Amerikai Magyar Szó, 1986. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-01 / 18. szám
Thursday, May 1. 1986. AMERIKAI MAGYAR SZO 7. Kristóf Attila A szeretet hatalma Ha az ember magába néz, és eltűnődik afölött, hogyan nevelték, mindig csak kétféle, hatékony, érzékelhető dologra bukkan, a szeretetre és a példaadásra. Szavakra, dorgálásra, intelmekre nemigen emlékszik. Volt egy irodalomtanárom Pápán, ha alakját ^ felidézem^ megjelenik előttem valami egoszemíí látnoki lobogas. Oly mely alázattal, tudással es hevülettel beszélt Vörösmartyról, Petőfiről Adyról nekünk, hogy szivünkben természetesen alakult ki az a meggyőződés, miszerint a legmagasabb rendű szellemi termek az irodalmi mii, s egyetlen erkölcsiség van: amit nagy költőink a történelmi idők során mindmostanáig képviseltek. Én ettől a meggyőződéstől máig sem szabadultam. Más törekvésem sohasem volt, minthogy az ilyen erkólcsiseghez ( közeledjek. Kudarcaim is itt értek tehat. Csapó Gyula - igy hívták tanítómat - soha, egyetlen szóval sem nevelt, de amikor felfedezte és gyámolította irodalomhoz való vonzódásomat és képességemet, lényéből olyan szeretetet és megbecsülést éreztem felém áradni, hogy az érzés magával ragadott, s mindmostanáig emberszeretetem és önbecsülésem alapja lett. Ha nem találkozom ezzel az emberrel, másfajta lennék. Hiszem, hogy az Ő indíttatására az irodalom nevelt, meghatározva törekvéseimet, érdeklődésemet, teljesen előírva értékrendemet. Csapé Gyula sohasem mondta nekünk, hogy legyünk szabadsagszeretÖk, de oly magasra helyezte Petőfit, hogy számomra a szabadság - a legáhitottabb dolog maradt; nem biztatott bennünket erkölcsre, a szépség tiszteletére, de hangja elfulladt, ha a szelíd Arany Jánost olvasta fel: "Ha egy úri lócsiszárral találkoztam,, s bevert sárral, nem pöröltem, félreálltam, letöröltem..." Nem buzdított senkit merészségre, de ma is előttem van az erő es a hit, ahogy Ady szólt belőle: "Ne félj hajóm—" Tőle tanultam meg, hogy csakis a teljesít meny minősít. Tőle tudtam meg, hogy Petőfi különb akárkinél, s i^y a szabadság vágyához és az együttérzés képességéhez jutottam. Magyarra tanított, és tőle tudom, bár sose mondta, hogy szépén kell élni. Hitet és lelkességet tanultam tőle, gyanakvásra, megalkuvásra csakis az élet szoktatott. BUDAPEST. Emelik a szeszes italok, - különösen az égetett szeszes italok árát. Az emelés átlagban 14 százalék. E rendelkezéssel is próbálják korlátozni az italfogyasztást. Dr. Andrew E. Török GYERMEKORVOS SPECIALISTA Gyermekeknek csecsemőkortól serdülőkorig (18 évig) Megnyitotta uj megnagyobbított rendelőjét a magyar negyedben. 250 Eas( 87íh Slreeí, Suite 14 H a 2nd Avenue sarkán Tel.: (212) 722-3685 Egész nap hívható Sürgős esetben házhoz jövök Szükség esetén a New York Hospital áll rendelkezésünkre. Külföldi biztosítást elfogadok! GÖRGEY GÁBOR A kecske halála Fantasztikus volt ez az ut Görögországban! - mesélte a barátom, miközben a düle- dező régi Síposban az egybesült kecsege gerincéről sebészi pontossággal fejtette le a hal kívül ropogós, belül omlatag testét, és még mielőtt evett volna, már e művelettől úgy megszomjazott, hogy többször kortyolnia kellett a száraz borból. - Fantasztikus utazás volt! Gyanakodva hallgattam lelkes beszámolóját. Tapasztalatból gyanakodtam. Ő volt az, aki tiz-tizenöt éve azzal a történettel jött haza Olaszországból, hogy ellopták a kocsiját. Ez még nem lett volna egyedülálló eset, néhány embernek, köztük magyarnak is, ellopták már az autóját Olaszországban. De ő - vagy a vele járó fátum, ki tudja - sosem elégedett meg az ilyen események egyszerű lebonyolításával, ő- vele a tucattörténetek is kivételt tettek. O sosem úgy volt szerencsés vagy szerencsétlen, mint a többi átlagember. Egyszóval - mesélte akkoriban - az ő autóját O- laszorszagban úgy loptak el, hogy partnerevei (e partnerekkel, mint koronatanúkkal, sosem lehetett találkozni, mert az elbeszélés pillanatában már mindig szakított velük), fent állt a pisai ferde torony tetejen, amikor a toronyból alápillantva egyszercsak látta, hogy a parkolóból egy teherautóra emelik fel a kocsiját. Először ordítani kezdett a magasból, a szorgos emberek meg is hallották, felpillantottak, és ahelyett, hogy abbahagyták volna, trükk- film gyorsasággal folytatták a műveletet. A barátom erre szélsebesen rohant le a felhókarcolömagassagból a lépcsőn, de mire leért, a teherautónak is, a saját kocsijának is csak hűlt helyét találta.-Most képzeld, Öregem - csapott annak idején az asztalra - hogy végig kell nézned egy ilyen rohadt ferde torony tetejéről a kocsid megfujásat, tehetetlenül, mert amikor ordítani kezdesz, ezt Ők odalent csak figyelmeztetésnek veszik, hogy mindjárt lerohansz, tehát sietni kell! Es mire szédültén lekeringözöl a csúszósra koptatott lépcsőkön: volt autód, nincs autód. Benne minden motyód, igazolványod, útleveled. A kocsi persze nincs meg azóta sem. Ezeknél a digóknál ez annyi, mintha bejelentened a rendőrségen, hogy elloptak a köromollódat. Kellőképpen elszörnyülködtem a történeten.-De a legfantasztikusabbat egy eldugott kis faluban éltem át a Tajgetosz tövében! - folytatta.-Ott voltál, amikor egy spártai letaszította a Tajgetoszrol nem eléggé életképes gyermeket! - mondtam és beledőftem villámát a tányéromon remegő vargabéles- be.-Te csak ne ironizálj! - mondta. - Ez egy ellen-Tajgetosz történet. Érdekel?-Persze - feleltem meggyőződés nélkül és megállapítottam, hogy a vargabéles pompás.-Ebédelünk egy kis falusi birkacsárda- ban. A levest, a birkasültet, a piláfot vagy micsodát, tudod az a rizses nyavalya, meg a bort, ezt mind egy kis hülye gyerek hordta ki nekünk. Bambán, gépiesen, beszed helyett csak vakkantani tudott. Az egesz kölyök nem volt több öt-hat évesnél. A tulaj - mint kiderült az apja - az ajtóból figyelte, rendesen dolgozik-e. Nagyon szerény kis vendéglőcske volt, de az ebédet Ízletesen készítették, és ahhoz képest, hogy a Peloponnezosz déli csücskén jártunk, elég tiszta volt minden. A retzinát kortyolgatva azonban feltűnt nekünk, hogy a helyiség falán egyik agancsos trófea függ a falon, ami még nem lett volna különös, de körülötte egész oltárt rendeztek be a haziak. Friss virág, koszorú, mindenféle arany- es ezüstszalagok, karácsonyfadisz- szerüi színes gombok, vásári csecsebecsék. Ez a pogány oltár az egész falat betöltötte.-A nagypapa zergét lőtt a Tajgetoszon - vetettem közbe, de a barátom leintett.-Fizetés közben megkérdeztem a tulajt, mi ez a muflon, vagy micsoda a falon, és főleg miért tisztelik ennyire? "Nem muflon, hanem kecske" - felelte a vendéglős rossz angolsággal, de tudod, mikor beszel nálunk mondjuk egy alsómucsai vendéglős akárcsak Öt szót is angolul! "És azért tiszteljük, - folytatta - mert ez a kecske a mi családunk szent állata. A fiam mindent neki köszönhet!" Kérdő pillantást vetettem a kis h'ülyegyerekre, de a tulaj intett a fejével: "Nem ez itt. A nagy fiam. Aki ugyanilyen ütődött volt, mint ez. Egyszer, szokás szerint Őrizte a kecskéinket. Botjával örökké a bakot piszkálta, nem bírtuk leszoktatni róla. Akkor is ezt csinálta, a bak pedig megelégelte a dolgot, neki- ugrott, felöklelte, a fiamat nekilökte egy sziklának. A gyerek a fejét verte be, eszméletlenül feküdt, nem tudtuk magához teríteni. Akkor én első dühömben fogtam egy vasdurungot és agyonvertem a kecskebakot!" A tulaj szünetet tartott, mire én megjegyeztem, hogy ez emberileg érthető, de akkor miért díszeleg a bak feje itt a falon, mert gondolom ez ö lehet. A vendéglős folytatta: "A fiam egy hétig eszméletlenül feküdt, már a sebe is begyógyult. Egyszercsak kinyitja a szemét, egészen mas a tekintete, nem olyan tompa es üres, mint addig volt, és amilyen ennek itt. Aztán egy idő után beszélni kezd, nemcsak vartyogni, mint azelőtt és mint ez itt. Uram, nem szaporítom a szót: az a kecske úgy lökte neki a sziklának, hogy valami helyrezökkent a gyerekben. Nemhogy normális lett, de kiderült, hogy kivételes értelmi képessegei vannak. Akkor aztán kiástam ezt a szerencsétlen kecskét, bocsánatot kértem tole^ a fejét preparáltam^ és most úgy tiszteljük, mint egy csodatevő szentet." Néztünk egy nagyot, majd azt mondtam a tulajnak, szívesen megnézném ezt a fiát. "Uram, semmi akadalya - felelte - megtalálja Athénben. Tanársegéd az egyetemen. Matematikus." Nyeltem egyet, gratuláltam a csodához, aztán indultunk kifelé. A háztól nem jnessze néhány kecske legelészett. A kis h'ulyegyerek, aki kiszolgált bennünket és közben eltűnt, kezeben bottal piszkálta a bakot, de az mindig odebb- allt, jegelni kezdett, a gyerek utánament, piszkálta, a bak megint elódalgott. A görög vendéglős észrevette, mit nézek. "Átkozottul hülye kecskebak. Mindent eltűr. De már megbeszeltem a szomszéd faluban valakivel, az ő bakja valóságos vadállat, a jovŐ héten elcseréljük."
