Amerikai Magyar Szó, 1987. január-június (41. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-12 / 10. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 12. 1987. fifi DRAGA NEKÜNK A TE SZOMORÚSÁGOD REMENYIK SÁNDOR ES APRILY LAJOS BARATT ES KÖLTŐI KAPCSOLATÁRÓL II IRTA: DR. CSEP IBOLYA "Az irisorai szarvas-t nagyon-nagyon köszönöm. Ki látja és érezteti a természetet - és ki rajong érte úgy mai poétáink közül, mint Te... Hogy van az, hogy képei- det úgy válogatod meg, hogy életem legkedvesebb emlékeit szinte kézzelfoghatóan idézik föl? - Es aztán az egésznek a mélyebb, szinte metafizikai jelentése! Test- vértelen büszke lélek, akinek valahol mesz- sze vannak a rokonai... NAGYON SZERETEM. És látod, leírni tudom ezt; SZEMBE mondani Neked nem tudnám. Mert van Benned valami Ne-nyulj-hozzám-keserüség, örök tépelődés, amely esetleg üres bóknak foghatná fel, ha félszegen jut kifejezésre. És ettél félek, mert ez fájna." 1920. május 6-án irta Reményik Sándor Áprily Lajosnak, alig három hónappal megismerkedésük után. Az idézett levélrészlet jellemző húsz éven át tartó levelezésükre. Klasszikus barátságok között említi az irodalomtörténet Goethe és Schiller, Arany és Petőfi kapcsolatát. A huszadik század soraba, magyarországi viszonylatban feljegyezhető kettőjük párosa is. S mivel jelentős szerepe volt Áprily költészetében, nem érdektelen, hogyan indult és hogyan vált irodalmi jelentőségűvé a két világháború közötti erdélyi magyar lira e két leg- nagyobbjának barati kapcsolata. Amikor a Falusi elégia versei eljutottak az Erdélyi Szemle szerkesztösegebe, az ott dolgozó Reményik Sándor felfigyelt. Ez vers! végre valaki! - mondta otthon lelkesen későbbi sógorának, Imre Kálmánnak.* Kutatni kezdett utána. Szilády Zoltán, a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanára egy napon Kolozsváron járt. Enyedre hazatérve betoppant a szomszédban lakó Jékely Lajoshoz: "Képzeld csak Lajosom, uj költőnk van, tálán Reme- nyiknél is kiválóbb. A szerkesztőségben csodálattal emlegetik, de nem tudják kicsoda. Álnév alatt ir...** jékely-Áprily Lajos leleplezte magat. Szilády azonmód értesítette Reményiket, aki pedig lelkes örömmel kereste fel levelével Aprilyt: "Én a 'Falusi elégia' elolvasása után tisztában voltam vele, hogy ime ez az a poe- ta-társ, akit én Erdélyben eddig hiába kerestem: aki játszva veri a többieket mind, éppen azért, mert számára a költészet nem játék, hanem súlyos bajvivás (elsősorban önmagával), aki annyira leszűrt, tiszta bort tölt a formák kristálypoharába..." (1920. március 6.) Első találkozásukra Áprily a barátja halálára irt A megváltó vers cimíi tanulmányában emlékezik vissza: "Mikor 1920- ban óvári lakásának magányosság hangulatú téli képe, a litván farkas alatt első szót váltottam vele, hamar tisztáztuk a múltat.," , , (Áprily: Alom egy könyvtárról, 1981.)- Ez a mult a kolozsvári kollégiumba vezet: "6 első osztályos volt, amikor én már negyedikes voltam, ötödiket végzett, amikor en az érettségi vizsga előtt álltam... (1905) Ó nem emlékezett ream, a nagyobb diákra, pedig az utolsó két év ünnepélyein szavalással többször szerepeltem, - nekem * Imre Kálmán visszaemlékezése alapján- . ** Szilády Zoltán: Áprily felfedezese Debreceni Szemle 1927. szeptember 7. sz. 423. ÁPRILY LAJOS az ő kisdiák arca élesen megmaradt az emlékezetemben. Befelé hallgatózása már akkor erősebb volt, mint kifelé figyelése... Eszményi arc volt, a legfinomultabb művészeté festő ecsetjére való." A magányosság-hangulatú kép alatt két "testvértelen büszke lélek" szorított kezet egymással. Az érzékeny lelkű rajongó költő és a nagyérzékenységű fegyelmezett művész; a magányosan maradt agglegény és a gondokkal küszködő családapa. Reményik volt az első, aki bekapcsolta Áprilyt a kibontakozó erdélyi irodalomba, útját igazította a könyvkiadások útvesztőiben, önbizalmát növelte. Később pedig Áprily volt az, aki az egyedülálló, beteg költőt biztatta, testileg-lelkileg támogatta a messzeségből is. Szükségük volt egymásra. "Nem lehetetlen, hogy közelebbről lerán- dulok es lecsillapítom azt a napok óta fokozódó vágyamat, hogy a magam depresz- sziójat belekapcsoljam a Te csüggedt hangulatodba" - irta Áprily Enyedröl 1920. április 30-án. És 1933-ban Reményik Budapestről Kolozsvárra tö’rténő hazaérkezésekor: "Budapesti egyhetes időzésem szomorú álomnál is rövidebb volt. Ebben a szomorú álomban egyetlen derült szin az az este volt, mikor hozzatok betoppantam, s Te és Iduska és a 'gyerekek' ÚGY jöttetek elem, AHOGY jöttetek." A két költő találkozása után Kolozsvár és Nagyenyed között irodalmi szalak szövődtek. Reményik hamarosan leutazott Enyedre es nemcsak a Jékely családot ismerte meg, hanem a kollégium tanárgárdáját is. Ha verseskötetekre kellett előfizetőket keresni, az enyedi iskolára Remenyik mindig számíthatott. És nemcsak a maga verseit ajarlotta, de Erdély minden tájáról, ha értékes kötettel kopogtattak be kolozsvári szerkesztőségébe. így bukkant fel később Tompa László is Szekelyudvarhelyrol. Egymás támogatása, népszerüsitése közös feladatta vált, estélyek., felolvasó körutak indultak. Az Erdélyi Szemle estélyén 1920 őszén már Aprily-verseket szavaltak. Sokoldalú barátságukat elsősorban rokon- vonásu költészetük mélyítette el. Verseiket legelőször egymásnak küldtek, nemcsak közlesre, bírálatra is. Kölcsönösen őszinte kapcsolatuk erőt és önbizalmat adott egymásnak, de nemegyszer inspirálást is. Költészetük rokonságát említi az irodalomtörténeti kritika. - Miért hasonló: mi az azonos és mi eltérő lírájukban? Hasonlóság elsősorban természetlátásukban van. Amikor Reményik elolvasta Az- • * • ... ! irisorai szarvast, megköszönte Aprilynak: a havas képei saját gyermekkorát is idézték. A vers allegóriáját megtaláljuk Remé- nyiknél is a Telefonpózna című versében: Elsorvadt száraz ágai Mint béna karok, ki merednek. Telefonpózna lett a fa: S a többi között keH állnia A többi mind faragott oszlop Legyalult, kinyalt, sima fa Olyanok, mint az udvaroncok. Ezen még ott az Ősi kéreg És van még benne büszkeség, - S az erdőre még visszaréved. A környezetéből kiváló "testvértelen, büszke lélek" jelképe azonos, mint ahogyan azonos a természetbe való visszavágyódás gondolata is. Természetszeretetükből következő szimbólumalkotásuk hasonlóságát számos versükben megfigyelhetjük. De ha összehasonlítjuk Reményik radnabor- bereki ciklusát (Vadvizek zúgása), Áprily természetfestő verseivel, akár az Ismayer- rel is, a különbség azonnal szembetűnik. S a különbség éppen az, ami kettejük jelleme között volt: Reményik költő, Áprily művész. A költő filozófia felé hajlik, a művész pedig az átélt reprodukálása felé. Remenyik a természeti képek elvont jelentésén keresztül az emberi gondolkodás és eszmeiség magaslataiba lendült - A'pri- ly a természetet élöve tévé, azon keresztül mondta el az ember érzéseit. Költészetüknek ezt a különbségét már kapcsolatuk elején észrevették: "Sohasem jutok el a konkrétumig -irta Reményik 1921. május 31-én - addig, hogy a havas, a fenyves, a táj egyáltalán éljen az írásaimban. Én csak irok a fenyvesről. Te beszélteted magát a fenyvest, megérzékelteted úgy, hogy többé nem Te szólasz, hanem az, aminek lelket adtál. Erre a festői objektivitásra vágyom én valami lehetetlen vággyal. Mert nálam minden természeti kép elvontsággá laposodik." A "mives" Áprily pedig éppen ezt a fel- emelkedett elvontságot szerette Reményik költészetében: "Gyönyörködöm... - irta egyik megnevezetlen versére vonatkozólag - s szeretném eltanulni: hogyan lehet mely csűggedésböl az erő ilyen fokára felemelkedni? Nekem, lásd,, nem sikerül." (1923. január 8.) Jellemeikből fakadó különbség volt versírásuk módjában is. Reményik a friss benyomásoktól indíttatva, gondolatait azonnal versbe diktálta; sokszor a szerkesztőségbe menet egy útközben szerzett élmény hatására, csiszolások nélkül - igy jelentek meg köteteiben is. Számára legfontosabb a a közlés volt: gondolatokat, érzéseket kelteni. Verseinek mennyisége, életkorukhoz mértén jóval túlhaladja Aprilyét, aki - mint vallotta is - magaban csiszolgatta, tökéletesítette jártában-keltében: a minőségjavára, a mennyiség rovására. "Édes Lajosom - Írja Reményik 1922. szeptember 22-én - minden versedet a tökéletes müvésziseg jegyében akarod megteremteni és napvilágra küldeni. Nincs meg benned a mérés, sőt - vakon-merés impulsiv energiája amely félig-sikerült dolgokon átvezet a tökéletesebbekhez. Az uj formát csak gyarlóbb kísérleteken át lehet megtalálni, de meg kell próbálni. Tudom én, kb. mi bánt Téged leginkább: nem akarod önmagadat ismételni... Egy >>*> > "m v;>/■.'!
