Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)

1986-10-23 / 40. szám

12. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Oct. 23. 1986. PUSKÁS BALOGH ÉVA SVÁJCI EMLÉKEK-Nagy megtiszteltetes az magara nézve, hogy Zürich egyik leghíresebb ügyvédi közösségéből a kiváló Herr A. magára vál­lalta azt a feladatot, hogy maga felett gyámkodjon. Meglátja, evvel a lépéssel kiváló gondolkodású svájci egyén lesz, ami csak a maga javát szolgálja. - Főnök úr, minek nekem gyám? Én nem kértem a hatóságoktól. Vannak szüleim. De ha már kell a gyám, mit jelent az a gyakorlat­ban? Mire jó az nekem?.. .. Mi van akkor, ha az illető, nagy tekintéllyel rendelkező urat nem akarom elfogadni, elvégre soha nem látott, én sem őt, lehet, hogy unszim- patikusnak tartjuk egymást, es a gyámság csak mint "theoria" dolgozik, de az életben kivitelezni nem tudjuk. Ha gyám kell, mert úgy is van egy magyar néni, aki pótmama nekem, választhatnám inkább őt? Biztosan szívesen aláírná a papírokat nekem. Úgyis mindent vele, meg a többi magyarral szok­tunk megbeszélni. Lehetne ezen gondolko­dási időt kapnom? Vagy ebbe a kérdésbe nekem beleszólási jogom nincs? A fekete kabátos leintett. Nevét nem mondta meg, nem tartotta fontosnak, hogy bemutatkozzon.-Magának, kisasszony, ebben a kérdés­ben, gyámjával szemben csak kötelességei vannak. Kérdéseire, hogy párat megvála­szoljak most, elmondom nagyvonalakban, mit jelent a gyám a maga esetében. Mert ahány eset, annyifele gyámságot jelöl ki a törvény, és nem kell úgy megrémülni ettől a szótol, semmi nem változik az éle­tében, a mindennapi rutinban. De például, ha férjhez akarna menni a kisasszony nagy­korúsága elŐtt, Herr A. beleegyezését, alá­írását ki kell kernie. Vagy, teszem fel - és a főnökkel összenézett egy pillanatra - a kisasszony tékozló életmódot folytat­na, vagy adósságba keveredne, a gyám az esetben a maga fizetését felvenne, abból folyósítana elegendőt arra, hogy megéljen, a többit meg a bankban letétbe helyezné, amit csak nagykorúságában vehet­ne ki. A maga nevére lenne éltévé ez a jövedelem, de Herr A. tudta és beleegye­zése nélkül nem vehetne ki pénzt belőle. De, erre nem kerül sor, amint hallom a Zürich Unfallnal megelégedettek munkájá­val, szorgalmával, viselkedésevei. Herr A. nem vett a maga ügyével nagy gondot magára, és ezt Ígérem, főleg a törvények betartása miatt van. De mégis, ha nagyobb beruházást akar a jó'vŐben tenni, vagy la­kást akar változtatni, a gyám tudta kell hozzá, aláírása kell. Ezenfelül, mert dolgo­zik, jövedelmi adót kell fizetni a kisasszony­nak, az komplikált, de Herr A. majd elinté­zi magának, hogy elóViyos adózási bevallást eszközöljenek ki, és mindenféle biztosí­tásokat a maga számára kössön. Mert mi van, ha beteg, kórház kell, orvos kell? Ezeket mind nem tudhatja; hogy baleset­biztosítás is szükséges az életében, mert eltörhet a lába síelésnél, munkaképtelen­né válhat egy idó're. Akkor miből él meg? De ezt mind elmondjuk bent az irodában magának, pontról, pontra. A kisasszony- felé Zürich város a nagylelkűségét avval fejezte ki, hogy ennek a hivatalos költsé­geit, az ügyved úrnak a város kifizette, nem magát terhelték meg vele. Csak azért, mert zürichi kiskorú lakos. Látja, nem is olyan rettenetes dolog gyámság alá kerül­ni. A villamoson együtt utaztunk és több felvilágosítást is elmondott a fekete kabá­tos ur. Arckifejezése nem változott, el nem mosolyogta volna magát. Vártam valami biztató szempillantást, de a ride^, hiva­talos maszk ott ült. (Vajon a svájci tud igazi jót nevetni? Szívből?) A gyámsági döntést csak úgy lehet meg­fellebbezni - mondotta - ha én magam két "eredeti svájci születésű" egyént előállí­tok, és azok aláírásukkal vállalják a garan­ciát értem. Ezeknek a svájci "tősgyökere­seknek" természetes, hogy a reputáció­juk körül nem lehet hiba. Volt min gondolkodnom. Örök valóság­nak tűnt a megállók sorozata, összefolyt szemem előtt a fel- es leszálló egyének tömege. Pedig jó megfigyelő vagyok, de másra nem tudtam most koncentrálni, csak arra, hogy evvel a fordulattal megbir­kózzam. Nem akarnak rosszat nekem... De mégis? Hogy gondolta a fekete kabátos, honnét veszek én két svájcit, aki értem, vagy bárkiért felelősséget akarna vállalni? Milyen elképzelésük van ezeknek? Vagy azt hitték, hogy a magyarok otthon a család­fájukban suba alatt svájci rokonokat tarto­gattak? Nem is egyet, kettőt! Ha lenne ilyen, nem hozzájuk fordultam volna mind­járt, amikor megeVkeztem? Ilyeneket gon­doltam, amig a hires ügyvédi iroda felé utaztunk. Raffinált társaság az, aki a gyám­ság megfellebbezését ilyen kikötéshez ik­tatta törvénybe - mert ilyen nem létezik. A magyarok többsége nem rendelkezett, és nem is fitogtatott svájci rokonokat. En egyetlen magyart sem ismertem, aki­nek lett volna. Kontroll! Svájc kontrollálja a világot, bankjaival, pénzeivel. Világos, hogy az országán belül is mindenkit kontrollálni akar. Pont én lennék a kivétel? Kontrol­lálja az idegenek jelenlétét, itt tartózko­dását. A vendégmunkásokat. Azoknak egy évig szabad csak maradni. Aztán kivágjak ókét a határon. Újra kell a paksamétá- kat elkezdeni, ha vissza akarnak még jön­ni dolgozni. Hallottam. Tudok róla, mit csinálnak az olaszokkal, törökökkel. És amiket nem tudok. Nem voltam boldog ezen a napon, sőt egyre nagyobb keserűség gyülemlett fel bennem. Elhatároztam, hogy a gyám úrral, és a svájci hatóságok­kal nagyon kévés okom lesz a találkozásra. A fizetésem meg magam költőm el, az senki kezébe nem kerül. Nem adok nekik lehetőséget arra, hogy Ők kontrolláljanak engem, hanem a magam életét én irányí­tom. t Beleunnak egyszer az én amugyis esemenytelen életemet piszkálni. Nekem, aki biztonságban Svájcban élek és okosan használom eszemet - nekem kell gyám! Dühös voltam! A világra, mindenre. Mérgem azért volt ilyen mérhetetlen, mert tudtam, hogy nem tehetek ellene semmit. Az o törvényük, az ö országuk. Engem nem hív­tak. Befogadtak és törvényeiket nekünk be kell tartani. JÓ vagy nem, helyes avagy nem, bántó vagy sértó, nem számit. Szürke aprój kicsiny eletek nem számítanak. A történelemben ezek a szürke életek lettek az áldozatok és maradnak - annak. Leányzó, rajtad múlik, hogy soha ne légy áldozat! Ami volt, azon nem változtat már semmi. De ami lehet, a holnapokat magad irányítod, még itt is. Magadnak kell eldöntened, hogy szürke életet akarsz, vagy annál többet. Abba sem Herr A., sem a hatóságok nem köthetnek bele. Abba nem, ha több és jobb akarsz lenni az átlagnál. A szürkéknél. A megbélyegzett másod-harmadosztályu idegennél. Mutasd meg magadnak, meg nekik, hogy akarattal - meg kis szerencsé­vel - mindent lehet. Előtted a világ_ így biztatott a belső hang, nemcsak jele­nem kétségei között, hanem mióta Svájc­ba jöttem. Meg voltam magammal eléged­ve eddig. JÓ állásom van. Becsületesen dolgozom a mindennapiért. Már egész Sváj­cot beutaztam, minden kantonban jártam. Sót, ezen kis ország határain kívülre is sikerült már eljutnom. Az egész heti szor- galmaskodasokba, a vasárnap még mindig fénypont életemben, a( magyar templom, az Összejövetelek, barátok, Hilda neniék. Szeretnek, mert ellentétben a többi magyar­ral, én csinálok valamit. Az esti iskolák­ban egész héten foglalt vagyok, nem azon siránkozom, hogy az élet milyen szeren­csétlen lapot osztott. Inkább azért szeret­nek a többiek, mert látják, hogy ebből a kártyából igyekszem a legjobb játszmát kijátszani. Nincs lyukas idŐ, amit elvesz­tegethetek. Az unfalli barátok, kollégák számolgat­ják, hogy eddig > mar több múzeumot, kon­certet jartam végig, mint az "echte" sváj­ciak. A magyarok megértik, hogy sok a pótolni való, és még sokat be kell hozni a svájciakkal szemben, amire az idő tül kévés. A magyar kollégák megértik, hogy elutazni a milánói Scalába, megnézni egy előadást - több, mint egy opera megnézé­se. Nekem győzelem a múlt felett. Elutaz­ni Párizsba, és egy hetet eltölteni a Rodin múzeumban - több, mint egy múzeumláto­gatás - nekem alapkő a jövőhöz, a szürke hétköznapokból való kilépéshez. Pesten az Operában bérletem volt, a múzeumokat mind láttam, de most itt, a világra kitá­rult ajtót nyitogatom! Szűk baráti köröm lelkesít, örül velem, még azok is, akik pesszimisták, azok is, akik úgy érzik, hogy nekik már késő, lekésték a vonatot. Most hogy adjam vissza ezeket az élmé­nyeket ennek az úrnak, aki gyámságot vállalt felettem? Mert én - előtte-kérde- zések és beleegyezések nélkül ezeket már megtettem. Amikor az idegeneknek szóló útlevelet kikértem, magam intéztem, sen­ki nem kérte tőlem más aláírását, csak az enyémet. Pedig kiskorom ott állt előt­tük. Nem kellett gyám. Egyszer kellett volna: akkor, amikor az egyetem kapuját becsukták az orrom előtt - és nekem eldöntötték a svájciak, hogy dolgoznom kell. Akkor, ha lett volna egy ilyen jonevü ügyvéd a hátam mögött, talán... Aláírtam a papírokat. A. úr nyegle, puha kezszoritással lekezelt velem, arca a hiva­talos kifejezést vette fel, különösen nem változtatta meg sárga pergament bőrét az a két szó, amit nekem mondott, pedig feltem, hogy a sza^a korúi megrepedezik ettől a nagy megerőltetéstől. Ez volt első ős egyedüli találkozásom vele. Úgy szemé­lyesen, mint hivatalosan. Soha senki tőlem az ó irodájából nem kért semmit, hivatalos papírokat, vagy kérdéseket sem. Utcán, ha találkoztam volna vele, nem ismertem volna fel. Öt perccel később sem. Van ez a furcsa rossz szokásom, hogy a nyegle, puha kezszoritású emberek arcára nem tudok emlékezni. (folytatjuk) (Amennyiben kívánja, szívesen megküldjük a cikk előző részeit.) FINNORSZÁG a játékok térén is fegyver­mentes óvezette válik a jövő ev elejétől. Az illetékes kormányszervnek ugyanis a közelmúltban arról sikerült megállapo­dásra jutnia a játékkészitŐkkel, hogy az országban nem gyártanak, és nem is árusí­tanak játékfegyvert, leáillitják a katonás játékok importját is.

Next

/
Thumbnails
Contents