Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-10-23 / 40. szám
Thursday, Oct. 23. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13. HALLOWEEN (folytatás all. oldalon) szór "Allhallows", majd "hallows-mas"- azaz "mindenszentek" - lett a neve, bizony, érintetlenül megőrizte a kelták pogány szokását: népszokássá lett. A 18. század második feleben tüzeket gyújtottak, Írországban pedig égŐ gyertyákat tettek az ablakokba, hogy a közelgő szellemláto- gatbknak jelezzék: vendégül vannak latva! Walesben mé^ a 19. század közepén is hatalmas máglyát gyújtottak, ( melynek "Coel Coeth" volt a neve. Skóciában október 31-én döntötték el, hogy melyik leánynak ki lesz a jövendőbelije, vagy pedig akkor jövendölték meg, hogy a leendő vőlegénynek mi lesz a neve, foglalkozása, hajszíne, stb. A "Halloween-alma" egyre fontosabb szerephez jutott; egy hatpences pénzdarabbal a vízbe tették, s sötétben inni kellett e vízből, - lesve, hogy mi ér először a vőlegény ajkához. A házrol-hazra látogató, szellemruhaba öltözött ifjak álmát követeltek, s ha nem kaptak, akkor bosszantó tréfákkal váltották valóra rémes fenyegetéseiket. Az írek átvették ezt a szokást. Amerikába is a 19. század vége felé tőlük terjedt el az Újvilág minden népe között. "Trick or treat"-ot ordítottak, s ha nem fogadták be őket, akkor ablakokat is törtek s más károkat is okoztak. Elterjedt a "hal- loween-tók" ablakba helyezése, amelynek szem- és szájrészein démonian világított a beléje helyezett égő gyertya fénye. Később már egyre kevesebb felnőtt vett részt ezekben a mulatságokban; az egész lassan átterjedt a kisebb gyermekekre - és persze - egypár "lelkes szülőre", "izgalmakat kereső" tanítókra, pénzt szimatoló üzletemberekre, akik persze már nem is sejtették, s ha sejtették is, nem törődtek vele, - hogy a "jámbor szokásuk" véresen pogány eredetű, s pl. nem is olyan régen az egyik "Man" nevű brit szigeten a nov. 1-en celebrált "Hogunnas" napon még mindig óriási máglya körül űzték ki a lelkekböl az ördögöt... Mi közünk mindehhez nekünk, magyaroknak? Hat bizony: nem sok! - mondhatnánk semmi! Szomszédunk talán azt fogja felelni izgatott kérdezősködésünkre, hogy "ugyan kérem, ez már nem kisértet-imádas, hanem gyermekek ártalmatlan szórakozása". De ártalmatlan-e? Vajon nem kelt-e borzadalyt, s éveken át tartó lázálmokat a kisgyermekek lelkében, további évei során? Vajon nem vezeti-e őket a valódi "Mindenszentektől" a söt'et, rejtélyes babonák világába? . Egy - magát bölcsnek tartó - honfitársam egyszer azzal "oktatott" ki, hogy "...kérem, aki Rómában él, annak úgy kell élnie, mint a romaiaknak!" Én is ismerem ezt a közmondást, de az bizony a kora középkorban azokra a barbárokra vonatkozott, akik a magasabb civilizációba, - Rómába kerül- tek! ( Mi volnánk a "barbárok", akik a "magasabb civilizációjú" Amerikába kerültünk?!... Vajon "magasabb civilizációt" jelent-e számunkra egypár ősi, brit babona átvétele? Vajon, a sokszor hallott "multikultúra- lizmus" nem azt jelenti-e, hogy minden ide került emigráns csoport szokásaiból a legértékesebbet adja át nemzetközi környezetének?!... Megszépítjük a világot! Kezdetben volt a Bánfi-hajszesz. Futótűzként terjedt el a nagyvilágban: a magyarok feltalálták a kopaszság ellenszerét. Özönlöttek a levelek külföldről. Tarsággal vert férfitársainktól: küldjétek, küldjétek, küldjétek... És mi küldtünk ismerősöknek, rokonoknak, és küldött a külkereskedelem is dollárért, rubelért. Közben jutott magunknak is a megváltó panaceá- böl, amit magyar elme szült, magyar anyagból fabrikált a magyar ipar. Az az ipar, amelyről joggal mondhatjuk: nélküle félhajú óriás a nemzet. Még meg sem \ száradt a Bánfi a kopaszok kobakján, máris beütött a második, a Patientia. A világ szeme tágra nyílt. A külföldi kozmetikusoknak égnek állt a haja. Már megint a magyarok! Uj- fent kieszeltek valami csodaszert! Évezredekig nem sikerült az emberiségnek a kihullott hajat újra növeszteni, ezek meg ott a Duna-Tisza partján csak úgy szórják egyik szert a másik után. Es még mindig nem volt vége... Nedecz- ky néni máris bedobta a legújabbat: a He- lia-D ránptalanitót. Eddig csak a földkerekség férfiai zengtek dicshimnuszt megmentöikről, a magyarokról, most a gyengébb nem borult a lábaink ele. - Nem engedjük a hölgyeket ráncba szedni! - zengett a budapesti felhívás. Öt világrész visszhangozta. Amikor már mindenki úgy vélte, hogy nincs tovább, -a magyar csoda kimerült, több mar nem telik tőlük - újabb hir kavarta fel a világot. A magyarok megtaláltak az ősz haj ellenszerét! Hallottam a rádióban, hogy a kilátás már több, mint biztató. Ha ez igaz - nemcsak az áll, hogy nincs többé kopasz fej, de ősz fej sincs, többe. Ki-ki visszakapja a régit, amit a termeszét rendelt neki. Most képzeljünk el egy nyolcvanéves kopasz bácsit, akinek nemcsak, hogy kinő a haja, de mindjárt hollófeketében, amilyen volt neki az érettségi tablón, végül is, ha mindkét szert használja, nem lehetetlen. Mennyivel nagyobb lelkesedéssel fogadja a világ ezt a találmányt, a visszafeketedÖ, visszaszfekűlŐ fürtöket, mint a fürtosfejÜ kozép-hatótávol- ságú rakétákat! Mert - vallom - minden nemzetnek van valami elhivatottsága e földtekén. A japánok például órdöngős elektronikus masinákat, tévével kombinált karórákat, mindent tudó képmagnókat adnak az emberiségnek. A mi iparunk erre még nem képes. Mondják, számjegyvezérlésíl esztergagépeink előtt még nem esik hasra a világ. Sebaj! Mi nem is erre rendeltettünk, hanem ama küldetésre, hogy széppé tegyük az embereket. Bozontot növesszünk a reményt vesztett gyér hajuaknak, elsimítsuk a ráncokat búslakodó, negyvenes hölgyek orcáján, hófehér üstökből aranyszÖke, gesztenyebarna hajkoronát varázsoljunk. Igen, mi vagyunk - legyünk szerényebbek: leszünk - Európa és a világ megifjitói! A siker csaknem teljes. Már csak egy hatásos férfiasságregenerálót kéne felfedezni valamely hazai vegykonyhában vagy mosókonyhában (a Patientia után Potientiát), és Szaud-Arábia elbújhat mellettünk a gazdagságával. Ám addig mé^ szükség van további gondosságra, ellenőrző kiserietekre, nehogy belénk kössenek a kákán is csomot kereső imperialista kozmetikai cápák, akik féltékenyen lesik, lesz-e vajon az egykori fut- balln agyhatalomból kencefice-nagyhatalom. De hiába fenekednek. Fölöslegesen reménykednek: mi nem leszünk Európa kuruzslói. Megszépítjük a világot. Dr. GERGELY ANNA BELGYÓGYÁSZ SZAKORVOS korházi affiliációval (magas vérnyomás, cukorbetegség, szív, tüdő, máj, gyomor és egyéb megbetegedések) Teljes kivizsgálás. Rendelés: előzetes bejelentésre hétfő, szerda: délután 3.30 - 6 óráig kedd, péntek: délelőtt 9-1 óráig 330 E 79th St# 1-D New York, N.Y. 10021 (1st és 2nd Ave. kozott) Tei.: (212)737-0370 Medicare-t és privát biztosítást elfogadok Vitorlássala Balaton csücskén A postásüdülö uj szolgáltatását igénybe- veve, Balatonalmádi partjától távolodunk. Fölöttünk tiszta az eg, csak távolról látszik egy fekete felhő. Pihenő vitorlások tucatjai mellett "húzunk el", vitorláik leeresztve. Beljebb haladva a tengernyi vizen, már feszülnek hajónk vitorlái: feltámadt a szel. I /-Itt mar "kinyílik" a Balaton, meg beljebb pedig szinte "kergetőzik" a légáramlat! - Aki ezt mondja, nem más, mint a 37. évében lévő Kérészi István, szakképzett vitorlázó, aki .az almádi postásüdülö hajóját vezeti üdülőkkel a fedélzeten. A fiatalember 18 eves korában tette le a hajósvizsgát es azóta - 19 éven át - egyfolytában vitorlázik. Bizakodva húzódunk mögeje a felerősödő szélben, hiszen mindenki tudja, hogy Kérészi István a 19 év alatt 17 Ízben volt bátor és kötelességtudó, mert életeket mentett ki a Balatonból: a hajó falán 17 életmentő emlékérem. Nagy ívben kanyarodunk Kaptalanfüred, Fűzfő partjai felé, majd vissza, Alsóőrs, Budatava, Kenese következik. A hajón ülők: Fenyvesi László, a Fejér megyei Távközlési Üzemből és felesége; Fekete Atti- láné, a nyugati pályaudvar 62-es postahivatal portása, a BUVI DEPTU-tól Kuris Józsefnó, a Budapest-Rákoshegy postahivatalból De’nes Gézáné most a "Túlpart" felé figyelnek: piros vésztjelzŐ rakéta hasítja at az eget. Onnan túlról már sŰvölt- ve vágtat felénk a vihar, beleakaszkodva a vitorlákba. Mit tehetünk mi, a fővárosból, vagy a hegyekből, avagy éppen a horto- bágyszéli Alföldről idekerültek? A szétvetett lábbal keményen álló egyetlen fix pontba, az ifjú Kérészi Pistába kapaszkodunk bele. S már nem is félünk. Denes Géza TERJESSZE LAPUNKAT ÚJÍTSA meg előfizetését
