Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-11-13 / 43. szám
Thursday, Nov. 13. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. VARJAS ENDRE: SZÉP, K!CSI HAZA ügy adódott, hogy most nyáron f élig— meddig hivatalos kalauzként viszonozhattam egy külföldi barátom szives vendéglátását. Izgultam, fogadja kegyeibe a máskor oly szeszélyes időjárás, ne hagyjon bennünket cserben alaposan meggyötört, Manó nevre hallgató Skodám, sikerüljön minél kevesebb protokollal minél többet megmutatnom neki a fővárosból és a vidékből. Most, hogy néhány napja hazaindult, s magam is kipihentem lassan a kéthetes izgatott futko- sast, talán megkockáztathatom: sikerült. Határtól határig száguldoztunk, meg-meg- állva. Éreztem: ahogy náluk engem a tágasság élménye, úgy érinti meg öt itt a szép, kicsi hazáé, amelyben a fővárostól autófutamodasnyi közelben van mind az ót szomszédos ország. Főbb állomásaink voltak: Szentendre, Debrecen, Szeged, Kecskemét, a Balaton körül Siófok, Keszthely és Szigliget, Tihany meg Füred, majd Sopronnál, Győrrel, Komarommal, Esztergommal, a Dunakanyarral zártuk le az országjárás itt kezdett (es bizony igencsak szakadozott) köret. Kimaradt az Északi Középhegység, kiesett a Dél-Dunántúl. És útközben az elvillanó helységnévtablákkal kapcsolatban mi mindenről esett sző? Hogy Gyulától csak hatvan kilométerre, mar a romániai oldalon, Nagyszalonta, ahol Arany Janos; hogy Kiskunfélegyházán Petőfi; hogy Szárszón József Attila és Abdán Radnóti; hogy Nagycenken ugyanaz a Széchenyi, aki a Lánchidat meg az Akadémiát, es akinek az apja azt a nemzeti könyvtárat, amelyikbe lift vitt fel bennünket a Dozsa-szobortól; hogy a soproni Esterhazy-haz ugyanannak a családnak a nevet őrzi, amelyikből a jelenkori magyar próza egyik kiválósága, no meg a magyar fociválogatotté, amelyik - ugye - Mexikóban a szovjetektől elég kínosan; meg hogy a Duna két partján Ko- márom-Komarno nemcsak "mintha" egy város volna, s hogy Jókai; és hogy Esztergomban Balassi Balint, amikor a törökök; és a visegrádi fellegvárat ugyanaz a Mátyás király, akinek a nevét a várbeli templom, amelyik mellett a Halászbástya karéjában Szent István, akit nemsokára augusztus húszadikán, de ugyanakkor az uj kényért es az új alkotmányt is; és hogy a templom másik oldalán a Hilton, amelyikbe a régi, vár falmaradványait építették, és a Dominikánus udvarban, ahol a nyári színház van, a falon annak a Juliánus barátnak a szobra, aki a magyarok elszakadt törzsét keresni indult a Volga mellékére, és aki visszatértében először hozott hirt a tatár fenyegetésről, ugyanarról a terjeszkedésről, amely az orosz hercegségeken átcsapott, s idáig hatolt... És igy tovább, fogalmam sincs, hogy kezdetleges orosztudásommal, kézzel-lábbal magyarázva, olykor szorultságomban rajzolgatásra fanyalodva, mit sikerült mindebből, meg a sok egyébből meg is értetnem. Amit elmondhattam, az nyilván sokkal bővebben, sokkal alaposabban olvasható bármely bedekerben. Amit magyarázatként hozzáfűzhettem, az nyilván sokkal jobban, részletesebben kitetszik a történelmi, irodalomtörténeti, néprajzi, szociológiai, közgazdaságtudományi szak- és népszerűsítő irodalomból, szociográfiákból és riportázsokból. Dehogyis akarok én most a vendégem helyett és az ó nevében útirajzot irni. Örültem persze, hogy igazi vendegörom- mel követi mutogatásaimat, hogy álmélko- dik, hogy lelkesedik olykor. Hogy a táj szépségére, az építkezések gazdagságára, a hagyományőrzés gondosságára, a gazdaság- fejlesztés okosságára, a szolgáltatások bőv'úlŐ körére van elismerő szava. Néha még lelkiismeretfurdalást is éreztem: túlságosan nyári-napfényes a kép amit lát - ilyenkor megpróbáltam érzékeltetni valamit számtalan gondunkból, tudja meg azt is: a gazdasági reformmal sokasodó lehetősegeknek milyen hátulütői vannak. Hogy szociális feszültségek keletkeznek, hogy kulturális es érzelmi sivárság fenyeget, hogy a másod- me^ harmadállások hajszájában olykor mellekes jövedelemmé, kiegészítő pénzkeresetté silányodik a főmunkaidőben végzett tevékenység, a szakma, a hivatás. ^ Hogy a régi nyugdijak értéke gyorsan csökken, hogy erkölcsi és anyagi kopás fenyegeti az ipar és a mezőgazdasag állótőkeállományát. Hogy kevés idő, energia jut a családra, a gyereknevelésre. Ho^y Öregszünk, fogy a népesség, emelkedvén a halálozások, visszaesvén a születések aránya. Hogy elégtelen az infrastruktúra, elavult a telefonhálózat. Amennyire futtában lehet, igyekeztem reális képet kialakítani benne. Fölvittem a Rózsadombra, megkocsikáztattam a Pasaréten, a Szabadsághegyen, a Gellérthegyen és elvittem a Józsefváros, a Franz- stadt, a Csikágó lerobbant utcáiba is. Azzal dicsekszem magamnak, hogy többet látott, mint egy átlagos turista. De ami meglepett, hogy mutogatás közben magam is többet láttam, mint egy átlagos bennszülött. Jartam én már korábban mindenütt, ahol i most vele. De most - másmilyen volt. Útközben egyszer csak kinyílt es szépségesen megmutatkozott az ország. Fölvillantak, kitárulkoztak az eddig észre sem vett részletek. Szentendrén a skanzen egyik svábházában kuglófot kínáltak, a szegedi strandon kúrtoskalácsot. A debreceni Nagyerdőben végre lelkiismeretesen vegi^cserkesztem a szoborparkot^ Szegeden a Dóm téri panteont, Kecskeméten isten- tisztelet volt a Barát-templomban, meg az Öregtemplomban is. A Hortobágyon bekukkantottunk a noniusz versenylovak istállójába, és amit ott csak a Kilenclyukü hid melletti múzeum fotóján láttunk, a szürke magyar marhát, néhány nap múlva megmutattam fenséges (igaz csak az állatkerti) elevenségében is. Mint újgazdag a frissen szerzett javait, már úgy mutattam meg a keszthelyi Festetich-kastélyt, a szigligeti alkotóházat. Úgy fürdettem meg mindkét parton a Balatonban, mintha az enyém volna. Akár a saját vagyonomat gyarapító, újonnan vásárolt régiségeket, úgy vezettem körbe a feltúrt Esztergomban, a vár kiásott maradványain, úgy Sopron csinosan karbantartott belvárosán, akként mutogattam a Cifrapalotát Kecskeméten, amelyről nóta is szól. Úgy vittem be a különböző, import söröket kínáló kis vendéglátó helyekre - miután feltűnt; szívesen ízlelgeti a különféle komlóleveket -, mintha saját, különleges gyűjteményemet mutogatnám. Mintha a magam gondosan ápolt kertjében vezetném, magyaráztam, hogy másképp hálózzák be az utak a Dunántúlt és másképp az Alföldet. Megjártunk különféle üzleteket és áruházakat, s nekem most feltűnt, mennyi mindenből van már választék, ha még bőven akad is hiánycikk, "eszi, nem eszi"-alapon kínált, csak jobb híján megfelelő portéka. És kínáltam árüt, látványt, élményt, mintha csak az enyém volna. Es most - már utólag végiggondolva -, tényleg egy kicsit jobban az enyém volt, az enyém lett, ahogy kínáltam. Ismerősöm hálás, mert jól "vezethető" "idegennek" bizonyult. Ettől pedig úgy látszik, én igazibb házigazda lettem. Bizonyára nem én fedeztem fel ezt a különös effektust, alighanem mindenki érzett már ilyesmit, aki kedves vendéget kalauzolt ebben a szükecske, sűrűn belakott Itthonországban. Ahol olyan kényelmesen kézalatti közelségben van minden, és amelyet egy lendülettel átrepülhetnek a hangsebességgel szárnyaló harci repülőgépek, amikből olyan sok fenyeget mindenfelől bennünket, Európában s a mind szükebbé zsugorodó földgolyó tájain akárhol. "Ki gépén száll fölébe" - zümmögi fülembe a Radnóti-sort valami láthatatlan versmondó. És Győr közelében ott áll a költő szobra. És vitázva-egyetértve beleszól Berzsenyi dunántúli dombhazája, Petőfi "Szép vagy Alföld"-je. Talán kellene mindegyikünknek egy vendég, megkocsikáztatni ebben a kicsi hazában - hogy valamivel jobban a sajátunk legyen. És aztán újra és újra megint egy- egy, és nekünk is gyakorta kellene vendégségbe járnunk határainkon túlra, hogy minket is házigazdák fogadhassanak Irkutszk- ban, vagy Bostonban, Firenzében vagy Tananariveben, várnában vagy Adelaide- ben. Aztán pedig jöhetnének a marslakók. mmm Egyház a diaszpórában NT. TROMBITÁS DEZSŐ IRASA Nem véletlen, hogy hazánkban az útleírásoknak oly nagy az olvasótábora. Nemcsak azért, mert külföldre menni sikk lett. A magyar világjáró fajta; a portya-ösztön a vérében van. Olvasva az Amerikáról és az amerikai magyarságról megjelent utinaplókat, beszámolókat, az embernek az az érzése, hogy a rólunk adott portré - meg a jószemü, avatott * elbeszélők eseteben is - sok esetben villanófénnyel, csak a "más"-ra fóku- szoiva és házi Baedecker alapjan készült. A táj úgy hat, mint az indián rezervátum piros-fehér-zölddel dekorált darabja, ahol az utolso mohikánok barátságos pipafüst mellett a haditetteikre és a hajtóvadászatokra emlékeznek. A sziu és egyéb harcias, már egy Volkswagenben elférő törzsek főnökei és sámánjai meg egymás kiátkozá- sával, no meg a wigwamjuk modernizálásával, uj legelők és uj vizek felfedezésevei vannak elfoglalva. A gyermekek törve beszélik atyáik nyelvét; egymás között mindenképpen angolra fordítják a szót. De hogy a szétszórtságban élő magyarság nemcsak jó téma, fotogén profil, érdekes színfolt es abszurd színház, de egyeni és kollektiv eredményeiben a magyar névnek jó hirt szerzésben élenjáró etnik népcsoport, azt nemcsak mi^ de a hazai felelősek is tudják, elismerik es értékelik. Keserves, meddő évek vannak mögöttünk, ami az egymás szemében szálkakeresést és a kölcsönös átokbulla-szövegezést illeti, és abból elegünk van a Lajtán innen és túl, mert csak a szakadékot tágították. Az egymást-féltésből, az igaz szeretettel megosztott közös gondból, a monológot felváltó párbeszédből csak jó jöhet ki hosz- szutávon mindenképpen. TERJESSZE LAPUNKAT!
