Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-10-30 / 41. szám
Thursday, Oct. 30. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7. kori enyedi barátainak, Fülöp Károlyéknak, akiknél látogatóban járt Szeghalmon. A háziasszony - alakjai versben is megörökítette (Fekete lány) - zongorázott, s megindult a varázslat: a dallam felidézte a régi dallamot ("...künn a tanár soron bugy- gyan a zongora-szo"), s ezzel eletrekelt a múlt: Latod-e: rajzol a hang - ez az otthon, a vár meg a város, zöld koszorús hegy alatt árad a barna Maros, Megy le a nap, csupa bíbor a templom, a terraszos Órhegy, s bíbor fényt kap a név porladozé köveken. Hazafelé a vonaton irta a verset. A halk dallamoki igy ragadták vissza meg egyszer fiatalságai s a távoli várost a futó időtől. A Pásztortűz 1940. decemberi számában Gy. Szabó Béla szövegképével jelent meg Xprily különös szépségű Írása, a Havasi ut. Három év után küldte el Reményiknek, aki már 1937. január 25—i leveleben kérte: "Édes Lajosom, ha ezt a lelked legszubjektivebb mélységéből fakadt írást egyáltalában kiadásra ide tudod adni, - add nekünk." Valóban nem kiadásra szánta először, csak felolvasásra. Ezt is azonban rejtőzködve: fikciós keretben. (A bevezető részt csak az előadás alkalmával vette igénybe, a Pásztortőz-ben már enélkül jelent meg. Az eredeti kézirat szövege fölött a következő sor áll kézírással: "Bevezetes volt a Havasi ut-hoz. Ponori-Farnos." Kiadat- lan.) ( , Nagyenyedi emlékeihez nyúlt vissza, hogy bevezetőjét megírja. Idős kollégája, Farnos DezsÓ (Ponori) halálát, bücsüját idezve: "Azért kérettelek, tétovázott a hang lazas bukdácsolással, hogy megkérjelek: irodalmi hajgyatékomat rendezd... Amikor utolsó búcsút vettem tőle, a negyvenegy fokos láz révületében arról panaszkodott, hogy rettenetes szomjúság gyötri, s hogy mihelyt a szemét behunyja^ olthatatlan sóvárgással látja a hegyi forrást, amelynek közelében gyermekéveit töltötte. írása is volt, amelyben megragadott ez a havasi nosztalgia, az én fiatalságom környezetével annyira rokon termeszet- szinek ereje. - Hogy a halál gondolatával már régebben volt sűrű találkozása, azt különösen egy írása árulta el, lázasan lírai hevuléssel vetett betűk szinte strófákra szakadozo aradása. Egyszerű címmel Havasi ut-nak nevezte ezt az Írást, én szívesebben adnám neki ezt a címet: 'A halál szimfóniája'." így vezette be, saját magát is jellemezve, szakaszosan áradó lírai írását. Egy képzelt ut ködő's-misztikus keretébe ágyazott emlékek, lelkén súlyosodé bocsánatkérések, kiömlő panasz az elmúlás, az önmagát feloszlatni nem tudó szeretet diszharmóniája miatt. Lira prózában: prousti kompozícióval kibomló sors-ballada. Egymásból kibontakozó képek lüktető ritmusban, melyeknek háttere a "bűvös babonás székely rengeteg". A táj: misztikum és valóság. Suhanó alakok az álom ködeben, életrekelt halottak az élő Galbina zord szépségében. S mindez azért, hogy elmondhassa: itt maradok, itt a helyem, ha ez a halál birodalma is. Ide vonta fel Őt a delejes magasság, az evek óta felhalmozódott önvádas nosztalgia: "Csak menni, menni, elérni, meg nem állni..." A lélek nyugtalan, akadályokat letörő lobogása ez a rohanást aláfestő, hétszer ismétlődő mondat. Erdők homályán, omlo utakon tör fölfelé vele Szimion lova, - "pihenőt nem kér, megyünk, megyünk, megyünk mohón, valami végzetes elszántság viharossá növekedő ritmusával" - mig feljut a Flórarétre: "A rétre, a széljarta és füstfogta boronaházakhoz, sorsunk, tragédiánk havasi szimbólumához." Ott áll csak meg. A hétszer ismételt "elérni" többé nem hangzik el. Célt ért: "Apám, anyám!" A Havasi ut második szerkezeti egységeként megindul a párbeszéd. Egymásba kapcsolódó, gyöngyöző harmóniában ölelik egymást a mondatok: zuhogó önvádra a halott szólók halk szeretet-szava nyújt csititó megbocsátást: "Már nincsen munka, feleli mosolyogva apám. Es anyám mosolyogva rafeleli: Már nincsen gond. Es mind a ketten felelik: Mar nincsen harag." Ebbe a harmóniába lép - harmadik egységként - az uj nyugtalanság. Napnyugat felöl más fény vonzása hívja: "Titokzatos szálak indulnak onnan - vagy én vontam őket magammal? - és reám hurkolódnak és húznak, húznak." És megindul a tépödés, múlt tépődéseit idézve: "Jaj, vissza kellene menni." A múlt és jelen látomásai között ötször ismétlődik a visz- szahivás, de egyre lankadtabban: "Anyám int s en fáradtan, mint Erdélyfaló nagy kirándulásaim után, ágyba-vágyakozó é- des ernyedtséggel követem be őket a házba." Szenei Molnár Albert sorsa jut eszünkbe: Erdély es nyugat vonzása között Erdély győzött: Dacia dat tumulum (Beszélgetés a földdel). Az irás az erdélyiség és európaiság gondolatát formailag is követi, a prousti emlékezés-kompozícióval es a balladisztikus stílussal egyaránt. A három egységbe az emlékek asszociációján keresztül szinte egész életét bele- sfiriti. Ezért érintkezik több versének és prózai Írásának témája a Havasi ut-tal: A három mokány lo Szimion lova, A medve-kaland medvéje éppúgy megtalálható, mint Ismayer vagy zuhogókban fürdő kedvese, a tornácon varo apja vagy a szajkók versbeli kepe. A képzelt ut mentén tárgyak és érzések idézik fel régebbiek emlékét. A felfele sodró sóvárgásban diákkora jut eszebe: "Milyen régóta nem éreztem ezt a cél felé sodró különös sóvárgást. Húszéves voltam, s naponta ott hevertem könyökre támaszkodva a városi erdő oldalában es a havasokat néztem. Azokon a sötétkék vonalakon túl még magasabbra fut a vonal, zuhatagosabb lesz a patak es vadabb a föld. És azon a vad földön, barlangos sziklák és szakadékok lejtős tisztásán él, viaskodik, vezekel, zord erdei emberek között apám, akitől kamaszéveim lázában, életet vádolva, olyan kegyetlen fiatalsággal elszakadtam. Ó, menni, menni, elérni, meg nem állni..."- így mondja el első galbinai útját, a regi pünkösdi találkozást, melyet életrajzi feljegyzései is megőriztek. De ^ ugyanez a sóvárgás idézi egy kirándulás emléket is: "Hasonlít a mélység és örvény szívásához, amilyent egyszer a nagyhavaskői Medve-szakadék partján éreztem. De ez a szívás nem a mélységé, hanem a magasságé. * t Ó, menni, menni, elérni, meg nem állni." A képzelt ut jeleneként mondja el a fa- usztatö csatorna emlékét, amikor okos lova leszállította őt hátáról; páfrányok idézik a gyermekkori páfrányokat, szajkórikoltások a rejtelmes Rapsonné erdejét. A párbeszédes részben is emlékek, elsősorban gyermekkoriak idéződnek: a puska, a vadászatok, a kamaszkor kóborlásai: a felnőtt férfi bocsánatkérése gyermekkori "bűneiért". Mig végül a harmadik részben a szerelem, Ida finoman rajzolt leány- és asszonyalakja jelenik meg látomásos formában: fent a ház tornácán, mint múlt, es messze napnyugaton, mint jelen. Az egész emlékezéssoron a tülérzékeny ember nyugtalansága lüktet végig: az, aki önmagát feloszlatni nem tudja.. Ezt festi alá az t első és harmadik rész ellentétes tartalmú gondolatritmusa, a hegyre-üzete*s hétszer ismétlődő mondata - menni, menni, elemi, meg nem állni - és a visszahívásé - jaj, vissza kene menni -, amely azonban már erőtlen: teljesíteni nincs ereje. Az előadás időpontjától, amelyre készült, a Pásztortüzbeli megjelenésig három év telt el. Ha Összehasonlítjuk az eredeti szöveget a véglegessel, megfigyelhetjük Aprily törekvését: tömörítéssel, névelők kihullatásával, párbeszédek jelöletlenségével csiszolta balladisztikussá Írását. A balladai homályt érzékelteti a köd, a távoli fuvolahang, a színek, fények és hangok impresszionista színezése. A székely balladák misztikuma ez, éppen úgy, mint nyelve, a hasonlataiban is egyszerű, ritmikus mondatok. "A vallomás patakja elöntötte a lelkem", "nem tudtam megtalálni az igét", "mint az öröm madara, úgy száutál le a magasból", "És ők felelik..." - olvassuk, s mondanánk: Tamási és Nyirő stílusa, ha nem ismernénk a Székelyföld népének beszédét. Onnan hozta Aprily ezt a "fenyő- illatú" nyelvet. Az irás dinamikája verseinek ismert hangmenetét követi: egyre emelkedő fojtott feszültség a tetőpontig, hogy onnan a fáradt befejezésbe csendesüljön. A huszadik század nyugtalan, tehetetlenségtől elfáradó magyarja volt: talajtalanna vált ember. A láthatatlan irás kötetébe utolsó versként helyezte el a Túl ötven erdőn cimútj amelyet a Havasi ut-tal körülbelül e^yidóben irt. A trocheusok faradt lüktetéseben visszacseng a próza gondolatritmusa, de benn halljuk a régi Holló-ének megjövendölt üzenesét is: "Jaj, magányos kósza fajta..." Az 1921-ben leirt gondolatai a produktiv fájdalomról végzetszerú következetesseggel beváltak az ó művészetében is. A valóságtól elzárkózó lélek, mint a becsukódó kagyló^ igy teremtette meg a maga mély csendjében, fájdalmában fogant gyöngyszemeit: az emlékezés költészetet, az igazi ApriLy-lirat. OLVASSA / A MAGYAR SZOT! Kérjen ingyen mutatványszámot Használja az alanti szelvényt Amerikai Magyar Szó 130 E 16th Street New York, N.Y. 10003 Kérem küldjenek címemre ingyen mutatványszámot. NÉV:....................................................... CÍM:................................................................
