipari komplexum és a kormányban ülő bábjai szemében. Egyszer az elnök egyik "jobbkeze" durván nekitámadt Stock- mannek, a kormány tagjának. Az illető nyomdafestéket nem tűrő kifejezései nem idézhetök. Amikor még csak a Kongresszus tagja volt, Stockman gyakran felháborodott azon, hogy a nagytőkének a kisvállakozók rovására folyósítják az állami segélyt. Amikor tagja lett a kormánynak, igyekezett megszüntetni ezt a gyakorlatot. De az olaj- társaságok - a Gulf Oil, az Exxon stb. - nem akartak lemondani a vállalataiknak nyújtott sokmilliárdos dotációkról. Az űrprogram megrendeléseit teljesítő társaságok hatarozottan ellenezték az addig Hajó Legénység Nélkül í Bár a hajóépités terén éppenséggel nem könnyű dolog most bármi újjal előállni - ismeretes, hogy a hajógyártásban valóságos válság dühöng már évek óta - azért a kísérletező kedvű szakemberek és különleges jármüvekre specializálódott kisebb gyárak nem adták fel a reményt. Sót, éppenséggel a most kísérletezés alatt álló, egészen újfajta hajók segítségével szeretnék ismét feltámasztani az európai hajógyártást haló poraiból. A "^övő hajói" nevű különleges programban három ország: az NSZK, Japán és Norvégia vesz részt. Itt a fő hangsúly azon van, hogy olyan hajókat hozzanak létre, amelyeknek kiszolgálása, működtetése nagymértékben eltér az eddig megszokott módszerektől és feltételektől. A fő cél: maximálisan csökkenteni a személyzet létszámát, ezt természetesen csak a legújabb technikai és technológiai eszközök bevezetésével érhetik el. így például nem lesz külön "gépház" és ott nem lesznek, külön ellenőrző műszerek, ezek is mind felkerülnek a kapitányi hidra. Ez a "hid" lassan afféle "manöverez’ó-elektronikus' központtá változik. Olyan tisztek fogják irányítani a hajókat, akik nemcsak a navigációt, de géptant is tanultak. Amint egy ilyen teljesen gépesített és elektronizált hajó kiért a nyílt tengerre, az egészet egyetlen ember fogja irányítani. A japánok nemcsak terveznek, már több hajót is építettek, melyek teljes személyzete nem haladja meg a ... 15 főt. Legmerészebb álmuk az. "Intelligens ^ hajó" tervezete; itt a gépesítés és ellenőrzés olyan fokot erne el, hogy a hajót mindössze egyetlen ember vezetne es legénysége nem is állna több tengerészből, csak abból az egyből. De már szó van olyan hajókról is, amelyeket automata "pilóta" irányitana egyik kikötőből a másikba, teljesen emberi segédlet vagy felügyelet n'elkül. nyújtott kedvezmények és támogatások bármiféle csökkentését. , A i "reaganomika" másik, az uralkodó osztálynak rendkívüli módon kedvező oldala az adóreform lett, amelynek célja a társaságok és a legtehetősebb lakossági retegek adójának csökkentése volt. Aho^y a könyv szerzője elmondja, Reagan meg Hollywoodban nagy vagyonra tett szert a cowboyfilmekböl, és azóta úgy véli, hogy véget kell vetni a milliomosokra kivetett "igazságtalan" adóknak. Ennek az irányvonalnak a végigvitelében az elnök nem tűr ellentmondást. Az adótervezetek végrehajtására személyesen Donald Regan pénzügyminiszter ügyelt, maga is gazdag ember, korábban a legnagyobb tőzsdecég vezetője a Wall Streeten. Nem sokkal Reagan hatalomra jutása után a leggazdagabb családok jövedelmi adója 70%-ről 50%-ra csökkent, majd 1986-ban pedig—2&%-ra. A társasági profit adóját 46-ról 43%-ra szállították le. Az adok csökkentése és a katonai kiadások ezzel párhuzamos növelése következtében a szövetségi költségvetés deficitje hallatlan méreteket - 200 milliárd dollárt - ért el. Amikor Reagant emlékeztették a költségvetés kiegyensúlyozására tett választási Ígéreteire, nyugodtan igy válaszolt: haladunk és eljutunk ehhez a célhoz.
