Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-16 / 3. szám
8. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Jan. 16. 1986. Baratommal Szegedre készülve az Országház folyosóján arról beszélgettünk, hogy másnap délelőtt tiz órakor találkozunk a Hági sorozó előtt. Erre figyelt fel a Parlament egyik takaritónóje, es hozzánk lepett.-Maguk is szegediek? - érdeklődött izgatottan. Földijeinek hitt minket, s kissé elszontyolodva kért elnézést tölünk, amikor megmondtuk neki, hogy vidékiek vagyunk, de nem szegediek. így kezdődött. Röviddel utána a Gyulai Pál utcai szerkesztőség portáján arra figyeltem fel, hogy a portás igencsak ért a búzához. Kiderült hamarosan, hogy vidéki "gyerek", a harmincas években került a fővárosba, | 4 I . I de úgy beszelt az aratásról, a betakarításról, a pergésről, a szemszorulásrol, mintha tegnap költözködött volna Zalából Pestre .-Gyakran jár haza? Legyintve mondta: .-Ritkán. Amig gépkocsit vezettem, sűrűbben megfordultam otthon. De most már...-Még mindig Zala a haza? így válaszolt:-Már Budapest az otthonom. De tudja, hogy van! A szülőföldtől nem szakad el az ember soha. Jártam az országot. Megfordultam sok vidéken. A maga régi főnökét is ismerem. Petrits! Olyan halászlevet főzött, hogy megnyaltam utána mind a tiz ujjamat. Szép vidék, gyönyörű vidék Tolna, de nekem mégis legszebb Zala. Nekem meg Bácska. Borzák Balázsnak a Jászság, Nagyjakab Irénnek Szekesfeher- vár, Virághnak Veszprém. Hogy is van ez? Karcsi kiskunhalasi, Ági pécsi, Ida egri, Jenő zalai. A Rbkus-kórház előtt megállók eltűnődni: ki itt a pesti? Nyilván senki. Bodnar Klara Miskolcról csöppent az Örs vezér téri összkomfortba, ahol egyik szoba az övé, másik most a dunántúlról felruccanó féltestvéréé, hogy ne szállodában háljon szegény, hisz sok jó ember kis helyen is megfér. A Nyugatinál szolgálatot teljesítő De Gaulle-ábrázatu rendőr majdnem földim, - mert martonszállasi. Nem az életet unta meg, mint a nótabeli kislány, aki elhatározta, felmegy Budapestre, hanem a házasságát. A honvédelmi miniszter karcagi, a belügyminiszter paksi, a Tudományos Akadémia főtitkára Csongrád megyei, LÖrincze Lajos dunántúli, megérzem a kiejtésén, Major Mate a főváros egykori főépítésze meg bajai. Ennek a metropolisnak még a szobor- polgarai is vidékiek: Bajcsy-Zsilinszky, Ady, Wesselényi, Petőfi. Emelkedettebb tónusban azt mondhatnám: a főváros lakosságát a haza adja "össze". A Kossuth Könyvkiadó jelentette meg a budapesti közéleti névmutatót. (1945-1956) Az ebben szereplő tisztségviselők születési helyéből összeállíthatjuk a történelmi Magyarország teljes helységnévtárát.-Ki az orvosod? - kérdeztem B. kollégától.-Dr. Burucs.-Pesti?-Nagyvázsonyi.-Világos - mondom.-Mi világos? - néz rám B. értetlenül.-Hát az, hogy Burucs doktor nagyvázsonyiÚjpestről az első villamost annak idejen Danka József degi uradalmi gépész vitte a Nyugatihoz. Mindez a millenium eveben történt, a Danka-dédunoka büszkén emlegeti és kijelenti, a Danka-család származására nézve nem budapesti, hanem degi. így aztán nem csoda, hogy a fővárosban mindenki SZEKULITY PÉTER Ez is Magyarország PESTIEK LETTETEK? vidéki, ha valaki még száz év múlva is deginek érzi magát. Serény szabóm, a szolgálatkész Trieb úr, a Kőrútról olykor el-elmeséli, hogy milyen káromkodós ember volt a nagyapja. A plébános úr szemére is vetette: nem való, hogy a legcsúnyább beszédű ember éppen a harangozó. Trieb úr most családostul kirándulni készül.-Hová? t-A hegyek közé, nagyapám falujaba, körülnézni.-Van ott meg valakije?-Nincs. De látni szeretném, honnét jöttünk - mondja Trieb úr, az óspesti. Ebben a varosban alighanem mindenkinek van valahol egy faluja vagy egy városa. Budapest az egész országnak rokona és kicsit otthona. Öcsán a felnőtt lakosság háromnegyede nappal budapesti, ejjel vidéki. Sebők Miklósne a nagynénjén, Szig- ner Gábor a bátyján keresztül érdekelt Budapestben. Nincs távolság semmilyen értelemben. Pedig egykor nagyon is volt. Mi például a bácskai tanyák világából távolig tündöklő szigetnek véltük a fővárost, fenyfúzéres mulatókkal, festett arcú rosszlányokkal, toronymagas házakkal. Bújtam a Tolnai Világlapját, hogy Pest-Budát közelebbről is megismerjem, hasztalan volt azonban minden igyekezetem, még hosszú ideig távoli maradt és idegen. Kili Tóni volt az első pesti polgár, akit megnézhettem. Hogy valaki bajai, hát istenem, bajai, eppen olyan ember, mint a többi, de ha pesti, az egészen más. Gyermek- és ifjúkoromban a pestiséget egy semmivel Össze nem hasonlítható különleges státusnak hittem. Kili Tóniről sem lehetett tudni, hogy mi a foglalkozása, de a "pestiség" messziről meglátszott rajta. Rámenüsségét különösen irigyeltem, meg azt a leereszkedő tónust a paraszt- gazdákkal szemben. Hiába, aki pesti, az pesti - gondoltam. Egyik barátom mesélte: "Időnként eljött hozzánk a nagybátyám a feleségével, a pesti asszonnyal. Ahogy az kért, ahogy az öltözködött, ahogy az viselkedett, szóval csak bámulni lehetett, utánozni nem. Mennyire csodálkoztam, amikor megtudtam, a pesti asszony - zalaegerszegi." A fővaros peremvidékein, mint például Máriaremetén is, az ötvenes évek számüzöt- tei kerestek maguknak nyugalmat és fejük fölé fedelet. Ezek az otthon hazátlanná lett emberek hol a kuláklista elöl, hol a téesz elől menekültek, hogy valahol, ahol senki nem ismeri Őket, letelepedjenek és uj életet kezdjenek. A peremkerületekben senki nem kérdezte múltjukat, jöttek, láttak, győztek, a munkásosztály tagjai lettek. Volt háziurukról ismerem Kerek Pálék letelepedésének hiteles történetét. Messzi délről egy oldalkocsis motorkerékpárral erkeztek, ezen volt minden ingóságuk. Először Zsámbékon egy parasztgazda fogadta be őket, azzal nem egyeztek, veszítenivalójuk nem volt, továbbléptek. De most már átadom a szót a volt háziúrnak: "A nagynéiiém ajánlotta őket. Öt évre előre kifizettettem velük az albérletet, és rendelkezésükre bocsátottam két helyiséget. Kerek Pál nekem azt mondta, a téesz elól szöktek. Semmi közöm hozzá, ő beállt lakatosnak, veje autószerelő, jól kerestek, szépen gyarapodtak. Az asszonyok sem maradtak otthon, gyárba jelentkeztek. Később egy utcával lejjebb telket vettek, ahol epret, borsét, zöldségfélét termeltek, behordták a gyárba, és ebből is pénzeltek. Egyre feljebb, egyre feljebb, úgyhogy Kerek Pálék a hatvanas évek végéig teljesen rendbe jöttek. Gyönyörű házat építettek, de már a sógoruk is építkezik, közvetlenül mellettük. Az is ide telepedett. Kerekék után érkezett" - mondja a volt háziúr. 1970-tol 1980-ig két és fél Cegléddel gyarapodott a főváros lakossága. 1979- ben újabb tízezrek indultak el Budapestre szerencsét próbálni, hiszen Pest változatlanul az ígéret földje. Husvétkor Ladány- benen egyszem narancs sincs, Pesten Dunát rekesztenek vele. A vidékiek, ha negyedekbe tömörülnének, mint az amerikai nagyvarosokban a nemzetiségek, akkor Budapestnek már rég lenne Göcsej, Matyó, Sárköz, Homokhát, Tiszazúg, Erdőhát, Völgység negyede. Ilyesmi nincs, de földiséget megtartó asztaltársaságok vannak: havonta egyszer a fővárosban élő soproniak, szekszárdiak, békéscsabaiak valahol találkoznak, összejönnek, szülőföldet szeretni. A vidékiek elozönlése nem teszi a fővárost .l.i f / videkiesse, mikent gondolni lehetne. Eppen a falai közé települt tiszántúliak, dunántúliak, szabolcsiak, hevesiek épitik át modern világvárossá. Gondoljunk a Déli pályaudvarra, a metro aluljáróira, a hat nyomsávos Soroksári útra a csepeli felüljárónál. A fővárost át kell építeni a föld alatt, föld felett, sőt a vezetékeket még a levegőben is. S kik épitik át? A Március 15. téren megszólítottam egy épitomunkást.-Maga barátom, hova valósi?-Akit maga Pesten dolgozni lát, az mind vidéki - mondta fanyar mosollyal.-És a pestiek?-Presszó znak.-Azok idegenek, külföldiek, nem pestiek.-Nekem mondja, hogy csip a poloska? Ennek az útépitó munkásnak Bari Jenő a neve. Besenyötelki, a fővárost a huszonkettedik eve építi. "Kiadtam az összes erőmet érte" - mondja az Ötvenéves férfi, s noha még nincs kilenc óra, a tűző napon izzadtságtól fénylik a homloka. Ki veszi eszre őt? Ki all meg vele beszélgetni? Senki. Ezek a vidéki városépítők mintha vendégmunkások volnának, a munkájukat legtöbbször leszólják. Valamikor szívélyesebb volt a viszony. A pesti polgár atyafias jóindulattal kezelte a postást, a pincért, a kalauzt, a boltost, és szives szóval üdvözölte az állványon dolgozó kőművest is, amikor már harmadszor ment el mellette. Ez a szivély most is elkelne, mert megvan ennek a városnak mindene, de kicsit visszafogott a kedélye. Harsány, mégsem elég vidám, inkább hűvös, hideg, persze még nem rázódtak össze benne kellőképpen az emberek. Csoda? Nemeskürti Vilmos, az egyetem környékén túlórázó úttisztító ceglédi, a szemetes vecsési, a közértes kislány verpeléti, az uj szomszéd meg tiszafoldvári. Az lenne nagy csoda, ha már összeszoktak volna. Lajosék tavaly költöztek föl.-Pestiek lettetek? - kérdeztem.-Pesten lakunk - feleli kitérően. Értem. Ennyivel bőven beérem, tényleg értem.
