Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-12 / 10. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 12. 1987. BEREGI TIVADAR (PÁRIZS): Dumas és a magyar szabadságharc Amidőn 1848 márciusában Budapesten kitört a (forradalom, a szabadságszerető francia irok, költők, ős tudósok lelkes ro- konszenvvel figyeltek a magyarországi eseményeket. Érezték, hogy az elnyomott magyar tömegek forradalmi elhatározását ( Párizs nepenek februári megmozdulása váltotta ki. A francia szellem akkori vezetői: Michelet, Edgar Quinet, Lamartine, Victor Hugo, Louis Blanc, Proudhon Dumas és Victor Considérant szóban és Írásban méltatták a magyar forradalom történeti jelentőségét; sokat vártak a magyar politikai és gazdasági viszonyok alakulásától. Azt remeitek, hogy a jobbágyrendszer eltörlésével, a főúri kiváltságok és az úrbéri adók megszüntetésével, valamint a szabadságjogok törvénybe foglalásával egész Közép-Eurőpa újjászerveződhet a kö'ztár- sasági eszményre és az emberi egyenjogúság elvén alapuló demokrácia értelmében. Világvonatkozásban is nagyhírű irok magasztalták a magyar forradalmat. Voltak azonban, akik később a magyar szabadságharc bukását kívánták, mert attól tartottak, hogy a magyar függetlenségi harc veszélyezteti az európai békét és Franciaországot újabb háborúba sodorja. így gondolkodott akkor Magyarországról a Monte Cris- to regények szerzője, az idősebb Alexandre Dumas is, 1848 márciusától egészen 1849 júliusáig. Miért? A februári forradalom kitörése előtt Dumas királypárti volt. Szembehelyezkedett a köztársasági törekvésekkel es a korszak szocialista árnyalatú világfelfogását ellenszenvvel fogadta. Jött a februári forradalom. Dumas kitartott avatag politikai államszemlélete mellett, amely többe nem volt Összeegyeztethető az uj idők szociális és történelmi követelményeivel. Tény az, hogy a februári forradalom Alexandre Dumast anyagilag is megtépázta. Óriási vagyona majdnem semmivé zsugorodott. Hogy megélhetését biztosítsa, kénytelen volt a Liberté cimú lapnak cikkeket írni és anyagi kényszerűségből egyedül szerkesztette és adta ki a Le Mois, (A Hónap) című rövid életű havi folyóiratát. Ezekben a közleményekben a világhírű francia regényíró a Habsburgok roskadozó trónját védte és a leigázott magyar nép függetlenségi törekvéseit támadta. 1849 márciusában vagyunk. Windischgratz hadserege megfélemlítés alatt tartja Pest- Buda népét. A magyarok azonban tovább harcolnak haláltmegvetö bátorsággal és nem adják meg magukat. S amikor a bécsi udvar világgá harsonázza, hogy a magyar felkelés "elbukott", Alexandre Dumas, a Le Mois folyóirat 1849 márciusi számában ezt a valótlan, kitalált hirt féktelen örömmel közli, amelyhez megdöbbentő tájékozatlanságáról tanúskodó kommentárt is fűz: "A magyar arisztokraták a szláv népek elnyomói. E nemzetiségek (értsd a horvátokat és a szerbeket) most az osztrák császár (a fiatal I. Ferenc Józsefről van nyilván szó) segítségére sietnek, hogy ezeket a gőgös, öntelt magyarokat, akik áldozatul estek Kossuth szólamainak, végre ártalmatlanná tegyék." Április 11-én Kossuth kimondja Debrecenben a Habsburg-ház trónvesztését es ez az alkotmányjogi változás, valamint a magyarok sorozatos győzelmei > meggondolásra késztetik Dumas-t. A Le Mois 1849. junius 1-i számában Dumas valami keserű szomorúsággal közli olvasóival, hogy a magyar függetlenségi harc újra fellángolt és nyugtalanítja a bécsi kormányt. Megvetéssel es ellenszenvvel ir a lengyelekről, akik tömegével csatlakoztak a felkelő magyar hadsereghez. Arról már nem beszélt, hogy fiatal franciak is beléptek önkéntesként, Kossuth hadseregébe. Dumas szerint mindez azért történik, hogy a magyarok megakadályozzak, hogy a Habsburgokat támogató magyar arisztokraták ne kerüljenek újra uralomra. Dumas most mar I. Miklós cár segítségétől remélte a magyar szabadságharc el- tiprását és szégyen nélkül azt irta, hogy minden európai államnak kötelessége az osztrák kormányt támogatni abban a kíméletlen, .( élethalálharcban , amelyet a magyar társadalmi rendet felforgató elemek ellen viv. íme, ilyen reakciós, tűi konzervatív szellemben irt Dumas a magyar nép szabadságharcáról 1849 junius elejen. Pár héttel később politikai látásmódját a magyar problémákkal kapcsolatban hirtelen megváltoztatta, éppen akkor, amikor a magyar szabadságharc tragédiája megállíthatatlanul közeledett. Dumas pontosan a világosi fegyverletétel elót't egy hónappal észrevette, hogy súlyosan tévedett; hogy a magyar nép voltaképpen nem a feudalizmus és az arisztokrácia uralmat akarta visszaállítani, hanem kizárólagosan a szabadságért, függetlenségért, jólétért harcolt. Az utolsó pillanatban felismerte, hogy a magyar szabadságharc összeomlása, vagyis az osztrák imperializmus győzelme veszélyezteti az európai szabadsagot _ és a francia köztársaság fennmaradását. Belátta annyi tévedés és baklövés után, ho^y Franciaországnak nem Ausztria es Németország, hanem Olaszország, Lengyel- ország és Magyarország az igazi szövetségese. 1849 julius folyamán Dumas Párizsban találkozott Bugeaud marsallal, akinek a "magyarok példátlan hőstetteiről és bámulatos áldozatkészségéről" beszélt. Folyóiratának julius 1-i vezércikkében már bejelentette a köztársasági állameszméhez való kései megtérését, me^gyönta butaságait is és cikke végén a harcoló velencei forradalmárokat reménységre biztatta és Kossuth Lajosnak kitartást kívánt. Belátta, de már nagyon későn, a magyar tragédia után, hogy régebbi magyarellenes cikkeivel a Habsburgok imperialista, hegemonizáló malmára hajtotta a vizet. A Le Mois 1849 szeptemberi számában Dumas már történelmi tárgyilagossággal ismerteti a magyar szabadságharc okait és okozatait. Arra a végső következtetésre jut, hogy Magyarország jogilag sohasem volt Ausztria tartománya és igy a függetlenségre való törekvése teljesen jogosult. Az októberi számban pedig megírja a magyar szabadságharc vázlatos történetét és megállapítja, hogy a magyar függetlenségi harc elbukott, egyrészt Görgeyek kényszerű kapitulációja és a bűnös arisztokrácia árulása, másrészt az osztrák-orosz katonai haderők túlsúlya miatt. "íme - írja befejezésül Dumas-apa - Franciaország anélkül, hogy akar egyik Ígéretét is betartotta volna, szemtanúja lehet most, hogy miként alszik ki az európai szabadságharc utolsó langja, amely azonban még mindig ég a szivekben; ámde a magyar felkelést - folytatja Dumas - csak külsőleg lehetett elnyomni, eszmenye elevenen el a magyar zseni szellemében. Valóban a magyar függetlenség és szabadság gondolata es érzelme az elnyomatás Bach-korszaki sötét éveiben is ott virrasztóit Arany, Tompa, Vörösmarty, Reviczky es Vajda Janos a nemzetért rajongó es aggódó költészetében. Alexandre Dumas a kiegyezés után, 1870 körül, amikor tudomására hozták, hogy a magyarok megbocsátottak neki és ő is már minden lelkiismeretfurdalás nélkül felöltötte "magyaros attiláját" magyar csizmában és kocsagtollas kucsmában elutazott Budapestre, hogy egész nyugodtan felolvasást tartson, mert a magyarok már nem haragudtak rá húsz év elmúltával, nem a szamárságokért, amit irt a magyarokról, hanem azért, mert mér akkor a világ egyik legnépszerűbb és legolvasottabb francia Írója volt. GYÖNYÖRŰ NAPTAR Ohazai testvéreink jól ismertek arról, hogy évente szebbnél szebb falinaptárakat adnak ki, melyek irodák, lakások falát ékesítik. De az a Naptár^ amely visszatükrözi af Magyar Állami Népi Együttes különböző táncait, különösen elismerést érdemel. Az 1987-es év minden hónapjában egy- egy táncjelenet fényképét láthatjuk. Januárban a "Tolnai Üveges Tánc", a következő hónapokban a "Toborzó Tánc", a "Matyó Tánc", a "Mezőség Tánc", a "Hortobágy Tánc", stb. díszíti a naptárt. Kár, hogy nem nyomtattak belőle eledet, hogy ott lehetne minden külföldön elő magyar lakásán. Pipacsmagot akarok vetni Pipacsmagot akarok vetni, hogy piros legyen az Ég, a Föld. Pipacsmagot akarok vetni, hogy zöldebb legyen a réti zöld. ... Piros tenger legyen a réten... ... És a nyári égen sok piros pipacsszirom szálljon hazám felé: vérző szivem piros vére, cseppnyi vére. Ki erre jár lássa, itt más a világ, sok gaz között pipacsvirag. Benedek Ferenc 103 éves korában elhunyt Pennsylvánia állambeli Lebanonban a világ első repülőgép-katasztrófájának túlélője, Oliver H. Renninger, aki 1908 szeptemberében a Virginia állambeli Fort Myerben tartott repülőbemutatón annak a gépnek a fedélzetén tartózkodott, amely lezuhant. A repülés történetében ez volt az első katasztrófa.
