Amerikai Magyar Szó, 1986. július-december (40. évfolyam, 27-49. szám)
1986-09-11 / 34. szám
Thursday, Sep. 11. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5. Az én adócsökkentésem A minap elmentem a Fehér gázhoz, hogy megkapjam az adócsökkentésből eredő különbözetet. Reagan elnök éppen a kapunál ült egy kártyaasztalnál és a pénzt számolgatta ki a sorbanallóknak. Nekem 800 dollárt adott ide, mondván: - Ezzel ma sokkal jobb önnek, mint tegnap volt. Mit fog a pénzzel csinálni?-Befektetek Amerikába! - nyugtattam meg. - Beteszem a bankba, veszek részvényeket és kötvényeket, egy uj hazat, uj kocsit, es ami még marad, azon megveszem a Conoco Olaj Vállalatot. Az elnök felnevetett: - Örülök, hogy ezt hallom! Az én adéleszállitasi programomnak ez a lényege! Az amerikai dolgozók most megkapják munkájuk gyümölcsét és nem lesznek többé megterhelve a jóléti állam nehéz terheivel. - Itt benyúlt az elnök a nadrágzsebébe és még egy dollárt adott. Boldogan távoztam. A pénz lyukat égetett a zsebemben. De néhány sarokra a Fehér Háztól valaki az ajtóból elém ugrott, és ezt kiáltotta: "Pénzt vagy életet!"-Ne hülyéskedjen kérem, mert úgy marad! Maga talán rabló? - kérdeztem.-Ugyan, hová gondol, Én az iskolaszék tagja vagyok. A kormány minden programunkat redukálta, és ezt most pótolnunk kell valahogy, másféle módón.-Elfogad 200 dollárt? - kérdeztem.-Az még az iskolai ebédprogramot sem fedezi, de ezúttal hagyjuk, hogy ön olcsón megússza. Adtam neki 200-at, es még maradt 600 dollár költenivalóm. Körülnéztem valami jó irodaépület után, amibe befektethetek, amikor elhatároztam, ho^y veszek egy doboz szivart. 5 dollár volt ra az adó.-Nem g idolják, hogy 5 dollár adó sok? A polga. mester éppen a kasszánál állt, ö válaszolt a trafikos helyett: - Kevés! Nem hogy sok! 300 millió dollár a deficitem, és még azt akarják, hogy mi adjunk a szegényeknek kórházi szolgálatot, terjesszük ki a rendőri védelmet, adjunk közlekedést, javítsuk az utcákat és oltsuk el a tüzet. Leszállították a város költség- vetését és rank hagyták, hogy úgy szerezzünk pénzt, ahogyan tudunk, ( mert szolgáltatás többe nem a szövetségi kormányra tartozik. t ,-Mennyit vesz el a forgalmiado az adócsökkentésemből? - kérdeztem a polgár- mestertől.-Mennyi pénzé van?-Ötszáz dollár! - hazudtam.-Az elég lesz! - mondotta. Amikor visszamentem az irodába, a feleségem telefonált, hogy uj becslési alapadót vetettek ki a házunkra. A mellékelt nyomtatvány figyelmeztetett, hogy ha nem fizetjük be az adót előre, a varos nem szolgáltathat többé( vizet, csatornázást, és az utcai lámpák sem éghetnek este 9 után. Ez aztán többé-kevésbé jól el is intézte az adóleszállitasomat. Visszamentem a Fehér Házhoz. Reagan elnök még mindig mosolyogva számolta ki a pénzt az adófizetőknek.-Elnök úr! - fordultam hozzá: - Ón azt mondta, amikor ideálltam én is, és kezembe számolt 800 dollárt, hogy jobb nekünk ma, mint tegnao volt. Miért volna jobb,elnök ur? A kérdé megzavarta, s fejét vakargatta, csak nézt és hápogott, mig végül valaki a személyzetből egy táblázatot nyújtott át neki. Az elnök a fejéhez kapott es elé- bem tolta a táblázatot:-Magátó1 értetődik, hogy jobb ma, mint tegnap ve t! - mondta Mr. Reagan. - Nem kell más, csak ezen a táblázaton a fekete, vastag vonalat követnie. Érti? Art Buchwald Csernobil-egy orvos szemével JURIJ SCSERBAK Néhány órával ezelőtt még Csernobil- ban voltam... Amit ott láttam, tapasztaltam és éreztem, az igen sok korábbi nézetemet es elképzelésemet megváltoztatta. Csernobil kedves ukrán vidéki kisváros volt, megbújva a természet buja zöldjében. Nyáron sokan utaztak ide pihenni KijevbÖl, Moszkvából, Leningrádból, dácsákat vagy szobákat béreltek, befóztek, gombásztak, napoztak a Kijevi-tenger homokos pártján; horgásztak. Zavartalanul, vidékiesen nyugodt tempóban folyt az élet. Ma Csernobil kihalt és néma. A zsalugaterek behajtva, a házak, intézmények, üzletek zárva és lepecsételve. Nem hallatszik gyerekzsivaj, tehénbőgés, kutyau- ^ gatás, kakasku- korekolas. Csak a madarak csivitelnek gondtalanul a fák zöld lombjai közt, nem tudják, hogy fertőzött... De azért Csernobil nem halott, él. Csak éppen szigorú, mindenki számara teljesen uj törvények szerint, amelyeket az atomkorban a rendkívüli helyzet követel. A város makacsul küzd a szerencsétlenség és annak következményei ellen. Epidemiológusi hivatásom természeténél fogva gyakran volt alkalmam fenyegető járványok felszámolásában részt venni. Ezért, amikor az Ukrán Egészségügyi Minisztérium szakértői csoportjával a helyszínre érkeztem, ismerős volt, amit láttam: zsúfolt kórházak és rendelők, száguldó mentőautók, Örökös telefoncsengés... Min- den ismerős volt, es mégis uj, szokatlan: ezekben a napokban mintha valóban átléptünk volna az atom előtti korból az atomkorba, egy soha nem sejtett valóságba, amely gondolkodásunk és munkamódszereink gyökeres átalakítását követeli. A sors szomorú lehetőséget teremtett rá, hogy bepillantsunk az éjszakába, amely akkor fenyeget, ha elkezdenek hullani az atombombák. Ha rajtam múlna, idehoznám Cser- nobilba mindazokat a politikusokat, akik ellenzik a leszerelést... A Csernobilban történtek nem hasonlítanak semmiféle korábbi járványhoz: sem a veszély nagyságát, sem a feladatok bonyolultságát tekintve. Képzeljenek el egy ezer jármű hosszúságú autóbuszoszlopot, amely kettes sorba, ego fényszórókkal halad az országúton, hogy elszállítson Prip- jatybol több ezer embert. Képzeljék magukat azoknak a helyébe, akiknek el kellett hagyniuk lakóhelyüket, amelyet már megszoktak, ahol gyökeret eresztettek: az atomerőmű épitói és üzemeltetői, családtagjaik, mindenki, aki véletlenül vagy nem véletlenül Pripjatyba került. Abban mentek el, amiben voltak, csak kis idejük maradt, hogy összeszedjék a legszükségesebbeket, de volt, aki még ezt sem tette, azt hitte, csak két napra kell elmennie. Volt olyan nap, hogy a Polesszki járás orvosainak több mint 3000 embert kellett fogadniuk. És mindenkit megvizsgáltak, meghallgattak, ellenőriztek a Geiger-szám- lálóval, elemezték a vérét, megszámolták a fehérvérsejtjeit. Az orvosok és a nővérek arca szürke a fáradtságtól, a kialvatlanságtól. Néhányan nem bírták elviselni a feszültséget. A többség azonban maradt. Most láttak az orvosok először életükben sugárfertó'zéses betegeket... Olvastak róla a tankönyvekben, hallottak róla az előadásokon, de hogy szemtől szembe találkozzanak vele, ez borzalmas álomnak tűnt. Sajnos nem volt igaz. Már az első napon hoztak a kórházba betegeket: az erőmű dolgozóit, tűzoltókat, akik hősiesen harcoltak akkor éjjel, az első kritikus órákban. Könny futja el a kollégák szemét, akik mesélnek erről. A betegek nem sokáig voltak Polesszkben, repülőn Moszkvába szállították őket, de az itteni orvosok egesz életükben emlékezni fognak rajuk. Voltak közöttük egészségügyiek is, a pripjatyi mentőszolgálat munkatársai. Egyikük Ti- nyanov doktor, hétszer ment be a reaktor zónájába, hogy kihozza a sérülteket. Gondolkozzunk csak el: mi, tudósok es irok milyen gyakran ámultunk csak elragadtatva ahelyett, hogy objektivan elemeztük volna a tudományos-műszaki haladás bonyolult es korántsem egyértelmű jelenséget. Eszembe jutnak azok a regények, színdarabok, filmek, melyeknek romantikus-hamis hősei könnyedén retrográdnak és konzervatívnak neveztek mindenkit, aki valamelyest is kételkedni merészelt egyes tudományos-műszaki újdonság célszerűségében. (folytatás a 4. oldalról) MITÉVŐK LEGYÜNK? acélmunkások méltányos harcanak támogatására. Szavait tett követte. Felállítottak egy bizottságot, melynek tagjai: Murray Finley, a Clothing & Textile szakszervezet elnöke; William Winpisinger, a masiniszták országos szervezetének (I.A. of M.) elnöke; Owen Bieber, az autómunkások elnöke, Larry Dugan, Jr. az Operating Engineers elnöke és Howard D. Sámuel, az AFL-CIO Ipari Osztályának igazgatója. A bizottság feladata: 1. /Hirdetéseket elhelyezni az újságokba, melyek az olvasók elé tárják a munkások jogos magatartását, a vállalat diktatórikus lépését. ( 2. /Országos bizottság felállítása, melybe az egyházak vezetőit, az emberi jogok kiváló harcosait, a kimagasló sportolókat, és az ország színészéit, zenészeit vonnak be az acélmunkasok támogatására. 3. /Koordinálni a mozgalmat azzal a céllal, hogy nyomást gyakoroljanak az USX vezetőire és kényszerítsék őket arra, nopjy méltányos megegyezés jöjjön létre a vállalat es a dolgozók között. A Bizottság rámutat többek között arra, hogy amikor az USX vezetői bekebeleztek a Marathon Olaj vállalatot, megszegték azon Ígéretüket, hogy modernizálják az acélüzemeket és ezzel versenyképessé teszik azokat. Lynn Williams, az acélmunkások szakszervezetenek országos elnöke a szervezet Las Vegasban tartott konvencióján rámutatott arra a tényre, hogy az USX vezetői több, mint 1,000 panaszt halmoztak fel, anélkül, hogy igyekeztek volna orvosolni azokat. Kirkland felszólította az AFL-CIO ( 13 millió tagját, adakozzanak pénzzel, élelmiszerrel és igy is segítsek a 22,000 acélmunkás harcának győzelemre vitelét. L. L
