Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-12 / 10. szám
Thursday, March 12. 1987. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Ids szent könnyelműséget ó poéta testvérem..."-A fiatalabb költő szent könnyelműségre csábítása a legtisztább szándékú biztatás a néha depresszióba, kétségekbe hanyatló Aprily számára. Versirásmódjuk különbségéből adódó tapasztalataikkal egymást segítették. Költészetük különbséget és hasonlóságát egybevetve mondotta Remé- nyik Aprily verseit saját versei "ideális testvéreinek" (1927. julius 17.) ( éppen, mivel egymás gondolatait es művészétét annyira becsültek - sót, mondhatnánk Reményik a rajongásig ( becsülte -, nemegyszer találtunk egymástól átvett motívumokat. Költészetük hasonlósága, illetve különbsége a közös motívumoknál észlelhető leginkább. Reményik a természeti tárgy érintésével jut el az ember gondolat- és érzésvilágába, aztán a tárgy háttérbe szorul. A Hidak cimü versében az alatta zuhogó patak dalolását hallgatja, mint Áprily az Ismayer-ben; de mig Áprilynál a patakcsobogás zenei érzékeltetese volt elsődleges és Ismayer története majdnemhogy eszközzé vált ehhez, Reményik verseben fordítva van: a patak-dalolás mint kiinduló tárgyiság, eszköz arra, hogy a Duna fájó távolságát, mint uralkodó gondolatát fejezze ki: Egy hídon mentem át az Izvaron. Az Izvar lent dalolt. Egy percre én akkor megálltam ott Behunytam a szemem, Hallgattam, hogy az Izvar mit dalol -, S egy látást láttam: A Dunát láttam messze, valahol, S az Erzsébet-hid ércpilléreit. 1925. május 9-én keltezett levelében pedig a Hangolás-féle című verséről Írja: "Áprily sorokat fogsz találni - csak nem olyan jókat, ahogy Aprily szokta írni őket: Annyi tompán dübörgő gyász után / Az induló öröm orcheszterét - Ez a fordulat a Tiéd. Ne csodálkozz rajta. Mielőtt Írtam volna, napokig zsongtak fülemben legkü- lönbfélébb verseid. Nem tudtam szabadulni tőlük. Azt hiszem nem is akartam." ( Es vajon nem zsongott-e Áprilyban barátja régi mondata: Költészetévé^ "leszúrt tiszta bort tölt a formák kristálypoharába"? Mert több, mint 10 év után öntudattal Írja: "Forma van a versen / egyszerű sorában / ... ötvös-kalapáccsal / kelyhet készítettem / ... Poharam is bort is / magammal elhoztam / ... Állok poharammal / fájó magyar földön, / s hegyeim borával / telistele töltöm," (Egy pohár bor). Egyikük szava a másikban visszhangzott tovább, s ez volt úgy, hogy mindkettőjükben évek után is verset indított el. 1930. február 10-én irt levelében Reményik Áprily régi szavait idézi: "Engedd el magad - NEM FOGSZ EGÉSZEN LEZUHANNI"... Te beszéltél így hozzám Édes Lajosom, Makkaiéknál egyszer egy este. S egy harmadik személy, akinek ezt elbeszéltem, szintén magához tért." - Aznapi keltezéssel jelent meg Reményik verse, a Zuhanók vigasztalása: "A mélybe le, a mélybe le / Ragad a baljós hatalom" - sikolt a zuhanó, s ekkor megszólal a mélyből egy vadrózsaág: En vagyok itt - nem a halál Csak egy vadrózsa-ág. Akármily gyönge vagyok is Megfogom a ruhád. Én vagyok itt - semmi vagyok Egy illat, lehelet, Keresztezem a rohanó rögöt S a zúgó végzetet. A harmincas évek folyamán Reményik egyre gyakoribb látogatója a szanatóriumoknak. Jékelyék aggódva kisérték sorsát, s ő magányosan, testi-lelki kínoktól elerót- lenedve kapaszkodott a testvéri jóságú kezekbe. Ha Pesten járt - 1932-tol a hárshegyi szanatóriumot látogatta - pár órás megnyugvás emlékét vitte magával az ekkor már több, mint két éve repatriált csalad köréből. Szülei egymás után haltak meg, barátai sorban hullottak el tőle: ki meghalt, mint Kuncz Aladár és Járav István; ki pedig elhagyta Erdélyt. Növekvő egyedülléte mellett gondjai is súlyosbodtak. Lapja, a Pásztortflz akkoriban vívta belső harcait, s a viták, bírósági tárgyalások csak fokozták túlérzékenységét - az 1933/34 telén irt levelek tükrözik ezt. A gondárnyékok és a kihaló otthon a talajtalanodás érzésével borzasztották. Ekkor 1934-es pesti látogatása befejeztével irta s küldte utána Biztató vers-ét Aprily, idézve a régi szót: nem zuhanhatsz! Ködödben csiUag ég gondodból fény terem: vers-lelkek lengenek nyomodban ezeren. Szédülni nem szabad zuhannod nem lehet: szirten is rózsaág vigyázza lelkedet. A vigyázó rózsaág jelképe a magányos költőt körüllengő verslelkek metaforájával módosult: az emberek ragaszkodását költészetevei kapcsolta magához, verse megváltja az egyedülléttől. Halála után Áprily ezzel a gondolattal adta tanulmányának cimet: A megváltó vers. A versben kifejezett kézkeresés es kéznyújtás távolságot áthidaló vágya az időt, teret, történelmi és fó'ldra|zi távolságokat áthágó nosztalgia kifejező képévé nőtt. Föld felé és ősök felé (Beszélgetés a földdel, Denevér-foly a vér) - magyar testvérkezek felé. A kozmikussá tágult mozdulat-kép a magyar humanista védekező és védelmező gesztusa a széthullás ellen, az elmúlás ellen. A táj változatlan, csak az ember változik. (A hegyek, Kirándulás). A romboló Időből a lélek, a vers emeli fel az embert. Az elmúlást és szétszakitottságot, - időt és távolságot áthidaló szándék Aprily költészetében a harmincas évek második felének, A láthatatlan irás kötetének a legjellemzőbb motívuma lett. Remenyik romló szervezetével és egyre hanyatló kedélyállapotával mindinkább rászorul a biztatásokra. 1939-ben tífusszal feküdt a nagyváradi kórházban. Ide küldte el Aprily Az én csodám cimú versét: Szeretnék Krisztus lenni egy napig. Megölelném a kin-örvény felett maga-mélyébe szédült lelkedet. Csodatevésem sűrű delejét pazarló kézzel Önteném feléd- olvasták fel az ápolónők a távolról jött sorokat. # | "Nem tudom a sorsnak, Életnek... eleg- ge megköszönni, hogy Te voltál és vagy szamomra - Írja a felgyógyult Reményik 1939. szeptember 5-én - 'szivem tövéig ér' hozzám irt utolsó versed a Te Csodád... Köszönöm Testvérem... A Csoda megesett." Egyelő re még ezzel az őrült világgal is szembe tudok nézni egyensúlyozott leiekkel - szól tovább a levél, a második világháborúra célozva. Még két évig szembe tudott nézni. Még elment egy magyarországi felolvasó körútra 1941 telén. Elhatalmasodott betegsége azonban, mely éveken ét szinte megbénította, ősszel végzett vele. Azon az őszön Áprily Kolozsvárt járt. A ködös város, - amelynek lelke volt barátja, mint irja a kiadatlan Varos-! cimü versében - rá emlékezett és emlékeztetett. "A halálát követő esztendőben végigjártam nyomtatásban megjelent és kéziratban hátrahagyott munkainak egész birodalmát. Bejártam eszméinek csűcsvonalát, vergődéseinek viharzónáját és elhanyatlásainak mélységeit, ( érzésvilágának ritka verőfényű útjait es sűrű gondoktól terhes éjszakait." (A megváltó vers) A tanulmányban lírai visszaemlékezéseken keresztül ismerteti Reményik költészetét; gyermekkori naplójától élete végéig. "Reményik Sándor nem hangulatokat keres és nem dalol, hanem világnézetet formál magaban" - irja róla önmagával szembeállítva. Reményik Sándor KÖLTŐ volt- ezt fejti ki lépésről-lépésre tanulmányában az az Aprily, aki halála előtt pár esztendővel is eltűnődve irta: Költő?... Ember voltam, remegő, daloló (Költő). Hogy miért lett megváltó szerepe a versnek, ezt Reményik életéből és leveleiből adott ismertetéssel és idézetekkel fejti ki: "Reményik Sándor felemelkedik a nagy életválság mélységeiből es ráteszi a versre egész életét... ö életet adott neki, de a vers visszaadta es felfokozta benne az életet: abban élte ki öntudatát tápláló misszióját s abban oldódott fel emberi küzdelmének mély szomorúsága harmóniává" - foglalja össze végül barátja költői- emberi egyéniségét, boldogság nélküli életének értékét; mintha csak régi, 1921. március 24-én hozzá irt gondolatát ismételne: "... drága nekünk a Te szomorúságod." Alakja haláláig felmerült emlékezetében, az utolsó kötetéig elénkvillan egy- egy versben. Idézi szülŐföldje'nek patakjánál, (Ha már az utat nem folytathatom, 1942-43; idézi az Utravaló-ban Akarsz-e fényt?). S 8 az, "aki már előre ment", hozzá kiáltja fel a csillagok közé öregkori magányában, sorait idézve: "Még élek és még mindig dalolok..." ,1 NAGY ISTVÁN: SZÉKELY HAZÁMBÓL (I927)
