Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-02 / 13. szám
Thursday, Apr. 2. 1987. AMERIKAI MAGYAR SZO 9. Az öreg présház Tavasszal, ha metszettük a venyigét vagy húztuk bakhatról a földet, ha kapáltuk a gyümölcsfák tövét, ha egyengettük a vakondtúrásokat a kankalintbl sárgálló dombhajlaton, délidében az öreg présházban ültünk le, hogy elfogyasszuk ebédünket és onnan indultunk haza, ha leszállt az alkonyat. Ha végnélküli hosszú napokon kötöztük fattyaztuk a sok szólötökét, ha kapáltuk, gyomláltuk a lombos sorok közét, ha a nehéz munkában elfáradtunk, ha a nyár heve égetett, az öreg présház nyújtott pihenést és hűvös falai közt a nap túze elöl menedéket. Sok vidám szüret is lezajlott itt. Nagyok voltak mindig a lakomák; rántott csirke, sült karaj, uj burgonya, párolt rizs, lágy kenyér és kalács került az asztalra, meg négy-öt üveg óbor a műit évről visszatartva. A présből folyt a zúzott szölÖ édes leve, az erjedés habot nyomott a hordók tetejére, később a zavaros mustot kristálytiszta borrá erlelte, amig kint aranyzáporral mosta a szőlőhegyeket az október veréfénye. A lombtalan késő ész kodpermetes csendjében a nagyapám gyakran ült egyedül a présház asztalánál, előtte telt pohárral, egy-egy szót váltva önmagával, de hogy gondolatban hol járt, azt sohasem mertem megkérdezni tőle, csak sejtettem, hogy olyankor valamelyik Őse, vagy küzdelmes életének egy-egy eseménye elhívta őt a múltba. Nézem az Öreg présház nehéz tó’lgyajtaját, a kulcsát nemzedékek adták at egymásnak. Kérges tenyerek koptatták simara, fáradt kezek tolták a zárba, hogy bejutva az öreg présházba, a gyöngyöző bortól felfrissüljenek. A sárral tapasztott, füstösfehér boronafalak tudnának csak beszélni róla, hogy kinek az ajkát hagyta el itt boldog nótaszó es ki borult az asztalra sírva. Takács Lajos Száz luxusautóbusz szállításáról Írtak alá megállapodást a brit Kirby Ltd. és az Ikarus, illetve a Hungarian Bus-Export képviselői Londonban. A Volvo-alvázzal ellátott különleges turistabuszt tavaly fejlesztettek ki a brit cég megrendelésére. Végrendelet Ha meghalok, testemet, mely sokat szenvedett, égessétek el. Legyen porrá a csont, a szív, az agy legyen csak maroknyi, ami megmarad .......... Aztán egyszer vigyetek haza......... Ott ahol a Balatonban mossa lábát a Bakony, egy hajnali órán, fönn a Tarorán,- mikor elhúzza fátylát a harmatos éjjel - szórjátok széjjel. Ilyen temetést úgyse látott a világ: hadd nyíljon a pipacs s a kék búzavirág. Benedek Ferenc DISSZIDÁLNÉK IRTA: VÁMOS MIKLÓS (Budapest) Barataim, tegyük a kezünket a szivünkre, akad-e közöttünk olyan csudabogár, kinek . még sohasem jutott az eszébe? Melyikünk 1 ne játszott volna a gondolattal: vajőn mire menne odakint? Törekszik is a határokon túlra az okos ember, próbál szerezni tartós kiküldetést, dollárban (is) javadalmazott megbízást, többéves munkát - ennek ma már nincs jogi akadálya, lehet ra kérni - kapni - engedélyt. A focistákról a közvélemény úgy tartja, nem elmeélük miatt kerülhetnek a nemzeti pantheonba, és mégis, talán Ők jöttek rá legelőször - ők taposták ki leghamarabb - a dollárövezetbe vezető utat. Más sportok művelői sem voltak restek, magasba Ívelő pályájukat devizáért művelik a menő vízilabdázók, pingpongozok , teniszezők, ha van rá módjuk. A példát követték a művészetek es a tudományok avatott képviselői, majd a mérnökök - legelőbb a számitógépesek, az o szakmájuknál nincs internacionálisabb -, mostanára juttottunk oda, hogy már a házunkban fusizó villanyszerelő is azt fontolgatja, jelentkezzék-e a Mittudomén- impexnél, amelynek hirdetése szerint keresnek szakmunkást külföldi - dolláriabi- lis - tájékokra, két-három-negy évre. Több mint természetes, hogy magyar irot semminŐ impexek nem próbálnak áruba bocsátani a világpiacon, gondolom a kereslet hiányát föltételezik. Nem tagadom, hogy képzelem annyira exportképesnek a mi kis literaturánk textusait, mint- mondjuk - könnyűiparunk textiliáit; e hasonlítással ugyan nem dicsértem föl szédelgőn sem egyiket, sem másikat. Eszembe sincs háborogni, értem: minket annyira tisztel a külkereskedelem, hogy nem akar holmi árulással megsérteni. Nekem mégis muszáj a hon egyetemes üdvéért fáradoznom, s kezdem belátni, hogy módszereim eleddig túlzottan kisipariak voltak. Hiaba értem el apró sikereket a nemzetközi - értsd: konvertibilisporondokon, a befolyt devizasummák nagyságrendje aligha húzza ki a Magyar Nemzeti Bankot a csávából. Csava pedig van, tudja ezt minden veréb, s az Összes többi állampolgár, olvashatni, hallhatni, lathatni. Közgazdák számsorait böngészve hamar elfog a kétségbeesés, mi lesz velünk? Mondják, ha - nem rubel - exportunk a jósolható ütemben növekszik ez ötéves terv végéig, akkor a befolyó összeg kétharmada se lesz elég a kamatok es költségek törlesztésére. Na de az utóbbi években a tényszám többnyire alulmúlja a tervezettet, következésképp tán az egész nyereség sem fedezi majd a percentet?!- és akkor hol van még az alapadósság!? Idegeskedik bennem a közösségi lény nagyon. Igaz, nem én kértem s kérem a hiteleket, nincs áttekintésem feltételeikről és fölhasználásukról sem. De hiányos tájékoztatásom is elvezet a szorongó kérdéshez: ha ilyen rosszul állunk, lesz-e akitől kérhetünk, hogy fizethessünk mindazoknak, akiknek lógunk immár. Mindent meggondoltam és, megfontoltam: nincsen más kiút, csak a kiút, a haza javát szivén viselő honfinak disszidálnia kell, mégpedig minél előbb! Vitakérdés, hogy hová, a józanabbak emlegetik Bécset és Münchent, mivel hogy közel vannak, ugyanők javasolják Melbourne-t és Ottawát, mivelhogy messze vannak. A magam részéről az Egyesült Államok pártján állok. Nem azért, mert arrafelé volt mar alkalmam személyesen vizsgálódni, okom jóval földhözragadtabb eszmefuttatáson nyugszik. Az USA a Föld tőkés államainak leg- izmosabbika, tehát ott érdemes próbálkoznom a gyors meggazdagodással. Bizony, kedves olvasó, célom nem más, csak ez. Gondolom, ha maradt meg valami az Egyesült Államokban abból, amit "a korlátlan lehetőség hazája" címen tart számon a szépirodalom, és a történettudomány, akkor röpke öt (tiz?) év alatt megvagyonosodhatom. Néhány ügyes húzás a valutatőzsdén, egy-két furfangos ingatlan- befektetés, pár részvénymanipuláció: hipp- hopp, máris gyűlik a bajom az ottani adóhivatallal. Akkor aztán itt a pillanat, hogy fölfedjem önkéntes emigrációm valódi célját, Örvendhetsz majdan, hazam ime, eljött a te időd! Kezdem azzal, hogy létesítek veled közös vállalatot doszt, amennyit csak akarsz. Utána beruházok cefetül, építek autógyárat, szállodát, computerüzemet, gyógyfürdőt, filmarchivumot, nem bánom, akár Nemzeti Színházat is, mindent ami kell, csak szóljál. Létesítek továbbá Vámos- alapitványt, biztositok valamennyi tudományos intézetnek Xeroxot és IBM-et (ha ugyan túlélik ezek a cégek az én nagyszabású manővereimet a világpiacon), támogatok népdalkorust, könyvtárat, ( filmstúdiót, arra érdemes vállalkozót es tanulmányutazni akarót - csak tessék folyvást! Persze nem tagadom, tervem rejteget némely buktatókat, s ro ram - nem csekély - áldozatokat. Először is szépen alakuló irói pályámnak véget kell vetnem - nem fogok ráérni ilyesmire. Aztán búcsúzni kényszerülök itthon maradó barátaimtól, távolabbi családtagjaimtól (feleségemet, s leánygyermekemet magammal vinném, ha lehet), valamint a várostól, ahol (élek, s amelyet - fáj ideírni -: szeretek. Kénytelen vagyok lezárni szerelmi viszonyomat a mi nyelvünkkel is, pedig... Hagyjuk, nem akarok elérzékenyülni. Számolnom kell, továbbá a kitelepedés szokványos nehézségeivel, ma már sehol sem fogadják tárt karok a disszidenst, állampolgárságra várhatok évekig, miközben - zavaros nemzetközi-jogi helyzetem folytán - haza sem látogathatok. Nem baj, vállalom a viszontagságokat, dédelgetve magamban a percet, midőn ismét megláthatom az újjáépített Ferihegyi repteret. Var majd reám töméntelen újságíró, fotós, tévé-, s rádióriporter... Népszerű leszek. Bemutatnak a híradóban, valamely gáláns adományom kapcsán, jelenleg kábé huszonötezer dollár kell, hogy e tisztességben részesedjék a külföldre szakadt hazánkfia, addigra nyilván emelkedik a taksa, hja, az infláció ellen még én sem tehetek semmit. Aj, de jo lesz minekünk akkor! Hm... az egyetlen kérdés, hogy mi történik, ha netán... gondolni se merek rá, de mégis... Mindenféleképpen alakulnak a dolgok, ha mondjuk - isten ne adja: - befuccsolok?! Csakis ezért, e pindurka - legföljebb ezrelékben kifejezhető - bizonytalansági tényező kedvéért kéne kidolgozni egy másik stratégiát is. Ha már egyenesben leszek, okvetlenül szolok, Addig pedig drukkoljatok nekem.
