Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-06 / 6. szám

8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Feb. 6. 1986. Koós Zoltán Berkeley, California: Monterey-i emlékek Kerek szám ám a harminckilencedik! A mostanit megelőzd harmincnyolcból nem csináltunk nagy ügyet, de leányunk nevezetessé akarta az ideit tenni. Minden részlet előzetes ismertetésével elvitt min­ket egy meglepetés weekendre. Nyugdíjba menetelünk és ideköltözesünk óta ez volt az első jó alkalom egy kellemes ünneplesre. Berkeleyből a tengerpartig nem messze az ut, ha megelégszel az öböl melletti partokkal. Bármilyen gyönyörű látvány is nyílik akar a viz partjáról, akar a Berke­ley dombokról a hidakra, városra, nem elég nevezetes ünneplés alkalmából. így távolabbi célt választottunk. Mon­terey és Big Sur kaptak a kitüntetést. In­nen odáig két ut közül is választhattunk és kérdezés nélkül is rátért vezetőnk arra, amely hosszabb, de nevezetesebb. San Jose felé indultunk a 17-es műúton. Nevezetes ut volt ez, mert csak megtöl­töttem a benzintartályt és odaálltam a ház ele, utana nagy kényelmesen beültem az egyik hátsó ülésre és attól kezdve el­mélkedtem, gyönyörködtem. Persze az útban,a tajban! Talán már írtam arról, hogy milyen nagy­szerűek az itteni utak. Jól tervezettek, jól építettek. Ezt már természetesnek tartjuk! De ez alkalomból már az alapvető igényeken túli dolgokat is megfigyeltem. Amikor Oakland után kiértünk a városren- getegbÓl, már kezdtem figyelni az extrá­kat, azt ami már nem az alapvető igények kielégítését szolgálja. Például az ut két oldalán jóelore úgy sajátították ki a földe­ket, hogy lehessen szemet gyönyórködte- tot is mutatni. Már nem is beszélek a fü­vesítésről, az már régi igény. Itt most mar a bokrokat, cserjéket és fákat is él­vezettel figyeltem. Regi bolondja vagyok az őszi szinpompának! Annak, amelyet csak igy ősz végen, tél elején lathat az ember fás vidékeken. A fákra és bokrokra kiterítette a köze­ledő tél a maga előjeleit. Egyik fa a másik után tarkította zöld köpenyét sárga vagy csak sárguló leveleivel. A kép; örökke vál­tozó, egyre tarkább lett. A sárgát már élénkíteni kezdte a piros és barna sok-sok változata. Azután jöttek - igazán azok jöttek vagy mi futottunk közöttük? - a zöldnélküli foltok, melyeken az őszi és teli színek mindinkább háttérbe szorí­tották a nyárutóból ittmaradt sokféle zöl­det. Nemsokára a lankasan emelkedő ut mind magasabbra vitt bennünket. Feltűnő mar az volt, hogy: Nini! Itt megmaradt a zöld vagy annak a nyoma!! Szinte észrevétlenül sokasodott a szi- vemet-lelkemet gyönyörködtető, az eny­hén sárgától kezdve a sok szóváltozaton át egészen a sötét vörös és rozsdabarnáig terjedő skála. Ritka nálam, hogy a színek figyelésé miatt a táj más jellemzőit nem tudom figyelni. De ez alkalomból ez tör­tént! Itt egy dombról most hirtelen lefelé ereszkedik az ut csak azért, hogy legkö­zelebb egy óriási körivet alkotva megint felfele emelkedjen. Szinte másodperceken belül egymást váltották a képek!! Két dolog lepett meg: az egyik, hogy a valamikor általam olyan sokszor járt 101-es számú észak-dél irányú utón dél felé haladunk. A másik, hogy már egy ide­je jobbkézfelöl itt és ott előtűnik a hatal­mas óceán. Azután regi boldog órák szép emléke­képpen élénk tolultak helyek, épületek, tájak, melyeket egy negyed évszázada már láttunk és akkor... igen, mi tagadás, most mégis újra csodáltunk. Egyik vagy másik fordulóhozta uj kép bizony el is ér- zékenyitett. Néha még az első látványkor engem elérzékenyitŐ gondolatok egyes részletei is újból előtörtek. Azután figyelni kezdtem, megtehettem, mert nem en vezettem, a mezŐgazdasag erőszakos beavatkozását a természetbe. Óriási, apró kelbimbóktól terhes táblák, meg a káposztaföldek. Majd az elszállí­tásra váró ilyen meg olyan termekek. Az emberi munka és a természet együtthatá­sának bőkezűen áldott gyümölcsei! Igen gyakran a figyelmeztető táblák: Ez nem álom, ez az amerikai valóság: "A következő útelágazódásnál ezt és ezt árusítunk!" Végre beértünk Monterey nagy kiterje­désű városába. Gyerünk le a mólóhoz!! Nézegettem, hova is lett a hires Cannery Row? Konzervgyárak sora. Itt ( ugyanis a mólótól egy-két percnyi távolságra áll­tak egymás mellett a halkonzerveket gyár­tó és csomagoló üzemek. Vegre rájöttem: az a sok egymást követé és egymásra olyan félelmetesen hasonló kétemeletes ház van ma azokon a helyeken, ahol úgy tiz éve láttuk a valamikori, a kisebb és nagyobb Cannery-ket. Elmondták akkori vezetőim, hogy az öböl igen gazdag halállományát úgy túl­vadászták a zsákmányra éhes professzio­nista halászok, hogy a legjobban fizető faj, a szardínia ritka természeti tünemény. A többi halféleség is ritka látvány volt. Meg azt beszélték, hogy most a megmara­dott szakmabeliek azon tanakodnak, hogy van-e jövője a szakmának? Mi legyen az öböl kereskedelmileg elenyészett sorsából? Most már azt mondják, hogy egyrészt a szardínia tulhalászásának káros hatásai elmúltak^ jobbak a fogások, másrészt már megkezdődött a szardínia és tálán más fajok kereskedelmi jellegű halászasa is. (folytatás a 10. oldalon) Acél és Fémkülkereskedelmi Vállalat H-1146 BUDAPEST, XIV. Május 1 út 17. Telefon: 187-611 Telex: 22-5251 Leveleim: Budapest, 1393 - PF 330 A METALIMPEX 36 éve a magyar vas- és színesfém­kohászat szakosított külkereskedelmi vállalata. 62 ország több, mint 3.000 cégével áll üzleti kapcsolatban. Vállalatunk a vas-és szinesfémkohászati alapanyagok, félkész-és késztermékek, hulladékok, kohászati segéd­anyagok, valamint górdülöcsapágyak exportjával* importjával és a nyers ipari gyémánt importjavai foglalkozik.

Next

/
Thumbnails
Contents